Új Szó, 2000. december (53. évfolyam, 277-300. szám)
2000-12-11 / 285. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2000. DECEMBER 11. Sportvilág 15 Tenisz Davis Kupa döntő: a váratlan hazai párossiker jócskán megalapozta az annyira várt végső diadalt IV. női kézilabda-Eb: két magyar győzelem Először Spanyolországé a trófea A spanyolok ünnepelnek. Megverték a címvédő ausztrálokat. Balról Duarte kapitány, Corretja és Balcells. (TA SR/EPA-felvétel) Barcelona. Spanyolország nyerte a férfi tenisz Davis Kupa idei viadalát. A döntőben Albert Costa az első találkozót ugyan elvesztette, ám a folytatásban a hazai csapat uralta a terepet, s végül 3:l-re nyert. Még az első versenynapon Juan Carlos Ferrero kiegyenlítette az állást, a szombati páros mérkőzésen pedig, nem kis meglepetésre, a spanyol kettős nyert. ÖSSZEÁLLÍTÁS Albert Costa-Lleyton Hewitt 6:3, 1:6, 6:2, 4:6, 4:6. A St. Jordi-sta- dionban 14 000 néző szeme láttára a 19 éves ausztrál Lleyton Hewitt parádés játékkal, idegölő csatában múlta fölül ellenfelét. Bár az első játszmát Costa nyerte, a folytatásban szinte kizárólag az ausztrál rakéta uralta a mezőnyt, s ezzel a hazai közönség kedvencét nemegyszer sikerült kihoznia a sodrából. A második szettben rögtön az első két adogatását elnyerte, a sajátját pedig megvédte, ami azt jelentette, hogy 4:0-ra elhúzott. A spanyolok reményei a 3. játszmában éledtek újra, amelyet a változatosság kedvéért Costa simán hozott. Hewittet ez sem törte meg, 2:2-re kiegyenlített, majd a mérkőzést 4 óra 9 percnyi csata után megnyerte. ' Juan Carlos Ferrero-Patrick Rafter 6:7, 7:6, 6:2, 3:1 - Rafter sérülés miatt feladta. Az első találkozó után világos volt, hogy ha Spanyolország hazai környezetben bizonyítani akar, Ferrerónak minden körülmények között győznie kell Rafter ellen. A spanyol Davis Kupa-csapat kettes számú játékosának sikerült teljesítenie a vele szembeni elvárásokat, bár hozzá kell tenni, ellenfele alaposan megkönnyítette a dolgát azzal, hogy a 4. játszmában combsérülés miatt úgy döntött, visszalép. Alex Corretja, Juan Balcells-San- don Stolle, Mark Woodforde 6:4, 6:4, 6:4. Váratlan eseménnyel kezdődött a találkozó: a később is elég indiszponáltan teniszező Stolle elveszítette adogatását, s ezzel alaposan megnövelte a spanyolok önbizalmát. A hazai duó ugyanis a folytatásban kisebb-na- gyobb nehézségek árán őrizte előnyét, s már 5:3-nál két játszmalabdához jutott. Ezt még hárították a vendégek, s a következő játékban breaklabdájuk volt, de Corretjáék végül 41 perc alatt jutottak lépéselőnyhöz. A második játszmát a Stolle, Woodforde kettős kezdte jobban, s Corretja adogatásának elnyerésével 4:2-re vezetett. Ekkor azonban Stolle, majd néhány perccel később Woodforde is elveszítette sajátját, s ezzel el is dőlt a 40 perces szett sorsa. A harmadik játszmában 3:3-ig haladt együtt a két páros, majd a közönség fergeteges buzdítását élvező spanyolok elvették Woodforde adogatását, de Corretja ezután nem tudta hozni sajátját. Ez sem állította azonban meg a hazaiakat, újra elnyerték Stolle