Új Szó, 2000. december (53. évfolyam, 277-300. szám)
2000-12-16 / 290. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2000. DECEMBER 16. Régió 3 r FÜLEK Díjazták a pályaműveket Korunk problémájával, a drogfogyasztással és az egészséges életmóddal foglalkozik a Városi Múzeum Galériájában a Mosoly és köny- nyek címmel szerdán megnyílt rajzés dombormű kiállítás. Az iskolákban több száz rajz született, a legjobbak kerültek a múzeum galériájába. A műveket háromtagú bíráló bizottság értékelte, a legjobb munkákat négy kategóriában jutalmazta. „Nehéz dolga volt a bizottságnak, mert a felhívásunkra sok szép és értékes pályamű érkezett, ami szakmai vezetést is dicséri, mondta Jacsmenyík József, a múzeum vezetője, a bíráló bizottság elnöke. A zsűri 25 alkotást díjazott, ebből három díj a helyi Ifjúság utcai MTA-ba vándorolt. A szabadidőközpont tanulói 5, a speciális iskola és a művészeti iskola tanulói pedig 4-4 díjat kaptak. Kilenc díjon a többi iskola osztozott. A múzeum fennállása óta (hat éve) ez a tizennyolcadik gyer- mekrajz-kiállítás. (kas) Hazánkban baleset következtében közel négyezer ember hal meg, ennek 30-40 százaléka azért, mert az első négy percben nem kaptak megfelelő elsősegélyt. Karol Kilág, a pozsonyi ruzinovi kórház főorvosa a számítógép képernyőjén figyeli, hogy megfelelően hajtotta-e végre az elsősegélynyújtást a bábun. (TA SR-felvétel) Köztudott, hogy vannak vállalatok, melyek évek óta nem fizetik a szociális biztosítást, ám ha az alkalmazott betegállományba kerül, járadékát megkapja. A magán- vállalkozókra, akik a folyó hónap 8. napjáig kötelesek befizetni a biztosítás díját, már más rendelet érvényes. Jóval szigorúbb, mi több, embertelenebb. MARCELHÁZA-Volt egy kutyám, s mert nem tűrte a szájkosarat, az állatorvossal mindig idehaza oltattam be. Július 28- án, amikor rá akartam helyezni a nyakörvet, hirtelen a kezembe, majd a karomba harapott - fogott bele a történetbe Zsidek Ernő, marcelházi hentes. Mivel a sebek mélyek voltak és nagyon véreztek, a lánya édesapját a helyi orvosi rendelőbe kísérte. A sérült legnagyobb megdöbbenésére S. Z. körzeti orvos asztala mögül csupán egy pillantást vetett a beteg kezére és azt ajánlotta, tegyen a sebre framykoin hintőport. Amikor Zsidek úr közölte vele, hogy ilyen nincs neki, a nővér kiírta a receptet. - Ha nincs ott a lányom, a patikából nekem kellett volna elhoznom. Miután a nővér megkapta a gyógyszert, behintette és bekötözte a sérüléseimet.. Hétfőn már a saját orvosomhoz, Mészáros doktorhoz’ mentem ellenőrzésre, aki szerint a sebet varrni kellett volna. Csodálkozott azon, hogy kollégája nem adott tetanusz elleni injekciót, s nem fertőtlenítette a harapást. Természetesen betegállományba utalt, hiszen bekötött kézzel nem dolgozhattam. Zsidek úr annak rendje és módja szerint az orvos által kiírt papírokat elküldte a komáromi Szociális Biztosítóba, s három hét után leadta a betegállomány befejezéséről szóló igazolást. Türelmesen várt a pénzére, s amikor csak nem érkezett meg az utalvány, érdeklődni kezdett. A biztosítóban közölték vele, hogy szükségük van a júliusi átutalásra, mert valami gond van. Amikor októbervégén a biztosítóban járt megtudta, nem kap egy fillért sem, mert július 8-a helyett csak 10-én utalta át az esedékes díjat. - Nem tagadom, a szerdai Cirill és Metód államünnep kissé megzavart, a nyol- cadika pedig szombatra esett, így csak hétfőn rendeztem ügyeimet. Lassan tíz éve vállalkozom, eddig mindig pontosan fizettem, nem tartom igazságosnak, hogy megvonták a táppénzemet. Két nap késedelemért legalább ötezer koronám úszott el. Ha a hivatal büntetni akar, fizettessen büntetőkamatot, de ne nyúlja le azok pénzét, akik becsületesen fizetnek! A Szociális Biztosító komáromi részlegének igazgatónője, Edita Kociová