Új Szó, 2000. november (53. évfolyam, 252-276. szám)
2000-11-16 / 264. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2000. NOVEMBER 16. Régióink Döme Károly a hitélet megszilárdítása mellett az izsai gyermekeket is tanította Névadó ünnepség KAMONCZA MÁRTA étszáz évvel ezelőtt, 1800-ban került Izsá- ra egy nagyon becsületes, tisztességes, munkáját szerető plébános Döme Károly, aki a hitélet megszilárdítása mellett a gyermekeket is tanította. A plébános, aki korábban Pozsonyban bölcsészeti és teológiai tanulmányokat folytatott, másfél évtizedig tevékenykedett a komáromi járásbeli községben, 1815- ben, amikor alesperessé nevezték ki, távozott a faluból. Ám nemcsak az izsaik sajnálták a kedves plébános urat, hanem ő is sajnálta távozását, bár a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett, jó kapcsolatot ápolt Baróti Szabó Dáviddal és Kazinczy Ferenccel, mindig hálával és szeretettel gondolt izsai híveire. Ezt bizonyítja az is, hogy 1842. október 31-én kelt végrendeletében alapítványt hozott létre 2357 forintos alaptőkével az izsai iskola növendékei és pedagógusai jajára. A végrendelétben pontosan meghatározta, hogy kik részesülhetnek az alapítvány támogatásából, cserébe csak azt kérte, hogy az izsaiak minden évben halála napján, azaz május 22-én gyászmisét tártsanak emlékére. Az alapítvány pénzét a pozsonyi káptalan kezelte. A káptalan minden év decemberében megküldte az alapítványi alaptőke éves kamatát az izsai plébániára, ahol a mindenkori plébános és az arra hivatott személyek az összeget szétosztották. Ä támogatásban részesülők zömében a szegény jobbágyok gyermekei voltak, de az alapítványból egy bizonyos összeget az iskola karbantartására; a taneszközök vásárlására, és a tanítói fizetésekre lehetett fordítani. Az alapítvány 1913-ig segítette az izsai gyermekeket, akik késői utódai sem feledkeztek meg a falu jótevőjéről. Az izsai magyar tanítási nyelvű alapiskola az idén októberben ünnepélyes külsőségek között vette fel Döme Károly nevét. Az erről szóló okiratot október második vasárnapján Szigeti László oktatási államtitkár adta át Boschetti Adrianna igazgatónőnek. Az államtitkár ünnepi beszédében a példaképek fontosságáról szólt és felhívta a figyelmet arra, hogymilyen fontos szerepet játszik egy nemzeti kisebbség életében a jó minőségi anyanyelvi iskola, ahonnan tudással felvértezett emberfők kerülnek ki a nagybetűs életbe. Az iskola névfelvételével egyidőben emlékeztek meg az ötven évvel ezelőtt újjáindult magyar oktatásról is. Ebből az alkalomból az intézmény épületében kiállítást rendeztek, melyen korabeli fényképek, iskolai dokumentumok, ldadványok segítségével mutatták be az izsai iskola ötven esztendős működését. Az alapiskola ünnepe után az oktatási intézmény kertjében a Cse- madok helyi alapszervezete és az önkormányzat a millennium alkalmából emlékünnepséget szervezett, melyen fellépett a komáromi Concordia vegyeskar. Csáky Pál miniszterelnök-helyettes ünnepi beszédében Szent István örökségére emlékeztetett, Gáspár Tibor komáromi gimnáziumi tanár pedig a magyarság történetének jeles évfordulóit elevenítette fel. A vasárnapi ünnepségen felavatták azt a millenniumi emlékművet, melynek talapzatát Gáspár Péter szobrászművész készítette. Gáspár Tibor, a komáromi gimnáziumi nyugalmazott tanára a magyarság történetének kiemelkedő eseményeire emlékezett Csáky Pál miniszterelnök-helyettes beszédében Szent István király bölcsességét hangsúlyozta Nyolcvanöt éve hunyt el a kiváló szlovákiai magyar méhész és szakíró, Sőtér Kálmán Fogas Ferenc illusztrációs felvétele Múlt heti számunkban jeleztük, elérkezett a gyermekfotóverseny utolsó fordulójának kiértékelése. A legtöbb szavazatot Mátyási Xénia kapta Csallóközaranyos- ból, a második Süli Rozina, Végvezekényből, a harmadik Putyera Anikó lett, Feketenyékről. Mindhárom nyertesnek gratulálunk, a Kodak cég fényképezőgépét, utazótáskáját, illetve fürdőlepedőjét nyerték. Olvasóink nagy érdeklődéséből feltételezzük, hogy megkedvelték a fotóversenyt, ezért elhatároztuk, hogy versenyünket más témával folytatjuk A következő forduló témája: Az idősek. A versenybe nagymamák, dédapák képeit várjuk. Kérjük olvasóinkat, hogy a felvételek hátoldalára írják rá, kit ábrázol a kép, valamint a beküldő nevét és rímét (a cím a nyeremények elküldése miatt fontos, ezért kérjük azokat az olvasókat, akik már küldtek fotókat, hogy küldjék el pontos rímüket is). A képekre ezentúl nem várjuk olvasóink szavazatait, a felvételeket egy, a szerkesztőségünk bírálja el. A