Új Szó, 2000. november (53. évfolyam, 252-276. szám)

2000-11-21 / 268. szám, kedd

8 Gazdaság és fogyasztók - hirdetés ÚJ SZÓ 2000. NOVEMBER 21. Nálunk fizetünk a legkevesebbet a villamos energiáért Támogatott árú villany ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Szlovákiában a háztartá­sokban elfogyasztott egy kilowatt­óra villanyáramért fizetett összeg alacsonyabb (az évi átlagfogyasz­tás 3500 KWó), mint annak előállí­tási költsége. Ján Dohnansky, a Szlovák Villamos Művek energeti­kai tanácsadó központja igazgató­jának elmondása szerint a viseg­rádi négyek (V4) országai közül a háztartási villanyáramnak Szlová­kiában a legalacsonyabb az ára. Drágább tehát Lengyelországban, Csehországban, és körülbelül egy- harmadával többe kerül Magyaror­szágon. A jobb összehasonlítható­ság kedvéért egységesen euróbán tüntetjük fel a környező országok­ban az 1 kWó után fizetett össze­get: Ausztriában 0,141, Lengyelor­szágban 0,070, Csehországban 0,078, Magyarországon 0,094, Né­metországban 0,135 euró, míg ná­lunk 0,064 euró. Alena Melichár- ková, a Szlovák Villamos Művek szóvivője szerint az a tény, hogy Szlovákiában a háztartások az előállítási költségeknél alacso­nyabb áron kapják a villanyáramot, negatív hatással van a villamos művek gazdasági eredményeire. A V4-országok kisvállalkozó kategó­riába tartozó fogyasztói közül - 160 MWó átlagos évi fogyasztással - Csehországban a legolcsóbb a vil­lamos energia; ezután következik Magyarország, Szlovákia és Len­gyelország. A nagyfogyasztók cso­portjában - 10 000 MWó évi átlag- fogyasztással - a legalacsonyabb ár szintén Csehországban van, ez­után következik Szlovákia, harma­dik Lengyelország, és a legmaga­sabb tarifa Magyarországon sújtja a nagyfogyasztókat. Ausztriában és Németországban mindkét kate­góriában magasabbak az energia­árak. (-ktg-) Tegnap újra emelkedett a nyersolaj világpiaci ára Meglódult az infláció MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Szingapúr/New York/Madrid. Tegnap ismét emelkedőben volt az az amerikai könnyűolaj ára a sza­badpiacon a várhatóan hideg ame­rikai időjárás és az iraki olajszállí­tások bizonytalansága miatt. A ter­melő és a fogyasztó országok hét­végi rijádi tanácskozásán elhang­zott szaudi fogadkozások a terme­lés növelésére „szükség esetén” - nem hatottak a piacra. A New York-i árupiac (NYMEX) folytató­dó szingapúri elektronikus keres­kedésében közép-európai idő sze­rint hétfő reggel 35,37 dollár volt - a péntek reggeli 34,60 dollár he­lyett - a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate könnyű- olajfajta hordója januári szállítás­ra. Tegnap nagy volt a bizonyta­lanság az olajpiacon, mert nem le­het tudni, hogy meddig lehet szá­mítani az irald olajexportra. Egy meg nem nevezett illetékes azt mondta, hogy Irak eltökélten kö­veteli: a vevők fizessenek hordón­ként 50 centet egy külön számlára, amely kívül marad az ENSZ el­lenőrzésén - különben nem kap­nak olajat. Végső esetben napi 2,2 millió hordónyi export szűnhet meg. Az OPEC termelése október­ben átlagosan 29,41 millió hordó volt, a szeptemberi 29,17 millió hordós átlag után. A magas olajá­rak miatt az idén 0,4 százalék- ponttal lesz kisebb az EU gazdasá­gi növekedése - mondta hétfőn az uniós bizottság energiaügyi bizto­sa. Loyola de Palacio azt mondta: az idei inflációnak csaknem a fele az olajdrágulásból ered. A bizott­ság áprilisban kiadott legutóbbi előrejelzése 3,4%-os idei egész ‘ éves gazdasági növekedést való­színűsített az euróövezetre, jövőre pedig 3,1%-ost. A valutaunión be­lül az infláció októberben 2,7% volt éves összevetésben a szeptem­berben mért 2,8% után. GAZDASÁGI Ismét termel a Daewoo-FSO Varsó. A dél-koreai Daewoo Motor lengyelországi vegyes­vállalata, a varsói Daewoo-FSO tegnap újrakezdte a munkát, háromhetes szünet után, ame­lyet az anyacég csődje okozott. A Daewoo-FSO lengyelországi üzemeiben 24 ezren