Új Szó, 2000. december (53. évfolyam, 277-300. szám)
2000-12-30 / 300. szám, szombat
LÁSZT MINITTEL INSZBRUKBA Szombat, 2000. december 30. 3. évfolyam, 1. szám UTAZZON ON IS AZ UTOLSÓ PILLANATBAN napi 24 órás, mindenre kiterjedő ellátás már a szlovák orvosok is ezt ajánlják Indulás Pozsonyból, érkezés Kassára az indulásnál néhány órás késés várható 2 millió koronától _ i Első pillantásra látni, hogy a megtestesült munkamorál (munkaórái) néz itten farkasszemet velünk, legalább öt perce kezdődhetett az ülés. Az sem kerülheti el a mégoly kalandozó figyelmet sem, hogy a magyar közjogi méltóságoknak karórára sem telik, csattanós választ adván ezzel arra a feltevésre, hogy csakis az anyagiak miatt ragaszkodnak pozícióikhoz, és nem lépnek ki a kormányból. De a többiek egyre azt kérdezgetik, vajon mennyi ideje van még az MKP-nak, miközben ott bujkál a megrémült kérdőjel is: S vajon nekünk? Magának a kormánynak? Egyesek megpróbálják visszatekerni a mutatót, mások alig hiszik, mennyit késik az órájuk, és az elveszett idő nyomába erednek, amely már felütötte sátorfáját a parlamenti buffetban. Az ellenzék húzza az időt, obstruál, elrontja az elektromos kijelzőberendezést, összevissza nyomogatja a gombokat, lopja a napot, untat, túrja az orrát, a kormány felezési idejét találgatja, morzsolja a perceket, véget nem érő szónoklatba kezd, vagy ami még rosszabb, kivár, el sem akarja kezdeni. Erre a kormánypárt - megakadályozandó az időhúzást - egyenként kislisszan a teremből bokros teendői után, és határozatképtelenné teszi a parlamentet. Jól látni viszont, hogy Bugár Béla és Csáky Pál - nagyon helyesen - mindehhez nem hajlandó asszisztálni. Konokul, ám fegyelmezetten verseket olvasnak a pad alatt a múló időről: A magyar név megint szép lesz, lesz még ünnep a világon, még kór a nép, moot adjatok neki, régi dicsőségünk, hol késel, már e nép a múltat s jövendőt, hozz reá víg esztendőt, vajon lehet o jobbra várni, ozornünk o lelkünk fáj bele, ón nőm Így képzeltem ol a rendet, csorda számra tartja gyülevész szolgáit, táncmulatságokat ad szüntelen, mi magunk emésztjük ol a hulladékot is, a magyar oo gondol már oly sokat velünk, (Felháborító, ki a fene Írták ezt?!), a magyar név megint szép lesz... ...lesz még koalatanács ma este. Most már biztosra vehető, össze kell hívni (4+1, 3+2, dupla kávé, politikai folklór), végtére ki kell deríteni, el kell dönteni!, hány óra. Már megint öt perccel éjfél előtt. De hánykor, könyörgök, hánykor találkozzunk? Mink meg az érdekeink. Idő van, gyerekek! Idő van, az nem annyi, hogy van idő, hanem hogy eljött; itt az idő, kérlelhetetlenül fogy, elrepült felettünk az idő vasfoga és belénk harapott, tenni kéne, mert már nincs annyi idő és az is szalad. Olyannyira, hogy mindjárt elérkezik újévi jókívánságaink ideje, melyek legyenek őszinték, józanok (csak vicc) és súrolják a lehetetlent. Kormányunk legyen derék, dereka egyenes (tekintete szintén), szíve nyitott, ciklusa teljes (sőt bi-ciklikus), munkája termékeny, de pártjai ne szaporodjanak, hátsó szándékot is mellőzzenek. Kormányunk gerince legyen fejlett, szilárd, mert a „gerinc szilárdságát nem a hossza, hanem a szilárdsága adja." Kormányunk legyen! De ne csak, hanem bölcs is, manager-típusú, piacgazdaságon edzett kíméletlen főnök, ugyanakkor szociálisan érzékeny, baloldalinak jobboldali, jobboldalinak baloldali, középszerűnek kiugró, laposnak magas, az alkotmányos többség fényeskedjék neki, és lelke száradjon rajta, ha nem. Kérdései kardinálisak, nehezen érthető válaszai egyszerűk, elhamarkodott kijelentései visszahatok legyenek. Álljon a vártán és haladjon a korral. Mutatóujját tartsa a gazdaság visszerén, elszorítani ne szorítsa, mesterséges légzést halottnak ne adjon, egy követ fújjon, állja a