Új Szó, 2000. december (53. évfolyam, 277-300. szám)
2000-12-16 / 290. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2000. DECEMBER 16. Kultúra Gálffi László: „Helyzeteknek, koncepcióknak, pénzeknek vagyok most is a függvénye, de nem nyomasztanak olyan dolgok, mint régen, amikor a Víg kötelékében éltem" Mindig a szakma véleményét tartja szem előtt Németországban is jártam a másik feleségénél. Ott is forgattam. Hetvenéves emberekkel beszélgettem, és általuk, az ő segítségükkel nagyon érdekes kép van kibontakozóban. Nem egy szent emberről van szó, aki Bachot hallgat és kertészkedik, hanem egy sokkal izgalmasabb, ellentmondásos egyéniségről. Vannak, akik zseniális orvosként emlegetik, mások inkább filozófusnak tartják. Most, hogy ezen az anyagon dolgozom, úgy érzem, sokkal több dologhoz értek, mint amennyit gondoltam magamról. A színházat továbbra is élvezem, de jó tárgyalni is, anyagot gyűjteni, dokumentumfilmet forgatni. Ezek a feladatok aktivizálnak, feltöltenek, persze hogy aztán idegesítem az embereket. Szeretném, ha a film nemzetközi produkció lenne, hiszen Lénárt Sándor nyolc évet élt csak Magyar- országon, de bárhová sodorta is az élet, mindenütt magyar maradt. Philoktétészt Ruszt József rendezésében játssza Zalaegerszegen. Ez az a darab, amelyet évekkel ezelőtt ön akart színre vinni, mégpedig Spanyolországban. Most legalább eljátszhattam. Ha én valamit elkezdek, azt be is fejezem valamilyen formában. Végigviszem. Buttleyként hogyan került Kaposvárra? Babarczy László, a kaposvári színház igazgatója látta az előadást Pécsett, tudott róla, hogy az Országos Színházi Találkozón a legjobb férfialakítás díját kaptam, és mivel megtetszett neki az előadás, meghívott a darabbal Kaposvárra. Mácsai Pál rendezésében a Thália Színházban Edmund Keanként lép majd színpadra. Külföldön többek között az Os- car-díjas Ben Kingsley is játszotta a szerepet. Kean, a színészkirály minden színész számára óriási lehetőség. Eredetileg itt akartuk megcsinálni a Vígszínházban, de ha én elmeHagyta, hogy visszacsalogassák. Másfél évvel azután, hogy megvált a Vígszínház társulatától, Gálffi László ismét régi nagy sikereinek színpadán játszik. Ibsen Nórájában, Marton László rendezésében a jogtanácsos szerepét próbálja. Mint vendég. SZABÓ G. LÁSZLÓ Öltözőbeli kanapéját „halálos ágyának” tekinti, a tükörbe nem akar belenézni, nincs egyetlen szabad napja sem, vizsgaidőszakban még a szombatjait is a főiskolán tölti, növendékei körében. Tanít, játszik, forgatókönyvet ír. A nap huszonnégy órájából egyetlen percet sem hagy veszni. Megkérdeztem a kollégáit, milyennek látják mostanában. Mo- rózus, sértődékeny, zárkózott, ideges... Ki mondta ezt? Ne váljon tőlem neveket. De igenis neveket kérek. Neveket! Nézzük inkább a tényeket. Az elmúlt hónapok történéseit, amelyek oda vezettek, hogy... ... üyen lettem, meg olyan. Mondom a lényeget. Az első szűk esztendőt követően, miután szerződést bontottam a Vígszínházzal, hihetetlenül beindultak a dolgok. A bő esztendő Simon Gray Buttley című darabjának pécsi előadásával kezdődött. A szakma azóta olyan érmagam. Egyedül kell végiggondolnom bizonyos döntéseimet. Sértődékenységére mi a válasz? Én? Sértődékeny? Egyáltalán! Hogy jövök én ehhez? Kész, befejeztem! Vége az interjúnak. Ki a fene állít rólam ilyeneket? Neveket kérek. Neveket! Méghogy sértődékeny! Ezt én is elmondhatnám nem egy kollégámról, de így kiragadva nincs semmi értelme. Egészében kell nézni a dolgokat. Akkor nézzük egészében. Amit csinálok, azt szíwel-lélekkel teszem. Mindent, amit elvállalok, a lehető legmagasabb színvonalon igyekszem teljesíteni, ehhez pedig nagyon sok energia kell. Egy adott életkoron túl áttolódnak a hangsúlyok az ember életében, kezd más dolgokra figyelni. Beképzeltnek nem tart még senki? Mondanám, ha hallottam volna. Majd ezt is hallani fogja. Aki sokat dolgozik, és tele van nagy tervekkel, arra ezt is könnyen rásütik. Tüdőm. Én már többször is megjártam ezeket a hullámhegyeket. Voltam már fent is, lent is. Nagyon magasan és nagyon mélyen. De ami érdekes: mindig akkor szeretnek, amikor lent vagyok. Amikor olyan szerencsétlennek láthatnak. Akkor mindenki rajong értem. Ha viszont sokat dolgozom, akkor magabiztosnak tartanak, és mindenki a kifogásaival jön. Iszonyú nehéz egyedül elérni azt a sok mindent, amit az ember célul tűz ki maga elé. Ennek nagy ára van. nyos Nórát. Hogy van pofája karácsony este beállítani hozzá! Aztán a második felvonásban kiderül, hogy ő is csak ember, a harmadikban pedig már meg is lehet sajnálni. Jól építkezik az előadás. A végén, bár morálisan elítélhető, a néző megérti, miért folyamodott aljas eszközökhöz. A fiai érdekében. Csúnya dolog, amit csinál, nincs rá felmentés, de nekem meg kell mutatnom, miért jutott ide. Ez izgat a feladatban. Meríteni pedig van miből. Az én szakmámban is mindenki a saját érdekeit nézi. Én sem vagyok szent. Ha visszatekintek az elmúlt évekre, azt kell, hogy mondjam, én is követtem el hibákat. De az egyensúlyt, jó és rossz között, igyekszem megtartani. Marton Lászlótól, a Vígszínház igazgatójától hogyan vált el másfél évvel ezelőtt. Békében és barátságban. Ő szeret, és bízik bennem, én ezzel tisztában vagyok, de valahogy mégsem úgy alakultak a dolgok, ahogy én azt elképzeltem. Nem olyan szerepekben használtak, ahogy elvártam volna. Engem még mindig gyerekként kezelnek, ami szörnyen idegesít. Ezen szeretnék változtatni végre. És ezen múlott minden a Vígben. Ma más a státusom. Szabad vagyok. Azt csinálok, amit akarok. Lehet, hogy öt évig megint nem jövök ide, mert máshol fogok dolgozni, de lehet, hogy ha találnak valami nekem valót, ismét itt leszek. Ha akarok. Ez pedig pszichológiai tényező. Ebből a helyzetből ugyanis egészen másdeklődést tanúsít irántam, hogy például ma is le kellett mondanom egy remek lehetőséget. Hirtelen annyi munkám lett, hogy most már takarékoskodnom kell az erőmmel. Nem a nagyképűség beszél belőlem, de tényleg rengeteg munkám van. Ez pedig bizonyára sokakat zavar. Ezért lett morózus? Az vagyok? Szerintem nem. Ha tudnám, hogy miért mondták, ha ismerném a helyzeteket, amelyekből a kollégáim ilyesmikre következtetnek! Név nélkül semmit sem ér%z egész. így vitatkozni sem tudok. Lehet, hogy a külső szemlélő zaklatottnak lát, ezt elfogadom. Ennek viszont tudom az okát. Átgondoltan és gyorsan kell döntenem, nincs idő hosszas töprengésre, mert minden munkám időhöz kötött. Ebből adódóan már jövő tavaszig szinte minden napomat átlátom. Magyarul: be vagyok táblázva. Három színdarabba várnak, miközben elő kell készítenem egy forgatást, amely rengeteg szervezéssel jár. Tehát nincs időm cse- verészni, felszabadultan hülyéskedni, amit megszoktak tőlem. Ez pedig bizonyára nagyon zavar egyeseket. Zárkózott is azért lesz az ember, mert egy idő után inkább magára figyel? Vannak dolgok, amelyeket nem mondhatok el senkinek. Olyan nincs, hogy félpercenként kiadjam Zaklatottságának is ez lehet az oka? A tempó, a sok munka? Nem vagyok ideges. Nem vagyok ideges! Csak éppen nyugalmat akar. Értem. A Vígszínházból is így ment el másfél éve. Azzal búcsúzott, hogy: „Megnézhetik azt a napot, amikor újra beteszem ide a lábamat.” Nyilván indulatból mondtam. Akkor úgy gondoltam. Azóta változott a helyzet. Már csak azt vállalom el, amit akarok. Ha nem tetszik valami, könyörtelenül elutasítom. Nincsenek kötelezettségeim. Illetve csak azok, amelyeket én választottam. Anyagilag és szakmailag viszont teljesen függetlenítettem magam. A Nórába a legjobbkor hívtak. Épp ráérek egy kicsit. Meg aztán itt lakom a közelben. Persze az is szempont, hogy Eszenyi Enikővel és Kiss Marival játszhatok. Az Esztergályos Károly rendezte televíziós Nórában Rank doktort formálta meg. Az jóval nagyobb szerep, mint a jogtanácsos. Azon már túl vagyok. A hülye férj szerepe meg nem érdekel. A negatív figura, az igen! Az sokkal jobb. És nem kell mindig főszerepet játszani. Philoktétész és Buttley között ez most egy taktikai lépés. Úgy lazítani, hogy közben formában lehessek. Szemét ember ez a jogtanácsos. Zsarolja ezt a drága, arahogy tárgyalok. Könnyebb lett az életem. Felszabadítottam magam. Hogy erre miért nem jöttem rá korábban?! Fiatalon persze másképp gondolkozik az ember. Nem teketóriázik. Nagy lendülettel, szinte vakmerőén megy előre. Ha szerencséje van, minden bejön neki. Huszonöt év a pályán nem kis idő. Már tudom, hol a helyem. Természetesen szakmai vonalon, nem a közéletben. Ez a része nem érdekel a dolgoknak. Ki is húztak már nemegyszer a díjazandók listájáról. A szakma véleménye sokkal fontosabb számomra. A kollégáim még vidékre is eljönnek utánam, ami megnyugtató érzés számomra. Marton Lászlóval pedig mindig jól dolgoztunk együtt, értékes munkák kötnek hozzá. Megtettem" mindig, amit kért, és ő is segített. Az ő rendezéseiben mindig sikerem volt. Tudom, az idén Törökországban nyaralt. De oda is dolgozni ment. A Lénárt Sándor-film forgatókönyvét írta Koródy Ildikóval. Régi tervem ez a film. Évek óta dolgozom rajta. Tavasszal elutaztam Brazíliába, előforgatásra. Hatórás dokumentumfilmet készítettem. Felkerestem azokat, akik személyesen ismerték Lénárt Sándort, hiszen ő ott élt, pontosabban ott is élt, és ott is gyógyított. Kezdeményezésemre az Irodalmi Múzeum már át is hozta a hagyatékát. gyek valahonnan, akkor az álmaimat is viszem magammal. „Jó pár évig bátortalan, óvatoskodó ember voltam” - olvastam a minap egy nyilatkozatában. Már nem az? Mitől lett más? Szabad lettem. Talpra álltam. Eleinte nehéz volt. Az első év meg is viselt lelküeg. Aztán hirtelen több helyre hívtak. Persze a szabadság sem szó szerint értendő. Helyzeteknek, koncepcióknak, pénzeknek vagyok most is a függvénye, de nem nyomasztanak olyan dolgok, mint régen, amikor a Víg kötelékében éltem. Nagyobb a választási lehetőségem, és ezzel együtt nagyobb a felelősségem is. Csak ne akkor sértődékeny, morózus, ideges lesz. Ezt akarta hallani? Majd szájkosárral fogok járni. Tehát nem óvatos és nem bátortalan többé. Tegnaptól merész és rámenős. Ha például komoly összegekről tárgyalok a film kapcsán, az vagyok. S ha nem? Akkor is. Nekem kell kézben tartanom a dolgokat. Megjárom én a poklok poklát is, ha úgy adódik. A novemberem is olyan rossz volt, de olyan rossz! Mintha Békásmegyer összes szemete a nyakamba zúdult volna. Mintha az alól kellett volna néznének már gyereknek! Negyven és ötven között ne legyek már Lacika. Az isten szerelmére! Nem az a baj, hogy így hívnak, hanem hogy gyereknek néznek. Ne oldjanak meg helyettem bizonyos kérdéseket, és ne tudják jobban, mint én, hogy mit akarok. Azt bízzák csak rám. Persze lehet, hogy nem fog sikerülni, de legalább nem hibáztathatok senkit, csak magamat. Az álmaimat természetesen nem akarom feladni. Még akkor se, ha a bukás veszélye is fennállhat. Az olyan típusú embernek, mint én, az izgalom is jót tesz. Vagy nem. És kikotornom magam. Aztán fél nap alatt öt problémám megoldódott, úgyhogy már nem vagyok morózus, agresszív, rosszkedvű. Gondoljon rólam mindenki, amit akar. Nekem egy a fontos. Hogy azzal foglalkozom, ami örömet szerez. Abban pedig már lehetek önző is. Vagy nem lehetek, de az kell, hogy legyek. Csak lenne már egy kis szabad időm. Két hónapja megvettem Massanet Don Quijotéját, és még mindig nem ültem le meghallgatni. Egyetlen taktust sem hallottam belőle. Nem tudom, mikor jutok hozzá. Lehet, hogy csak jövőre.
