Új Szó, 2000. november (53. évfolyam, 252-276. szám)

2000-11-18 / 266. szám, szombat

6 Politika ÚJ SZÓ 2000. NOVEMBER 18. Rendezés az év végéig Prága. Jan Káván cseh külügyminiszter bejelen­tette: Prága és Bécs az év végéig rendezi a temelini atomerőmű miatt kialakult ellentéteket, amelyek követ­keztében Ausztria megakadá­lyozta, hogy Csehország le­zárhassa az energetikai feje­zetét az EU-val folytatott csatlakozási tárgyalásokon. A felek olyan egyezményt kí­vánnak kötni, amely tartal­mazná a temelini probléma minden vetületét. (MTI) Drnovsek alakít kormányt Ljubljana. A szlovén parla­ment a Liberális Demokrata Párt elnökét, Janez Drnov- seket bízta meg a független Szlovénia 5. kormányának megalakításával. Drnovsek veterán kormányfőnek szá­mít: 1992 óta hét hónap kivé­telével folyamatosan minisz­terelnök volt. Drnovsek bal­közép irányultságú pártja nyerte az október 15-i parla­menti választásokat. (MTI) Orbán Viktor a kirekesztésről Frankfurt. Európa nyugati és keleti fele ma is megosz­tott: míg a nyugati cégek sza­badon bejuthatnak a konti­nens másik felének piacára, addig az utóbbi régió politi­kai és intézményi szempont­ból továbbra is ki van rekeszt- ve Európából. A gazdaság és a politika közötti egyensúly- hiány nem tartható fenn so­káig anélkül, hogy ez ne okozna kárt egyiknek vagy a másiknak - mondta tegnap a magyar kormányfő, aki az Európai Bankok Kongresszu­sának meghívott vendége­ként szólalt fel a frankfurti fórumon. (MTI) Orbán: „Európa jelenlegi for­mája a hidegháború földrajzá­nak fennmaradását jelenti." Jugoszlávia a KEK-be Belgrád. A jugoszláv kor­mány megindította a Közép­európai Kezdeményezéshez (KEK) való csatlakozását cél­zó eljárást - közölte Belgrád- ban Goran Svilanovics kül­ügyminiszter. Reményét fe­jezte ki, hogy országa már a KEK november 24—25-én ese­dékes budapesti csúcsérte­kezletén felvételt nyerhet a szervezetbe, melynek soros elnöki tisztségét jelenleg Ma­gyarország tölti be. (MTI) Ukrán ratifikálás Moszkva. Az ukrán parla­ment ratifikálta a kísérleti atomrobbantások teljes eltil­tásáról szóló nemzetközi egyezményt (CTBT). A hírt tegnap az ITAR-TASZSZ hír- ügynökség közölte. A CTBT- egyezményt ‘96-ban kötötték meg, de mindeddig még nem lépett hatályba, mert legke­vesebb 44 aláíró ország ratifi­kálása kell hozzá. (MTI) Spontán tömegünnepléssel fogadták Bili Clinton amerikai elnököt Hanoiban Végleg megtört a j ég Ez volt a hivatalos fogadás, piros nyakkendős úttörővel. (TA SR/AP-felvétel) Hanoi. A vietnami háború valamennyi áldozata előtt lerótta kegyeletét Bili Clin­ton amerikai elnök tegnap, a hanoi egyetemen mondott beszédében. HÍRÖSSZEFOGLALÓ Spontán tömegünnepléssel fogad­ták Clintont csütörtökön este Ha­noiban, ahová felesége és lánya is elkísérte. Ő az első hivatalban lévő amerikai elnök, aki ellátogatott Vi­etnamba, 25 évvel a háború befe­jezése után. Clinton katonaként nem vett részt a vietnami háború­ban, elnöksége kezdetén többször hangoztatta, hogy részt vett a há­borúellenes tüntetéseken. 