Új Szó, 2000. december (53. évfolyam, 277-300. szám)

2000-12-13 / 287. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2000. DECEMBER 13. Sport A FIFA-szavazáson az argentin Diego Armando Maradona csak a harmadik helyre került Egyértelműen Zidane a legjobb Róma. A Nemzetközi Labda­rúgó Szövetség most is meg­rendezte év végi gáláját, amelyen az esztendő legjobb futballistáját díjazta, Zinedi­ne Zidane, Luis Figo és Ri­valdo versenyfutását azon­ban ezúttal elhomályosította egy különleges párharc. ÖSSZEÁLLÍTÁS A világszövetség ugyanis most - az évszázad utolsó ilyen gálájáról lé­vén szó - száz év legjobbját is kihir­dette. végül két díjat - Maradona és Pelé részére - adó ki a világszerve­zet. A másik, lényeges kérdésben döntő ügyben nem volt ekkora vita. Amint azt már közöltük, a szövetsé­gi kapitányok szavazatai alapján a francia Zinedine Zidane lett 2000 legjobbja. Zizou számára nehezen indult az év, ugyanis csapatával az olasz Juventusszal elbukott a Celta Vigo ellenében az UEFA-kupa ne­gyeddöntőjében, majd a Calcióban is alulmaradt a scudettóért zajló versenyfutásban a Lazióval szem­ben. Ennek ellenére a Juve az ősszel ismét a Bajnok Ligájában indulha­tott, ahol viszont nem tudott hely­tállni, és csoportutolsóként végleg elköszönt az európai porondtól. Zi­dane külön tragédiája, hogy előbb a Deportivo La Coruna, majd később a Hamburg elleni mérkőzésen is ki­állították, mert elvesztette önmér­sékletét. Tettéért az UEFA több mér­A Zidane-Figo párhar­cot egyértelműen a fran­cia nyerte. kőzésről szóló eltiltással sújtotta, ami nem tett jót a hírnevének. A jelek szerint a világ szövetségi kapitányai azonban inkább a pá­lyán, a játékban mutatott kiváló teljesítményét honorálták. Érdekes módon Zidane a jó produkciók túl­nyomó többségét a francia nemzeti csapat mezében mutatta be. Az Eu- rópa-bajnokságra esélyesként ér­kező Franciaországot egyenesen a Pelé, a FIFA-elnök Sepp Blatter kedvence (TA SR/AP) győzelemig vezette, mégpedig a la­tin labdarúgás színe-javán keresz­tül: a csoportmérkőzések után elő­ször a spanyolokat „kebelezték be“, majd az elődöntőben a portugál válogatott következett. Itt érdemes megjegyezni, hogy a gigászok csa­tájának kikiálltott Zidane-Figo párharcot egyértelműen a francia nyerte meg, nagyban hozzájárulva ezzel csapata sikeréhez. A rotterda­mi fináléban Olaszország nézett farkasszemet a franciákkal, de Zi­dane pazar irányításának köszön­hetően a gallok előbb az utolsó percben kivívták a hosszabbítást, majd aranygóllal felültek a konti­nens trónjára. Mint ismeretes, a sorrendet 150 szövetségi kapitány szavazata alapján állapították meg. Az első helyezett 5, a második 3, a harma­dik 1 pontot kapott. Bicskei Berta­lan, a magyar válogatott szakve­zetője is Zidane-t tartotta a leg­jobbnak. A kapitányok közül 59­nél volt a francia irányító az első. Zidane - Ronaldo után - a máso­dik labdarúgó, aki kétszer lett a vi­lág legjobbja. A középpályás 1998- ban és 2000-ben, Ronaldo 1996- ban és 1997-ben győzött. ♦ A világ legjobb labdarúgói 2000-ben: 1. Zinedine Zidane (francia, Juventus) 370 pont, 2. Luis Figo (portugál, Real Madrid) 329, 3. Rivaldo (brazil, FC Barce­lona) 263, 4. Gabriel Batistuta (ar­gentin, AS Roma) 57, 5. Andrej Sevcsenko (ukrán, AC Milan) 48, 6. David Beckham (angol, Man­chester United) 41, 7. Thierry Hen­ry (francia, Arsenal) 35, 8. Ales­sandro Nesta (olasz, Lazio) 23, 9. Patrick Kluivert (holland, FC Bar­celona) 22, 10. Francesco Totti (olasz, AS