Új Szó, 2000. december (53. évfolyam, 277-300. szám)

2000-12-08 / 283. szám, péntek

Péntek, 2000. december 8. 4. évfolyam, 47. szám Parkoló autó tetejére ugrik az első emeleti ablakból, majd a menekülő bandita golyózáporától kísérve legurul a motorháztetőn, hogy az autó alatt keressen fedezéket Schimi az igazságért mindenre képes örösautó borul, járó­kelők menekülnek si­koltozva, miközben a felügyelő a földalatti lejáróba ugrik. Min­den hiába, a gengszter mégis egérutat nyer. Schimanski pedig bámul nagy dühösen utána. Pedig a forgatókönyvben eredeti­leg csak ennyi állt: „Schimanski ki­jön a házból és a menekülő után néz”. Körülbelül így gazdagodnak a címszereplőt megszemélyesítő Götz George közreműködésével az egyik legkarakteresebb német té­vés felügyelő kalandjai. George so­ha nem játszott még jelenetet a forgatókönyv szerint. Bár az írók s a rendezők találták ki Schimanski felügyelőt, végső formába mégis csak a színész öltötte. Az ő Schimanskija furcsa, szomorú, iz­gatott és feszült, kicsit korlátolt, nagy lelke van és fanatikus elköte­lezettje az igazságnak. Akárcsak Götz George a profiz­musnak. Nehéz ember hírében áll. Pedig nem követel a partnereitől sem többet, mint magától. Igaz, ez nem-kevés. George ugyanis száz­szor elpróbálja, hogyan nyomja le a kilincset és lépjen be az ajtón. Dub­lőr nélkül forgat rvaktörő akciót. Nem állítja le~a jelenetet, ha a part­ner véletlenül fölborít egy pohár vi­zet, hanem örömmel rögtönöz. So­szerűséget szerzett nemcsak a ha­zájában, hanem külföldön is. 1981 és 91 között nyomozott együtt Horst Schimanski és Christian Thanner, a Tetthely sorozat egyik felügyelőpárosa. És aztán soha töb­bé. Ugyanis az érzékeny, művelt és házias Thanner megtestesítőjét, Eberhard Feiket 1994-ben szívin­farktus vitte el. Götz George sem kezdhette meg az évekig tervezett, immár a szájíze szerint megírt újabb Schimanski- krimik forgatását. 1996-ban baleset érte Szardínia partjainál búvárko­dás közben. Ám súlyos lábtöréséből még fel sem épült, máris naponta tizenöt kilométert futott. Mankó­val. Hogy Schimanski valóban visz szatérhessen. uotz ueorge egy masiK arca. Jelenet a uiszno című rumDoi A felügyelő és az új asszisztens (Steffen Wink) 1997-99 kö­zött, három év alatt nyolc nagy- filmet forgat­tak a ráme­nős felügye­lővel. Eze­ket láthat­ha nem jelenik meg másnaposán a forgatáson. Ha elcsattan a csapó, akkor nincs lazsálás, ha térd törik az akció során, majd meggyógyul. És vérszegény Schimanski- filmekben nem hajlandó együtt­működni. Amikor tíz év és huszon­kilenc epizód után, úgy érezte, ki­fulladtak a sztoriszerzők, átmene­tileg megvált az érdes modorú fel­ügyelőtől, aki révén hallatlan nép­ják most sorozat formájában. Schimi az első részben fedett nyo­mozóként tért vissza a régi rendőrőrsre. Csakhogy itt minden megváltozott. Hol van már a büdös kis iroda, a füstös folyosó! Minden fényes, puccos, modern. Lenyalt hajú, öltönyös ifjonc, mobiltelefon­nal a kezében és golyóálló mellény­nyel a testén Tobias Schrader, az új asszisztens. Míg Schimanski a megérzéseire hagyatkozik, addig Schrader precíz hivatalnok, aki a főnöke elképedésére pillanatok alatt értékes információkat halá­szik az internetről, (t-t) Götz George 1938-ban született Berlinben. Szülei színészek. Berta Drews még megéli a sikereit, de ap­ja, Heinrich George meghal, amikor a fiú nyolcéves. Götz George egy életen át az apját akarja túlszárnyalni. Nem elégszik meg a Schimanski el­söprő sikerével, a szupermacsó szerepkörrel. Azt akarja, hogy a sokszor különleges, művészi igényű filmjeiért is szeressék. 