1994- ben feloldotta a Vietnam elleni ke­reskedelmi embargót, s egy évvel később helyreállította a két ország közötti diplomáciai kapcsolatokat. Fehér házi sajtóilletékesek ugyan­akkor utaltak rá: nem várható, hogy Clinton nyilvánosan bocsá­natot kér a háború okozta szenve­désekért, elődei politikájáért. Túdományos, technológiai és kör­nyezetvédelmi egyezményt írtak alá tegnap Clinton és Tran Duc Luong vietnami elnök tárgyalásai­nak végén. A Boeing cég pedig be­jelentette: 480 millió dolláros elő­szerződést kötöttek a vietnami ál­lami légitársasággal három Boeing 777-es vásárlásáról. Ezek lehetővé tennék a Vietnam és az USA közöt­ti közvetlen járatok beindítását. Clinton a hanoi egyetemen kijelen­tette: a washingtoni háborús em­lékműnek a falán, amelyre felvés­ték mind az 58 ezer elesett ameri­kai katona nevét, képzeletben ott van annak a hárommillió bátor vi­etnaminak is a neve, akik életüket vesztették a közel húsz évig tartó konfliktusban. Elismerte, hogy a két ország között a XVIII. század óta működő együttműködést telje­sen tönkretette a háború, amely „rendkívüli kapcsolatban forrasz­totta össze a két országot” - jelen­leg több mint egymillió vietnami származású él az USA-ban. Köszö­netét mondott a hanoi kormány­nak az eltűntnek nyilvánított ame­rikai katonák felkutatásában nyúj­tott segítségért. A vietnami tévé­ben egyenes adásban közvetített beszédében felhívta hallgatósága figyelmét az emberi jogok és a val­lásszabadság fontosságára, vala­mint arra, hogy a délkelet-ázsiai ország vegye fontolóra politikai, majd gazdasági rendszerének libe­ralizálását. Arafat újabb tűzszünetet rendelt el - két palesztin rendőr is életét vesztette Titkos alku a megfigyelőkről HÍRÖSSZEFOGLALÓ Marseille/Jeruzsálem. Az Euró­pai Unió állást foglalt a szuverén palesztin állam záros határidőn belüli és „lehetőleg tárgyalások út­ján való” létrehozása mellett. Az európai-mediterrán konferencia zárásakor a tizenötök külügymi­niszterei támogatásukról biztosí­tották a sarm-es-sejki izraeli­palesztin egyezséget az erőszak le­csillapítására, és felajánlották a fe­leknek szolgálataikat a békemeg­állapodások megkötése és végre­hajtása érdekében. A palesztin nemzetközi együttműködési mi­niszter pozitívan értékelte az állás- foglalást, de határozottabb euró­pai fellépést szorgalmazott. Dennis Ross, az amerikai elnök kö­zel-keleti megbízottja csütörtök este eredmény nélkül utazott el a Közel-Keletről; az izraeli és a pa­lesztin féllel folytatott egyeztetése­in semmilyen konkrét megállapo­dás nem született a másfél hónapja tartó erőszak megfékezésére. Kai­rói források szerint Rossnak sem Ehud Barak izraeli miniszterelnök­kel és sem pedig Jasszer Arafat pa­lesztin elnökkel folytatott megbe­szélései nem adtak alapot derűlá­tásra. Jóllehet Arafat Rossszal való találkozója után kijelentette, hogy a békét Izraellel remélhetőleg még Bili Clinton hivatalból történő tá­vozása, január 20. előtt meg lehet kötni. Tegnap hajnalban Jerikóban két palesztin rendőrt lelőttek az itaeli katonák - közölték kórházi forrá­A Mecsetek terére 45 évesnél fiatalabb férfia­kat nem is engedtek be. sok. A tegnapi, hagyományos mu­zulmán ima idejére jelentős létszá­mú izraeli rendfenntartó erőt ve­zényeltek Kelet-Jeruzsálembe. A Mecsetek terére 45 évesnél fiata­labb férfiakat nem is engedtek be. Arafat tegnap bejelentette, hogy a palesztin hatóságok egyértelmű parancsot adtak az izraeliek elleni palesztin támadások megakadá­lyozására. Egy televíziós interjú­ban a palesztin elnök hozzátette: ez az ő elnöksége alatt működő legfelső biztonsági tanács egyér­telmű utasítása. Barak izraeli kor­mányfő gyorsan reagált is a beje­lentésre, leszögezve, hogy Izrael tetteket kíván látni, a szavakat im­már nem tartja elegendőnek. Arafat semmit nem érne el erő­szakkal - tette hozzá. Friss izraeli lapértesülés szerint megállapodás jött létre titkos