Új Szó, 2000. november (53. évfolyam, 252-276. szám)
2000-11-11 / 260. szám, szombat
Szombat, 2000. november 11. 4. évfolyam, 45. szám „Dolgozni mindenkinek kellene. Ha a munka jólesik az embernek, akkor a dologtalanság kikezdi a lelkét." (Részlet egy munkásasszony naplójából) Boldogságkeresés hajnali órái (A szerző illusztrációs felvétele) DUSZA ISTVÁN lyan ez az egész, mintha a munkásság 1990-ben a szabad választás óráiban kihalt volna. Úgy mondta ki ezt a mondatot, mintha világéletében valami szakszervezeti mozgalomban ügyködő aktivista lett volna. Soha nem volt az, de még csak szakszervezeti tag sem. Mély levegőt vett, s jóidéig visszatartotta a végül mégis önkéntelenül feltörő sóhajt. Aprómintás fejkendőjét óvatos mozdulattal megigazította, majd így folytatta:- Nekem a kommunista fejesek sem parancsolgathattak, mert a munkámmal szavak nélkül is fegyelmeztem őket. Ezek a mostani hosszúkabátos, öltönyös suhancok sem merészelnek felsőbbséges hangot megütni. Egy takarítónő akkor ér valamit, ha a főnök könyöke ingujjra vetkőzve sem koszolódik be, amikor reggel elkezdi a postabontást. No meg akkor, ha a szemétkosarakra is odafigyel. Találtam én már ott olyan iratot is, amit aztán kereshettek volna ítéletnapig. Igaz, manapság már erre nem nagyon kell figyelni, mert a titkárnők - fontos, nem fontos - mindent vékony csíkokra darálnak. Szavaiban nem a fontoskodás túlhajtott tudata, hanem az évtizedeken át összegyűjtött tapasztalat öntudatos keménysége bújkált.- Nekem elhiheti, hogy emberségükben ezek sem különbek az elődeiktől. Nálunk nem a tulajdonosok dolgoznak tizenkét vagy tizenhat órát. Őket mi, munkások nem is ismerjük. Akkor látjuk őket, ha váratlan dolgokat jönnek intézni. Akkor is csak addig a pillanatig, amíg beszállnak az autóikba. Itt most is azok döntenek, akiket látunk, ismerünk. Persze, azt senki sem tudhatja, hogy ők milyen utasításokat hajtanak végre... Amikor az első elbocsájtások voltak, ugyanúgy nekik kellett az emberek elő állni, mint azoknak a kommunista rendszerben. Csak a szöveg volt más. Akkor nem embereket engedtek el, hanem a terveket, meg a normarendszert szigorították, hogy kevesebbet kelljen fizetni az embereknek. Igaz, kevesebbet is dolgoztak. Most meg mindig a költségeket csökkentik, és idénymunkásokat alkalmaznak szerződésekre. Akkor innen segélyezték őket, most meg a munkahivatalokból. Hallgatom a menedzseri zsargon és a munkásöntudat keveréknyelvét, amivel a „kinn is vagyok, benn is vagyok” állapotát írja körül. Negyvenkét éve nem csinál mást, csak takarít.- És mindig az elitirodákat! - mondja. - Vezérek jöttek, vezérek mentek. Néha az volt az érzésem, hogy az egyik hülyébb, mint a másik. Amikor 1960-ban a szocializmust felépítettük, legalábbis így mondták, az akkori igazgató óhaja szerint minden áldott reggel le kellett porolnom Novotny képét a falon. Egyszer kipróbáltam, hogy mi történik, ha szándékosan elfelejtem. Képes volt utánam telefonálni, amikor egy órakor elindultam hazafelé, s már a blokkoló órát is leütöttem a portán. Ezek szerint, amint ideje engedte, felállt a székére és az ujjával végigtapogatta a képkeretet. Márpedig itt a gyár területén igencsak szállt a por. Ezt az anekdotikus történetet hallgatva, nekem Palivec úr kocsmájának a falán lógó Ferenc Jóska- portré jut eszembe, amit Svejk megítélése szerint igencsak lepisz- kítottak a legyek. Azt nem tudom, hogy Giza néni olvasta-e a Svejket, derűs történetei azonban olykor vetekednek Jaroslav Hasekéivel.