Új Szó, 2000. december (53. évfolyam, 277-300. szám)

2000-12-04 / 279. szám, hétfő

8 Kultúra ÚJ SZÓ 2000. DECEMBER 4. ÚJ KÖNYVEK Az 1970-ben született Madách- díjas szerző harmadik kötete egyrészt olyan tanulmányokat tartalmaz, amelyek a kritika ál­talános kérdéseivel, a kritika­írás elméletével és gyakorlatá­val foglalkoznak, másrészt olyan írásokat, amelyek konkrét szövegek kapcsán fejtik ki véle­ményüket az irodalom és az iro­dalmi érték időbeliségének kér­déseiről. A könyv első tanulmá­nya az egyes irodalomelméleti irányzatokat veszi számba, a to­vábbiakban viszont a szerző már „élesben” foglalkozik az irodalmi szöveg és érték kérdé­seivel. Esterházy Péter, Grendel Lajos, Tálamon Alfonz prózájá­val, Tőzsér Árpád, Hizsnyai Zol­tán, Peer Krisztián, Csehy Zol­tán, Cselényi László, Kulcsár Fe­renc költészetével, Zalabai Zsig- mond írásaival. (Németh Zol­tán: Olvasáserotika, Esszék, SZÍNHÁZ ____________________KASSA____________________ TH ÁLIA SZÍNHÁZ: A szürke ló (vendégjáték Bodrogszerdahelyen és Borsiban) 10, 17 ÁLLAMI SZÍNHÁZ: A Titanic gyermekei (a po­zsonyi Szlovák Nemzeti Színház vendégjátéka) 19 MOZI POZSONY HVIEZDA: Dínó (am.) 15, 17 Frekvencia (am.) 19, 21 OBZOR: Ár­nyék nélkül (am.) 15.30,18,20.30 MLADOST: Segíts, majd segítek (cseh) 15, 17.30, 20 CHARLIE CENTRUM: Tájkép (szlov.-cseh) 10 Sasszem (dán) 17 Charlie angyalai (am.) 17, 18.45 Blöff (am.) 19, 20.45 Viharzóna (am.) 20.30 Szenvedélyes tánc (am.) 17.15 Alakét a Nap meggyötört (or.-fr.) 20 A gát (szlov.) 19.30 KASSA ÚSMEV: Dúló (am.) 16,18,20IMPULZ: Faithful (am.) 16.15,19.15 CAPITOL: Charlie angyalai (am.) 15.45, 18, 20.15 TATRA: Blöff (am.) 15.30, 20 A kanári (cseh) 18 DÉL-SZLOVÁKIA ROZSNYÓ - PANORÁMA: Temetetlen múlt (am.) 17, 19.15 KI- RÁLYHELMEC - PRIVÁT: Film (magy.) 18 Gyarmathy Lívia rövidfilmje kategóriagyőztes lett A mi gólyánk sikere MTI-HÍR kritikák, tanulmányok - az él­vezet szövegei. Kalligram Ki­adó, Pozsony, 2000) Alapvető információkat közvetít a diákoknak, úgy a történelem mint az életmód, a szokások tárgyköréből Roma história fekete csíkokkal Párizs. A Chaillot-palotában szombaton este osztották ki az Eu­rópai Filmakadémia által alapított Európai Filmdíj 13. versenyében győztesnek nyilvánított alkotók­nak, színészeknek és műveknek odaítélt elismeréseket. A rövid- film-kategóriában Gyarmathy Lí­via A mi gólyánk című alkotása vitte el a pálmát. Gyarmathy Lívia két évvel ezelőtt, a dunántúli Mesztegnyőn forgatott lírai rövid­filmje fölényesen győzött kategó­riájában. A Bognár Endre opera­tőrrel kettesben készített történet a kis somogyi faluban télre ottre­kedt gólya és a falusiak között ki­alakuló különleges kapcsolatról, az európai ember számára mitolo­gikus jelentést hordozó madár és a megmentésére szövetkező em­berek viszonyáról vall szeretettel­jes lírával és iróniával. Az ember­madár kapcsolatot mindkét fél ol­daláról, a gólyafészek magasságá­ból is bemutató alkotás az előző évben számos nemzetközi feszti­válon aratott nagy sikert. A legjelentősebb európai film­szemlén, melynek tekintélye az amerikai Oscaréval vetekszik, har­minc európai ország filmtermése mérkőzött meg egymással. A 2000. év legjobb európai filmjé­nek az Európai