Új Szó, 2000. november (53. évfolyam, 252-276. szám)
2000-11-13 / 261. szám, hétfő
8 Kultúra - oktatás ÚJ SZÓ 2000. NOVEMBER 13. Nyitott nap a gimnáziumban Pozsony. A magyar tannyelvű gimnázium nyitott tanítási napra várja az érdeklődőket november 15-én, szerdán, 8.30 és 13.30 óra között. A program a következő lesz: a tanítási órák és az iskola felszereltségének bemutatása, beszélgetés az iskola vezetőségével és a pedagógusokkal, valamint a gimnázium pályaválasztási tanácsadójával. (ú) Iskolai évforduló Vága. A magyar nyelvű oktatás hontalanságunk utáni újraindításának és a helyi magyar tannyelvű alapiskola megalakulásának 50. évfordulója alkalmával ünnepélyes összejövetelre kerül sor november 24-én, pénteken 13.00 órakor a vágai művelődési házban, (ú) SZÍNHÁZ POZSONY SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Hófehérke és a hét versenyző 11 a.ha SZÍNHÁZ: A puhatestű 19 KASSA THÁLIA SZÍNHÁZ: Macskajáték (vendégjáték Pozsonyban) 19 ÁLLAMI SZÍNHÁZ: Meséről mesére 10 MOZI POZSONY HVIEZDA: Viharzóna (am.) 15.30, 18, 20.30 YMCA: Temeteden múlt (am.) 15.30,18, 20.30 TATRA: Temeteden múlt (am.) 15.30, 18, 20.30 ISTROPOLIS: Viharzóna (am.) 15.30,18, 20.30 Sasszem (dán) 16.30 Bérgyilkos a szomszédom (am.) 18.30,20.45 Magnólia (am.) 16,19.30 OBZOR: Sakáltanya (am.) 15.30,18 Esőcseppek a forró kövön (fr.) 20.30 MLADOST: Női filmek európai fesztiválja: Felejts el (fr.) 18 Cigánylélek (sp.) 20.30 CHARLIE CENTRUM: Tájkép (szlov.-cseh) 17.30,18.30, 20.30 Én és én meg az Irén (am.) 17 Segíts, majd segítek (cseh) 18 Szeresd felebarátodat! (ném.) 20 Tűzijáték (jap.) 20 A segéd (szlov.) 19.30 KASSA DRUZBA: Tolvajtempó (am.) 15.30, 17.45, 20 TATRA: Eastie Boys (ném.) 16,18, 20 ÚSMEV: Temeteden múlt (am.) 16,18.15, 20.30 IMPULZ: Sztárom a párom (am.) 16.15, 19.15 CAPITOL: Viharzóna (am.) 15.45,18, 20.15 A szegénység leghatékonyabb ellenszere a műveltség Megjelent a Katedra A Katedra legújabb számában több izgalmas cikkel lepi meg az olvasót. Lapunknak nyilatkozott a dalai láma, aki elmondta: a szegénység leghatékonyabb ellenszere a műveltség. Bodnár Gyula vezércikkében arra keresi a választ, vajon a ruha teszi-e a pedagógust, Csáky Pál miniszterelnök-helyettes virtuális magángalériájának legcsodálatosabb alkotásáról ír Magángaléria rovatunkban. Az októberi Katedra Napokról olvashatunk “Nem az a legjobb tanár, aki a legokosabb” címmel Lelkes Vince beszámolójában, amelyben Czeizel Endre előadására helyezi a hangsúlyt. A sok ezer Nemecsek Ernőről, az agreszszív gyerekek áldozatairól ír Szil- vássy József, de visszaemlékezünk a nyárra is Tunéziai álomnyaralás című cikkünkben. L. Erdélyi Margit a pedagógus személyiségét boncolgatja A társadalom megbízottja c. írásában. Újra műveli nyelvünket Jakab István tanár úr, és a haza napszámosára emlékezik Csáky Károly. Tan-tárgy rovatainkban most a kémia, a pedagógia, a történelem, a szlovák nyelv, a matematika, a testnevelés, az alsó tagozat és az óvoda világába kalauzoljuk az olvasót, a Katedra-versenyek mellett pedig színes földrajzi poszterünk a magyar-szlovák határvidék etnikai képét ismerteti, (na) Szövetségünk már akár ma is képes lenne betölteni a magyar iskolák szakmai háttérintézményének szerepét Kulcskérdés a decentralizáció „Igazi oktatási reform csak akkor lesz, ha megérik rá az emberekben az igény." (Somogyi Tibor felvétele) A most tízéves fennállását ünneplő Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége szürke eminenciása, szervező mindenese, agytrösztje - mindez együtt Fodor Attila ügyvezető alelnök. Vele készült az alábbi beszélgetés. VOJTEK KATALIN Az SZMPSZ rendezvényein, továbbképzésein mindig ragyogó szakmai előadások hallhatók. Honnan tudják, hogy kiket kell meghívni? Ennek nagyon egyszerű a technikája. Nem kell mást tenni, mint szeretni a szakmát, érdeklődni a pedagógia iránt, olvasni a szaklapokat, ápolni a magyarországi szakmai kapcsolatokat, odafigyelni, mit csinálnak az ottani oktatási cégek, szakemberek, pedagógiai intézetek, főiskolák, egyetemek. Most már sokat segít az internet is. De mindenképpen részt kell venni magyarországi konferenciákon; ott lehet lemérni, merre tart a magyar- országi közoktatás, s mivel az nagyon erősen figyeli a nyugat-európai trendeket, magyar közvetítéssel azokról is tudomást szerzünk. Vannak, akik még most is főleg a tiltakozó megmozdulások szervezőjeként azonosítják a szövetséget. Ez a szövetségnek egy nagyon fontos időszaka volt, de hál’ istennek itt mindig olyan csapat gyűlt ösz- sze, amely építeni is tudott. 1995- ben is így volt: április 22-én hatezer emberrel megcsináltuk a tiltakozást, de közben a másik vonalon szerveztük a Czabán-napokat, a nyári egyetemet, az évközi továbbképzéseket. Tehát egyáltalán nem igaz, hogy egy időszakban csakis a tiltakozásra, védekezésre összpontosítottunk. Ma pedig, az elmúlt tíz év munkájának köszönhetően, eljutottunk oda, hogy az SZMPSZ kezd szakmai szolgáltató intézményként körvonalazódni. Ha valaha elérhető lenne, hogy szövetségünk állami költségvetésből és több emberrel dolgozzon, képes lenne betölteni a magyar iskolák szakmai háttérintézményének szerepét. Ehhez mi hiányzik? Elsősorban a státusz, mert az állam nem fogja azt mondani, hogy a magyar iskoláknak nyújtandó szakmai szolgáltatásokat átadja egy civil szerverzetnek, amelyet nem tud ellenőrizni és nincs felette befolyása. A másik dolog, hogy amennyiben mégis belemenne - de ez, persze, abszurditás -, akkor ehhez pénz is kellene, hisz 300 iskola mögé nem állhat egy kétszemélyes apparátus. Nem azt akartam mondani, hogy ez egy járható út, csak azt, hogy tíz év alatt felhalmozódott itt annyi szakmai tudás, tapasztalat, kapcsolat és naprakészség, hogy tudnánk azon a szinten szolgáltató intézmény lenni, mint az állami módszertani központok. Az állam ugyan nem bízná a szövetségre a szakmai szolgáltatásokat, de azt azért eltűri, hogy több területen helyettesítse: például a pedagógus-továbbképzés terén. Lehet, hogy épp azért tudjuk csinálni, mert pótolunk valamit. Ha állami vonalon jól működne a továbbképzés, biztos, hogy kisebb lenne a mozgásterünk. Ä megoldást abban látnám, ha nálunk is érvényesülhetne a magyarországi modell. Ehhez persze nyitás, valódi oktatási reform és decentralizáció kellene. Akkor már nem jelentene problémát, hogy civil szervezet vagyunk, mert a rendszer úgy működne, hogy az iskolák megkapnák a továbbképzésre a pénzt, és a tudást attól vennék, akitől akarják. Lenne egy kínálati piac, ahol megjelenne az állam a maga intézményeivel, de megjelennének a káefték és a civü szervezetek is. Mikor lesz ez? Akkor, amikor az iskolák az önkormányzatok hatáskörébe kerülnek. Ha a továbbképzés törvényileg is rendeződne, vagyis törvény mondaná ki kötelező voltát, s hogy hány évenként hány órányi továbbképzést kell a pedagógusnak abszolválnia, és megszűnne a jelenlegi állapot, amikor csakis az állami továbbképzést lehet helyettesítésként megfizetni, már kedvező helyzetbe jutnánk, a magyar iskolák mindenfajta dilemma nélkül megvehetnék a programunkat. Ehhez azonban kulcslépés a decentralizáció. Nem skizofrén állapot a szövetségé? A külföldi példák szárnyalásra ösztönöznek, a hazai realitás visszahúzó erőként hat. A magyarországi