Új Szó, 2000. november (53. évfolyam, 252-276. szám)
2000-11-06 / 255. szám, hétfő
Hétfő, 2000. november 6. 9. oldal Klein Csaba, az olimpiai bronzérmes Erdei Zsolt trénere: „Bukásnak tartom a harmadik helyet" Sipos István világcsúcsa a pihenőnap nélküli futásban Sydneyben segíthetett volna Erdei Zsolt egy olyan zseni, akit a belső erők irányítanak (Fotó: Nemzeti Sport) Az új rekord 20 204 lem MTI-JELENTÉS Sokan, sokféleképpen értékelték már az olimpián bronzérmet nyert Erdei Zsolt szereplését. Valaki azonban hosszú ideig csendben volt. Klein Csaba, a középsúlyú bokszoló edzője sokáig várt a véleménynyilvánítással. Bő egy hónappal a játékok után azonban vállalkozott arra, hogy értékelje a jövőben már a profik között induló tanítványa szereplését, és amatőr pályafutását. MONCZ GÁBOR Miért döntött úgy, hogy csak az olimpia után mondja el a véleményét? Zsoltnak a Gajdarbekov elleni mérkőzése annyira megviselt érzelmileg, hogy nem akartam ezek hatása alatt nyilatkozni, és szükségét éreztem annak, személyesen is beszéljek Erdeivel, mielőtt a nyilvánosság előtt elmondom a véleményemet. Már beszélt Erdeivel. Ezek után hogyan látja a sydneyi szereplését? Az érzéseim hasonlóak, mint voltak a játékok alatt. Minden rossz szándék nélkül mondom, hogy ha kint lehetettem volna, akkor tudtam volna segíteni Zsoltnak, és talán olimpiai bajnokként jön haza. Miben tudott volna segíteni Madárnak? Úgy gondolom, egy versenyzőből az képes a legtöbbet kihozni, aki a legjobban ismeri, és a legtöbbet dolgozott vele. Én már nyolc éve foglalkozom Zsolttal, és úgy érzem, birtokában voltam a Gajdarbekov ellen sikerrel kecsegtető taktikának, amire Erdeit is rávezethettem volna. Mi lett volna ez a taktika? Szemmel látható volt, Gajdarbekov közel akart kerülni Zsolthoz, hogy lefogja ót, és kizökkentse a ritmusából, eközben akarta ütéseit elhelyezni rajta. Erdei számára ez idegen terület - ezt kellett volna kerülnie. Zsoltnak nem a megelőzésre, hanem az ellenfél kizökkentésére, kiugrasztására kellett volna törekedni, úgy, hogy viszonylag távol marad az ellenféltől, hajlongások- kal, elhajlásokkal magára csalja a versenyzőt, hogy amikor az a nagy jobbkezeseikor kizökken az egyensúlyából, beugrik, megüti, megsorozza, majd újra elmozog tőle. Szakmai hibának tartja a vereséget? Szándékosan nem okolok, okolhatok senkit, hiszen az a taktika, amit Zsolt kapott, jó Gajdarbekov ellen. Sok más versenyző számára üdvözítő lett volna, csak éppen Zsolt számára nem volt az. A megfelelő taktika kiválasztásánál nem csupán az adott rivális ellen eredményesen alkalmazhatót kell figyelembe venni, hanem arra is ügyelni kell, hogy az adott taktikát az illető - jelen esetben Erdei - fegyvertárából kell, kellett volna kiválasztani. Őszintén nem okolok senkit, csupán a helyzetet tartom visszásnak. Azt, hogy az az edző, aki a legjobban ismeri Erdei Zsoltot, nem lehetett ott Sydneyben. Sikernek vagy kudarcnak könyvelhető a bronzérem? Először is leszögezhetjük, hogy Erdeit az olimpián csak két ember előzte meg. Ez óriási dolog, biztos vagyok benne, hogy az évek múlásával Zsolt is így fogja ezt értékelni. De: a tudása, felkészültsége, tehetsége, a súlycsoportban elfoglalt helye alapján bukásnak tartom a harmadik helyet. Azonban ez nem az ő bukása... Hanem kié? Itt ismét a helyzetet kell okolnom. Erdei a mérkőzések előtt - már a felkészülés alatt - és a mérkőzések alatt felfokozott állapotban, transzban van, minden idegszálával az összecsapásra koncentrál, így tudja kihozni magából a legtöbbet. Ezt az állapotot