Filmakadémia zsű­rije a dán Lars von Trier Tánc a sö­tétben című alkotását minősítette, a film a legjobb rendezői díjat is elvitte. A legjobb európai filmszí­nész díját a katalán Sergi Lopez nyerte el Dominik Moll Harry un ami qui vous veut du bien című filmjében nyújtott teljesítményé­ért, a legjobb európai moziszí­nésznőnek járó elismerést az iz­landi énekesnő, Björk kapta a Lars von Trier filmjében játszott szere­péért. Akkor, amikor mi, magyarok, az idei, millenniumi év jegyé­ben tulajdonképpen egy sike­res asszimiláció betetőzésé­nek az évfordulóját ünnepel­jük- azaz azt, őszinte igyeke­zettel miként váltunk ázsiai eredetű nomád népből végér­vényesen az egyes korok kihí­vásainak többé-kevésbé ma­radéktalanul megfelelő, euró­pai értékrendű és életmódot folytató nemzetté - „sikerte­lenebb” átalakulásokkal is szembesülnünk kell. LAKATOS KRISZTINA Csaknem nyolcszáz éve él velünk egy helyszínen (és persze Európa számos további pontján), mellet­tünk - mert azt hiszem, az „együtt” kifejezés nem fedi teljesen a valósá­got - egy olyan népcsoport is, amely nem tudhat magáénak ilyen siker- történetet. Sikertelenebbek a ro­mák, amennyiben mentalitásukkal, életmódjukkal változadanul idegen testnek számítanak a,fehérgádzsó” többség körében, ugyanakkor a si­kertelenség kifejezés fenntartással kezelendő, mert azt hiszem, sőt biz­tos vagyok benne: én nem tudnám eldönteni, vajon a civilizáció pilla­natnyi csúcsának tekinthetem-e adott esetben például magamat, pusztán azért, mert képes vagyok az hitemet és az angolvécé használatá­ra, valamint - mivel tudom, hogy a tisztaság fél egészség - rendszere­sen tisztálkodom. Félreértés ne essék, jómagam maxi­málisan PC vagyok, azaz politikai­lag korrekt, érintsen az bármilyen minoritást a világon, s a fentiekben nem arra akartam célozni, hogy a romák piszkosak és tudatlanok - azt viszont állíthatom, mert rövid, ám­de tapasztalatokban gazdag tanári pályafutásom során, néhány tan­órát szentelve a romakérdésnek, fel­mérhettem, hogy ezek a sztereotípi­ák, kiegészítve azzal, hogy a romák csalnak, lopnak, hazudnak, azoknál a gyerekeiméi, pontosabban tizen­éves fiataloknál, akik amúgy is haj­lamosak az uralkodó tendenciák kritikátlan be- és elfogadására, oly­annyira általánosak és természete­sek, hogy pillanatnyi habozás nél­kül, szinte büszkén hangoztathatn­ak, még egy olyan formálisnak te­JUHÁSZ KATALIN Kassa. Előre elnézést kérek mind­azoktól, akik nehezen viselik a hosszú bevezetőket, akik a szigorú hangnemű, csapongástól mentes, tárgyra törő, képzőművészeti szakkifejezésekben gazdag recen­ziókat szeretik, és akik Miklosovits László kassai kiállításáról akarnak megtudni valamit, vagy netán Márai Sándorról, akinek gondola­tai e képeket ihlették. Egy grafikát szavakkal megjeleníteni épp olyan nehéz, mint egy író szavait felfes­teni a vászonra, vagy kicsalogatni a tustartóból. A könyvillusztráto­rokat, ezeket a gyakran semmibe vett, „lekicsinyelt” mestereket épp e beleérző képességük miatt, vala­mint bátorságuk miatt tisztelem. Ritkán jön össze olyan szerencsés találka, amikor az író és a képző­művész gondolatvilága egybeol­vad a rajzlapon, hogy egymást erő­sítve, közösen fogalmazzák meg az adott üzenetet. A