szerváját, majd Balcells hozta sajátját. Juan Carlos Ferrero-Lleyton Hewitt 6:2, 7:6, 4:6, 6:4. Telt ház és a spanyol királyi család tagjai előtt a 20 esztendős hazai teniszező négy játszmában bizonyult jobbnak a nála egy évvel fiatalabb, ám jóval esélyesebbnek tartott ausztrál játékos ellen. Ferrero diadalával Spanyolország összesítésben 3:l-re növelte előnyét, ami az ibériaiak számára a biztos győzelemmel volt egyenlő. A Cos- ta-Rafter találkozót már le sem játszották. A spanyol csapat először nyerte meg a Davis Kupát, míg Ausztrália 27-szer végzett a nemzetek közötti tenisztorna első helyén. (MTI, TA SR) EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK ♦ Jégkorong Extraliga, 31. forduló: Slovan-Liptovsky Miuklás 4:2 (2:1, 2:1, 0:0), Poprad-Trencín 3:2 (1:0, 0:2, 1:0 - 1:0), Mar- tin-Zvolen 4:1 (4:0, 0:1, 0:0), Kosice-Skalica 6:2 (3:0, 3:1, 0.1), ♦ Aranyérmet szerzett fekvenyo- másban, a 44 kg-osok súlycsoportjában Éva Sjanteková, a Frydek-Místekben lezajlott erőemelő világbajnokságon. A szlovák hölgy versenyen kívüli 4. kísérlet során 95,5 kg-mal új világcsúcsot állított fel. ♦ Új-Delhiben a 3 millió dollár összdíjazású kieséses rendszerű sakk-világbajnokságon férfiak mezőnyében az angol Michael Adams bejutott az elődöntőbe. A nőknél a kínai Csin Kan-jing 1;5:0,5 arányban legyőzte a jugoszláv Maricsot, s ezzel a fináléba került. A többi mérkőzésen rövidített partik döntenek a továbbjutásról.. ♦ Marlene Ottey jamaicai vágtázónő a kulisszák mögött elterjedt pletykákra reagálva bejelentette, kora ellenére továbbra sem készül felhagyni az aktív sportolással. A 40 éves futónő jövőre a 22. idényének vág neki. ♦ Lengyelország nyerte a Négy nemzet elnevezésű női párbajtőr csapatversenyt a németországi Tauerbischofsheimben. A Mincza Ildikó, Szalay Gyöngyi, Tóth Hajnalka összeállítású magyar válo- gatt a 4. helyen végzett, miután Oroszországtól 45:41, Németországtól 45:36, Lengyelországtól pedig 45:41 arányú vereséget szenvedett. ♦ Szlovákia negyedik, Magyarország az ötödik lett a junior női teniszezők Egyesült Államokban megrendezett korosztályos világ- bajnokságán. Szlovákia a 3. helyért vívott összecsapáson 2:0 arányban kikapott az argentinoktól. ♦ Szlovákia ökölvívó-válogatottja Varannóban 16:8-ra nyert Csehország csapata ellen. Az összecsapásra tíz súlycsoportban került sor. ♦ Szombaton a hamvasztás utáni gyászszertartáson vettek végső búcsút Peterdi Páltól barátai és tisztelői Pünkösdfürdőben. A kiváló újságíró és népszerű humorista november 20-án, életének 76. évében hunyt el. ♦ Dominique Wavre (svájci) 430 tengeri mérfölddel új, 24 órás világcsúcsot ért el a Vendée Globe Föld körüli vitorlásversenyen. ♦ Hosszan tartó kényszerpihenő után sikersen tért vissza a súlyemelők mezőnyébe Martin Tesovic 1997-es szlovák világbajnok. Szombaton a trencséni Karácsony Nagydíjon szakításban 165 kg-ot, lökésben 190-et teljesített. ♦ Fernyák Istvánt a sydneyi olimpián elért 8. helyéért az év birkózójává választotta a sportág szlovákiai szövetsége, melyet továbbra is Jozef Svoboda irányít. Erről a szövetség szombati közgyűlésén döntöttek. EURÓPAI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGOK ANGLIA. 