- Még a fejlett szocializmust építettük, amikor a szakszervezeti elnök irodáját szombaton délben annak rendje-módja szerint kitakarítottam. Akkor még nem hajnalban kezdtem a munkát, hanem rendesen a fejesekkel együtt. Az üzemi tanács elnöke, ahogy azt akkor hívtuk, valahol a járáson mászkált, s a műszak vége előtt érkezett visz- sza. Szerette a ruszlit, akkor még úgy mondtuk a savanyúhalat, s hozatott velem a kantinból. Neki látott hát, de váraüanul kopogtattak, s ö a ruszlit úgy ahogyan volt, zsírpapírostól, újságpapírostól együtt hirtelen mozdulattal bevágta a szemétkosárba. A vendég legfeljebb a hagymaszagot érezhette meg, s az üzemi tanács elnöke, bocsánatot kérve elvonult kezet mosni. Ezután, mintha mi sem történt volna, elfeledkezve ebédről, rusz- liról, szemétkosárról, kulcsra zárta az irodáját és vendégével együtt távozott. Hétfőn reggel korábban érkeztem. Már a portán azzal fogadtak, hogy panaszkodnak a laboránsok, hogy irdatlan bűz van az egész irodaházban. El nem tudtam képzelni, mitől. Először a lefolyócsőre gyanakodtam, de amint beléptem az épületbe, már tudtam a szag eredetét. Az üzemi tanács elnöke még két hétig hidegben üldögélt, mert minden nap szellőztette az irodáját. Aztán már kérhetett engem, évekig maga járt a kantinba a büdös ruszlijáért. Rálegyint a történetre. Mozdulatából szavak nélkül is kiolvasható, hogy némely dolgokat inkább megtart magának, mondhatná akár azt is, hogy majd a sírba viszi, így túl a hatvanon, már nem szívesen beszél a megtörtént dolgokról. Mintha az idő torlódott volna egymásra, mint a kisiklott vagonok, s néha már nehéz elválasztani egymástól a régi és új történeteket.- Ezek a fiatal suhancok már talán a viccet sem értik. Gyomorfájós arccal bámulják a számítógépeket. Többségüknek feleségük sincs. Nem is szólnak az emberhez. Csak arra lehetek büszke, hogy mindig a bizalomra hagyatkoztam. Elértem azt is, hogy jobb, ha reggel fél ötre az első busszal jövök be, s nem a fejesek könyökét kell emelgetnem, amikor takarítok. Mire félhétre, hétre megjelennek, ragyog minden. A többit, a folyosót, a valamikor szociális helyiségeknek csúfolt budikat meg már délelőtt is rendbe tehettem. Szemembe nevet, mintha valami hamiskás dolgot mondott volna. Olyan ez a részéről, mintha bocsánatot kérne a szabadszájúságáért, hiszen tudja, hogy mindig kimondott olyan dolgokat, amelyeket a szerinte „tisztviselők” elhallgattak.- Tudhatják pedig, hogy némelykor rosszabbul viselkednek a budin ...na, jó., a toaletten, mint a kocsmázó bakák. Volt amikor nekem kell kitisztítanom mindent, de néha pontosan tudom, ki hagyta maga után a piszkot. Noná, nemcsak a köztársasági elnökök képét kell törölgetnem, hanem a mellékhelyiségek padlóját is. Abban a pillanatban már megsejtettem, hogy azért beszél szüntelenül a takarítónői munkájáról, mert valamit a magánéletéből el akar titkolni. Képzettársításai minduntalan nagy bakugrásokkal távolodtak el az életének belső köreitől. Mintha azok a hajnali kelések sem csupán a takarítás zavartalanságáért lettek volna.- Hát nem... nem csak azért voltak. A lányom megszületése után néhány évvel meghalt az uram. Én már csak így mondom, mert anyámtól is így hallottam, amikor apámról beszélt. Mondhatnám azt is, hogy a halálba itta magát, mert azon az estén, ami után reggel kihűlve találták meg, tökrészegen indult haza a kocsmából. Nem tudom, mi történt, belekötött-e valakibe, ösz- szeszólalkoztak-e, vagy verekedtek is? Annyi bizonyos, hogy faluhelyen valamelyik ivócimborája mindig hazatámogatja a leré- szegedett embert. Őt senki nem hozta haza... Későn mentem férjhez, későn is szültem, s az uram sem volt már fiatal ember. Az árván maradt lányom és köztem majdnem harminc év a korkülönbség. El lehet képzelni, hogy amikor neki éppen pezsegni kezdett a vére, én már jóval túl voltam a negyvenen. Nem nagyon értettem, minek az a sok diszkó meg házibuli. Nap mint nap veszekedtünk. Aztán betöltötte a tizennyolcadikat, és eltűnt otthonról. Fodrásznőnek tanult, s ha nem is keresett sokat, egy olcsó albérletet mégiscsak ki tudott fizetni a közeli városban. Eleinte haza sem jött, én jártam mindig utána. Tudtam, mikor éppen kivel jár, mit forgat a fejében. Akkor már megértettem a privitazált gyár vezetőivel, hogy nekik is, nekem is jobb, ha hajnalban járok takarítani. Délutánonként négyórás munkaidőben egy kisebb cég irodáit is takarítottam, így hát hajnali négytől este nyolcig nem voltam otthon. A lányom meg váratlanul neki indult a nagyvilágnak. Bejelentés nélkül összeházasodtak egy gyógy- masszórködéssel meg fitnisszel foglalkozó fiúval, s kisebb vállalkozásba kezdtek. