Új Szó, 2000. december (53. évfolyam, 277-300. szám)
2000-12-21 / 294. szám, csütörtök
RÉGIÓINK ÚJ SZÓ 2000. DECEMBER 21. A millenniumi emlékmű a helytállásról és a tenniakarásról is szól - műltunk nem az enyészet őre Egy kevés időre igazi magyarnak érezhettük magunkat A jelenen át a jövő felé MIRIÁK FERENC K ettős kerek évfordulót ünnepel ebben az esztendőben minden kereszténymagyar. Meg- ■■■■■■ hatódva gondolunk a kétezeréves kereszténységre. Kell az ünneplés, kell az emlékezés. Búcs község önkormányzata, a Csemadok helyi szervezete, valamint a Búcsért - Szülőföldünkért pénzügyi alap emlékdélutánt szervezett államalapító Szent István ünnepére. Az ünnepségen részt vettek közéletünk neves képviselői, Csáky Pál miniszterelnök-helyettes, Szigeti László, az oktatási államtitkár, Szabó Olga és Fehér Miklós parlamenti képviselők, Ke- szegh Margit, a Komáromi Járási Hivatal elöljárója és természetesen a község polgárai. Az emlékdélután ünnepi istentisztelettel kezdődött, melyen Hegedűs Zsuzsanna, budapesti református lelkész hirdetett igét, majd Csáky Pál miniszterelnök-helyettes szólt az egybegyűltekhez. Az ünnepség a Harangláb parkban, a Szózat elnékelésével folytatódott, nemzeti költeményünket a Concordia Vegyeskar adta elő, majd Dráfi Mátyás színművész, Gál Sándor (a község szülötte) Könyörgés című versét szavalta. Szigeti János Búcs polgár- mestere üdvözölte a rendezvény résztvevőit. Gáspár Tibor elmondta: „szülőföldünkhöz, hagyományainkhoz ragaszkodó nemzet vagyunk. Ezeket a ragyogó erényeket államalapító, országépítő és országvédő elődeink hagyták ránk, azok, akik oly nagy véráldozatokkal védték a Kárpátmedencét, a hazát, keresztény államot alapító királyunk, Szent István örökét. Ebben a gyilkos küzdelemSzent István szobra (A szerző felvétele) ben elhulltak legjobbjaink, hiszen nekünk kellett pusztulnunk, nemcsak önmagunkért, hanem Európáért is. népünk vérzett a magyar szabadságharcban, a két vüágháború csataterein, cipeltették velünk a huszadik század diktatúráit és az utóbbi tíz évben cipeljük a felemás demokráciát, a közvagyon szétrablá- sát, s vonszoljuk a munkanélküliséget, a szegénységet is. Ennyi tragédia, balsors, a deportálások kitelepítések után is él ez a nép. Él és alkot, ősei hagyományait ébreszti, templomokat, iskolákat épít, emlékműveket, szobrokat állít. A trianoni határokat eltörölni nem tudjuk, de a szétdarabolt magyarságot egy szellemi hazába egységbe tudjuk fogni. Ezt a szellemi hazát építjük most is ezen az emlékünnepségen. A keresztény államot alapító királyunk szobrának leleplezésénél ismét a község polgármesetre mondott ünnepi beszédet. Hangsúlyozta, nagy öröm és megtiszteltetés ilyen feladatot teljesíteni. Jövőkép nélkül egy nemzet sem képes múltját ünnepelni. Itt minden ünnep, így a millenniumi emlékmű átadása is, lehetőséget teremt számunkra, hogy a mindennapok küzdelmeihez erőt gyűjtsünk, erőt, nem testiha- nem lelki értelemben. Az ünnepek hozzájárulnak ahhoz a jó otthonosságérzéshez, hogy a települést ahol élünk, hazánknak tekintsük. Mindig kell, hogy alkalmat találjunk arra, ennek a falunak a lakóiként, emlékezzünk mindazokra, akik ünnepeinket megtöltik büszkeséggel. Ismét szépült és gazdagodott községünk, egy csodálatos művészi alkotással. Gáspár Péter szobrászművész millenniumi emlékművével, illetve millenniumi emlékművének egy részével. A teljes mű három oszlopból áll, sajnos az idő rövidsége miatt, a harmadik oszlopon lévő turul nem készült még el, de a közeljövőben minden bizonnyal kiteljesedik ez az alkotás. Az egyik oszlopon Szent István királyunk kőbe vésett mellszobra látható, ahogy megfontolt, lelki szemei előtt látva a jövőt, a magyarság számára az egyedüli járható utat, az Európába vezető kereszténység felvételét. A mellette lévő oszlopon a