Roma) 14. ♦ Az évszázad legjobbja szavazáson a FIFA sorrendje: 1. Pelé (brazil) 72,75 százalék, 2. Alfredo di Stefa­no (spanyol) 12,5, 3. Diego Mara­dona (argentin) 6,4. Franz Becken­bauer (német) 2,5, 5. Johan Cruyff (holland) 2. Az Internet alapján: 1. Diego Maradona 53,60 százalék, 2. Pelé 18,53, 3. Eusebio (portugál) 6,21,4. Roberto Baggio (olasz) 5,42, 5. Romario (brazil) 4,5, 6. Marco van Basten (holland) 1,57, 7. Ronal­do (brazil) 1,55,8. Franz Beckenba­uer 1,50, 9. Zinedine Zidane (fran­cia) 1,34, 10. Rivaldo (brazil) 1,19. Nők-FIFA: 1. Michelle Akers (ame­rikai) 40,8 százalék, 2. Szun Ven (kínai) 22,2, 3. Mia Hamm (ameri­kai) 20. Internet: 1. Szun Ven 45,28, 2. Mia Hamm 23,89, 3. Michelle Akers 12,22. ♦ Klubcsapatok: 1. Real Madrid (spanyol) 42,35 százalék, 2. Man­chester United (angol) 9,69 3. Ba­yern München (német) 9,18, 4. FC Barcelona (spanyol) 5,61, 5. Santos (brazil) és Ajax Amsterdam (hol­land) 5,10-5,10, 7. Juventus (olasz) 2,55, 8. Penarol (uruguayi) 2,04,9. River Plate (argentin) 1,53,10. Fla- mengo (brazil) 1,52. EREDMÉNYEK-ESEMÉNYEK ♦ Három eredmény a Romániában zajló női kézilabda Európa-bajnok- ságról - A-csoport: Magyarország- Franciaország 32:29 (14:12), Jugo- szlávia-Ausztria 33:24 (14:14), B- csoport: Macedónia-Fehéroroszor- szág 27:27 (12:11), Ukrajna-Ro- mánia 23:21. ♦ A hoki Extraliga 39. fordulójá­nak előrehozott mérkőzésén a Slovan 3:l-re verte idegenben a Poprad együttesét. ♦ Nakamura Sunszuke, a Yokoha­ma Marinos középpályása lett Ja­pánban az év labdarúgója. A 22 éves futballista tagja volt az októ­berben Ázsia Kupa-győztes váloga­tottnak is. Nakamura a 18 ezer dol­láros pénzdíj mellett egy személy- gépkocsit is kapott ajándékba. ♦ Az észak-amerikai profi hokili­ga legutóbbi fordulójának két eredménye: New Jersey-Atlanta 4:0, Colorado-Tampa Bay 2:2 - hosszabbítás után. ♦ Folytatja kiárúsítását az eperjesi szuperligás labdarúgócsapat: Hlinka és Bednár eladása után (mindkettő Sturm) valószínűleg a 23 éves Drobnáktól is megválnak, a középpályást a görög Arisz Sza- loniki teszteli. ♦ Az Arsenal 16 és 19 év közötti lá­nyok részére indít futballiskolát - elsőként Angliában. ♦ Mehmet Schollt, a Bayern Mün­chen Európa-bajnok labdarúgóját egy ismeretlen nő pofon vágta egy bárban, korábban a gyengébb nem harcias képviselője pezsgővel ön­tötte arcul Effenberget. ♦ Megérkezett a „trónörökös” a kétszeres Forma-l-es világbajnok (1998, 1999) Mika Häkkinen csa­ládjába: a West-McLaren-Merce- des finn pilótájának felesége, Erja egészséges fiúgyermeknek adott életet. ♦ Az amerikai profi baseball-ligá- ban játszó Texas Rangers 10 évre szóló szerződést kötött Alexander Rodriguezzel. A kontraktus szerint a játékos 252 millió dollárt fog ez idő alatt keresni. ♦ Másfél hónapig nem léphet pályá­ra Alessandro Del Piero, a Juventus válogatott labdarúgója. A csatár va­sárnap, a Parma elleni, l:0-ás győzelemmel végződő találkozón szenvedett combizom-húzódást ♦ A KENŐ 10 tegnapi nyerőszá­mai: 8, 11, 14, 21, 22, 34, 35, 44, 46, 50, 53, 56, 61, 62, 65, 70, 71, 72, 73, 79. A negyedik helyen zárta a negyedik, liga őszi idényét az újonc tardoskeddi labdarúgócsapat Nem ijedtek meg a magasabb osztálytól SZABÓ ZOLTÁN Egyáltalán nem játszott megil- letődötten a negyedik vonalban az újonc tardoskeddi együttes. Mesz- lényi Tibor védencei a negyedik helyen zártak, nyolszor nyertek, háromszor döntetleneztek és négy vereséget szenvedtek, a gólarány: 18:11. Ennél kevesebb gólt