1984 óta, amikor hosszabb szünet után visszatért a filmvászon­ra több mint tíz filmben sze­repelt, változó visszhanggal. „Minden filmnél a nulláról indulok.” - vallja - Mindegy hány szerep van mögöttem, mindig újból kell kezdeni. Különben nem jó az ember.” MARKÍZA, 21.15. A gömb. Amerikai sci-fi thriller. Az óceán mélyén rejté­lyes űrhajót találnak. Kiderül: a furcsa jármű amerikai, 2048-ban készült, és valószínűleg egy fekete lyukon keresztül zuhant vissza a jelenbe. Az űr­hajót kutató tudóscsoport tevékenysége közben furcsa idegtépő fejlemé­nyek történnek. MŰHOLDAS CSATORNÁK _____________m2_____________ 15 .55 TS - Németország - Magyaror­szág női kézilabda Eb-mérkőzés 17.25 Extrém koktél 17.40 Showbálvány- 1958, II. rész 18.35 Hovatovább! Rókusfalvy Pál SHOWrakoztató játéka 19.30 Árpádházi Szent Erzsébet, 11/1.: II. Endre és kora 19.45 Esti mese 20.10 Híradó este 20.30 Sporthírek 20.40 Tinédzser party 21.10 Világpolgár, 1. rész 22.05 Heavy Medál. Zenés riport (FF!) 23.05 Holocaust (A Weiss család törté­nete). Am. sorozat, 4. DUNA TELEVÍZIÓ 15.15 Kosárlabda. Falco KC­Szombathely - MOL-Szolnok NB I-es férfi kosárlabda 16.45 Családi album 18.00 Napóra 18.55 Tálentum 19.25 Esti kérdés 19.40 A világörökség kincsei 19.55 Mici néni két élete. Magy. film 21.20 Komolyzene 21.30 Híradó, sportpercek 22.00 Szicíliai testvérek - Ahogy ne­vettünk. Olasz filmdráma 0.05 Híradó. Vers (ism.) 0.25 Hogyan kezdődött el a háború? Horvát film ___________PRO 7___________ 20 .15 Szabadnapos baba. Am. film 22.10 Útközben eltűnt 3. Akciófilm 0.05 Kabarék ____________LUNA___________ 18 .45 Híradó, sporthírek 19.05 Ragadozó-sztori (ism.) 20.00 Tanári. Szlovák tévésorozat 20.35 Hógolyó. Olasz filmvígjáték 22.15 A gyermekfelügyelő. Am. film __________RTL Klub_________ 12 .25 AutóMánia (ism.) 13.00 Híradó - Déli kiadás 13.10 Hazárd megye lordjai, 28. 14.10 Babylon 5. Am. sorozat, 65. 15.00 Time Trax - Hajsza az időn át 15.50 Indián hold. Am. western 17.30 Az elveszett világ. Am. sorozat 18.30 Híradó - Esti kiadás 18.50 Fókusz plusz 19.08 Üzenet 19.10 Hegylakó. Am. sorozat 20.00 Rendőrvicc. Am. akcióvígjáték 21.50 Heti hetes 22.55 Ezüst pisztolygolyók. Am. film 0.45 Híradó - Késő esti kiadás 1.00 Clive James: Képeslapok, 3. m 1 7.20 Agrárvilág 7.35 Gyerekek­nek! 8.25 Jövő-Menő 8.55 Jó reg­gelt adj, Istenem! Református ifjú­sági műsor 9.05 Zanzibár. Fiatal­műsor 10.30-12.00 Aranyfüst 12.01 Hírek 12.10 Bravo TV 13.05 Stevenson utazásai. Ang. dok.film­sor., II/2. 14.00 Extrém koktél 14.15 Képírás Peru és Bolívia szí­neiből. Magy. dok.film (ism.) 15.05 Delta - A legenda újraéled 15.35 Századunk, 46. 16.00 16.00 1100 év Európa közepén 16.30 Beszéljünk a jövőnkről 16.50 tREND. Lakáskultúra 17.20 Anna. Kanadai sor., 1. 18.00 19.00 Lottó-show 19.20 Alaphangok 19.30 Híradó este 19.50 Sporthírek 20.00 tv2 7.00 tv2-matiné. Pizsamás baná­nok, Rémecskék kicsiny boltja; Kroko-dili, Minden kutya menny­be jut 9.00 Cartoon Network. Túrpi úrfi, Vagány Johnny, Scooby Doo, A bolygó kapitánya, Maszk 11.00 Partitévé 12.00 Vadvilág 12.55 Széllovagok. Ném. sorozat 13.45 Észak és Dél. Am. sorozat 14.45 Egyről a kettőre. Am. sor. 15.15 Jó barátok. Am. sorozat 15.45 Conan, a kalandor. Am. sor. 16.40 Szindbád kalandjai Ném.-am. kalandfilm 17.35 Herkules. Am. sorozat 18.30 Tények - Hírműsor 19.00 Jets - Acélsólymok Ném. akciófilm-sorozat MARKÍZA 7.00 Kakaó. Rajzfilmsorozatok gyerekeknek 9.30 Elliot egér. Spa­nyol animációs sorozat, 11. 10.00 Lassie I. Kanadai filmsorozat, 19. 