Új Szó, 2000. december (53. évfolyam, 277-300. szám)

2000-12-20 / 293. szám, szerda

Panoráma ÚJ SZÓ 2000. DECEMBER 20. Az Egyesült Államok új first ladyje klasszikus feleség, nem lesz politikai tanácsadó férje oldalán Mellszobrokat készíttet a Kreml-párti Egység mozgalom Putyin az asztalon MTI-JELENTÉS Moszkva. Vlagyimir Putyin orosz elnök hamarosan kapható lesz asz­tali kivitelű mellszobor formájában is, a gyártáshoz már minden előké­szület megtörtént Szentpéterváron, a Kreml-párti Egység mozgalom egyik szobrászának műhelyében. Az orosz államfő portréi már kap­hatók reprodukció és plakát formá­jában, s mi sem természetesebb, hogy viaszfigurája már ott látható az oroszországi panoptikumokban Borisz Jelcin előző elnök alakja mellett. Emlékezetes, hogy a szent­pétervári Egység mozgalom az ősz elején külön kis munkafüzetet je­lentetett meg a kisiskolásoknak, ebben az állampolgári alapismere­teket keretében Putyin elnököt di­cséri. A mozgalom szentpétervári szervezete azonban továbblépett, s az elnöki beiktatás évfordulójára bronz mellszobrokat készíttet. Az Izvesztyija című napilap szerint Alekszandr Paljmin szentpétervári szobrász már elkészítette az asztali Putyinok mintapéldányait gyurmá­ból, gipszből és viaszból, s már csak az öntés van hátra. Oroszországban az utóbbi években nem volt divat élő politikusokról szobrokat mintázni, ez alól talán egyedül Vlagyimir Zsirinovszkij, a szélsőséges Liberális Demokrata Párt vezére, az orosz politikai élet fenegyereke az egyetlen kivétel. Két hétig ontja majd a havat a Németországból rendelt hógyártó gép Fehér karácsony Hongkongban MTI-HÍR Hongkong. Először lesz fehér ka­rácsonyuk a hongkongi gyerekek­nek. Mivel azon a tájon nemigen hull a hó, a hongkongiak Németor­szágból vásároltak egy hógyártó gépet. A szerkezetnek két héten át kell ontania a havat az ún. Euroka- rácsony alkalmából. A hógép va­sárnap lépett munkába, a ki­kötőváros egyik sétányát fújta tele, és már az első két napon mintegy ötvenezren voltak kiváncsiak a rendezvényre. A gyerekek közül jó páran kipróbálták a műjegesmed­vék és jávorszarvasok között a hó­golyózást, több szülő azonban elé­gedetlen volt. Túl drága volt a be­lépő, sokáig várakozni - mondták. Egy kétgyermekes családnak 300 hongkongi dollárjába (kb. kétezer koronának megfelelő összegbe) került a műhó hűhó. A kiömlő láva kisebb erdőtüzet okozott, áldozatokról, károkról nincs hír A lelkésznő meglepetése Különleges nászajándék Madonnának London. Nem mindennapi nász­ajándékkal kedveskedik Susan Brown anglikán lelkésznő Madon­nának és vőlegényének, Guy Rit- chie-nek: az amerikai popsztár es­küvőjén egy-egy tekercs vécépap­írt ajándékoz az ifjú párnak. A különleges ajándék nemcsak a különleges vendégeknek jár - a negyvenegy éves Susan Brown kis­asszony minden ifjú párnak az ál­dás mellé egy-egy tekercs vécépap­írt ajándékoz a tartós házasság jel­képeként. „A vécépapír hosszú és erős, remé­lem házasságuk is ilyen lesz” - nyi­latkozta Dornoch egyházközség lelkipásztora, aki december hu­szonkettedikén a skóciai székes- egyházban megáldja az ifjú párt. Susan Brown kisasszonynak a vallásról vallott modern felfogá­sa közismert a kicsiny egyházkö­zségben, sőt annak határain túl is. A családok által közösen láto­gatott istentiszteleteken például gyakran görkorcsolyázva hirdeti az igét, hogy a gyerekek ér­deklődését még inkább felkeltse a hitélet iránt. A székesegyház által szervezett ka­rácsonyi mesejátékot is egy fiata­lok által közkedvelt tévéműsor stí­lusában rendezte meg. A lelkésznó szabad kezet adott Madonnának és kedvesének hűségesküjük meg­fogalmazásához. Madonna Guy Ritchie-vel hétfőn magánrepülőgéppel érkezett Skó­ciába, hogy elég ideje legyen a pénteki esküvő előkészítésére. Az énekesnő eredetileg azt tervezte, hogy Londonban, a Szt. Pál-kated- rálisban vonul az oltár elé, végül mégis a dornochi templom mellett döntött. (PAN) Ismét kitört a Popocatépetl Hillary Clinton után