egyet­len gárda sem kapott. Az 5700 lakosú nagyközség együtte­se öt esztendeje próbálkozott a felju­tással, de a végén mindig valami közbejött. Másfél esztendővel eze- lőttt Ágh Zoltán magánvállalkozót választották az egyesület elnökévé. Az új vezérkar irányításával nyáron valóra vált a szurkolók álma. „Mivel átszervezés előtt áll a pont- vadászat, a kiesés elkerülése volt a célunk. Ugyanis a jelenlegi állás sze­rint júniusban nyolcán kényszerül­nek búcsúra. Azonban már az első mérkőzések után látszott, hogy me­részebb terveink lehetnek. Játékos­ságban felvesszük a versenyt a leg- jobbakkal” - mondta Ágh Zoltán. A korábban Galántán, Vágsellyén, Párkányban, Érsekújvárott és a dé­vényi gárdánál sikeresen tevékeny­kedő Meszlényi Tibort szerződtet­ték edzőnek. Ä tréner a saját neve­lésű és a környékbeli futballistákból erős csapatot kovácsolt. „Szinte minden mérkőzésen hoztuk a for­mánkat, sajnos sérülés miatt már a bajnokság elején három kulcsem­berünk hosszú időre harcképtelen­né vált. Ha ez nem jön közbe, még előkelőbb helyen végzünk. Kár, hogy odahaza két ízben, balszeren­csésen alulmaradtunk. Legtöbbször a 3-5-2-es taktikai variációt alkal­mazzuk, zárt védekezésből gyors ellentámadásokat vezetünk. Hogy hatásos ez a módszer, azt az ered­mények bizonyítják. Legjobban Gú- tán futballoztunk (1:0), de a lista­vezető negyediek otthonában is ki­tettünk magunkért, a gól nélkül végződött rangadó hajrájában egyértelműen jobbak voltunk” - je­lentette ki Meszlényi Tibor. A játékosok közül a középhátvéd Gasparík vitte a prímet, mellette Szabó, Szász, Haluza, Brath, Vi­tek, Ludas és Vavrecky játéka di­csérhető. Egyébként a házi góllis­tát, Ludas, Lakatos és Brath vezeti 3-3 találattal. A faluban nagyon szeretik a fut­ballt, általában hatszázan járnak ki a mérkőzésekre, ám kedvencei­ket kétszázan idegenbe is elkísé­rik. „Hálásak vagyunk lelkes szur­kolóinknak, akik tizenkettedik em­berként segítik az együttest, leg­többször vendégként is hazai kör­nyezetet teremtettek számunkra” - szögezte le a klubelnök. „Eléggé szűk a keretünk, a téli szü­netben erősíteni akarunk, szüksé­günk lenne egy gólerős csatárra és egy játékmesterre. Vannak már ki­szemeltjeink, remélem, sikerül le­igazolni őket” - fejezte be Meszlé­nyi Tibor. Lakatost a DAC teszteli, a csatár valószínűleg sárga-kék mezben folytatja pályafutását. A Bara Mihály polgármester által vezetett képviselő-testület állja a működtetési költségeket, lehetősé­geihez mérten anyagilag is támo­gatja az egyesületet. Viszont a he­lyi magánvállalkozók nem nagyon jeleskednek... Január hetedikén kezdik meg az alapozást a tardoskeddiek, a hó­nap közepén 10 napos tátralomni- ci edzőtáborozás lesz a műsoron. RÖVIDEN Ronaldo ittasan vezetett Madrid. Az áprilisi, második térdműtétje után lábadozó Ronaldót ittas vezetés miatt pénzbírsággal sújtották egy spanyolországi iga­zoltatás során. Az Internazionale 24 éves brazil csillaga, aki a fran­ciaországi Biarritz-ban tartózkodik rehabilitációs kezelésen, a hét­végén barátaival San Sebastianban szórakozott, s valószínűleg a vacsorához elfogyasztott bor okozta a vesztét. (MTI) Athénben minden rendben Lausanne. Zsanna Angelopulosz-Daszkalaki, a 2004-es olimpia szer­vezőbizottságának elnöke szerint az athéni ötkarikás játékok előké­születei során behozták a kezdeti lemaradást. Daszkalaki a NOB vég­rehajtó bizottságának lausanne-i ülésén számolt be az előkészületek jelenlegi állapotáról. - Bár végre utolértük magunkat, egy