II. Szilveszter pápa által adományozott szent korona látható. A haranglábat az elmúlt évben a község önkormányzata felújította. Köszönet jár a felújítóknak, így Jókai Józsefnek, ifj. Dolezsai Istvánnak, Bálint Péternek, Sánta Jánosnak és Csekes Istvánnak. Él is benne a harang, hiszen a község legidősebb polgára a 92 éves Mikié József, harangszóval fogadta az érkezőket. A millenniumi emlékmű átadása nem jár gazdasági előnyökkel, nem fejlődik tőle jobban a település, nem teremtődnek általa új munkahelyek, nem javul az utak állapota, csak azt jelzi, hogy van hova fussanak az utak. Önbecsülés nélkül már nem vághatunk neki a holnapnak sem. A mülenniumi emlékmű üze- nietet hordoz a helytállásról., a tenniakarásról, államiságunk ezer évének büszkeségéről. A Szent István ünnepére rendezett kultúrműsorban fellépett a Megyer néptáncegyüttes, a Csemadok énekcsoport, a szímői és a búcsi Katonai Mihály alapiskolások, Kerekes Levente és barátai, Hegedűs Zsuzsanna és a helyi mazsorettcsoport. Egész történelmünk azt sugallja, hogy a mi múltunk nem az enyészet őre, hanem egy tragikus sorsú nép élni akarásának és megmaradásának ragyogó példája. Múltunknak pedig a jövőbe mutató törvényszerűségei is vannak, amelyek jelenünkben is konkrét feladatok elé állítanak bennünket. E feladatok leg- lényegesebbike annak a küldetésnek a felismerése, hogy azt a hazát, amelyet most mi is a magunkénak vallunk, szívünkbe zárva nekünk kell tovább vinnünk és átadnunk utódainknak. Ragyolci Palóc Gála KORPONAI NIKOLETT A Csemadok losonci területi választmánya és társrendezői a magyar _______ államiság 1000. és a kere szténység 2000. évfordulója alkalmából a mülennium jegyében Ipoly Menti Találkozók címmel kulturális rendezvénysorozatot szerveztek. Vilkén és Nagyda- rócon kívül a magyar határ mellett található Ragyolc Palóc Gála néven nagyszabású műsort rendezett. Egy vallásos faluban hagyománynak számít a vasárnapi szentmise. Most azonban ez is rendhagyó volt, mert a megszokottól eltérő misén vehettek részt a hívők. A füleki Vox Cordis együttes, amely fiatalokból verbuválódott össze páratlan élményt nyújtott a templomlátogatóknak. A szentmise után a helyi magyar óvoda kertjében a polgármester néhány kopjafát avatott fel a magyarság szimbólumaként, majd az egybegyűltekkel együtt szavalták a Szózatot. Színvonalas műsort láthatott a nagyérdemű közönség a Ragyolcon immár 25 éve működő Nógrád tánccsoporttól, akik szatmári és palócvidéki táncokat roptak. A tánccsoport nem csak fiatalokból áll. A Kis Nógrád is bebizonyította, hogy képesek ugyanolyan fergeteges táncra, mint a nagyok; dobbantak a csizmák, suhogtak a szoknyák. Ezután következett a ragyolci asszonykórus, amely 1996-ban alakult, s ez a négy év elég volt ahhoz, hogy Magyarországon is hírnévre tegyenek szert. Aki hallotta már őket, nem csodálkozik ezen. Műsoruk többnyire népdalokból, népdalfeldolgozásokból áll. A sok tánc és ének közepette a rendezők egy kis változatosságot szőttek a műsorba. A helyi kéttannyelvű alapiskola egyik diákja egy prózával örvendeztette meg a közönséget, amelyet már rég elavult palóc nyelven adott elő. A fülekpüs- pöki Palóc Táncegyesület rimóci és mezőkölpényi ritmusban ropta a táncot. A szintén füleki harminc tagú férfi énekkar az előzőekhez hasonlóan remek produkcióval kápráztatta el a közönséget, Végül tánc- mulatságra jött össze a falu apraja- nagyja. Három nap volt, s nem több, de a találkozó lényeges mondanivalója nem a napok hosszúságában rejlett, hanem abban, hogy mi magyarok erre a kevés időre is, de igazi magyarnak érezhettük magunkat. Illusztrációs felvétel Az egy évig tartó országos vetélkedő ünnepélyes kiértékelése Verseny évezredes harcainkról Ezredelői feljegyzések az esztergomi érsekség birtokaként említik a falut Lédeci millenniumi visszaemlékezés VRABEC MÁRIA BODZSÁR GYULA elmúlt év elején kezdődtek a középiskolások számára az Évezredes harcaink címmel meghirdetett országos hadtörténeti vetélkedő-sorozat előkészületei a Honvéd Kulturális Egyesület szervezésében. Az egy évig tartó játékos, kreatív és interaktív, többfordulós vetélkedő a Magyar Millennium, a keresztény magyar állam megalapítása ezredik évfordulójának kiemelt ünnepi rendezvényei közé tartozik. Ipolybalogon találkoztunk és beszélgettünk Lehr Györgygyel, a honvédelmi minisztérium főtanácsadójával, a Honvéd Kulturális Egyesület Határon Túli Tagozatának vezetőjével, a határon túli vetélkedők megszervezőjével és védnökével. Először a hadtörténeti vetélkedősorozat céljáról kérdeztük a főtanácsadót. A Honvéd Kulturális Egyesület, a katonai népművelők kiemelten közhasznú szervezete, azzal a céllal indította útjára a versenyt, hogy a fiatalok, tanáraik, a téma iránt érdeklődők széles körének bevonásával tisztelegni kívánt minden névtelen és híressé vált hős előtt, aki bármilyen részese volt a magyarság „évezredes harcainak”. A multimédiás eszközök nyújtotta új, korszerű információszerzési lehetőségek felhasználásával a vetélkedőn résztvevőknek hasznosítható forrásokat kell felkutatni, elemezni és aktuális következtetéseket levonni elődeinkről, tetteikről, és mai önmagunkról. Erről a különös népről, amely évezredes harcai során súlyos veszteségeket szenvedett el, elsősorban a tatárjárás és a török hódoltság alatt, amely tömegesen fogadta be a szomszédos és távoli népek csoportjait, s amelynek menekültjeit ugyancsak tömegesen fogadták be a szomszédos és távoli országok. Elmondhatom, hogy hadtörténészek, tudományszervezők, művelődéskutatók hada dolgozott azon, hogy a vetélkedő révén felkeltse az érdeklődést a téma iránt és új ismereteket nyújtson, ugyanakkor a résztvevők aktivitásával az adott környezetben fellelhető, példát adó hagyatékot feldolgozza és közkinccsé tegye. A továbbiakban Lehr György elmondta, hogy a fentebb említett kulturális egyesület őt kérte fel a határon túli középiskolákban a vetélkedő megszervezésére, és ehhez a Felvidéken Balogh Gábor személyében talált kitűnő szervezőtársra, aki készségesen felajánlotta, hogy Ipolybalogon rendezzék meg a szlovákiai regionális döntőt. Ennek kapcsán megemlítette, hogy Délvidéken Szabadkán, Kárpátalján Nagyszőlősön és Erdélyben Nagyváradon tartották a vetélkedő területi döntőit. Immár elmondhatom - folytatta Lehr György -, hogy mindegyik helyszínről, beleértve az anyaországiakat is, két-két ötfős csapat jutott a május elején Egerben megrendezett országos döntőbe, ahol Szlovákiát a Dunaszerdahelyi és az Ipolysági Magyar Tannyelvű Gimnázium csapata képviselte. Hogy nem egy szokványos versenyről volt szó, ezt azzal is érzékeltetném, hogy a helikopterrel érkező csapatok egy ködfelhőben ereszkedtek le, és az elködösített részek különböző történelmi korok, korszakok helyszínei voltak. A feladat elméleti része ezeket a korszakokat jelenítette meg, ugyanakkor a csapatok gyakorlati dolgokból, például lovaglásból, vívásból, dárdadobálás- ból, várostromból, vagy éppen íj- és puskalövészetből is bizonyíthatták rátermettségüket. Azt azért hadd tegyem hozzá, hogy a döntőt megelőző egy-két napban a helyszínen szakavatott oktatók segítették a diákok gyakorlati felkészítését, de akinek módjában állt, az már otthon is gyakorolhatta a lovaglást, a lövészetet és a többi feladványt. És végül szóljunk a díjakról: túl az értékes tárgyi jutalmakon a döntőbe jutott csapatok meghívást kaptak a Salánk mellett immár hét éve működő, honfoglaló őseink életét megjelenítő történelmi jurtatáborba. Tíz napot tölthetnek el a táborban, ahol, lévén mülenniumi év, egy kis Kárpát-medencét, az ott töltött napok idejére egy kis történelmi