Új Szó, 2000. november (53. évfolyam, 252-276. szám)

2000-11-15 / 263. szám, szerda

8 Agrárvilág ' ÚJ SZÓ 2000. NOVEMBER 15. GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Az AssiDomän eredményei Pozsony. A párkányi papírgyár az idei év első tíz hónapját 518 millió koronás bruttó nyereség­gel zárta. Saját termékeik el­adásából származó bevételük 2,549 milliárd koronát tett ki. A .cég az említett időszakban hul- lámpapír-termelésének 74 szá­zalékát exportálta. (SITA) Növelte nyereségét az EuroTel Pozsony. Ajanuártól szeptem­berig tartó időszakban az Euro­Tel mobilszolgáltató csaknem 70 százalékkal, 1,5 milliárd ko­ronára növelte bruttó nyeresé­gét. A harmadik negyedévet 406 621 ügyféllel zárták, ami a tavalyi év azonos időszakához képest 70 százalékos emelke­désnek felel meg. (SITA) Jobb osztályzat Magyarországnak Budapest. A Moody's felminősí­tette a magyar devizaadóságot Baal-ről A3-ra. A hitelminősítés A-kategóriába sorolása minden­képpen meghatározó lehet a nemzetközi portfólióbefektetők megítélése szempontjából. Az A- kategóriába kerülés után számos nemzetközi befektetési társaság előtt nyílhat meg ezután Magyar- ország mint potenciális befekte­tési célpont. (MTI) Jól haladnak az őszi munkák Pozsony. Befejeződéséhez köze­ledik az őszi vetés. A búzát 391,8 ezer hektáron vetették el, ami az ajánlott vetésterület 100,9 %-a. A rozs esetében csaknem 4 száza­lékkal haladták meg az ajánlott vetésterületet, ezt 34,5 ezer hek­táron vetették el. Repcét több mint 1,7%-kal nagyobb területen vetettek a termelők a mezőgaz­dasági tárca által ajánlottnál. Az ajánlott vetésterülettől már csak az árpa marad el. (SITA) Kevesebb karácsonyfa lesz? Feketebalog. Eddig csak kétszáz karácsonyfát rendeltek meg a nagyfogyasztók a Breznói járás­ban található feketebalogi Erdőgazdálkodási Vállalatnál. Miroslav Engler igazgató szerint idén 1500 lucfenyő kivágásával számolnak, a kitermelést a jövő héten kezdik meg. Az árak nem emelkednek a tavalyiakhoz ké­pest. Az 1-3 méter közti, első osz­tályú fáért 80-160 koronát, a má­sodosztályúért 60-139 koronát, a harmadosztályúért pedig 50-100 koronát fizetünk. (TA SR) Tiltakozik az agrárkamara Pozsony. A Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara képvi­selői elégedetlenségüket fejezték ki a gazdasági miniszterek taná­csának döntésével, amely nem ajánlotta a kormánynak az üzlet­láncokról szóló törvény elfogadá­sát. A kamara szerint az üzletlán­cok nyomása nem járul hozzá az agrárágazat stabüizációjához. Ha a kormány elfogadja a miniszte­rek ajánlását, akkor a kamara kész felkérni a parlamenti képvi­selőket, ók nyújtsák be a törvényt a parlament elé. (TA SR) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 2000. november 15-én a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 42,647 Magyar forint (100) 16,161 Angol font 71,199 Német márka 21,805 Cseh korona 1,229 Olasz líra (1000) 22,025 Francia frank 6,501 Osztrák schilling 3,099 Japán ien (100) 45,948 Spanyol peseta (100) 25,631 Kanadai dollár 32,098 Svájci frank 28,038 Lengyel zloty 10,842 USA-dollár 49,564 Az Interfruct raktáráruház az élelmiszerre összpontosít Leszoríthatja az árakat ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Tízéves a Pol'nobanka. Nemrégiben jelentős változások történtek a bank