tár­gyalásokon izraeli és palesztin megbízottak között arról, hogy Iz­rael hozzájárul ENSZ-megfigyelők jelenlétéhez a konfliktustól sújtott térségekben - közölte név nélkül nyilatkozó forrásokra hivatkozva a Maariv izraeli napilap. Eszerint 2000 fegyvertelen ENSZ-megfi- gyelő teljesítene szolgálatot hat hónapon át az összecsapások kör­zeteiben, de fegyveres békefenn­tartók jelenlétéhez az izraeli fél nem járult hozzá. Viszont Ehud Barak irodája tagadta a titkos megállapodás tényét. Spanyolország szerint túl korai, Svédország szerint túl késői a határidő Bírálják a bővítési stratégiát MTI-JELENTÉS Brüsszel. Két EU-tagország is bí­rálja az Európai Bizottság múlt hé­ten nyilvánosságra hozott bővítési stratégiáját, amelynek egyik kul­cseleme az, hogy 2002 folyamán le lehet zárni a csatlakozási tár­gyalásokat a legfelkészültebb je­löltekkel. A kizárólag uniós ü- gyekkel foglalkozó European Voi­ce szerint Spanyolország túl korai­nak, Svédország viszont túl késői­nek tartja a tervezett határidőt. Mindkét tagállam döntő fontossá­gú időszakban tölti be az unió so­ros elnöki tisztségét: Svédország 2001, Spanyolország pedig 2002 első félévében. Javier Conde, Spanyolország EU- nagykövete irreálisnak tartja a 2002-es időpontot, amikor a bi­zottság tervei szerint a legnehe­zebb tárgyalási fejezetek - köztük a mezőgazdaság és a regionális politika - kerülnének napirendre. A spanyolok azt is kifogásolták, hogy a bizottság nem konzultált menetrendjéről a soros elnökséget az elkövetkező időszakokban be­töltő tagországokkal, és anélkül vállalt kötelezettséget a nevükben, hogy megvizsgálta volna azok tel­jesíthetőségét. Svédország ezzel szemben már a jövő év első felé­ben esedékes elnöksége időszaká­ban számottevő előrehaladást sze­retett volna elérni a tárgyaláso­kon. Véleménye szerint a folyamat záró szakaszának 2002-re történő elhalasztásával a bizottság megne­hezíti a jelöltek közötti differenci­álás alapelvének érvényesítését. A bizottság azért jelölte meg a 2002- t a tárgyalások lezárásának legva­lószínűbb határidejeként, mert ak­ikor kerülnének sorra az uniós költ­ségvetésre legnagyobb kihatással járó témakörök, és időt akart hagyni a tagországoknak állás­pontjuk kidolgozására. Senki sem tudja, mikor lesz vége a zűrzavarnak Folytatódó számháború HÍRÖSSZEFOGLALÓ Washington. A floridai legfelsőbb bíróság csütörtökön úgy foglalt ál­lást, hogy folytatódhat a kézi sza­vazatszámlálás azokban a me­gyékben, amelyek előterjesztették erre vonatkozó szándékukat. Há­rom megyéről van szó, melyekben jelentős a demokrata túlsúly, így a kézi számlálás során a statisztikai valószínűség szerint több plusz szavazatot találhatnak majd A1 Gore javára, mint Bushéra. Koráb­ban Katherine Harris, az állami szavazatösszesítő testület republi­kánus pártállású elnöke úgy dön­tött, hogy nem hajlandó figyelem­be venni a floridai szavazathitele­sítéskor a leadási határidő után el­végzendő kézi számlálások ered­ményeit. Ezt a Gore-tábor megtá­madta. A republikánusok főként az egységes szavazólap-minősítési szempontrendszer hiányára, a kézi számlálás szubjektív elemeinek vélt torzító hatására, valamint az egyenlő elbírálás elvének sérelmé­re hivatkozva ellenzik a kézi szava­zatszámlálás lebonyolítását. Tegnap éjfélig kellett fogadni Flo­ridában a tengerentúlról postán érkező szavazatokat. Ezek feldol­gozásának eredményét talán már ma közzé lehet tenni. A republiká­nusok amellett kardoskodnak, hogy a