Új Szó, 2000. december (53. évfolyam, 277-300. szám)

2000-12-23 / 296. szám, szombat

Panoráma ÚJ SZÓ 2000. DECEMBER 23. NAPTÁR December 23 EGY GONDOLAT „Magyarország csodálatos or­szág, mert itt mindenkinek igaza lehet egy kis eltolódás­sal, csak mindig máskor!” Mezei András NÉVNAP Viktória A latin eredetű név jelentése győzelem, s az ókorban ter­mészetesen a Győzelem is­tennője viselte. Egyébként a görög Niké megfelelője volt. Ma köszöntsük Dagobert és Dagomér, valamint Nadezda nevű ismerőseinket is! MA) Évfordulóink 210 éve született Jean-Fran- cois Champollion francia egyiptológus, a hireoglifák megfejtője. Még kisiskolás volt, amikor többek előtt nagy komolyan kijelentette: ha megnő, megfejti az egyitomi írást. Már gyerekként e cél­nak a figyelembevételével élt, első tanulományát tizenkét évesen írta, s még nem volt ti­zennégy éves, amikor nekilát- tot az arab, a kaldeus, a szíriai és a kopt nyelv elsajátításá­nak, majd hamar megtanulta az ókínait is, így tizenhét éve­sen már művelt tudósként áll- hatot az akadémia tudós gyü­lekezete elé. Nagyhatású elő­adást tartott, fel is vették a ta­gok sorába, tizenkilenc éve­sen pedig tanárrá nevezték ki azon az egyetemen, ahol még maga is tanult. A legifjabb akadémikus azonban nem volt megelégedve nyelvisme­retével, ezért megtanult hé­berül, perzsául, görögül és szanszkritül is, de ez már őt is próbára tette. Elkeseredett le­vélben számolt be testvéré­nek fáradságos tanulmányai­ról, és „szórakozás céljából” kínai nyelvtant kért tőle. Ne­hogy azt gondoljuk ám, hogy nyelvismerete a szakszöve­gekre korlátozódott, arabul például olyan tökéletesen tu­dott, hogy az arabok is arab­nak nézték. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 75 éves Makk Károly filmren­dező. 1954-ben készítette első játékfilmjét, a Liliomfit, amely remekül sikerült, manapság is sokszor tűzik műsorukra a té­véadók. Attól fogva szinte évente forgatott egy filmet. Sok munkája azonban egyön­tetű vélemény szerint is re­mekmű, ilyen az Egy erkölcsös éjszaka, a Szerelem vagy a Macskajáték, amelyet Oscar- díjra is jelöltek. 70 éves Mezei András író, köl­tő, a Szerelmes Icarus, a filmen is nagy sikert aratott Szeren­csés Dániel, az Éva és sok-sok Ádám című regények, a Ma­gyar kocka és a Ki beszél itt már Mexikóról? című esettanulmá­nyok szerzője; szeptemberben kapta meg a Közép-európai Iro­dalmi és Kulturális Társaság millenniumi különdíját. 20 éves Szabó Zoltán labdarú­gó, az Újpesti középpályása. NAPI VICC Az újdonsült autótulajdonos a háza előtt áll, és gyönyörködik a csillogó kocsicsodában.Több- ször körüljárja, beleül, majd új­ra kiszáll, simogatja, fényesíti a karosszériát, a dísztárcsákat. Felesége az ablakból nézi és felsóhajt:- Ha valóban létezik lélek­vándorlás, akkor én a követ­kező életemben autó szeret­nék lenni! Madonna fiát egy protestáns lelkésznő keresztelte meg, a ceremónián Sting énekelt a négyhónapos csecsemőnek Parkolóórákat fosztogatnak Az év esküvője Dornochban Romániai Twist Olivérek London. A legszigorúbb biz­tonsági intézkedések köz­epette és a nyilvánosság teljes kizárásával készülődtek teg­nap Louise Veronica Ciccone, alias Madonna és Guy Ritchie kézfogójára a skóciai Felföld egyik ősi kastélyában, a Dor­noch közeli Skibo-kastélyban. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ A hétezer hektáros birtokot az amerikai popdíva biztonsági őrök seregével megerősített testőrsége őrzi. A brit hadsereg egykori kom­mandósa vezette testőrség Aber- deenből és Glasgow-ból bérelt fel biztonsági embereket, hogy segít­sék munkájukat. A XIII. században épült kastélyt hőérzékelő berende­zéssel szerelték fel, a főbejárathoz vezető utat nagyteljesítményű lámpákkal világították meg. A szigorú biztonsági szabályok el­lenére Madonna kisfiának csütör­tök esti keresztelője után Dornoch­ban két személyt is őrizetbe vett a rendőrség. Egyikükre, egy Dél- Angliából származó munkanélkü­lire, aki valószínűleg a skóciai zi­mankó elől keresett menedéket a templom falai között, a katedrális biztonságára vigyázó rendőrök bukkantak rá a keresztelő után. Az illető egyetlen „bűne”, hogy nem volt hivatalos a négyhónapos Roc- co keresztelőjére, amelyet Madon­na a kíváncsiskodó tekintetek kizá­rásával kívánt megtartani. A négyhónapos Roccót Susan Brown protestáns lelkésznő ke­resztelte meg, a ceremónián Sting énekelt a hagyományosan hófehér ruhácskába öltöztetett fiúcskának. Az év esküvőjének kikiáltott ese­ményre Dornochba betelepedett (Ctk/ap) Madonna és Guy Ritchie Rocco keresztelője után több mint ötszáz újságíró, fotós és operatőr szinte egyfolytában in­gázik a helyi önkormányzati hiva­tal, a kastély, a közeli Inverness repülőtere és a környékbeli ud­varházak, fogadók között, hogy a páratlan vendégsereget, a hazai és a külföldi film- és popvilág képviselőit - köztük Stinget, Gwyneth Paltrow-t, Ruppert Eve- rettet, George Clooneyt, Brad Pit­iét - lencsevégre kaphassa. Az anyakönyvi hivatalnál nem jártak szerencsével, mert az esküvő ki­hirdetéséről szóló igazolásokat az ifjú pár a szokásokkal ellentétben nem személyesen vette át az es­küvő előtt, hanem a kastélyba kézbesítették nekik. Az egyházi szertartás időpontját is csak talál­gatták, és mindenki azt leste, mi­kor érkezik meg a szertartást ve­zető Susan Brown lelkésznő a kastély kápolnájába. Brown lelkész az ifjú párra bízta esküjük megfogalmazását. Az ősi skót családból, a Macintosh klán­ból származó vőlegény például ra­gaszkodott ahhoz, hogy a kézfo­gon adózzon háborús hős nagyap­ja, Stewart Jack Rith emlékének, aki az első világháborús szolgála­taiért magas kitüntetést kapott, és a második világháborúban Dun- kirknél halt hősi halált. Az esküvő előtt a sajtó azt talál­gatta, érvényesülnek-e a skót ha­gyományok a kézfogón. A benn­fentesek úgy tudták, a vőlegény nemcsak a Maclntoshok viseleté­nek számító zöld alapon piros, kék és sárga, kockás szoknyában áll az oltár elé, de a hagyomá­nyok arra kötelezik őt, hogy a szoknya alatt ne viseljen semmit, még alsónadrágot sem. „Bármilyen legyen is az idő, a ha­gyomány azt kívánja, hogy ne le­gyen semmi a szoknya alatt, és Guy ebbe beleegyezett. Biztos va­gyok abban, hogy nem fog felfáz­ni, mivel majd nyolc méter anya­got dolgozunk bele minden szok­nyába, és azok nagyon melegek” - nyilatkozta a lapnak a viselet készítője, Ian Chisholm. A The Sun bulvárlap maga gondosko­dott arról, hogy a négyhónapos Rocco is Maclntosh-viseletben vehessen részt az esküvőn. lan Chisholmnál a kisfiúnak megren­deltek egy skót szoknyát a hozzá illő bőrövvel, és ajándékba el­küldték az ifjú párnak. Párizs. Több tízmillió frankkal rövidítik meg a párizsi városhá­zát a francia főváros parkolóóráit fosztogató román gyermekban­dák, melyek zsákmányukat a csa­pataikat felügyelő bandavezérek­nek adják le. A párizsi rendőrség szeptember óta havonta 300-400 alkalommal állítja elő a parkolóórákat feltörő román fiatalkorúakat, akiknek számát 150-200-ra becsüli, de gyakorlatilag tehetetlen velük szemben. A hálózatot működtető főnökök eleve abból indulnak ki, hogy 16 év alatti kiskorút nem le­het ilyen bűncselekményért be­börtönözni. A feszítővel, fúróval felszerelt gyermekcsapatok éjszaka nyitják fel az órákat, vagy egészben vi­szik el őket, s a szerzeményt egyenesen a főnököknek adják át. A párizsi rendőrség egy évvel ezelőtt figyelt fel a jelenségre, idén szeptember óta azonban az órák feltörése „nagyüzemi” mére­teket öltött. „Szervezett bandák­kal állunk szemben, melyek gyer­mekeket használnak. A maffia típusú hálózat pira­misszerű szerkezetben működik- mondta el a párizsi ügyészség fiatalkorúakkal foglalkozó osztá­lyának