részvényesi szerkezetében Új tulajdonos, merész tervek A Pol'nobanka eredetileg a mezőgazdasági és élelmiszeripari ágazat finanszírozását tűzte ki célként. (Fotó: AN) Pozsony. A Tengelmann hálózatá­ba tartozó Interfruct Hungary le­ányvállalata, az Interfruct Slova­kia első nagykereskedelmi raktár- áruháza ma kezdi meg működését Pozsonyban a Stavoindustria terü­letén. Roger G. Johnson, az Inter­fruct Slovakia vezérigazgatója kö­zölte: 2004-ig összesen 10 raktár­áruházai nyitnak meg, melyekben átlagosan mintegy 6000 terméket kínálnak. Az árukészlet 80 száza­Brüsszel. Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy a kergemarhakór (BSE) kiszűrésére irányuló kötelező vizsgálatokat valamennyi olyan ál­latra teijesszék ki, amelyeket „egy bizonyos életkor elérése után” vág­tak le -jelentette be a bizottság szó­vivője. A David Byme egészségügyi és fogyasztóvédelmi, illetve Franz Fischler mezőgazdasági biztos által közösen előteijesztett javaslatot ma vitatja meg az EU állategészségügyi állandó bizottsága, majd jövő hétfőn a mezőgazdasági miniszte­rek tanácsa. A javaslat értelmében az egyes tagállamoknak - az állat­egészségügyi bizottsággal egyeztet­ve - maguknak kell majd meghatá­léka hazai élelmiszeripari cikk lesz, a maradékot illatszerek, tisz­títószerek, üdítőitalok és szeszes italok teszik ki. A cég 2004-ben már évi 2 milliárd koronás forgal­mat prognosztizál. A hét minden napján nyitva tartó nagykereske­désben jogi személyek és vállalko­zói engedéllyel rendelkező termé­szetes személyek vásárolhatnak. Jelentős könnyítésnek számít, hogy az Interfruct által kiállított regisztrációs kártyák átruházha­tók, kölcsönözhetők, (shz) rozniuk, milyen életkort elért álla­tok esetében teszik általánosan kö­telezővé a vizsgálatot. A bizottság a betegség újabb előfordulásai miatt aggódó fogyasztók megnyugtatása érdekében tartja szükségesnek a le­hető legszigorúbb élelmiszerbiz­tonsági intézkedések megtételét. A kezdeményezés azonban - elfog­adása esetén - igen költséges lesz: egyetlen BSE-teszt elvégzése 70 eu­róba kerül, s a tagországok szarvas­marha-állománya jelenleg mintegy 40 millió állatból áll. A tagországok között egyelőre olyan megállapo­dás van érvényben, amelynek értel­mében jövő év január 1-jétől szú­rópróbaszerű vizsgálatokat végez­nek a levágásra szánt, kétévesnél idősebb állatokon. Pozsony. Közvetlenül a rend­szerváltás után Szlovákiában az első nem állami pénzinté­zetként Szlovák Mezőgazda- sági Bank néven kezdte meg tevékenységét, 1996 óta a Pol’nobanka nevet viseli. E bank példája bizonyítja: szo­lid alapokon nyugvó pénzin­tézet a gazdasági átalakítás időszakában is megbirkóz­hat a piaci kihívásokkal. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS A háromszáz millió koronás alaptőkével induló bank, amely­nek csaknem 300 alapító részvé­nyese volt, eredetileg a mezőgaz­dasági és élelmiszeripari ágazat fi­nanszírozását tűzte ki stratégiai céljaként. Az alapítók és az agrár- szakemberek számára ugyanis már az elején nyilvánvaló volt, hogy az átalakítás időszakában nagy szükség lesz egy olyan pénz­intézetre, amely szolgáltatásaiban is hangsúlyozottabban veszi figye­lembe az agrárszektor finanszíro­zásának különleges igényeit. Tevé­kenységének kezdeti időszakában stratégiai céljának megfelelően ki­fejezetten az agrárszektor finan­szírozásában vállalt hangsúlyozott szerepet, az indulás évében példá­ul az általa folyósított hitelek 44%-a ebbe az ágazatba irányult. A pénzintézet 1991 januárjában kezdte meg üzleti tevékenységét, s Pozsonyon kívül 14 városában ki- rendeltséget, fiókot nyitott. Ma már 18 fiókja és 29 képviselete működik, ezeket on-line rendszerű Továbbra is részesedést vállal az agrárszektor fi­nanszírozásából. számítógépes rendszer kapcsolja össze, ami az ügyfelek számára le­hetővé teszi a banki műveletek re­ális időben való kivitelezését, egyúttal az elektronikus banki szolgáltatások széles körű elterje­dését- is. A Pol’nobanka modern univerzális pénzintézet, amely mind a kereskedelmi, mind pedig a befektetési bank jellemző jegyeit magán viseli. Ügyfeleinek zömét elsősorban magánszemélyek, a kis- és középvállalkozók alkotják. Természetesen továbbra is komoly részesedést vállal a pénzhiánnyal küszködő agrárszektor finanszíro­zásából. Tavaly például az ide fo­lyósított hitelek a bank hitelkereté­nek 27,3%-át tették ki. Úgyszintén jelentős a részesedése a kereske­FÓRIÁN ZOLTÁN Ma a fehércukor ára Londonban 250 dollár körüli tormánként. Vára­kozások szerint a készletek szűkülé­se révén csökkenő kínálat legalább a jövő nyárig elősegíti a jelenlegi ár- szint fennmaradását, lassú növeke­dését. Az addig várható kisebb moz­gásokat a nagy készlettel rendel­kező országok belföldi ármozgása okozza. Az év második felétől újra mérséklődik a cukorár. A készletcsökkenés azonban nem jelenti a feleslegek megszűnését, ami továbbra is korlátozza majd az árak növekedését. Augusztus végén a készlet 16-17 millió tormát tett ki. Beárnyékolják a fehércukor árának kilátásait az EU magas hozamai a nemrég véget ért szezonban, vala­mint India növekvő feleslege. A nyerscukor árának várható alakulá­sa az ausztrál és brazil termelés- csökkenés miatt jobb. A helyzet azonban eléggé bonyolult, hiszen a növekvő olajárak hatásáról sem sza­bad elfeledkezni, sót Thaiföld egy­szer már bevált visszatartásos mód­szerére is számítani kell a kínálat alakulásánál. Az ausztrál és brazil termés pedig csak időjárási okokból delem és a szolgáltatások, vala­mint az energetikai ágazat finan­szírozásában. A Pol’nobanka fennállása alatt több mint 3,5 milliárd korona ér­tékű nyereséget termelt, a kamat­bevételeinek nagysága meghalad­ta a 6 milliárdot. Az idei háromne­gyed évi eredmények 306 millió korona nyereséget mutatnak. A banknak jelenleg csaknem 100 ezer ügyfele van, akik számára mintegy 145 ezer számlát vezet. Az utóbbi két-három évben a ma­gánszemély is egyre többen nyit­nak itt számlát, ma már a bank ügyfeleinek mintegy 70%-át ők te­szik ki. Ez megmutatkozik az elsődleges forrásokban való része­sedésükben is, betéteik a bank elsődleges forrásainak 37%-át al­kotják. Az ügyfelek körében a leg­kedveltebb termék a Progres kon­tó, amely a személyi számla és a takarékbetét kombinációja. Sze­mélyi számlaként mind készpénz nélküli mind pedig készpénzfize­tésre kihasználható, egyúttal a számlaegyenleg állásától függően a rajta levő összeget kedvező ka­matokkal kamatoztatja. A megta­karítások hasznosítását további termékek is biztosítják, ilyenek például a határidős betéti jegyek. A számlatulajdonosok Eurocard/ MasterCard és VISA