Új Szó, 2000. november (53. évfolyam, 252-276. szám)
2000-11-03 / 253. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2000. NOVEMBER 3. Kultúra: az olvasásról Ha összevetjük a könyvtárba járók, a könyvet vásárlók és a rendszeresen olvasók adatait, valószínűsíthető, hogy aki könyveket vásárol, nem biztos, hogy el is olvassa őket Hogyan, mennyit, mit olvasunk mi, a Felvidéken Amikor a dunaszerdahelyi Vámbéry Kávéházba beköltözött a gyermekirodalom... (A szerző felvételei) A Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Műhely és néhány társult intézmény támogatásával több éven át, hét ország magyarsága körében végzett kutatás eredményeit összegezte Gereben Ferenc az Identitás, kultúra, kisebbség című munkájában, amelyet az Osiris Kiadó és az MTA Kisebbségkutató Műhely jelentetett meg tavaly. DUSZA ISTVÁN Szlovákiában, vagyis a Felvidék magyar népessége körében Erdély után a legnagyobb merítés alapján születtek meg az eredmények. Ezekből kiolvasható, hogy 1991 tavaszán és 1993 őszén a 26 faluban megkérdezett 463 fő közlése szerint milyen értékorientációjú, milyen értékrendet követő, nyelv- használatában és nyelvválasztásában mihez igazodó, nemzeti identitástudatának jellegét mi által meghatározó az itteni magyar, s egyáltalán van-e és milyen a történelmi tudatuk a felvidéki magyaroknak. Mint egyetemi képesítésemet tekintve könyvtárost, mindezeken a kutatási célokon túl, a kötetet olvasva leginkább a művelődési és olvasási szokások érdekeltek. Annál is inkább, mivel mégiscsak jelzik a médiák - ha nem is olyan nagy és korlátlan reklámtámogatással, mint mondjuk a popzene esetében -, hogy az idén az olvasás éve kezdődött el. Hol is tartunk mi olvasási szokásainkban? Gereben Ferenc és kutatói csapatának összegzett adatai alapján: az előbb ismertetett szempontok szerint a Felvidéken (a továbbiakban minden adat a szlovákiai magyarságra vonatkozik) megkérdezettek 51 százaléka nő és 49 százaléka férfi volt. Értelmiségi 22 százalék; szellemi foglalkozású 29,3; fizikai foglalkozású 32,4; nyugdíjas, munkanélküli pedig 16,3 százalék volt. Az olvasás szempontjából fontos lehet a tévénézési adathalmaz. így olyat, aki ne nézne tévét, nem találtak. 9,7 százalék nagyon keveset, 11,8 százalék keveset, 35,8 százalék közepesen gyakran, 25,1 százalék sokat és 10,4 százalék nagyon sokat nézi a televíziót. Ennek tükrében nem meglepőek az olvasási szokások adatai. Saját könyvtárból (ez alatt a magán- és családi könyvtárakat érthetik) kölcsönzött könyveket olvas 17,9 százalék, ami azt is jelzi, hogy viszonylag még mindig sokan vásárolnak könyvet, hiszen azok számaránya is csak 5,8 százalék, akik családtagjaiktól kölcsönöznek könyvet. Ennek megfelelően a megkérdezettek A megkérdezettek 7,2 százaléka kapott ajándékba könyvet. 31,3 százaléka, vagy családtagjaik 4,6 százaléka vásárolta az elolvasott könyveket. Családi könyvtárból 15,1 százalék olvasott, s baráti kölcsönzés útján 14,2 százalék olvasott könyvet. Ajándékba 7,2 százalék kapott könyvet. Egy vagy több könyvtárba azonban a megkérdezetteknek csupán a 25,3; illetve 8,2 százaléka jár. Napilapot, hetilapot, folyóiratot egyaránt olvas a felvidéki magyarok 76,3 százaléka. Egy évben egyetlen könyvet sem olvas el 7 százalék, ritkán olvas 27,4 és csak időnként olvas könyvet 34,6 százalék. Rendszeresen 31 százalék olvas. Ha összevetjük a könytárba járók, a könyvet vásárlók és a rendszeresen olvasók adatait, akkor valószínűsíthető, hogy aki könyveket vásárol, egyáltalán nem biztos, hogy el is olvassa azokat. Aligha feltételezhető ugyanis, hogy a könyvtárlátogatók