sem tartja szerencsésnek az eljárást, ám a törvény így rendelkezik. Aki késve fizet, azt meg kell büntetni, de aki egyáltalán nem, at- tól bírósági úton hajlják be a tartozást. Miután Pozsonyban is érdeklődtünk, tudomásunkra jutott, hogy Zsidek Ernőnek van némi esélye a visszatartott táppénz megszerzésére. „ Csak” személyesen Peter Magvasi szociális miniszternek címzett kérvényt kell írnia, s kérnie kell a törvény szigorának enyhítését. Állítólag a miniszter, ha egyszeri botlásról van szó, valóban enyhíti a szigort. Úgy legyen! (erf) NYITRA Két idegen férfi lakásának ajtaja előtt szólított le szerdán este egy nyitrai nőt azzal, hogy az ismerősüknek adja vissza a 150 ezer koronát, amelyét nemrég egy házat adott el neki, az ingatlanról kiderült, hogy soha nem is volt az eladó tulajdonában. A 41 éves A. M. tiltakozott és le akarta rázni a férfiakat, de azok vele együtt benyomultak a lakásba. Ott megfenyegették, ha egy héten belül nem adja vissza a pénzt, megölik, majd a radiátorhoz kötözték, kiszakították a telefonkábelt, elvitték a lakás kulcsait, kívülről rázárták az ajtót és eltűntek. Órák múlva a hazaérkező szomszédok figyeltek fel a nő kiáltozására és azonnal kihívták a rendőröket, akik még az éjjel a tetteseket is elfogták. A 40 éves pozsonyi J. S. és a 26 éves szenei S. S. ellen zsarolás és magánlaksértés miatt indult eljárás. Ha a nyomozás bebizonyítja, hogy az ingatlan valóban nem A. M.-é, akkor ő sem ússza meg a vádemelést, (-bee) NAGYMAGYAR A Nagymagyari Magyar Tannyelvű Középfokú Szakmunkásképző Magániskola nyitott kapukkal és programmal várta az alapiskolás tanulókat, akik pályaválasztás előtt állnak. A rendezvényen főleg a helyi és a környékbeli iskolák végzősei vettek részt, akiket az iskola igazgatósága üdvözölt. Horváth Mária igazgató- helyettes elmondta: az iskola 1992 óta képez asztalosokat, autó- és villanyszerelőket, valamint fodrász- és varrónőket. A segédlevél megszerzése után lehetőség nyílik az érettségi megszerzésére is. A bevezető után videofilm-vetítés volt az iskolában folyó munkáról, szakoktatásról. Később az iskola tanulói mutatták be saját készítésű divatos ruháikat, hajkölteményeiket és asztalosmunkáikat. A szaktantermek megtekintésére, és az iskola tanáraival, diákjaival való beszélgetésre is sor került. A szervezők remélik, hogy a tanulóknak sikerült kedvet csinálniuk a továbbtanuláshoz náluk, (becsé) CSÁB Kubikus, édesszájú vagy iszákos tolvaj Eddig ismeretlen tettes az elmúlt napok valamelyikén behatolt a település egyik lakatlan családi házába, ahonnan különféle holmikat vitt magával. A tulajdonos elmondása szerint lába kelt 100 kg kristálycukornak, 5 darab zöldségesládának, két darab 50 literes demizsonnak, nagyobb mennyiségű almának, ásónak és lapátnak. A betörő által okozott kár 8500 koronára tehető, (bgy) IPOLYHÍDVÉG Hét borházból házi pálinkát és rézkábelt A településhez közeli szőlőhegyen ismeretlen tettes feltört hét borházat, amelyekből egyebeken kívül házi pálinkát, vörösbort, képeket, rézkábeleket vitt magával. Nem is annyira a lopott holmi értéke, mint az épületekben okozott kár a jelentősebb. (B. Gy.) IPOLYBALOG A szélhámos és a a hiszékeny testvérek Szinte hihetetlen, hogy a sajtóban is megjelent esetek és a rendőrségi felhívások ellenére újabb és újabb áldozatai vannak a hiszékenység vámszedőinek. Legutóbb, december 8-án délután egy 40 év körüli, 170 cm magas, teltkarcsú hölgy azzal állított be a községben egy 54 éves nyugdíjas férfihez és testvéreihez, hogy számítógépes sorsolás útján a három testvér összesen 180 ezer koronát nyert. A csaló kijelentette, ha kifizetik az ezzel járó 46 ezer koronát, egy órán belül átvehetik a nyereményt a községi hivatalban. Miután a kért összeget átvette a hölgy, angolosan távozott. (br) DUNASZERDAHELY