nem lehet, nem szabad sűrűn reprodukálni, ez rengeteg pszichikai energiát kíván. Az Euró- pa-bajnokságon így bokszolt, csúcsformában volt, nem véletlenül lett a torna legjobbja. Szerintem nem lett volna szabad csúcsformába lendülni a kontinensviadalra, hanem csak „menetből“ kellett volna vennie az akadályt. Sokan így tettek, elég csak éppen Gajdarbekovra gondolni, vagy Lebzjakra és Szaitovra, az utóbbi kettő olimpiai bajnokságot nyert. Mi változott meg a tamperei Eb és az olimpia közötti négy hónapban? Szerintem szarvashiba volt, hogy Zsoltnak harmincöt nappal az olimpia megnyitója előtt bokszolnia kellett a németek elleni csapattalálkozón. Akkor összeszedett egy elkerülhető ütést (fejelést), megsérült a szemhéja, és orcsonttörést szenvedett. Ez a három tényező kü- lön-külön is okozhatta volna a későbbi olimpiai kudarcot, nemhogy együtt! Erdei volt az egyeden biztos aranyesélyesünk, nem értem, hogy miért kellett röviddel az olimpia előtti bokszoltatásával ekkora kockázatot vállalni, hiszen tudvalevőd, hogy Zsolt az említett problémáktól függetlenül is sérülésekkel küszködött. Azt hiszem, nagy mértékben hibás vagyok, hogy az elmúlt évek gyakorlatától eltérően nem álltam ki határozottan az ügyben. Nem akartam röviddel az olimpia előtt vitát kezdeményezni. Tartottam tőle, hogy esetleges vitával Zsoltot olyan feszültségbe hozhatjuk, ami negatívan befolyásolhatja a felkészülését és a szereplését. Nem túl elégedett a felkészüléssel... Erről csak annyit szeretnék mondani, hogy örömmel olvastam a Nemzeti Sportban megjelent értékelő cikket, amelyben Szántó Imre szövetségi kapitány az egyedzős felkészítés mellett foglalt állást. Ebben maximálisan egyetértünk. Csak azt nem tudom, hogy ő ezt hogyan értelmezi. Úgy, hogy a különböző edzők kinevelik a bajnokokat, például én egy világ- és kétszeres Európa-bajnok bokszolót, ő pedig őket elviszi, és mint sajátját, „egy edzőként készíri“, vagy úgy, hogy mi készítjük tovább saját versenyzőinket, „egy edzőként”. Ha rám esne a választás, akkor sokkal nyugodtab- ban, nagyobb hatásfokkal készülhetnénk versenyzőinkkel, munkánk folytonossága nem szakadna meg, az általunk közösen tanultak mélyebben rögzülnének. Az Erdeivel való közös munka azonban véget ért. Miként értékeli az együtt töltött időszakot? Zsolt volt a legjobb „anyag“, aki megfordult a kezem között. O volt, és most is a legnagyobb, kedvencem, remélem, ezt a többi bokszolom most nem olvassa... Eredményességét és emberi tulajdonságait tekintve is különleges személy, törvényszerű, hogy emberileg is nagyon közel áll hozzám. 1992-től dolgoztunk együtt. Azóta nagyon sok értékkel gazdagodott... Olyan rendkívüli ütemérzéket sikerült a felszínre hoznia, amely zseniális technikai megoldások alkalmazására tette képessé, ezzel párhuzamosan megtanult összpontosítani. Míg korábban inkább harcolt, a mostani Erdeit sokkal inkább az elhajlások, az ütemkeresés, a precíz védekezés és az ezekből való akciózás jellemzi. Csodaszámba megy, hogy tizenkilenc éves fejjel kezdte el ezt a harcmodort elsajátítani, és ilyen szinten, mondhatni világszínvonalon, tudja ezt alkalmazni. Arra csak a legnagyobb zsenik képesek, hogy ilyen korban, ilyen szinten olyan harcmodort sajátítsanak el, melynek megtanulásához és nemzetközi szinten való alkalmazásához másoknak szinte születésüktől kezdve kell gyakorlniuk. Erdei partner volt a munkában? Akadtak nehézségeink, amikor át kellett állnia az új harcmodorra. Leültünk, megbeszéltük, hogy az új stílussal a világ elé tud kerülni. Tökéletes partner