fele azért járna havonta egykét alkalommal könyvtárba, hogy a kikölcsönzött könyveket csupán hazavigye. Ilyen adatok nyomán arra a következtetésre is juthatunk, hogy a felnőttekkel nincs is nagyobb baj. Csakhogy ez a felmérés azt is vizsgálta, hogy milyen arányban oszlanak meg - mondjuk - az irodalom kategóriájába sorolható könyvek tartalmuk szerint klasszikus vagy modern irodalmi értékekre, köny- nyed, szórakoztató és ponyvairodalomra, tudományos ismeretterjesztő, szakmai és gyakorlati tanácsokat adó kiadványokra. Ebben az esetben a mérleg nyelve 37,7 százalékban a szórakoztató irodalom, 23,6 százalékban pedig az ismereteket átadó könyvek felé billen. Azt már nem vizsgálták, hogy a könyvtárba járók milyen aránya olvassa éppen ott a sajtót, mivel az áremelkedések miatt már megvásárolni nem tudja. így igazán abban sem lehetünk biztosak, hogy a rendszeresen olvasók között milyen arányt képeznek azok, akik, felnőttként is, tanulmányaikhoz vagy munkájukhoz, vállalkozásukhoz rendszeresen kezükbe veszik a könyvet. Ezek ismerete nélkül ugyanis teljesen irreálisnak tekinthetjük azt az adatot, mely szerint a felvidéki magyarok évente legalább 12 könyvet elolvasnának. Abban ugyanis biztosak lehetünk, hogy a kényszervállalkozások, a zöldség- és gyümölcstermesztés új módszerei, a pályamódosításokkal járó szakmai átképzések könyveket „adnak” az emberek kezébe. Mondjuk évente éppen tízet-tizen- kettőt. Ennyi jó szakkönyvből megfelelő gyakorlat mellett már elsajátítható akár két szakma is. Ki-ki gondolja a magáét az 1993- ban összeállított népszerűségi lista sorrendjét látva: Biblia, Mitchell: Elfújta a szél, Jimenes: Megveszem ezt a nőt, Dallos: A nap szerelmese - Aranyecset, Gárdonyi: Egri csillagok, Jókai: Fekete gyémántok, Ripley: Scarlett, Győry Attila: Vércsapolás stb. alapján. Mindenesetre meglepő, hogy ebben a sorban - valószínűleg a fiatal felnőttek rétegízlése nyomán - helyet kapott Győry Attila fiatal kortárs szlovákiai magyar író műve is. Emellett azonban már nem került be egyetlen hazai magyar író sem a Jókai, Szil- vási, Mikszáth, Berkesi, Petőfi, Gárdonyi, Móricz, Rejtő indította tizenkilences névsorba. Természetesen örömmel tölthet el bennünket, hogy azért a „legkedvesebb írók” között még mindig a magyar klasszikusoké a vezető szerep. Mint ahogyan az is meggyőzhet sokakat a gyermek- és ifjúkori olvasmányok fontosságáról, hogy élete legemlékezetesebb olvasmányaként mindegyik magyar nemzetrész olvasóinak negyven százalékhoz közeli többsége Gárdonyi Géza Egri csillagok-ját jelölte meg. Akár eldöntöttnek is tekinthetnénk, hogy a felnőtteket még igyekeztek megtanítani olvasni, jó könyvekkel. Az sem válik valószínűleg a felvidéki magyarság felnőttjeinek a hátrányára, hogy Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk- ja még szerepel a legemlékezetesebb olvasmányaik sorában. Mintha azt mondaná a kisfiúnak Kányádi Sándor: írni az tud verseket, aki olvasni is tud. A gyermek- és ifjúkori olvasmányok felnőttkorban is a legemlékezetesebbek közé tartoznak. Az oldal anyagát írta: Dusza István Szeretném hinni, hogy a könyveket olvasva a mai gyerekek is felfedezik a csodákat Csillagokat nézni a kútban JEGYZET Szívszorító volt ugyan, de a látvány vonzása mindig legyőzte a mélység keltette félelmemet. Szülőházam udvarán még volt egy kút. (Lám, most döbbenek rá, hogy nekem még volt/van szülőházam. Az utánamjáró nemzedékeknek már csak elvétve.) A kút mohos kövekkel kirakott fala egy tenyérnyi vízfelületet fogott közre, fentről legalábbis ez így látszott. Óvtak, féltettek: fölé ne hajoljak! És