vezetője. Yvon Tallec sze­rint a szervezet jellegéről decem­ber 6-án kaptak részletes infor­mációkat, amikor egy nap alatt 33 románt - köztük tíz gyermeket- állítottak elő. A kihallgatáson kiderült, hogy a párizsi román gyerekek jelentős része a máramarosszigeti kör­zetből való, szüleik eladták, illet­ve bérbe adták őket. Azt mondták nekik, hogy Párizsban jó pénzt fognak keresni, például rikkancs­ként. (PAN) Egy valenciai író átértékeli a sötét legendát Lej áratták a Borgiákat? MTI-PANORÁMA Valencia. Joan Francesco Mira va­lenciai író meggyőződése, hogy a reneszánsz kor egyik leghírhedtebb családja, a Borgia-família sem volt rosszabb a többi nemesi famíliánál, csak riválisaik mindent megtettek lejáratásukra. Borgiák: család, mí­tosz című könyvében történelmi környezetébe helyezi és ezzel átér­tékeli a róluk szóló sötét legendát. Az író műve megírása előtt két évig tanulmányozta a vatikáni és a római könyvtárakban a valenciai szárma­zású család (eredeti nevük Botja volt, ebből lett olaszul a Borgia) tör­ténetét, amelyben két pápa, egy tu­cat bíboros és egy szent is szerepel. Aktualitását Sándor pápa halálának közelgő 500. évfordulója adja. A rengeteg illusztrációt tartalmazó könyv nem kerüli meg az úgynevez- tett kényes témákat, a gyilkosságo­kat, a vérfertőzéseket, de rámutat arra, hogy a Borgiák magatartása, még VI. Sándoré sem volt különös­képpen kirívó abban a korban. „A legenda nem tartalmaz rendkívüli elemeket. A reneszánsz kori Olasz­ország tele van kicsapongásokról, korrupcióról, a hatalomért és a gaz­dagságért elkövetett mérgezésekről szóló történetekkel. A kor összefüg­gésében vizsgálva a Borgiák legen­dája egyáltalán nem egyedi”- úja könyvének bevezetőjében a szerző. Hogy éppen az ő rémtetteik ma­radtak fenn, sőt terebélyesedtek ki az évszázadok folyamán, azt az író azzal magyarázza, hogy a nagy ró­mai családok részéről kampány folyt a Borgiák lejáratásáért, mert nem tudták elfogadni, hogy egy idegen család és különösképpen VI. Sándor pápa ekkora hatalomra tudott szert tenni Itáliában. Később a puritán lutheranizmus is hozzájárult a fekete legenda to­vábbi feketítéséhez. Mira feltétele­zése mindenesetre kísértetiesen hasonlít egy másik rémséges hírű család, a Báthoryak esetéhez. A jobbágylányok lemészárlásával vá­dolt Báthory Erzsébet is állítólag hatalma és vagyona miatt állt per­befogói útjában, nem pedig való­ságos bűnei miatt. George W. Bush magával viszi Spot nevű kutyáját Elnökváltás, ebváltás MTI-PANORÁMA Washington. Januárban nemcsak egy volt amerikai elnök fia vonul be a washingtoni Fehér Házba, hanem egy valamikori „first dog” leszár­mazottja is beköltözik oda. A több mint egyhónapos huzavona után az Egyesült Államok 43. elnökének megválasztott George W. Bush ma­gával viszi Spot nevű kutyáját, an­nak a Millie névre hallgató spániel­nek a kölykét, amelyik a 80-as évek­ben George Bush akkori elnök ku­tyájaként élt ott. Valójában azon­ban visszatérés ez Spot számára, ő ugyanis a Fehér Házban született. Ifjabb Bush magával viszi új ottho­nába két macskáját, Erniet és Indiát is. A mindenkori amerikai elnökök háziállatai hosszú évek óta a média kedvencei. Legutóbb Bili Clinton Socks nevű cicáját és Buddy névre hallgató labradorját fényképezték lépten-nyomon a fotósok. A háziál­latok „hírnevét” még Harry Truman elnök alapozta meg, amikor kije­lentette: „Ha barátra van szükséged Washingtonban, szerezz magadnak egy kutyát”. Ron Elmore, a Kansas-i Egyetem történésze szerint a Fehér Ház több mint 400 állatnak adott otthont eddigi története során. Thomas Jefferson grizzly medvéket tartott ketrecben, John Quincy Adams alligátort, Calvin Coolidge pedig kutyája mellett oroszlánok- kölyköket, egy antilopot és egy kis vízilovat is tartott maga mellett a Fehér Házban. (CTK/AP) Télanyók

Next

/
Thumbnails
Contents