Civil szolgálat helyett a börtönbe A járási katonai parancsnokság indítványára a járási rendőrparancsnokság büntetőeljárást indított M. M. (1979) dunaszer- dahelyei lakos ellen, aki nem lépett civil szolgálatba. A tényleges katonai szolgálat megtagadása után civil szolgálatra osztották be, de augusztus 8-ától november 11-éig nem jelentkezett a kijelölt munkahelyen, (föd-) KOMÁROM Gyűjtés a kórház javára A Megyeház utcai Delfin gyermek- és csecsemőruhákat, illetve kellékeket árusító üzletben gyűjtést szerveztek a kórház javára. Az összegyűlt 15 165 koronát az egészségügyi intézmény nevében Vladimír Stvrtecky jogtanácsos és Mészáros Mária vette át. A pénzből a kórház újszülött- és csecsemőosztálya számára elengedhetetlenül szükséges eszközöket vásárolnak, (km) JEGYZET Mindenki gyanús FARKASOTTÓ Ebben az országban mindenki gyanús, aki nem hazudik és igyekszik tiszta lapokkal játszani. Az nem feltűnő, ha nyakkendős „úriemberek” százezreket ígérnek nyugdíjasoknak, de előre kérik a sohasem látott jutalom adóját. Az is természetes, ha valaki hónapokig dolgozik egy vállalatnál, és nem kap fizetést, sőt manapság már azon sem háborodik fel senki, ha alkalmi árusok minőségileg gyenge termékeket rásóznak egy négytagú szegény családra. Az persze nem kerüli el a kereskedő figyelmét, ha egy magyar nyelvű (napi)lap, mondjuk, a karácsonyi kínálat iránt érdeklődik nála. Az egyik rimaszombati üzletes riadtan kérdezett vissza. Mit érdekli az az Új Szót, hogy mi mit árulunk? Ezek után nem az az érdekes, mit kínálnak a vásárlóknak, hanem az, miért ijedt meg a tulajdonos. Talán sok fagyasztott halat rendelt, és lejárt a csomagok szavatossági ideje? Vagy a nagyraktárban „felejtette” a számlát? A sajtó nem minőségellenőrző szerv, de nem is adóhatóság. Ezt nyilván sejti a kereskedő is. Akkor viszont miért ijedt meg? Ez nekem gyanús. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: BORULT ÉGBOLT, SOKFELÉ CSAPADÉK, A HEGYEKBEN HAVAZÁS, 2-6 FOK ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLÓGIA A Nap kel 07.38-kor - nyugszik 15.57-kor. A Hold kel 22.11-kor - nyugszik 11.43-kor. A Duna vízállása - Pozsony: 290, változatlan; Medve: 100, apad; Komárom: 170, apad; Párkány: 110 apad. KUEV 2 Kedvezőtlen marad az időjárás hatása. Ma is panaszokra kell számítaniuk a mozgás- szervi betegségekkel küszködőknek; erősek tehernek a reumásuk fájdalmai. Rossz napnak néznek elébe a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők, ezért kíméljék magukat: kerüljék a nagyobb megterhelést és a stresszhelyzeteket is. Csökken a szellemi és fizikai teljesítőképesség, romlik az összpontosítókészség. Előfordulhatnak légzési és emésztési panaszok, s nyugtalanná válhatunk. Az előrejelzés szerint holnap kedvezőbb fronthatás valószínű. Túlnyomóan borult lesz az égbolt, s mindenütt előfordulhat csapadék. Északon tartós havazás is valószínű. A kora délutáni hőmérséklet általában 2 és 6 fok között várható. Az élénk nyugati szelet a hegyekben erős lökések kísérhetik. Az előrejelzés szerint vasárnap és hétfőn folytatódik a borult, nedves idő, s már a síkságokon is lehetnek hózáporok. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet holnap mínusz 3 és plusz 1, holnapután mínusz 1 és mínusz 5, a legmagasabb nappali általában 0 és plusz 4 fok között, északon mínusz 2 fok körül alakul. Hétfőn ü mr. r világ ♦ Negyvennégy hónap után visszatér a hokilegenda ♦ Luis Figo önmagát választotta volna ♦ „Ketrcebe zárt majmok voltunk.” Eljárás indul mind a tettesek, mind az „áldozat" ellen Az övé volt a ház? Pályaválasztási tanácsok helyi és környékbeli iskolásoknak Nyílt napokat tartottak Csak a magánvállalkozókat bünteti a késedelemért a Szociális Biztosító, a miniszter kegyet gyakorolhat A kisemberen csattan az ostor