sarat, úgy táncoljon, ahogy fütyül, puhába ne lépjen, ne nyúljon, buksi fejét hajtsa a választó vállára és dolgozzék - éjt nappallá tegyen. Lába két lábbal álljon a földön, s nézzen szét rajta. Tekintete simogasson és essék Nyugatra, írjon ki ki tud többet azevrópaunióró-versenyeket, és rendre nyerje meg azokat. Vidékünk legyék regionálisan fejlett, együttműködésünk határon átnyúló, fejlődésünk fenntartható, emelkedőnk életszínvonalú, kistérségünk tágas - legelőjén fű kövér, kietlenségünk kies, kamránk, poharunk teli, csatlakozásunk gördülékeny, árfolyamunk magas, tőkénk külföldi, továbbá mozgó, bejövő, merészkedő, apja-anyja idejöjjön! Az Isten áldjon meg minket! TÁRSADALMI CÉLÚ HIRDETÉS Fényesebb lesz a holnap, ha befizeti megemelt villanyszámláját kispálya: Felhördül a lelátó: Időkérés félidőben???, ennyire hülye edző nincs!!! De muszáj, megint mi rúgtuk az öngólt, a fél csapat összeveszett, nincs összjáték, a balszélső még bedobásnál sem hajlandó leadni a labdát, a fejeseink pedig az égbe szálltak. Hüjebíró!!! vakvágány: Megint késik a kassai gyors. Be kell várnia az őt kísérő elnöki gépkocsikat. Kérjük az utasokat, a harmadik peronon vigyázzanak a bíborszőnyegre. nem mellékes: Óra van víz-, gáz-, villany- is. Sose áll, és mindig olvassák. Jön a vízgázvillanyóra-leolvasó ember és olvas, csak olvas elszántan, mert olvasni kell, az olvasás egy nagy kaland, felvillanyoz, meglódítja a fantáziát és még lehetne erről írni. Az olvasás drága mulatság. egy kis mellékes: Közben azért virágzik a gazdaság, a kereskedelem, a kisésközépvállalkozás: - Fiatalember, nem vesz órát? - Nem, van. - Nem adja el? (vagy) - Fiatalember, nem vesz órát? - De hisz ez az enyém, megismerem járásáról! mellékszál 2: Megvan annak a bája, ha egy jól sikerült, tömény hétvége, a villámlátogatások, illedelmességi, diplomáciai, egyeztető, tisztelettevő, kapcsolatfelvevő, -bővítő, tőkecsalogató, lobbira nagy hangsúlyt fektető, Szlovákiát a világban láttató vizitek, továbbá érdemi vagy mindössze tájékozódó jellegű, hasznos vagy nagyon hasznos, konkrét eredménnyel záruló, vagy ezt a további konkrét megbeszélések függvényében legalábbis előrevetítő, négyszemközti, azaz bi- vagy akár trilaterális, sőt sokoldalú tárgyalások után hétfő reggel idahaza összefut a szekértábor, és senkinél, de senkinél nincs meg az a szegény-szerencsétlen közép-európai idő. Sovány vigasz, hogy egyetlen tárgyalás sem végződött kudarccal. Csúfos kudarccal. Az Isten mentsen meg attól minket, hogy már Sydney polgármesterével, Új-Zéland miniszterelnökével, a japán császárral vagy a maláji tigrissel se tudjunk egyetérteni! (holop) mellékszál: - Hány óra van Béla? - Nem látom a mutatót. - Ki neked a butatót? - sikolt fel ellenzék és kormánypárt egyszerre. Semmi, semmi, csak dáthás vagyok. mellékvágány: Nem bírta hát, nem, a régi Csajka, Szlovákia ez utazó nagykövete, a házelnök patinás szovjet gyártmányú karórája. Nem a repülőutakat, az oda-vissza tekergetést (tekergést), a gyors migasi zónaváltásokat, a folytonos, véget nem érő akklimatizálódást, a 10, 12, sőt 24 órás időeltolódást. Hogy aztán idehaza mindig két órával többet, a moszkvai időt mutassa. Emlékét a Föld valamennyi időzónája megőrzi. (Hát itt kezdődött! Migas 15 perc szünetet akart elrendelni, s észrevette, hogy áll az órája. így nem tudta megmondani, hány perc a 15, végigkérdezte a kormányt, kiderült, nincs két óra, mely egyet mutat, s föladódott a lecke: Egyeztessük óráinkat, kartársak!, ami aztán újabb koalíciós válsághoz vezetett... A legendás Csajka mellékvágány 2: ...de megint megoldottuk.) A házelnök 2000/345-ös sz. kiegészítő rendelete, melyet a parlament egyhangúlag jóváhagyott: A képviselők asszisztenseinek legfontosabb feladata, hogy a nap 24 órájában bármikor megmondják képviselőjüknek a pontos, de másodpercre pontos időt. Ezért havi nettó 21 ezres fizetésükhöz szeszélyességi pótlékot kapnak. (Most láthatjuk csak, hogy képviselőink eddig félkarú ór(i)ások voltak, de ezután majd megnézhetjük magunkat. hol járunk?: A felvételen nem véletlenül nem látható Ivan Lexa. Mint mindenért, ezért is az újságírók a felelősek, gyakran küldtük melegebb tájakra, odakívántuk. Most ott van, és a jobb időkre vár. Innen a szilveszteri szólás: Várja, mint pirosra sült lexa a hóesést a Bahamákon. Azért a roskadozó asztalokon vélhetően felbukkan ma, az álcázás kedvéért szájában citrommal. (a probléma nem újkeletű) „Barátom! Ezek a szabadelvű jó urak... - csóválta a fejét Mikszáth úr. A képviselőházból jövök. Ezt hallgasd meg, ecsém. Elég az hozzá, hogy elhatároztam valami perfekt órához igazítani a magamét. E célból megszólítom a folyosón Tisza Kálmánt, aki beszélgetésbe volt merülve Láng Lajossal.- Kegyelmes uram, hány óra? - Tisza szórakozottan felelte: - Egy bizonyos, és ez az, hogy dél elmúlt. Hanem eszerint persze mégsem tudtam, az órámat megigazítani. (...) Szerencsére arra fut Hegedűs.- Hány óra, kérlek alássan?- Mmgyárt, mingyárt! - kiáltá szaladás közben, és még most is szalad, ha azóta meg nem állott. Sarkon fordultam, a miniszteri szoba felé lépegetve. Útközben szembejön Széli Kálmán.- Kegyelmes uram, hány óra? Ő unottan felelte:- Hát már ezt is én mondjam meg? Ezen réven sem tudtam meg az időt, de hiszen ott ül egy szögletben László Mihály, majd megmondja az.- Mennyi az idő, Miska? Miska barátunk gyanakodva nézett rám.- Hm - szólt óvatosan körültekintve -, mért kérdezed éppen éntő- lem? Kérdezd meg a Horánszkytól! (...) Meg is kérdeztem volna Horánszkyt, de sehol sem láttam a csoportban, hol Gajárit hallgatták, aki egy vadászkalandot mesélt el.- Ödönként, lelkem, hány óra? - Gajári, az örökké figyelmes, udvarias Gajári minden gondolkodás nélkül feleli: - Hányat parancsolsz? Mire kielégítetlenül fordulok a fel s alá mogorván sétálgató Veszter Imréhez, hogy hány óra.- Tudja a fene - dörmögi keserűen. No már látom, hogy itt semmire se megyek, s megfogom a korridoron Apponyit.- Ugyan mennyi idő lehet most? - Apponyi kiveszi az óráját, és így szól: - Tekintettel arra, hogy tegnapelőtt tíz óra húsz perckor igazítottam meg órámat a politechnikum órájához, de már tegnap déli tizenegy órakor kilenc perc differencia mutatkozott, föltéve már most, hogy e differencia permanens jellegű, jelenleg még nincsen egészen egy óra; de miután a differencia valószínűleg fokozatos, mert a differenciák fejlődőképesek, véleményem szerint, a konkrét esetet véve, ugyanazon eredmény jön ki in ultima analysi, hogy még nincs egészen egy óra. Ebből sem lettem okos; mégiscsak jobb lesz egy régi szabadelvűhöz fordulni. No, ahol döcög Fluger Károly.- Hány óra, öreg? - Kánya bajusza le van konyulva, bánatosan int a kezével:- Nekünk már ázt se nem mek mondják! - Otthagytam a borongó szászt, s előtaláltam Jókait, aki átjött a főrendiházból egy kis beszélgetésre.- Hány óra, Móricz bácsi? Jókai tréfás kedvében volt. - Hát órád vagyok én neked? Járok, ütök, de nem mutatok. S ezzel jól hátba ütött, és tovább ment. A föld is remegni látszott e pillanatban. Szilágyi Dezső jött ki a tanácsteremből, fújva, lihegve, mint a bölény a bozótból.- Kegyelmes uram, kérlek hány óra? - Rám nézett lesújtón, és felför- medt. - Miféle szamár kérdés ez? Elsompolyogtam onnan, és a sok közömbös, hideg alak közt az egyetlen nemeskéri Kiss Pál nézett rám nyájasan, ismerősen.- Méltóságos uram, hány óra van? Gondolkodott, kihúzta óráját, rátekintett, majd hirtelen visszacsapta a fedelét.- Ha éppen tudni akarod - szólt habozva megkérdezhetem Darányitól.” (Esterházy Péter: Termelési-regény)