három legjobbnak ítélt fénykép a Kodak cég által felajánlott díjakat nyeri. Kérjük, felvételeiket minél hamarabb adják postára szerkesztőségünk címére: Új Szó szerkesztősége, Prievozská 14/A, P. O. Box 49,824 88 Bratislava 26, a borítékra ne feledjék el ráírni: „Fotóverseny”! FOTÓVERSENY Haláláig szegénységben élt CSÁKY KÁROLY őtér Kálmán, kiváló magyar méhész és szakíró 85 éve hunyt el. A Felvidékről indult, s pályája jelentős szakasza is ide kötötte őt. 1834. október 11-én született Csúzon (Dubník), Komárom megyében. Középiskolai tanulmányait Érsekújváron, Esztergomban, Nyitrán és Nagyszombatban végezte. Két évig volt Esztergomban teológushallgató, de betegsége miatt 1855-ben kilépett az -intézetből, s Scitovszky prímás gazdasági segédtisztté nevezte ki. Egy ideig a központban dolgozott, aztán vidékre helyezték. Ekkor került közelebbi kapcsolatba Hont megyével, hisz 12 évig Kemencén, illetve Dejtáron volt intéző. Nyugdíjbavonulásakor Inámban (Dolinka) vásárolt birtokot, amelyen 1874-ben méhest alapított. Később ez lett Hont megye legnagyobb és legkorszerűbb méhese. „Ebben a méhesben végezte megfigyelését, kísérleteit. Gyakorlati tevékenységének legjelentősebb eredménye a helyes keretméret megalkotása volt.” (Kassai M. Katalin: Sőtér Kálmán. In.: Magyar Agrártörténeti Életrajzok, szerk.: Dr. Für Lajos-Dr. Pintér János. Budapest, 1898. 236.1.) Az országos hírű méhésztelepen kívül Inámban építette ki a magyar méhészet legnagyobb vidéki könyvtárát. Innen küldte publikációit a Méhészet című lapnak, s 1880-ban hozzáfogott A méh és világa című terjedelmes munkájának megírásához. Ennek megalkotása révén lett Sőtér „A méhészeti világirodalom legterjedelmesebb (2000 oldalnál nagyobb) és egyik legalaposabb szakkönyvének szerzője”. (Kenyeres Ágnes, főszerk.: Magyar Életrajzi Lexikon. Budapest, 1969. 649. 1.) A könyv első kötete 1895-ben jelent meg Kolozsváron, a 2. kötetet pedig Budapesten adták ki 1908-ban. A szerző saját tapasztalatain kívül a külföldi szakirodalmat is felhasználta. Foglalkozott az elméleti kérdésekkel, s szinte mindent elmondott a méhészetről, a méhekről, azok ösztöneiről, szokásairól, betegségeiről stb. Ismertette a gyakorlati tudnivalókat is: bemutatta a méhészkedés eszközeit, a kaptárakat stb. Művét 1910-ben a német, osztrák és magyar méhészek 55. vándorgyűlésén Budapesten aranyéremmel tüntették ki. (Kassai M. Katalin, 1989. 237.1.) Tevékenységének eredménye a helyes keretméret megalkotása. 1879-ben Sőtér alapítója volt a Magyar Országos Méhészeti Egyesületnek, amely 1905-ben alelnökének választotta őt. Gyakorlati eredményeinek bemutatásával maga is több kiállításon vett részt, s nyert arany, ezüst- vagy bronzérmet. Sőtér Kálmánról több lexikonunk is megemlékezik. Olvashatunk róla a Borovszky-monográfia lapjain, az Irodalom, tudomány, művészet című fejezetben és az Inámot bemutató részben egyaránt. (Borovszky, szerk.: é.n. 48., 27.3-74. 1.). Nevét azonban több megyei, a gazdasági életet is érintő kiadványban hiába keressük. Nincs ott például az 1893- as Hontvármegyei Almanach gazdasági egyesületeket bemutató lapjain. A méhészeti szakosztály elnökeként akkor Borbély Pétert jegyzik. (Szerk.: Pongrách Elemér, 162-163. 1.) De nem találjuk Sőtér nevét a Hontvármegyei Gazdasági Egyesület 1905-ös évkönyvében sem. Még az alapító tagok közt sem jegyzik a nevét, (szerk.: PályiP. 19-25.1.) Vajon mi lehetett ennek az oka? A Borovszky-monográfiában még azt olvassuk, hogy a század elején Sőtér évről évre gyarapítja „méztelepét”. (48.1.) Az agrártörténeti életrajzokat közlő kiadványban említik, hogy Sőtér „A nagy szak- irodalmi mű befejezése után Korosra (Nyitra megye) költözött, magával vitte méhesének egy részét, és itt élt 1915. szeptemberében bekövetkezett haláláig”. (Kassai M. Katalin, 1989. 237. 1.) Mint tudjuk, híres munkájának 2. kötete 1908-ban megjelent. Az előző közlés szerint ekkor tehát már semmiképp sem élt Inámban. Talán ezért sem szerepelt az országos hírú szakember az 1910-es nagy ipolysági gazdasági kiállításon, ahol egyébként a megye összes valamirevaló gazdája bemutatta jószágait, termékeit. Utolsó éveit tehát Förster báró nyitrakorosi birtokán töltötte Sőtér. Itt élt szegénységben haláláig, 1915. szeptember 15-éig (a Magyar Agrártörténeti Életrajzok című kiadvány szerint szeptember 16-áig). Egykori működési helyén újabban egyre gyakrabban idézik szellemét, s emléket is állítanak jeles lakójuknak. A felavatott millenniumi emlékmű az izsai iskola kertjében (Saláth Richárd felvételei)