művészeti ágak fúziója napjainkban világje­lenség, a könyvillusztrátorok még­is háttérbe szorulnak, mert sajná­latos - és általam nem igazán ér­tett - okból sem a képzőművész­szakma, sem pedig az irodalmárok tábora nem tartja ténykedésüket valódi művészetnek. Nos, a tamás- kodók nézzék meg Miklosovits László Márai-gondolaíképeit a kassai Thália Színház társalgójá­ban: garantáltan megváltozik a vé­leményük, mondhatnám, és ezzel kinthető helyzetben is, mint ami­lyen egy tanórán a tanár-diák vi­szony. Á romák, illetve identitásuk megőrzésének, megmaradásának szempontjából ugyanennyire veszé­lyes jelenség, hogy a többségi társa­dalom hajlamos mindazokat a ro­mákat, akikre nem húzhatók rá a fentebb említett előítéletek, nem­romákként (vagy ha mégis, akkor, erősítve a különállásukat, például „ezek rendes romák” kitétellel) el­könyvelni. Nem is beszélve arról, hogy számosán a roma származású­ak közül sem vállalják szívesen ho­vatartozásukat, miután életmódjuk­kal már elszakadtak eredeti közös­ségüktől. Erre a Kalligram Kiadó gondozásában a közelmúltban megjelent, Ame B. Mann által jegy­zett roma történelemtankönyvben is találunk példát: több, a könyvben megemlített zenész, illetve leszár­végre rá is térhetnék a tárgyra. Ám a történet nem itt kezdődik. A művész-társadalomról mint olyanról kell szólni előbb, legalább egy bekezdés erejéig. Úgy veszem észre, az egyes művészeti ágak képviselőinek' általában fogalmuk sincs, mi zajlik a „szomszédban”, az irodalmárokat nem érdekli a kortárs zene, a zenészek le se fü­tyülik a kortárs festészetet, és így tovább. Ebben az egészségtelen, belterjes, különálló kis bolygókból összetevődő világban valóban ku­riózumnak számít, ha egy képző­művész olyan mély, őszinte érdek­lődést mutat egy író munkássága iránt, mint az Albertirsán élő Miklosovits a mostanában rene­szánszát élő emigráns író és költő iránt. Már az Arany János költeményei­hez készített, sikerkönyvnek bizo­nyult album képei is egyszerre vol­tak „aranyi” és „miklosovitsi” alko­tások, ám Márai esetében, ha le­het, még erősebb a szellemi ka­pocs. Olvasmányélményt vizuali- zálni, láttatni, felfesteni rendkívül nehéz feladat, annak ellenére, hogy a költői kép, ahogy nevéből is látszik, vizuális természetű vala­mi. Miklosovits László grafikái in­kább gondolati elemeket ragadnak meg Márai, a polgár alkotásaiban, kulcsszavakat, visszatérő dilem­mákat, filozófiai kérdéseket jelení­tenek meg, foglalnak össze, tömörítenék egyetlen alakba vagy gesztusba. A szimbolika néhol vi­mazottaik tiltakoztak amiatt, hogy roma származásúként tüntették fel őket, illetve családjukat. A kiadó a költséges bezúzás és újranyomtatás helyett a fekete filctoll probléma- megoldó erejében bízva a kifogásolt neveket kihúzta - így legalább me- mentóként megmaradtak a könyv­ben. Mementójaként annak, hogy lényeges különbség van sikeres egyéni életstratégia és egy nép, egy szétszórt, s már önmagában is ta­golt közösség problémáinak a meg­oldása között. Természetes, hogy Ame B. Mann egyelőre csak szlovákul hozzáférhe­tő könyve - noha nem lenne hiába­való a magyar nyelvű kiadása sem - nem világmegváltó szándékkal ké­szült. Kiegészítő tankönyvként ajánlják az alapiskola felsőbb