fizetókártyák különböző fajtátít használhatják. A pénzintézetben vezetett számlák mintegy 80%-ához az ügyfelek már e kártyák révén is hozzáfér­hetnek. A Pol’nobanka stratégiájában a kis- és középvállalkozók számára nyúj­tott banki szolgáltatások meghatá­maradt el az elmúlt évekétől, ked­vező körülmények esetén újra ma­gasabb lesz. Továbbá a magasabb árak és a dollár erősödése is a ter­melés növelésére sarkall néhány or­szágot, amelyek valószínűleg job­ban egyeztetik majd lépéseiket. Az egyes országok belföldi készle­tei, illetve azok kezelési módja is fontos hatással van a világpiacra, példaként Brazíliát és Indiát érde­mes kiemelni. Brazíliában semmi nem ösztönzi a feldolgozókat a készletezésre, ezért feleslegeiket — igen nagy ármozgást indukálva - azonnal eladják a világpiacon. Indi­ában viszont a piacszabályozás aka­dályozza a készletek értékesítését. Ez azt eredményezte, hogy az 1999/2000-es szezonra 10 millió tonnát ért el a cukorkészlet Indiá­ban, ami az idei évben további 3,5 millió tonnával növekszik. Amíg a kormány nem enged többet expor­tálni a mostani 1 millió tonnánál, addig India készlete nem veszélyez­teti a világpiaci árat, ha azonban változtat ezen álláspontján, az nagy áreséseket indukálhat. A világ több mint 130 millió tonnás cukortermelésének közel harmada kerül a külkereskedelembe. A ter­rozó szerepet játszanak. A kis- és középvállalkozásokat fejlesztését támogató nemzeti ügynökséggel együttműködve elsősorban a gyár­tás és a szolgáltatások területére irányuló támogatási hitelprogra­mot finanszírozza. A jegybankkal közösen az EXIM Japonsko elneve­zésű támogatási hitelprogrammal a középtávú beruházási igények kielégítését támogatja. A ROZVOJ hitelprogram révén a Szlovák Ga­rancia- és Fejlesztési Bankkal e- gyüttműködve a közép- és hosszú­távú beruházási forrásokhoz nyújt támogatást, az EXIM SR program­mal a termékek és szolgáltatások kiviteli támogatásához folyósít hi­teleket. Az agrárágazatba a Szlo­vák Garancia- és Fejlesztési Bank­kal közösen kidolgozott program alapján folyósít kedvező kamatú ún. zöldhiteleket, egyúttal az e- gyes termékek értékesítésében fel­használt váltók és a raktári zálog­jegyek finanszírozására úgyszin­tén forrásokat biztosít. A Polmo- banka kezeli a Mezőgazdasági Ál­lami Támogatási Alap által finan­szírozott támogatások forrásait, az alap tevékenységének kezdete óta mintegy ezer ügyfele számára több mint 5 milliárd korona köl­csönt folyósított. Nemrégiben jelentős változások történtek a bank részvényesi szer­kezetében. Ez év májusában a kö- zép-kelet-európai pénzpiacra be­törni készülő olasz UniCredito Ita- liano S.p.A (UCI) pénzügyi cso­port - a Szlovák Biztosító részese­désének megvételével - többséget szerzett a Polnobankában. (Az UniCredito és Finest pénzügyi cso­melés és a külkereskedelem is meg­lehetősen koncentrált. A vüág öt legnagyobb cukortermelője (India 15,3%, EU 13,5%, Brazília 12,6%, Kína 6,1%, USA 5,7%) az összes termelés több mint felét állítja elő és az export háromnegyedét bo­nyolítja. Importoldalon még keve­sebb a meghatározó piaci szereplő. Oroszország, az EU, Kína, az USA, Japán és Dél-Korea neve hallható legtöbbször mint évente egymillió tonnát meghaladó vásárló. Mivel a világ három nagy cukorpiaci sze­replője (USA, EU és Japán) igen