Magyarországot fogunk varázsolni. községre utaló írásos emlék ezeréves évfordulóját ünnepelte szeptember 17-én a Zoboralja egyik legjellegzetesebb települése - Lédec. Az ezredelői feljegyzések az esztergomi érsekség birtokaként Leduch, Le- uduch néven említik a falut, amely egészen 1918-ig az érsekség tulajdonában maradt. Történészek ugyan nem bizonyították, de a helybeliek úgy tartják, hogy a Lédecen máig is nagyon gyakori Székely vezetéknév magyarázata a székelyek betelepülése a községbe, valamikor a középkor tájékán. Valóban így történt-e, nem tudni, de az viszont tény, hogy a szőlészetnek mindig nagy hagyományai voltak a vidéken. Bizonyíték erre, hogy Hippolit érsek már 1492-ben 23 forintot kapott a lédeci bor eladásából. A krónikák 1536 óta tesznek említést a község malmáról, 1571-ben harminc telkes jobbágy és negyvenkét föld nélküli zsellér élt a faluban. Ghyczy György újvári várkapitány Verancsics érseket arról tudatja, hogy 1571-ben Lédec mellett ütköztek meg a törökkel, akik később, 1573-ban felperzselték a falut. A tűzvész elől csupán néhány, a templomban meghúzódó személy menekült meg, így a település egy időre elnéptelenedett. Az 1594-ből ránk maradt érsek- ségi vagyonösszeírás szerint a német katonaság is jelentős károkat okozott Lédec lakóinak - összesen 700 forint értékű szarvas- marhát és élelmiszert zsákmányolt, és a helybeliek tartották el az áthaladó magyar sereget is. A tizenhetedik század elején a település újra benépesült, 1640-ben létrejött az első elemi iskolája és lelkészt is kapott Rafael János személyében. Lédec határában gyakran tábort vertek a kurucok is, 1708. augusztus 8-án a Tren- csén melletti csatavesztés után Rákóczi Ferenc is a falun át menekült a kistapolcsányi kastélyba. 1788-ban a pestis 1866-ban a kolera tizedelte meg a lakosságot, amelynek száma századfordulón 776 fő volt. Lédecet és határát a Dervence patak szeli ketté és egészen a 18. század elejéig a falu Nyitra vármegyéhez, de a határa már Bars vármegyéhez tartozott - ezután mindkettőt Nyitrához, a 19. század elején pedig Barshoz csatolták. A terület- rendezési reformerek az utóbbi években sem kímélték Lédecet, 1997-ben egyetlen magyar településként az Aranyosmaróti járáshoz csatolták és ezáltal a földrajzi elszigeteltségen kívül közigazgatásilag is elválasztották a Zoboralja többi magyarajkú településétől. Mindkét tényező közrejátszott abban, hogy az ötvenes években még kilencven százalékban magyar lakosú községben ma már csak a lakosság ötven százaléka - túlnyomórészt nyugdíjasok - vallja magát magyarnak. A hetvenes évek szocilis- ta bürokráciája, amely megszűnésre ítélte a települést és a kilencvenes évek magas munkanélkülisége éppúgy megtette a magáét: Lédecről fokozatosan elköltöztek a fiatalok és a lakosság száma 1976 óta 1250 főről alig 800- ra csökkent. De ami a millenniumát ünneplő falu mostani helyzetét leginlkább jellemzi, az sajnos az a tény, hogy az ezredforduló küszöbén 1999-ben megszűnt a magyar iskola és elhunyt a híveit négy évtizedig szolgáló magyar pap is. Az üresen maradt házakat lassan pozsonyi és nyit- rai szlovák családok vásárolják fel, akik bár csodálják a természet szépségeit és megfogja őket a vidék különös hangulata, de az, amitől egy falunak lelke van hiányzik belőlük - hiszen idegenek. Lédecen annak idején Kodály Zoltán is járt zoboraljai gyűjtő- kőrútja során és a vadregényes szépségű falura később úgy emlékezett, hogy lelki szemeivel szinte látta ott megelevenedni az ősi magyar kultúrát. A falu következő ezer éve, sajnos, nem erről fog már szólni. A regionális döntő győztese a Dunaszerdahelyi Magyar Tannyelvű Gimnázium csapata: Bognár Zsuzsa, Kováts Katalin, Kovács László, Bernáth István (A szerző felvétele) A római katolikus templom (archív felvétel)