17. forduló: Arse- nal-Newcastle 5:0, góllövők: 13. Henry, 16., 86., 90. Parlour, 52. Kanu; Bradford-Tottenham 3:3, 9. Lawrence, 69. Windass, 89. Carbone, ill. 1. King, 21. Campbell, 54. Armstrong; Charl- ton-Manchester Utd. 3:3, 10., 79. Bartlett, 85. Robinson, ill. 42. Giggs, 43. Solskjaer, 66. Keane; Chelsea-Derby 4:1, 10., 16. Gudjohnsen, 37. Poyet, 54. Zola, ill. 56. Riggott; Manchester City-Everton 5:0, 14. Wanchope, 23. Howey, 42. Goater, 54. Dickov, 67. Naysmith (öngól); Southampton-Leeds 1:0, 43. Beattie; Sun- derland-Middlesbrough 1:0, 54. Gray; West Ham-Aston Villa 1:1, 15. Carrick, ill. 37. Hendrie; FC Li- verpool-Ipswich 0:1, 45. Stewart. NÉMETORSZÁG. 16. forduló: 1860 München-Rostock 2:1, 21., 68. Max, ill. 66. Agali; Kaiserslau- tern-Bayern 0:0; Freiburg-Bo- chum 5:0, 21. Diarra, 48. Sellimi, 51., 76. Jasvili, 66. Baya; Frank- furt-Wolfsburg 1:2, 13. Gebhardt, ill. 52. Juskowiak, 74. Marie; Schalke-Stuttgart 2:1, 21. Látal, 90. Waldoch, ill. 48. Ganea; Dort- mund-Unterhaching 3:0, 16. Stevie, 30. Bobic, 40. Reina. OLASZORSZÁG. 10. forduló: Ata- lanta-Perugia 0:0; Bari-Bologna 2:0, 8. Bellavista, 46. Cassano; Brescia-Napoli 1:1, 30. Diana, ill. 57. Pecchia; Juventus-Parma 1:0, 13. Ferrara; AC Milan-Lecce 4:1, 19. Leonardo, 27., 31. (11-esből) Sevcsenko, 87. Jose Mari, ill. Con- ticchio; Reggina-Verona 1:1, 92. Stovini, ill. 1. Bonazzoli; AS Ro- ma-Udinese 2:1, 20. Batistuta, 34. Totti, ill. 44. Muzzi; Vicenza-Lazio 1:4, 78. Kallón, ill. 14. 74. Nedvéd, 25. Crespo, 88. Salas. SPANYOLORSZÁG. 14. forduló: Valencia-San Sebastian 2:0, 66. Carew, 88. Sanchez; Numan- cia-Zaragoza 1:1, 4. Navarro, ill. 45. Juanele; Las Palmas-Villareal 1:5,56. Guayre, ill. 32., 66. Mario- ni, 41., 48. J. Lopez, 90. Garcia; FC Barcelona-Espanyol 4:2, 12., 57. (11-esből) Rivaldo, 43. Xavi, 60. L. Enrique, ill. 52. Poss, 87. Arteaga; Mallorca-Osasuna 1:1, 55. Na- dal, ill. 25. Rosado; Santan- der-Alaves 2:1; Bilbao-Oviedo 4:0; Real Madrid-Celta Vigo 3:0. FRANCIAORSZÁG. 20. forduló: Auxerre-Troyes 2:2, 35., 68. Gui- varc’h, ill. 55., 83. Gousse; Guin- gamp-Monaco 2:2, 27. B. Rodriguez, 45. Fiorese, ill. 74. Lacombe, 86. Riise; Lille-Sedan 2:0, 7. Strej- rovski, 90. Collot; Lyon-Bastia 1:0, 30. Marlet; Paris SG-Metz 1:0, 48. Anelka; Strasbourg-Rennes 1:1, 67. Bertin, ill. 15. Chapuis; Toulou- se-Lens 1:0, 79. Bonilla. CSEHORSZÁG. Elmaradt mérkőzések: Brno-Zizkov 1:2; Olomo- uc-Budéjovice 2:1; Slavia-Sparta 1:3; Blsany-Brno 0:1. BELGIUM. 16. forduló: St. Lie- ge-Mouscron 3:3; Louviere-Gent 1:1; Beerschot-Genk 5:1; Meche- len-Anderlecht 0:2; St. Trui- den-Charleroi 1:3; Westerlo-Be- veren 1:2; FC Bruges-Lierse 1:0; Aalst-Antwerpen 0:4; Harelbe- ke-Lokeren 1:6. HOLLANDIA. 16. forduló: Roda Kerkrade-Tilburg 0:1; Sittard-Sp. Rotterdam 2:1; Graafschap-Gronin- gen 0:4; Alkmaar-Nijmegen 0:0; Utrecht-Breda 5:0; Feyenoord-Ajax 3:1; Arnhem-Heerenveen 0:0. AUSZTRIA. 