Laura Bush MTI-HÍR Mexikóváros. Hétfőn este fehé­ren izzó köveket és lávát hányva ismét kitört a Mexikóvárostól 60 km-re magasodó Popocatépetl vulkán. A helyi televíziállomások közvetítették a mexikói éjszaka egét kivilágító tűzijátékot. Az első becslések szerint a láva csak 1 km- re folyt le az 5452 méter magasan levő krátertől. A kiömlő láva kisebb erdőtüzet okozott, áldozatokról, károkról azonban nincs hír, a legközelebbi települések, amelyeknek a lakos­ságát már szinte teljes egészében kitelepítették, mintegy 6 km tá­volságban fekszenek a tűzhányó­tól. Az embereket 180 menekült- táborban helyezték el. Vincente Fox mexikói elnök a kitö­rést követő rendkívüli kormány­ülésen közölte, hogy fenntartják a maximális készültséget, mert a ve­szély nem múlt el. Az államfő nyu­galomra szólította fel a lakosságot, és kijelentette, hogy a hatóságok nyomon követik az eseményeket. A látványnak sem mindennapi ki­törést egy mexikói tudós csak mér­sékeltnek nevezte. Jelezte azon­ban, hogy a kitörés ismétlődésére kell számítani. Más szakemberek is arra figyelmeztettek, hogy a vul­kán belsejében hatalmas nyomás van, és bármikor bekövetkezhet olyan kitörés, amely kilométerre repítheti a kráterből a lávát és a forró köveket. A hét végén a kormány felszólította a Popocatépetl 10 km-es sugarú kör­zetében maradt 40 ezer embert, hogy hagyják el a térséget. A legtöbben ingóságaik és állataik védelmére hivatkozva maradtak, de a hétfő éjsza­kai kitörés sokakat pánikszerű menekvésre késztetett. (CTK/AP) Washington. Az új amerikai first lady nem „szenátorje­lölt típusú” hölgy, és nem politikai tanácsadó férje ol­dalán, hanem klasszikus fe­leség. Laura Bush minden jel szerint távol tartja majd ma­gát a lobbizástól a politikai­lag vitatott szociális progra­mok mellett és a jótékonyko­dás hagyományos területein kíván ténykedni. MTI-PANORÁMA Ez a legkevésbé sem jelenti azt, hogy képtelen lenne a sarkára áll­ni, ha arra nagy szükség van. Az eredetileg ügyvédnő Hillary Clintonról elismeréssel mondták, hogy félje botrányos hűtlenkedései­nek országos politikai válsággal járó kipattanása, a mélységes lelki meg­rázkódtatás után eltökélt „önmeg­valósításba” kezdett, majd „jött, lá­tott és győzött”: jelenleg New York állam demokrata szenátora. A tanárnő végzettségű, majd könyvtáros foglalkozású Laura Welch - aki egy sikeres nyugat­texasi építési vállalkozó lánya - de­mokrata volt és cigarettázott, mi­előtt férjhez ment volna ifjabb Ge­orge Bushhoz, a dúsgazdag olaj­mágnás család és felívelő csillagza­Laura Welch demokra­ta volt és cigarettázott, mielőtt férjhez ment. tú politikai dinasztia szépreményű ifjúhoz. Ifjú félje viszont ivott, nem is keveset. Laura figyelemre méltó tartásról tett tanúbizonyságot, amikor Bushék „Dallas-szerű köze­Hillary Clinton és utódja, Laura Bush. A két hölgy hétfőn a Fehér Házban együtt teázott. (CTK/AP) gében” mélyen George szemébe nézett, és azt mondta neki: „Vagy én, vagy a Jim Beam.” Ennek 14 éve már, és semmi jele annak, hogy George Bush azóta újra kézbe vette volna a whiskeyspoharat. George és Laura egy barbecue-par- tin találkozott, de ezt megelőzően „földrajzi értelemben” már több­ször nagyon közel voltak egymás­hoz, csak akkor még nem tudtak erről. Ugyanabba az általános isko­lába jártak, de észre se vették egy­mást. Egy időben Houstonban ugyanabban a házban laktak, csak­hogy míg George Bush a mondé­nabb épületszárnyban járt buliról bulira, addig Laura Welch, kicsiny bérelt szobájában Dosztojevszkijt olvasott. A barbecue-partit, amely­re véledenül mindkettőjüket meg­hívták, egy minigolfleckével egy­bekötött randevú követte (a golf­leckét természetesen George adta Laurának), majd három hónap múlva összeházasodtak. Jellegzetes női ráérzéssel Laura volt az, aki rávette George-ot, hogy az idei elnökválasztási kampány egyik republikánus hullámvölgye idején számára addig teljesen szokadan ta­lajra merészkedjék, és interjúra vál­lalkozzon Oprah Winfreyvel, a tele­víziós csevegő műsorok koronázat­lan, ébenfekete királynőjével. Akit Oprah enged kibontakozni, annak meglódul felfelé a népszerűségi mu­tatója. Aki az ő műsorában leszere­pel, az veheti a kalapját. Az inteijú cuppanós puszival zárult, és hatal­mas közönségsikert aratott. Az Egyesült Államok új elnöke és új first ladyje egy 19 éves leány ikerpárt hoz a Fehér Házba, Jen- nát és Barbarát. Kos: ■■ Egyre nagyobb a káosz a munkahelyén, és nagyon oda kell figyelnie, hogy nehogy elhibázzon valamit. Ne legyen öntelt barátai előtt, mert könnyen megsértődhetnek. Bika: ■■M Rengeteg elmaradt mun- kája van, melyeket most ■■■ be kell fejeznie. Ha nem készít mára napirendet, a nagy rohanásban biztosan meg fog fe­ledkezni egy fontos dologról. Ikrek: Ezen a napon csak ap­róbb ügyekkel kell fog­lalkoznia, így jut ideje arra, hogy segítsen kezdő kollé­gájának, aki túl nagy fába vágta a fejszéjét. Rák: Rengeteg elmaradt munkája van, melyeket még ezen a héten el kell végeznie. Találjon ki egy új mód­szert, mellyel meggyorsíthatja azok elvégzését. Oroszlán: ■pa Személyes vonzerejének köszönhetően ma bárkit WKM levehet a lábáról, így könnyen romantikus kapcsolatba kerülhet egy vonzó személlyel, aki már egy ideje tetszik Önnek. Szűz: Ne irigykedjen munka- társa sikerére, inkább kövesse figyelemmel munkáját, hátha megtudja, ho­gyan tudna Ön is ilyen hatéko­nyan dolgozni. Mérleg: Számos elintéznivalója van a hétvégéig, és kicsi a valószínűsége, hogy egyedül végezni tud velük. Kéije kollégái segítségét. Valaki na­gyon felbosszantja. Skorpió: Rátalál egy ajándékra, melyet már régóta kere­sett egyik rokona számá­ra, és ez boldoggá teszi. Ne ve­gye készpénznek, amit ma hall barátaitól, csak bosszantják Önt. Nyilas: Családja egyre inkább ünnepi hangulatba kezd jönni, és ez Önre is átra­gad, pedig néhány napig még a munkájára kellene koncentrál­nia. Az estét kedvesével tölti. Bak: Szeretne ma mindent megvenni, amire a hétvé­gén szüksége lehet, de ha nem készít listát, könnyen megfe­ledkezhet valamiről, emiatt kelle­metlen helyzetbe kerülhet. Vízöntő: Ha az utóbbi időben fá­radékonynak érzi ma­gát, érdemes elmennie orvosához, aki hasznos tanácso­kat adhat ezzel kapcsolatban. Ne hanyagolja el a barátait! Halak: Zavaros helyzet alakul­hat ki a munkahelyén, melyet nem lát át, és emiatt nem tud határozott dön­téseket hozni. Nézzen szembe a problémákkal! NAPTÁR December 20 EGY GONDOLAT „Az ember ne azért szeresse a hazáját, mert éppen jó ott élni vagy sem, hanem mert a hazája.” Teofilo Stevenson NÉVNAP Teofil Eredetileg görög erdetű név, de átvette a latin is, s annak közvetítésével terjedt el. Je­lentése Isten kedveltje. Ma köszöntsük Dagmara nevű is­merőseinket is! MAIÉVFORDULÓINK 110 éve született Hódmező­vásárhelyen Bibó Lajos író és újságíró. Paraszttárgyú mű­veivel a két világháború kö­zötti korszak ünnepelt írói közé tartozott. Legismertebb regénye a Meg kell a szívnek szakadni és a Halott szerető, s jelentős Subások című el­beszéléskötete. 30 éve hunyt el Halasy Gyula sportlövő. Agyaggalamfi-lö- vészetben versenyzett, s egyi­ke volt a sportág legsikere­sebb képviselőinek. 410 éve hunyt el Ambroise Páré francia orvos, aki új fe­jezetet nyitott a sebészetben. 1552-ben a harctéren jött rá, hogy az amputálás során nem égetéssel kell csillapíta­ni a vérzést, hanem az erek elkötésével. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 60 éves Peták István újságíró. Volt a TV2 intendánsa, majd a Magyar Televízió elnöke. Szép sikerrel vetítették több­ször is a Másfél millió lépés Magyarországon című soro­zatát. Ma ünnepel még: Kiefer Sutherland (1966) amerikai színész, az Egy be­csületbeli ügy, az Egyenesen át, A három testőr, Az utolsó mohikán, a Vadnyugat fiai című film szereplője, Donald Sutherland fia. NAPI VICC- Mi a hasonlóság a nő és a versfordítás között?-???- Mindkettőre igaz, hogy ha szép, nem hű, ha hű, nem szép. HOROSZKÓP

Next

/
Thumbnails
Contents