és az általa közvetített nyugati modell abban segít, hogy lássuk a célt. Sokszor sajnálom a szlovák pedagógust, aki a saját bezárt rendszerében nem lát mást, mint az Ucitelské novinyt. Honnan tudhatja meg, merre tart a világ? Nekünk pontosan ebben segít Magyarország. Mi a legújabb trendeket magyarországi feldolgozásban kapjuk, miután ott már értelmezték, kommentálták, pályára tették, kipróbálták. Ez segít abban, hogy a céljaink jók legyenek. De segít abban is, hogy necsak magyar kisebbségben gondolkozzunk. Bátran merem állítani, hogy az, amit mi képviselünk, bárhol megállja a helyét. Az iskolák autonómiája, a decentralizáció, a pedagógiai program, az iskolavezetést hatékonnyá tévő TQM- tréningek, a minőségmérés, az értékelés - mindez a szlovák pedagógiának is szól. Létezik visszacsatolás, tudják, hol, miben segítettek? Nem tudok semmi egetverőt mondani, azt például, hogy képeztük az embereket és azok most csodákat művelnek. Az eredmények talán azért sem annyira láthatók, mert kiképezhetünk egy jó igazgatót, de hazamegy, és az első dolog, amivel szembesül, hogy nincs pénz, amiből valamit megvalósíthatna. De azt hiszem, szövetségünk segített megteremteni egyfajta pedagógiai kultúrát. És létrejött egy befogadó közeg. Magyar vonalon rengeteg szakmai összejövetel zajlik. Szombaton összejönnek az emberek, tizen-húszan három napra, vagy egyre, mint nemrég Füleken, de akkor százhúszan. Ez nem semmi, mert ez Szlovákiában eddig csak nekünk sikerült. Ebből fakad az optimizmusa? Magyarország példája tesz optimistává. Egyesek azt mondják, szerencséjük volt a magyaroknak, már 1993-ban megcsinálták a decentralizációt, s ami teljesen kivételes: a hatalom kényszerítette rá az iskolákra a szabadságot. Arról megfeledkeznek, hogy a magyar pedagógusok már a hatvanas években elkezdtek mozgolódni, s az ő igyekezetük, sémákból való kitörni vágyásuk eredményezte a pozitív változásokat. Nem vártak ölbe tett kézzel, művelték magukat, kísérleteztek, alternatív iskolákat, műhelyeket, programokat hoztak létre. Mi ugyanezt csináljuk az ismeretek behozatalával, a rendezvényeinkkel. Igazi oktatási reform estik akkor lesz, ha az emberekben megérik rá az igény. De ahhoz, hogy megérjen, ilyen folyamatokra van szükség. Ha szlovák vonalon ugyanilyen próbálkozások folynának, biztos, hogy ma már sokkal több emberben feszülne a változtatási kényszer. „Táncolni mindenki tud, - s aztán ki így, ki úgy.” Ezt a bölcsességet Antal Ferenc, a néptáncosok »Árus« Feri bácsija mondta egykor, a szervezők pedig olyannyira találónak vélték, hogy a hétvégi néptáncantológia mottójául választották. Az utóbbi években különböző - elsősorban anyagi - okokból sorra elmaradtak azok az országos rendezvények, ahol a hazai néptáncegyüttesek bemutathatták új koreográfiáikat, és ahol szakmai megmérettetésükre is lehetőség nyílt. Ezeknek a találkozóknak a hiánya elszigeteltséghez és a szakmai színvonal fokozatos hanyadásához vezetett. A Rév Polgári Társulás, a Nyári Szabadtéri Táncszínház Alap, az Ifjú Szivek Magyar Művészegyüttes és a Hagyomány Alap november 18-án, szombaton Komáromban rendezi meg a Szlovákiai Magyar Néptáncegyüttesek Országos Találkozóját Néptáncantológia 2000 néven, ahol az együttesek nem verseny formájában ugyan, de egy szakmai zsűri és természetesen a közönség előtt mutatkozhatnak be két szabadon választott koreográfiával. Az antológiára bármely szlovákiai magyar néptáncegyüttes benevezhetett. A 11.00-kor kezdődő műsorban fellép az Ifjú Szivek Magyar Művészegyüttes, a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes, a diószegi Új Hajtás Néptáncegyüttes, a