szi­gorú piacszabályozást működtet, a nagy cukornádtermelő és -feldol­gozó országok nem tudják kihasz­nálni potenciáljukat. Amennyiben az említett országok leépítenék 180-230% közötti védővámjaikat, a világpiaci árak legalább 40%-kal emelkedhetnének. Ezzel párhuza­mosan az alacsony önköltséggel termelő országok (például Ausztrá­lia, Brazília és India) jelentősen tudnák növelni eladásaikat. Egy­szerű megközelítésben ez évi 5 mil­liárd dolláros megtakarítást tenne lehetővé a vevők oldalán, 1,6 milli­árd dollárt az Egyesült Államok­ban, 2,2 milliárdot az EU-ban és 1 portoknak már 1996 óta 15%-os részesedésük volt a bankban.) Az olasz pénzügyi csoport stratégiá­jában a közép-kelet európiai pénz­piacokon való térhódítás stratégi­ai cél. Ehhez úgy tűnik, kellő erő­vel is rendelkezik. Tavaly például Lengyelországban, Bulgáriában és Horvátországban vásárolt banko­kat. 1999-ben banki aktívumának összege meghaladta a 168 milli­árd eurót, tiszta hozama pedig az 1,29 milliárd eurót. Az UCI az ál­tala kidolgozott ÚJ Európa terve­zet alapján a közép-kelet európai régióban vezető pozícióra tör, en­nek keretében széleskörű növeke­dési és fejlesztési aktivitásokkal, az általa működtetett banki know­how itteni bevezetésével, az erős helyi banki vezetés kiépítésével, a hitelkockázati tényezők biztonsá­gos menedzselésével kíván ered­ményeket elérni, ugyanakkor messzemenően figyelembe veszi az egyes országok nemzeti és kul­turális sajátosságait. Amint azt Frantisek'Palic a Pol’nobanka ve­zérigazgatója is hangsúlyozta, a pénzintézet tevékenységének és piaci lehetőségeinek részletes elemzése alapján 2003-ig szóló tervet dolgoztak ki, amely feltéte­lezi, hogy a bank eddigi mintegy 100 ezer ügyfelének száma meg­háromszorozódik. Ehhez termé­szetesen a kirendeltségeik számát is növelni kell. A tervek szerint az elkövetkező három esztendőben a Pol’nobanka mintegy 25-30 új ki- rendeltséget vagy fiókot nyit, s egyike lesz az ország három leg­hatékonyabban működő pénzinté­zetének. (tszl) milliárdot Japánban. Mást mutat azonban a kép, ha figyelembe vesszük a három fejlett térség cu­korszektorának közvetlen és közve­tett veszteségeit is. A fogyasztói árak mérséklődése ugyanis messze nem kompenzálná a kihasználatlan kapacitások által okozott vesztesé­geket az alapanyag-termelésben, feldolgozásban, valamint a költség- vetések elmaradó veszteségeit, szo­ciális kiadásainak növekedését. Mindez teljesen kizárttá teszi a ke­reskedelmi korlátok teljes eliminá­cióját. Ezenkívül élelmezési alap­cikkről van szó, ezért cukorból min­den ország törekszik a lehető legna­gyobb önellátásra. Az alapanyagot ugyanakkor a leg­alacsonyabb költséggel Ausztráliá­ban, Brazíliában és Indiában lehet előállítani, míg a feldolgozás költsé­gei Ausztráliában, Thaiföldön, Bra­zíliában és az USA-ban a legala­csonyabbak. A cukor előállításának teljes költsége Ausztráliában, Brazí­liában és Thaiföldön a legkisebb. Az Európai Unió arányszámai növelik a vüágátlagot. A szerző a Rabobank Hungária RT. vezető elemzője A bizottság ki akarja terjeszteni a kötelező BSE-teszteket Költséges megelőzés MTI-HÍR Cukorpiaci helyzetjelentés - Jövő nyárig várhatóan mérsékelten emelkedik, majd ismét csökken a világpiaci ár Csökkennek a készletek, a felesleg marad

Next

/
Thumbnails
Contents