dolgoznak és 55 ezren a beszállítóknál, a termelés mégis elsősorban a Dél-Koreából érkező részegysé­gektől, alkatrészektől függ, és ezek az utóbbi három hétben kissé elmaradoztak. A FIAT után a második lengyel autó­gyártó, a Daewoo-FSO eladásai az első 9 hónapban 32,5 százalékkal visszaestek a tava­lyi első kilenc hónaphoz ké­pest. Közben a lengyel autópi­ac is összeszűkült, mégpedig 19 százalékkal. (MTI) A versenyképesség fájó hiánya Budapest. A versenyképesség hiánya, a mikrovállalkozások nagy száma és az Európai Unió (EU) átlagához képest alacso­nyabb termelékenység jellemzi a magyarországi ipar szerkeze­tét - közölte Inakazu Shozo, a Japán Nemzetközi Együtt­működési Ügynökség (JICA) munkacsoportjának vezetője a Kis- és középvállalkozás fej­lesztési fórumon. Hozzátette: ennek alapján általános cél a kis- és középvállalkozások ter­melékenységének és verseny- képességének fokozása. Az in­ternet alapú kereskedelmi partnerközvetítő rendszer program során kiderült, hogy HÍRMORZSÁK a magyar kis- és középvállal­kozások nagy része nem ren­delkezik megfelelő infrastruk­túrával a tömeggyártáshoz, ezért a japán szakértők szerint a közvetítői munka elengedhe­tetlen. (MTI) Klímakonferencia: az USA szerepe Hága. Az Egyesült Államokon, a világ első számú szennyezőjén múlik, hogy eredményes lesz-e a globális felmelegedés elleni küzdelem - hangoztatta Jacqu­es Chirac francia elnök tegnap, a második hetébe lépett hágai nemzetközi klímakonferencián. Chirac rámutatott arra, hogy az amerikaiak egy főre számítva háromszor annyi üvegházhatást okozó gázt bocsátanak tó, mint a franciák. „Elsősorban az ame­rikaiakba vetjük reményeinket a melegházhatást okozó gázok ki­bocsátásának csökkenését il­letően” hangoztatta a francia ál­lamfő, a „tétovázás abbahagyá­sára” és „szigorú intézkedések meghozatalára” buzdítva az Egyesült Államokat. (MTI) A Tesco december 2-án üzletet nyit Pozsony. A Tesco Stores de­cember 2-án Pozsony-Ligetfa- luban a francia Carrefour tőszomszédságában megnyitja ötödik szlovákiai hipermarke- tét. A 18,8 ezer négyzetméter alapterületű üzletben mintegy 60 ezer terméket forgalmaznak majd. A Tesco-üzletlánc 2001- ben további 5 hipermarketet nyit Szlovákiában. (SITA) Némi előrehaladás vitathatatlanul történt, de azért még messze vagyunk az európai uniós viszonyok kialakításától Szlovákia brüsszeli szemmel Az Európai Unió szerint a mezőgazdaság területén csupán szerény előrelépés történt. Az értékelés külön kieme­li, hogy a vidékfejlesztés és az erdőgazdálkodás területén semmiféle javulásra nem került sor. (Somogyi Tibor felvétele) Működő piacgazdaság - első alkalommal idén ka­pott hazánk ilyen minősí­tést az Európai Uniótól. Ez azonban még messze nem elég arra, hogy készen áll­junk a csatlakozásra. TUBA LAJOS Az uniós csatlakozás a legtöbbek szemében csak a gazdag szerkezet- váltó alapokhoz való hozzáférést jelenti. Pedig ez a lépés valójában azzal jár, hogy a tagország gazda­sága teljes mértékben kiteszi ma­gát a világ egyik legfejlettebb kö­zösségén belüli konkurenciának. Aki tehát felkészüledenül lép be, azt kockáztatja, hogy gazdaságát a többiek rövid időn belül lesöprik a piacról, vagy jobb esetben bekebe­lezik. Az unió ezért két éve beve­zette az örszágértékelések rend­szerét, amelyben minden egyes tagország esetében a gazdaság helyzetét, vagyis konkurenciaké­pességét is véleményezik. A néhány napja nyilvánosságra hozott tavalyi értékelés az uniós szintet definiáló, 1995-ből szár­mazó Agenda 2000 elnevezésű dokumentumban foglaltak telje­sítésén alapul. Eszerint Szovákia tavaly jelentős haladást ért el belső piaca átalakításában. Első helyen a Közbeszerzési Hivatal kialakítását említették, emellett a gazdasági versenyt nagymérték­ben elősegítette a vállalatok revi- talizációjáról szóló törvény ér­vénytelenítése, és az állami tá­mogatásokat áttekinthetővé tevő állami segítségről szóló