percig sem ülhetünk a babérokon, mert nincs vesztegetnivaló időnk. (MTI) Marco Pantani három hónapot kapott Róma. Marco Pantanit, a Tour de France és a Giro d’Italia profi kerékpáros körversenyek 1998-as győztesét háromhónapos fel­függesztett börtönbüntetéssel sújtotta szülővárosa, Forli bírósá­ga. A 30 éves kerekes tavaly nagy fölénnyel vezetett a Girón, de az utolsó előtti szakasz rajtjának reggelén vérében a megenge­dettnél magasabb haematokrit-szintet - 60,1 százalékot - muta­tott ki a vizsgálat. (MTI) Németország: harc az erőszak ellen Frankfurt. A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) határozata értel­mében a hétvége az erőszak elleni harc jegyében telik majd. A szombat-vasárnapi első- és másodosztályú találkozók előtt a stadi­onokban a játékosok, bírók, nézők, vezetők, a szövetség illetékesei egységes, „A stadionokban nincs helye az erőszaknak” feliratú, táb­lákkal vonulnak fel. (MTI) Nakata Hidetosi Manchesterbe vágyik Manchester. Angliába, leginkább a Manchester United labdarúgócsa­patához szeretne igazolni Nakata Hidetosi, az AS Roma japán csatára. „Nagyon szeretnék Angliában futballozni, ahol sokkal nagyobb az esély arra, hogy valamelyik klubbal nemzetközi kupát nyeljek” - mondta a 23 éves játékos. (MTI) Freeman félmillió dollárt követel egykori élettársától Nem fut, hanem perel MTI-JELENTÉS Sydney. A 400 m-es síkfutás Ausztráliában nemzeti hősként ke­zelt olimpiai bajnokának, Cathy Freemaríriek tovább bonyolódnak volt edzője és elhidegült barátja el­leni peres ügyei. A legújabb bírósá­gi beadvány szerint a sydneyi láng­gyújtó most félmillió ausztrál dol­lárt követel Nick Bideau-tól, aki szerinte összesen ennyit vett ki a közösnek tartott kasszából, ami­kor 2 évvel ezelőtt még együtt él­tek. Freeman ezen felül mintegy 45 000 dollár kamatot kér, sőt, azért is perel, hogy Bideau mond­jon le a még most létező közös va­gyonuk feléről. A bírósági tárgyalást legutóbb feb­ruár 9-re napolták el és várható, hogy áprilisig nem születik végső döntés. Freeman bírósági keresete mintegy válasz arra a beadványra, melyben Bideau követelte, hogy egy független jogászt nevezzenek ki a közös szerzeményeik felügyeletére. Mind Freeman, mind Bideau egész csapat ügyvédet alkalmaz a kettő­jük közötti peres ügyek vitelére. Egy perc alatt is meglesz másodpercenként egy könyv? Narancsik világcsúcsa VAS GYULA Narancsik Sándor, a szlovákiai erősport legkiemelkedőbb képvi­selője új világcsúcsot állított fel Vágsellyén. A többszörös szlováki­ai bajnok komáromi versenyző egy erobik-fesztivál műsorát színesítet­te erőmutatványaival, az ugyan­csak neves versenyzőnek számító hazai Peter Mudrochhal együtt. A rekordot egyik legerősebb verseny­számában, a telefonkönyv-tépés- ben érte el: egy perc alatt 44 köny­vet sikerült kettétépnie. „Nem Őszi Ferenc barátom adott számú könyvvel felállított szlovákiai csú­csának megdöntése volt a célom - nyilatkozta a verseny után Naran­csik. - Itt egy másik kritérium érvé­nyesült, nevezetesen, hogy adott idő alatt hány könyvvel sikerül megbirkóznom. A hatvan másod­perc alatti negyvennégy darab vi­lágcsúcsnak számít, amelyet a Her­kules Szövetségen keresztül a Re­kordok Könyvébe is bejegyezte­tünk. Ha lesz rá idő, tavasszal megpróbálom megjavítani. Bízom benne, hogy sikerülni fog, mivel 30 másodperc alatt már eljutottam 30 telefonkönyvig...“ A tardoskeddi futballcsapat sikeresen szerepelt az őszi idényben. (Fotó: Archív)

Next

/
Thumbnails
Contents