volt, és az idő minket igazolt. Igaz, ehhez arra is szükség volt, hogy ne ragadja el őt túlságosan is a benne rejlő hév. Nekem kívülről könnyű volt mondani, de ezt neki kellett megvalósítania. Ő egy olyan zseni, akit a belső erők irányítanak. Ha a profik között odafigyel, akkor ő lehet az, aki egyesíti a félnehézsúlyú világbajnoki koronákat. Budapest. A szegedi Sipos István világcsúcsot állított fel a pihenőnap nélküli futásban: 263 nap 4 óra 41 perc és 20 násodperc alatt teljesítette - 3120 magyar település érintésével - a 20 ezer 204 kilométert. Sipos elmondta, hogy 1500 kilométerenként váltotta a futócipőjét, napi átlagban 10 liter folyadékot (ásványvíz és gyümölcslé) fogyasztott, és mivel vegetáriánus, ezért növényi eredetű ételeket evett. A felesége, Márta asszony, valamint Attila és Péter nevű fián kívül harminchétén segítették tervének megvalósításában. A leghosszabb időt egy Madrid. „A sakk új királya sokat tanult elődjétől, de alapvetően különbözik tőle: nyugodt és kie- gyensúlyzott, antitézise a féktelenül energikus Kaszparovnak” - jellemezte Vlagyimir Kramnyikot az El Pais című lap szombati száma, amely interjút közölt az új világbajnokkal, aki néhány titkát is felfedte. Kramnyik így foglalta össze taktikája lényegét:- Sikerült kimozdítanom Kaszpa- rovot a saját területéről. Az volt a célom, elkerüljem azokat a pozíciókat, amelyekben ó elővezetheti természetes agresszivitását és hihetetlen képességeit. Stratégiám azon alapult, hogy hagytam, szerezzen előnyt a világos bábukkal, és hátul maradtam, egy olyan határ mögött, ahová ő nem törhetett be. Kaszparov ahhoz van szokva, hogy ellenfelei sötéttel a döntetlenért küzdenek. Bebizonyítottam, hogy Kaszparov mégsem isten, ahogy sokan állították. Kramnyik ugyanakkor elismerte: palicsakai fiatalember, Erdélyi Ervin töltötte vele, aki 192 napon át kísérte futva vagy biciklin. Eredeti súlyához képest mindössze hét kilogrammot adott le, hiszen február 14-én 71 kilogrammosán vágott neki az útnak, és cálba érkezésekor 61 kilogramm lett. Napi penzumai közül a leghosszab 100 kilométer volt, míg a legrövidebb egy hirtelen jött betegség miatt 52 kilométer. Terveiről a szegedi maratoni futó megjegyezte: „Ausztráliából jött egy levél, amelyben meghívnak a 4500 kilométeresT- ransAustralia elnevezésű 66 napos futásra. Ha a szponzoraim is úgy akarják, akkor én nagyon szívesen rajthoz állnék.” ellenfele nem volt jó formában a világbajnoki döntő során. Talán személyes vagy lelki problémái akadtak.- Sikerült elérnem, hogy elveszítse az önbizalmát, márpedig ez alapvető tényező a sakkban. Azzal zavartam meg, hogy egészen másképp játszottam, mint korábbi vetélytársai. Nem a vereség elkerülése volt a célom, hanem a gyenge pontjait próbáltam támadni. Ézzel sikerült hibázásra kényszerítenem. Kramnyik bevallotta, sokat tanult Kaszparovtól amikor 1995-ben a szekundánsa volt az indiai Visva- nathan Anand elleni világbajnoki döntőben.- Az ott szerzett tapasztalatokat remekül hasznosítottam, gyakorlatilag mindent tudtam Kaszparov játékáról. Ő mindig azt mondta, hogy nem az ellenfélhez kell igazítani a taktikámat, hanem a saját stílusomat próbáljam meg rákényszeríteni a másikra. Hát így is tettem. Az olimpia előtt sérülésekkel küszködött (Fotó: Nemzeti Sport) Csak 1,4 centiméter hiányzott a cyklotrial kétszeres profi világbajnokának, a spanyol Canosnak ahhoz, hogy a pozsonybesztercei versenyen megdöntse saját magasugró-világcsúcsát (121,4 cm) (TA SR) Kramnyik: „Bebizonyítottam, Kaszparov mégsem isten" Gyenge pontjait támadta