22. forduló: Admi- ra-LASK 1:1; GAK-Innsbruck 3:0; Rapid-Bregenz 5:0; Ried-Austria 0:0; Salzburg-Sturm 0:1. SKÓCIA. 20. forduló: Hiberni- an-Dunfermline 3:0; Kilmar- nock-Hearts 0:3; St. Johnsto- ne-St. Mirren 2:0; Rangers-Mot- herwell 2:0. Az Aberdeen-Dundee Utd. mérkőzés elmaradt, (gg) Váratlan különbség MTI-TUDÓSÍTÁS Ramnicu Valcea. Az olimpiai ezüstérmes magyar női kézilabda-válogatott szombaton fölényes biztonsággal győzött Németország ellen a romániai Európa-bajnokságon. Magyarország-Németország 33:22 (15:12). Vezette: Jaskins, Kazinieks (lett). Magyarország: Pálinger - Kántor 5, Siti B. 5, Zsemberyné, Kökény, Farkas 9/4, Kirsner 5, cserék: Brigovácz 4/1, Pádár 4, Pigniczki, Siti E. 1. A németek góldobói: Ju- rack 6/2, Radzeviciute 4, Heinz 3/1, Schafferus 2, Schmidt 2/2, Uh- lig, Pietzsch, Schlicker, Tobiasz, Bla- cha 1-1. Hétméteresek: 5/5, illetve 6/5 Kiállítások: 10, illetve 4 perc Jól kezdtek a magyarok, s Pálinger védéseit követően az indításoknak köszönhetően 6 perc alatt 4:l-re elhúztak. Ezután védekezésben feljavultak a németek és Jurack révén a félidő derekán egyenlítettek (7:7). Brigovácz beállásával azonban ismét a Mocsai-csapat húzott el (11:8). A különbség állandósult, mivel a magyar védőfal is egyre jobban zárt, még emberhátrányban is. Háromperces rövidzárlat után - amikor a rivális egyenlített (12:12) - Siti Beáta jóvoltából előnnyel tért pihenőre az olimpiai ezüstérmes. A második félidőben minden úgy folytatódott, ahogy az első játékrészben abbamaradt: magyar gólokkal. A 37. percben már 19:13 volt az állás. A németeknek semmi sem sikerült, teljesen szétesett a játékuk, tíz percig nem találtak be a magyar kapuba. A 46. percben már kétszámjegyű volt a különbség (25:15). Nem volt azonos súlycsoportban a két válogatott. Az Eb-n éremesélyesként induló Németország csak az első félidőben volt méltó ellenfele a „minden szinten” remeküljátszó magyaroknak. Az A-csoport további eredményei: Oroszország-Ausztria 28:19 (15:10), Franciaország-Jugoszlávia 26:19 (12:10), FranciaországNémetország 25:19 (12:12). B-cso- port: Románia-Macedónia 19:19 (11:9), Norvégia-Fehéroroszország 26:26 (12:13), Ukrajna-Dánia 29:29 (15:12), Ukrajna-Macedónia 27:19 (10:8). Lapzártakor érkezett: Magyarország-Ausztria 35:12 (13:6). Tornász Világ Kupa döntő: Supola két szereplése Csollány újabb sikere MTI-TUDÓSÍTÁS Glasgow. A gyűrű olimpiai bajnoka, Csollány Szilveszter legerősebb szerén szoros csatában az első helyen végzett a glasgow-i tornász Világ Kupa-döntőben. Csollány 9,812 pontot kapott, míg a bolgár Jordan Jovcsev 9,8-at. A harmadik helyen a fehérorosz Ivan Ivankov végzett (9,787). - Annak ellenére jól éreztem magam a verseny előtt, hogy a felkészülésem nem sikerült igazán. Mindenkire ráférne már egy kis pihenés. A gyakorlatom sem volt tökéletes, egy kicsit erőlködtem, de szerencsére engem hoztak ki győztesnek. Jövő héten még vár rám egy párizsi gála, aztán vége a hosszú idénynek - nyilatkozott Csollány, aki két évvel ezelőtt is az első lett a Világ Kupában. Supola Zoltán a negyedik helyen végzett lólengésben és hatodik