törvény elfogadása. Lassult viszont a tempó a regioná­lis politikában, az igazságszolgál­tatás rendszere, továbbá a környe­zetvédelmi jogszabályok átalakí­Az Európai Unió két éve bevezette az ország­értékelések rendszerét. tásában. A részletes értekelés so­rán az uniós vélemény egy sor olyan jogszabályt sorol fel, ahol még a hazai viszonyok messze el­maradnak a kívánttól. A legkeve­sebbet változó területek egyike a vállalati jog, amellyel kapcsolat­ban brüsszeli szempontból tavaly semmi előrehaladás sem történt. Külön megemlítik a cégnyilván­tartás internetes közzétételét - er­re az ígéret szerint a jövő év elején sor kerül. Sok a tennivaló még a védjegyek körül is, főként ami a bejegyeztetési folyamat lassúsá­gát illeti. , A szerény előrehaladást felmutató következő terület a mezőgazda­ság. Az értékelés külön kiemeli, hogy a vidékfejlesztés és az erdőgazdálkodás területén semmi­féle javulásra nem került sor. így azután a legsürgetőbb teendők kö­zött továbbra is az integrált el­lenőrző rendszer kiépítése, az álta­lános mezőgazdasági összeírás előkészítése, a piaci szabályozás uniós összehasonlíthatóságának előkészítése szerepel. Az adórendszer átalakításával kapcsolatban az uniós jelentés szerint bizonyos előrelépés volt tapasztalható a közvetett adók te­rületén. Ez főként a fogyasztási adók emelését jelenti, ezeken a te­rületeken a díjszabás még mindig az uniós szint alatt marad. Teljes mértékben hiányzott viszont a hozzáadottérték-adó (DPH) alsó díjszabásának átalakítása (korlá­tozása), ami pedig a csatlakozási folyamat egyik rövid távú prioritá­saként szerepel. A közvetett adók közül tavaly a tőkehozadék adó­zásának változását és az átalánya­dó bevezetését értékelték úgy, hogy ezekkel közelebb kerültünk az uniós rendszerhez. Az energetikában szinte semmi előrelépés sem történt az ellátás Az energetikában szinte semmi előrelépés nem történt. biztonságának javítása érdekében. Az olajkészletek még mindig csak 26 napra elegendőek, szemben az uniós 90 nappal, a villamosener- gia-piac liberalizálásával kapcso­latban pedig csak az első lépéseket tettük meg. Mind a villamos ener­giával, mind pedig a földgázellá­tással kapcsolatban szükséges a független monopolellenes hivatal létrehozása. Az atomenergiával kapcsolatban az Európai Unió továbbra is java­solja azon reaktorok leállítását, amelyeket ésszerű határokon belül nem lehet biztonságossá tenni. Nálunk ez a bohunicei V-l-es erőművet érinti. A szintén ott működő V-2 erőmű esetében pedig szükség van a korszerűsítést célzó terv kidolgozására. A hazai iparon belül az unió külön figyelmet szentel a kis- és közép- vállalatok működési körülményei­nek. Megállapítja, hogy részará­nyuk a nemzeti összterméken be­lül elérte az 58 százalékot. A to­vábbfejlődésükkel kapcsolatos tá­mogatási politika pedig összhang­ban van az uniós elvekkel, mivel főként a finanszírozási források ja­vítására törekszik. A regionális politika viszont azon kevés terület egyike, amelyeket ér­tékelve az uniós jelentés komoly problémákról számol be. Az előcsatlakozási alapokkal kapcso­latban Szlovákiának kiemelt fi­gyelmet kellene szentelnie a mi­nisztériumi döntéshozatali folya­matok áttekinthetőségének. A re­gionális politikával kapcsolatos hatáskörök is több szerv között oszlanak meg, még az is gondot okoz, hogy egyértelműen tisztáz­zák, kihez is tartoznak az egyes uniós szerkezetátalatótó alapok. A kormány figyelmébe ajánlották az építésügyi és regionális fejlesztési minisztérium korlátozott létszá­mából adódó problémákat is. PRVÁ PENZIJNÁ, správ. spol. a. s. - a legnagyobb szlovák vagyonkezelő társaság A PRVÁ PENZIJNÁ RT., a szlovák tőkepiacon az elsők között teljesítette a kollektív befektetés­ről szóló törvény által elrendelt összes feltételt. A Szlovák Köztár­saság Pénzügyminisztériuma jú­lius 19-én engedélyezte a PRVÁ PENZIJNÁ RT-nek, hogy mint va­gyonkezelő társaság tevékeny­kedjen. A minisztérium egyúttal a törvény alapján jóváhagyta a befektetési alapok alapszabály­zatát. Jelenleg a társaság csak­nem 60 000 ügyfél befektetéseit intézi. 