mégis... Egy népmese varázslatának hittem, hiszen abból olvastam ki, hogy mély kútban fényes nyári napokon is megláthatok a csillagok. Egyszer aztán nekem is sikerült a varázslat, s azután még sokszor. Minden alkalommal, ha elhagyott mezei kutakra találtam, de akkor is, ha a gömöri vagy bodrogközi dombokra épült házak udvarán a sziklába vágott kutak mélyébe pillantottam. Gyönyörű ez a játék ma is. Fényes nappaljó csillagot nézni! Aztán valamikor a felnőtt kor határán kezembe került Thomas Mann József-trilógiája, amely regényfolyamot a legnagyobb huszadik századi német író azzal a képpel indítja, hogy leszáll a „múlt mély kútjába”. Akkor vetült bennem egymásra a magyar népmese ősi- sége, a nyiladozó értelmű gyermek csodára várása és az emberi szellem legnagyobb értékeivel ismerkedő fiatalember tudata. Mindezt az olvasás adta. Magyarságot a népmeséből, csodát az Istentől való világmindenség csillagaiból, tudást a világtörténelem kincseiből. Szeretném hinni, hogyha már a mély kutak tükrében nem is önmagukat és az ég csillagait nézegetve, de a könyveket olvasva a mai gyerekek is szert tesznek csodákra. Mert az olvasás olyan, mintha egy- egy jó könyv kútjába nézve a világmindenséget látnánk. Thomas Mannt idézve: mintha a múlt kútjába néznénk. Tudás, tehetség, Istentől kölcsönvett teremtés kegyelme vesz körül olyankor bennünket - olvasókat. Igazán nem tudom, miért rendeznek manapság kevés író-olvasó találkozót. Ha senki sem olvasná el az éppen vendégeskedő író könyvét, akkor is alkalom születik az Egyszer aztán nekem is sikerült a varázslat, s azután még sokszor. emberek találkozására. Talán arra is, hogy együtt belenézzenek abba a mély kútba. Tartozom valamivel egy közösségnek. Nagyjából egy esztendeje vehettem részt az első olyan író-olvasó találkozón, ahol jómagam voltam a vendég. Vendég? Szülőfalumban? Nem, nem... ez nem így történt. Hazamentem, s nekünk, horkaiaknak voltak vendégeink: Dinnyés Jóska daltulajdonos, Juhász Kati költő, Bodnár Gyuszi kritikus, Gyökeres Gyuri fotográfus és Kolár Péter színigazgató. Éppen ezért éreztem magamat mindenképpen otthonosan, de leginkább azért, mert sokan voltunk, mi, horkaiak és a vendégek. Ha egy faluban - ráadásul a közülük, a hit- és sorsközösségükből, a testvérségükből kiszakadtat - a szerzőt ennyien köszöntik, még van remény. A könyv, a csillagok, a szeretet reménye. Ugyanúgy, ahogyan van remény, ha Dinnyés Jóska mostanában bebarangolja a Kárpát-medencét. Verseket énekel. Szenei Molnárzsoltárokat és Tőzsér-verseket, Petőfi dalait és Utassy verseit, Balassa Bálint énekeit és Kányádi- verseket. Az olvasást népszerűsíti. A minap arról beszélt éppen, hogy a versek, amelyeket megzenésített, és száz meg száz ember szeretné megtanulni valamennyit, manapság nem kaphatók a könyvesboltokban. Sajnos, klasszikus és modern költőket egyformán ritkán adnak ki a kiadók. Drága a papír és a nyomtatás, lassú a visszatérülés, sokáig heverne a könyvformát öltött pénz a raktárakban, mire egy-két nemzedék megvenné ezeket a könyveket. Van azonban fénymásoló és szaporodnak a versek. Mert ahány ember veszi kézbe, annyiszor születik újjá a vers egy addig soha nem látott formában, egy addig soha nem értett tartalomban. ELMÉLKEDÉS Marshall McLuhan 1962-ben jelentette meg A Gutenberg-galaxis című művét, amelyben a neves német nyomdász, Johannes Gutenberg által feltalált könyvnyomtatás óta eltelt majd hat évszázadot vizsgálta meg a könyv és az olvasás oldaláról. Mindent egybevetve a könyv halálhírét keltette, és tette ezt tudományos alapossággal. Kezdte az írás előtti állapottal, amikor az emberek csupán beszéltek. Majd a képiség helyét vizsgálta, s rámutatott arra, hogy egyáltalán nem biztos, hogy. az olvasó ember minden tekintetben felülmúlja azt, aki analfabéta, viszont a tudás teljességét birtokolja a verbalitás, a tapasztalás, a megfigyelés, az alkotás, a rítusok, a mítoszok révén. Minden kétséget kizáróan: McLuhan óta sokkal összetettebb a kép, amit az emberről alkottunk a huszadik század során. A technikai civilizációnak köszönhetjük a könyvet, de igazából azóta is vitatkoznak, hogy a betűk végtelen számú sokszorosítására szolgáló nyomtatás több-e, és ha igen, mennyivel több, mint maga a papírlapok egymás mellé illesztett kötege. Egyáltalán a leírt, kinyomtatott, majd a technikai fejlődés során tömegesen előállított könyv lényegét a tárgyi külseje, vagy maga a leírás előtt is meglévő műalkotás adja-e? Az is vitatott, különösen a mozgókép, a televízió és a számítógép korában, hogy a betűk formájában konkretizálódott szöveg - a gondolati és érzelmi tartalom - közöl- e összetettebb dolgokat az emberrel, vagy a kép, amelyet hanggal, ráadásul szöveggel is párosítanak. Egyről azonban minden okos ember elfeledkezik: a tanulásról, az ismeretközlés bármilyen formájának az elsajátításáról. Ha kezdetben volt a verbalitás és a gesztuMcLuhan óta sokkal összetettebb a kép, amit az emberről alkottunk. sok, akkor is meg kellett tanulni ezeket. A manapság ijesztő méreteket öltő vizualitás, amelyet már az alantas ösztönök és a szerzés ősiségének a felszínre hozására is bevetnek a reklámokban, igazából abban jelent veszélyt, hogy nincs szükség beavatásra. Nincs szükség tudásra. Márpedig azok, akik állítják, hogy a verbalitás és a vizulitás előbb volt, mint az írásbeliség, „csupán” azt a csekélységet hagyják figyelmen kívül, hogy annak az ősi civilizációnak a társadalmi rendszerében léteztek a beavatás, a tanulás közösségi helyei, módozatai, módszerei és eszközei. Ha megfigyeljük, hogy a fogyatékos emberek számítógép-kezelésének az oda-vissza történő eszközhasználata hogyan zajlik, akkor két dolgot pontosan megállapíthatunk: 1. A beszélni tudó, de mozgásképtelen ember hangját a gép betűkké alakítja át. 2. A beszélni nem tudó, de kezét vagy más testrészét használni tudó a billentyűzettel hanggá alakíttatja át gondolatait. Ennek a két csatornának a használati variációiban mégiscsak az írás, a betű, az elektronikus jelekkel elkészített grafikai kép a kindulópont vagy cél. A beszédátalakítás fölöslegessé teheti az írás-olvasás ismeretét, s a technikai kommunikáció végtelen variációs lehetőséget biztosít - már manapság is - a hangos visszaközlés számára. De ennek a tudását mégiscsak el kell sajátítani. Beütöm a szavak betűit a számítógépbe, s egy kellemes hang visszaolvassa nekem. Tehát egyszer el kellett döntenem, magam leszek-e analfabéta, aki meghallgatja a begépelt üzenetet, vagy megtanulom a betűk jeleit és a begépelést. Műszaki variáció számtalan lehet, de valaki nem ússza meg a beavatást, a tanulást. Be kell hát avatni magunkat. Analfabétákként élhetünk ugyan, mert kiszolgálnak bennünket a csodamasinák, a képírást is értjük, a gyógyszert is bevehetjük a jelek alapján, a futószalag mellett állva lökdöshet- jük a tejesdobozokat, csak éppen alkotni nem tudunk majd. Végül mégiscsak az a kérdés: a Gutenberg által feltalált könyvnyomtatás a lényegi, vagy a tudás, az Ige, tehát ugyanannak a Bibliának a tartalmi megjelenítése és megőrzése más technikai eszközökkel? Nem biztos, hogy az olvasó ember minden tekintetben felülmúlja az analfabétát A Gutenberg-galaxis vége?