kedd délutáni állapotokat tükröző, 300 szavazatos Bush- előnyt mutató adatokhoz egysze­rűen adják hozzá a tengerentúli voksok eredményét, és akkor meg­kapják a végleges és teljes floridai eredményt. A demokraták szerint azonban mindezt módosítani kell majd a kézi szavazat-újraszámlá- lási eredményekkel. Magát az új­raszámlálást - becslések szerint - egy hét alatt lehet elvégezni. Prágai diplomata sértegette a legfelsőbb bolgár vezetőket Cseh-bolgár feszültség MTI-HÍR Prága. Súlyos feszültség keletke­zett Csehország és Bulgária között, mert a szófiai cseh nagykövet ok­tóber végén egy hivatalos fogadá­son állítólag sértegette a legfel­sőbb bolgár vezetőket. Miután a szófiai Standart című lap nyilvá­nosan megbírálta a diplomatát, Prága először elutasította a kriti­kát, s kiállt nagykövete mellett, most azonban elismerte, hogy az ügy komolyan megterhelte a cseh-bolgár kapcsolatokat. Ales Pospísil cseh külügyi szóvivő sze­rint a helyzet azért lett különösen kényes, mert december első felé­ben Prágába váiják Ivan Kosztov bolgár miniszterelnököt, s a láto­gatás előkészítésében komoly sze­repe lenne Ondrej Havlín szófiai cseh nagykövetnek is. Ezt azonban a bolgár fél állítólag az incidens miatt elutasítja. A Standart jelen­tése szerint Havlín egy fogadáson tett kijelentéseivel sokkolta a je­lenlévőket. „Annak, amit itt csinál­tok, nincs értelme. A helyzet ka­tasztrofális. Csak hazudnak nek­tek, hogy Bulgária az Európai Unió tagja lesz. Gyertek, majd én elma­gyarázom nektek a helyzetet” - idézi a lap egyebek között a nagy­követ szavait. Maga Havlín elisme­ri, hogy keményen fogalmazott, de tagadja, hogy sértegette volna a bolgár vezetőket. Szakértők további földcsuszamlásokra számítanak Kő- és sárlavina MTI-HÍR Ljubljana. Több millió négyzetmé­terre tehető kő- és sárlavina háza­kat sodort el és elmosott egy köz­utat Szlovénia északnyugati részén tegnapra virradóra. A földcsu­szamlásban egy ember vesztette életét, heten pedig eltűntek. Az Olaszországhoz és Ausztriához kö­zeli vidéken, Log pod Mangartom településnél a heves esőzések miatt következett be a katasztrófa. Lehe­tetlennek bizonyult a gépek beve­tése, egyrészt azért, mert nincs út, másrészt a várható további föld­csuszamlások miatt ez veszélyes is. A hatóságok megkezdték az embe­rek kimenekítését a gyéren lakott területről. A természeti csapás több tucatnyi embert elszigetelt a külvi­lágtól, őket később helikopterrel kimentették. Szakértők attól tarta­nak, hogy a további földcsuszam­lások lerombolják a Soca folyó pariját, ami áradásokhoz vezethet. Gyászistentisztelet a kitzsteinhorni áldozatok emlékére Hónapokra való munka MTI-HÍR Bécs. A salzburgi Dómban tegnap gyászistentiszteleten emlékeztek meg a kitzsteinhorni gleccservasút múlt szombati katasztrófájánál éle­tüket vesztett áldozatokról. Az isten­tiszteleten részt vett Thomas Klestil szövetségi elnök, Wolfgang Schüssel kancellár, Gerhard Schröder német kancellár, Edmund Stoiber bajor kormányfő, a szlovéniai kormány küldöttsége, valamint Salzburg tar­tomány vezetői és Kaprun városka lakói. Zell am Seeben kiengedték a kórházból azt a három túlélőt, akik eddig még kezelésre szorultak, s ha­zamehetett már az a férfi is, aki élet- veszélyes állapotban került kórház­ba a katasztrófa nyomán. A vasúti alagútban összegyűjtik a tűz nyomán ..hátramaradt törmeléket, amelynek aprólékos átkutatása hónapokat vesz majd igénybe. (TA SR/AP)

Next

/
Thumbnails
Contents