2000. XI. 10-ig 39 zárt és két nyílt befektetési alap vagyo­nát kezeli, amelyek vagyona együttesen több mint 2,8 milliárd koronát tesz tó, és ez a szlovák vagyonkezelő társaságok között az első helyet biztosítja számára. A Prvá penzijná kezel két befek­tetési alapot - BONUS és EUROFOND - a három legna­gyobb szlovákiai közül. További felvilágosítással szolgál Önöknek a Prvá penzijná társaság vezér- igazgatója, Stanislav Zofcák mérnök. Önöké az egyik megbízható, kollektív befektetésekkel fog­lalkozó intézmény azon kevés társaság közül, amelyik már éveken keresztül tartja a szín­vonalát. Ez a tevékenység a va­gyongyarapítás kockázatosabb formája. Hogyan látja Ön a kö­zeljövőt? Igaz az, hogy a magasabb haszon lehetősége nagyobb kockázatot hordoz magában. Csak a válasz­tott kockázat mértéke a kérdés. Az emberek természetes tulaj­donsága, hogy nemcsak maga­sabb hasznot szeretnének, de ér­telmes mértékben akarnak koc­káztatni. Minden leendő ügyfél­nek magának kell eldönteni, hogy a magasabb haszon érdeké­ben vállalja-e a magasabb kocká­zatot is. Azt gondolom, hogy a kollektív befektetésnek csakúgy, mint mindenütt a fejlett orszá­gokban, Szlovákiában is van jö­vője azért, mert ilyen módon le­het a pénzt viszonylag alacsony kockázat mellett a legjobban ka­matoztatni. A kezelt vagyon nagyságával kapcsolatban helyénvaló az a kérdés, hogy milyen haszonnal számolhatnak az ügyfelek az Önök befektetési alapjain ke­resztül. A lezajlott privatizáció magával hozta az értékpapírok jelentős mozgását, amely a privatizáció­ban résztvevő alanyok azon igyekezetével együtt, hogy több­ségi vagy döntő mennyiségű ér­tékpapírt szerezzenek, kialakí­totta a megfelelő feltételeket ar­ra, hogy viszonylag rövid idő alatt nagyon szép hasznot lehes­sen elérni. A részvényesek évi haszna 20-tól 25%-ig mozgott. Az ezt követő fejlemények, tehát a privatizáció befejezése, illetve a privatizáció módjának megvál­toztatása a befektetésileg érde­kelt környezet változását jelen­tette, ami fokozatosan vezetett és vezet a haszon csökkenéséhez a mostani 10 és 15%-os határig. A szlovák értékpapírpiac már csak korlátozott mértékben kí­nál érdekes üzleti lehetőségeket, ami a haszon csökkenésében je­lentkezik. A jövő valószínűleg a külföldi értékpapírokba történő befektetéseké, főként az új kol­lektív befektetésekről szóló tör­vény következményeként, még olyan áron is, hogy nem tudunk olyan magas hasznot kínálni, mint amilyeneket az elmúlt években elértünk. Az általáno­san tájékozott nyilvánosság előtt viszonylag ismert az a tény, hogy az ún. biztonságos haszon külföldön évi 4 és 10% között mozog. Mivel nemcsak hasznot szeretnénk biztosítani ügyfele­inknek, hanem biztonságot is, örülnénk, ha mi 10 és 15% kö­zött mozgó hasznot tudnánk biztosítani. A Prvá Penzijná Rt. szeptember elsejével új letéteményest vá­lasztott, amely a Postabank Rt. lett. Mivezette Önöket ehhez az elhatározáshoz? Stratégiai üzleti megfontolásból a társaság vezetősége közvéle­mény-kutatást készíttetett és ezt követően kidolgozta az új kereskedelmi és marketingstra­tégiáját. Az igazgatótanács a részvényesek képviselőivel kö­zös gyűlésen ezek alapján hatá­rozott úgy, hogy megváltoztatja a társaság letéteményesét. En­nek az elhatározásnak az elsőd­leges célja az, hogy közelebb hozza a társaságunkat és termé­keinket a jelenlegi és a potenci­ális ügyfeleinkhez és jobb körül­ményeket teremtsen nekik a kapcsolatfelvételhez. Az üzlet­társ kiválasztásnál a komplex kiértékelésben a Postabank tel­jesítette leginkább a megszabott feltételeket, főként a teljes ban­ki szolgáltatásai széles skálájá­nak és területileg kiterjedt háló­zatának köszönhetően. Köszönöm a beszélgetést.

Next

/
Thumbnails
Contents