évfo­lyamai, valamint a középiskolák számára, s ennek a ténynek megfe­szonylag könnyen felfejthető, má­sutt az irodalmi mű beható ismere­te nélkül nem hat igazán. Nézzünk egy-egy példát. Az Emigráns című kép hat kockára oszlik, egy emberi alak földtől való távolodásának hat fázisát láthatjuk rajta. A Vala­mi megörtént és a Valaminek vége önmagukban is élvezhető grafi­lelően nem valamiféle rendszeres roma történelem, hanem a legalap­vetőbb információkat közvetíti a di­ákoknak, úgy a históriából mint az életmód, a szokások tárgyköréből. Külön fejezetekben tárgyalja a ro­mák eredetét és vándorlásait, letele­pedésüket Közép-Európában, a kü­lönösen a „felvilágosult” 18. század­ban felerősödő erőszakos asszimilá­ciós törekvéseket, a második világ­háború éveinek romaüldözését és a roma holokausztot, érinti a hagyo­mányos roma foglalkozásokat, a legismertebb zenészeket, a roma nyelvet, az életet a roma telepeken, a családi élet jellegzetességeit, a hie­delmeket és hagyományokat. Felvá­zolja az 1945 utáni helyzetet, azaz az erőszakos le- és áttelepítések újabb, végső hullámát, az elmúlt év­tizedekben kibontakozó roma moz­galmakat, röviden bemutatja az is­mert roma írókat, sportolókat, köz­életi személyiségeket, valamint kite­kint a nemzetközi roma szerveze­tekre is. Nagy előnye a kiadvány­nak, hogy csaknem valamennyi, a könyv lapjain fellelhető írásbeli in­formáció illusztrációs anyag, azaz képek formájában is megjelenik, le­gyen szó Cinka Pannáról, a hagyo­mányos roma ételek elkészítésének módjáról, térképekről, dokumentu­mokról, gyermekrajzokról... Már maga az a tény, hogy ez a könyv ilyen „komoly” formában jelent meg, segíthet abban, hogy a célkö­zönsége, azaz a tizenéves diákok ne csak az utcán felszedett, vagy a nemzedékről nemzedékre hagyo­mányozódó kényszerképzetekkel közelítsék meg a roma kérdést, és a gyakorlatban, a mindennapi élet­ben mindazt, ami emögött van, ha­nem a megismerés által talán meg is értsék, hogy amikor egy társadalom esetében annak sokszínűségéről múlt értékről van szó, az nem vo­natkozhat csak a tökéletesen eurokonform jelenségekre. Némi tanári kiegészítéssel (például az egyes fejezeteket egy-egy beszél­getés kiindulópontjának tekintve) ez a roma történelemkönyv hasznos segítség lehet az egymás mellett éléstől az együttéléshez vezető úton. Elsősorban azokban az isko­lákban, ahol roma gyerekek is ta­nulnak, de úgyszintén ott is, ahol ez nem jellemző. (Ame B. Mann: Rómsky dejepis. Kalligram, Po­zsony, 2000) kák, ám tartozik hozzájuk egy Márai-történet, mely még kere­kebbé formálja az élményt. Ezt a Kassához fűződő történetet vi­szont most nem mesélem el, nincs is rá jogom egy egyszerű napilap hasábjain. Vegyék kézbe inkább az utolsó kassai polgár, a nagy gon­dolat-provokátor köteteit. Montserrat Caballé, a világhírű spanyol szoprán először járt Szlovákiá­ban. Tegnap este a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház Operájának gála­koncertjén Peter Dvorskyval lépett színpadra. (TA SR-felvétel) Miklosovits László Márai Sándor által ihletett gondolatképei a kassai Thália Színház társalgójában láthatók Visszatérő dilemmákat jelenítenek meg Hommage a Márai... (Reprofotó)

Next

/
Thumbnails
Contents