10.30 Az állatok ura I. Auszt­rál-kanadai sorozat, 13. 11.15 Ér­dekességek a nagyvilágból 11.30 A Markíza kulisszatitkai 12.00 Föld. Külföldi érdekességek 12.30 Szupesport 13.30 Deka 2000. Videoklipverseny 14.30 Az apa és a cserkész. Amerikai film 16.15 Sabrina, a tini boszorkány 16.40 A világ ízei 17.00 Szeleburdi Susan IV., 9. 17.30 Ander zenés műsora 18.00 Ally McBeal II. Amerikai sorozat, 20. 18.55 Időjárás-jelentés 19.00 Híradó, sporthírek 19.30 Családi showműsor ÄÄÄÄÄlfÄl SZTV 1 8.55 Delfi és barátai III. 9.15 N mester felfedezései 9.55 Az arany­hajú. Mese 10.20 Gyermekműsor 11.05 Régészeti csodák nyomában 11.35 Halláskárosultak tévéklubja 12.05 Gazdit keresünk 12.35 Folk­lórműsor 13.00 Csináld magad! 13.30 Vándorcipők 14.00 Hor­gászmagazin 14.25 Ázsia szent emlékhelyei. Thajföld 14.55 He­tes. Slágerlista 15.40 Ázsia termé­szetvilága. Sri-Lanka-i elefántok 16.05 Tudosók a természetfeletti jelenségekről 17.00 Banyazsúr. Nők magazinja 17.30 Neves egyházi személyek 18.00 Rejtélyes összefüggések 18.25 Tévékaleidoszkóp 18.50 Esti mese 19.00 Századunk a sport tükrében 19.30 Híradó, sporthírek 20.00 Szatelit. Kabaré 20.35 Uborka. Bábkabaré 21.05 Schimanski visszatér. Né­met bűnügyi tévéfilmsor. 5.: Patkányfészek 22.30 Alaphangok (ism.) 22.40 Jósé Cura Budapesten Hangversenyközvetítés az Erkel Színházból 0.15-1.14 Sztár - kultusz nélkül. Beszélgetés Jósé Curával 20.00 Véres sport 4. Am.film 21.50 Bosszúvágy4-Véres le­számolás. Am. akciófilm 23.40 Quantum Leap - Az idő­utazó. Am. sci-fi sorozat 0.30 CB 4. Amerikai vígjáték A CB 4 rappercsapat volt, amelynek soha nem áldozott le a csillaga - mivel fel sem emelkedett 2.10 Vers éjfél után 20.00 Nem arról van szó... Stefan Skrúcany talk- show-ja 21.15 A gömb. Amerikai sci-fi thriller 23.45 Dharma és Greg I. Am. vígjátéksorozat, 14. 0.10 Becézés. Erotikus magazin 0.45 Illetlen viselkedés Am. erotikus film 20.00 Mindörökké Júlia. Ol. filmsorozat, 6/5. 21.50 Senzi Senzus mix 22.20 Sporthíradó 22.40 A lányom nevében Amerikai film A történet egy anyáról szól, aki saját maga akar igazságot szolgáltatni, mi után lánya gyilkosát a bí­róság szabadon engedi ___________SZTV 2___________ 15 .35 Miss Kislány 2000. 16.00 Sigord. Zenei fesztivál 16.40 Vacsora. Szlovák tévéjáték 18.00 Nyugdíjasok műsora 18.30 Milan Markovié est. Talk-show 19.30 Híradó, időjárás 20.00 Ligapaszázs. Boris Filan műsora 20.55 Gloria Estefan. Zenés dok.füm 21.25 Fluidum. Magazin 21.55 Derrick. Német krimifilm 22.55 Elveszett freskók. Brit dok.film ____________NOVA___________ 12 .30 A párduc. Olasz film 15.35 Befejezetlen bűntények Olasz krimisor., 3/2. 17.30 Időjárás-jelentés 17.40 Richie Rich - Ebcsont beforr. Am. filmvígjáték 19.30 Híradó, sporthírek, időjárás 20.00 Cseh Csalogány - Mattom 2000 22.10 Hírek 22.20 Ölve vagy halva. Am. akciófilm 0.10 Otthoni kapcsolatok: Fr. film ____________CST 1____________ 18 .05 Hol történt a hiba II. Am. dok.sorozat, 14. 18.30 Világutazó 19.00 Esti mese 19.15 Híradó, időjárás, sporthírek 20.00 Bólék Polívka műsora 21.15 Hárman párban. Sp. film 23.10 Hírek, sport 23.20 Szex a városban II. Am. sor., 14. 23.50 Megint 48 óra. Am. film 1.20 Bosszú Kft. Am. krimi, 13. ____________ORF 1 ____________ 15 .45 Dawson és a haverok 16.25 Sí-VK. Műsorváltozás esetén 16.25 Melrose Place 17.10 Szivecském 18.15 Kaliforniába jöttem 18.40 Rögtönítélő bíróság 19.30 Híradó 20.15 Vetélkedő 22.35 Szimatnak szemét, szemétnek szimat. Am. akciófilm 0.10 Könnyen vedd a halált! Am. fűm SOROZATHŐSÖK

Next

/
Thumbnails
Contents