lett nyújtón. EURÓPAI KÉZI LABDAKUPÁK Dunaújváros/Bregenz/Szeged. Három magyar férficsapat játszott a hétvégén az európai kézilabda- kupákban. A Dunaferr otthonában BL-mérkőzésen legyőzte a Gdanskot, idegenben szerzett előnyt a KEK-ben a Veszprém, otthonában nyert nagy fölénnyel az EHF Kupában a Szeged. BAJNOKOK LIGÁJA. B-csoport, 5. forduló: Dunaferr SE-Wybrzeze Gdansk 21:17 (11:8). A Dunaferr- nek mindenképpen nyernie kellett, hogy maradjon esélye a továbbjutásra. Ennek ellenére megil- letődötten kezdtek a hazaiak, de aztán szenzációs tíz percet produkáltak, amelynek köszönhetően gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés. KEK. Nyolcaddöntő, 1. mérkőzés: Bregenz-Veszprém 17:27 (7:14). Csak az első percekben volt szoros a mérkőzés. A 3. percben 2:l-re még az osztrák csapat vezetett, utána viszont sorozatban 5 gólt dobott a magyar együttes, amely még emberhátrányban is növelte előnyét. A félidő végére 7:5-re feljött a Bregenz, ám később megint a Fotex vette át az irányítást, és ll:5-re elhúzott. A szünet után álmosan kezdtek a magyarok, egy időkérés után viszont helyreállt a rend. A folytatásban akkora előnyre tettek szert a vendégek, hogy már nem kellett izgulni az eredményért.. EHF KUPA. Nyolcaddöntő, 1. mérkőzés: Szeged-CSZKA Moszkva 26:19 (12:7). Az első félidő derekáig vezetett a Szeged, ezután viszont fordított az olimpiai bajnokokkal felálló vendégcsapat. Időkérés után rendezte sorait a szegedi együttes, és megszakítás nélkül hétszer volt eredményes. A második játékrész 19. percéig a magyaroknak sikerült megőrizniük előnyüket, ekkor azonban zsinórban három gólt dobtak az oroszok. Szerencsére a hajrá ismét a hazaiaknak sikerült jobban. (MTI) Úszás: Milliós bonusz nem csak sprintereknek Athéni mézesmadzag MTI-JELENTÉS Phoenix. Az Egyesült Államok Úszó Szövetsége egymillió dollárral jutalmazza azt az amerikai versenyzőt, aki világcsúccsal győz a 2004-es athéni nyári olimpián férfi 1500 vagy női 800 gyorson. - Azzal a nem titkolt szándékkal döntöttünk a bonusz mellett, hogy ne csak a sprintszámokra készüljenek úszóink. Régebben a hosszabb távokon is jelentős sikereket értünk el, de az utóbbi húsz évben még dobogós helyezésünk is csak elvétve akadt - nyilatkozott Chuck Wielgus, a szövetség főigazgatója. A négy év múlva esedékes ötkarikás játékokon a két ominózus számban aranyérmes 500 ezerrel lesz gazdagabb az alapdíjazáson felül, az esetleges világrekord további félmilliót ér. SPORTFOGADÁS A SPORTKA 50. játékhete (vasárnap) I. húzásának nyerőszámai: 1, 9, 13, 22, 26, 31; pótszám: 27. II. húzás: 17, 18, 28, 35, 37, 40; pótszám: 1. LEHETŐSEG-szám: 360126. A MATES 50. játéhetének nyerőszámai: 9,15,19, 20, 31. A KENŐ 10 szombati sorsolásának nyerőszámai: 2,8,9,11,20,21,22, 23, 25, 27, 40, 42, 44, 53, 57, 61, 65, 71, 73, 79. Vasárnap: 10, 11, 12, 13, 33, 37, 43, 44, 45, 54, 60, 66, 67,69, 71, 73, 74, 75, 79, 80. A magyar ÖTÖSLOTTÓ 49. játékhetének nyerőszámai: 12, 36, 61, 69, 88;JOKER-szám: 588902. A magyar HATOSLOTTÓ nyerőszámai: 1, 5, 9, 12, 25, 28; pótszám: 32. (TXT)