dunaszerdahelyi Dunaág Kamara Néptáncegyüttes, a nagymegyeri Megyer táncegyüttes, a komáromi Hajós, a fülekpüspöki Palóc nép- táncegyüttes, a rimaszombati Új Gömör néptáncegyüttes, a rozs- nyói Búzavirág néptáncegyüttes, a nagyidai Ilosvai Selymes Péter néptáncegyüttes és az abaújszinai Rozmaring néptáncegyüttes. Délután kettőkor kezdődik a tánctanítás és a hagyományőrzők műsora, valamint a kézművesfoglalkozások és a népzenei koncertek. Az esti táncház a Révben lesz este hattól éjfélig. Egy nappal a néptáncantológia előtt, november 17-én, ugyancsak Komáromban rendezik meg a Deá- kos szólótáncversenyt. A verseny kiírója a Rév Polgári Társulás, az Ifjú Szívek Magyar Művészegyüttes és a Hagyomány Alap, a helyszín pedig a komáromi Rév. Negyven versenyző nevezett be, ami igazi rekordnak számít. Akadnak közöttük magyarországi és szlovák táncosok is, a szervezők legnagyobb örömére az idén a gyerekek is többen lesznek. A megmérettetés délután négytől este kilencig tart, az éjszakai táncházba pedig mindenkit szeretettel várnak a szervezők, (ki) Irigylem James Joyce-ot, Klara Zetkint, G. B. Shaw-t, Bruce Willist, de Vladimír Minácot is, és mindazokat, akiknek a nevét úgy lehet írni, ahogy viselőjük is írta. Mert ez azért nem olyan természetes. Nálunk legalábbis nem. Itt még mindig akadnak, akik epeömlést kapnak egy-egy név láttán, ha az történetesen magyar. A többi - angol, francia, német, berber vagy szingaléz - mehet. A magyart le kell fordítani, lágyítójelekkel ellátni, miegymás. Meg kell rendszabályozni, hogy szalonképes legyen a túlfinomult idegzetű érzékenyek számára, akiknek egy név is elég ahhoz, hogy a bicska kinyíljon a zsebükben. Tekintettel kell lenni rájuk, noha nem biztos, hogy a névátírással tett engedmény kielégíti őket, mert nem a névvel, hanem a bicskanyitogatók szürkeállományával van baj. De azért próbáljunk megtenni érdekükben minden tőlünk telhetőt. A Komáromi Duna Menti Múzeum folyamatosan próbálkozik, most éppen Harmos Károly kapcsán. Mállítására, emléktáblájának ünnepélyes leleplezésére kétnyelvű meghívókat küldött szét, ami nagyon helyes. Az már viszont kevésbé, hogy a szlovák nyelvű szövegben a komáromi festőművész neve is szlovákul szerepel. Úgy látszik, a gyengébbek kedvéért, ahogy mondani szokás, csak az a baj, hogy a gyengébbek nem szoktak neves alkotók emléktábláinak ünnepélyes leleplezésére járni. Műveiket bemutató rendezvényekre még kevésbé. A dolog abszurditása akkor válik nyilvánvalóvá, amikor elképzeljük, hogyan festene ez a gyakorlat fordítva. E szerint Ludovít Fulla - Fulla Lajos, Ján Kostka - Kostka János, Vincent Hlozník - Hlozník Vince, Peter Michal Bohún - Bohún Péter Mihály stb. kiállítására kellene csábítani a közönséget. Persze, kérdés, hogy ebbe is olyan könnyen bele- mennének-e a kiállításra invitáló plakát megszövegezői, mint a meghívót írók Harmos Karolosításába. Az intoleránsoknak tett kétes engedményekkel nem nevelünk toleranciára. Csak erősítjük azt a kényszerképzetüket, hogy ennek így kell lennie. A nyilvánosságot szoktatni kell a mássághoz. Lehet, hogy eleinte akadnak majd, akik letépik, befirkálják a másságot prezentáló hirdetményt, plakátot, de aztán megszokják. Aligha lesznek olyan kitartóak, mint Kék néni, aki az ötveneshatvanas években fáradhatadanul rótta Pozsony utcáit, és kék ceruzával húzott át minden falragaszt, amelyen piros betűs felirat szerepelt. De Kék néni, szegény, pszichiátriai eset volt. (vk) n 4 1 i Ha az intoleranciának engedményeket teszünk, erősödik Lesznek Kék nénik? Szólótáncverseny és néptáncantológia Komáromban Táncolni mindenki tud
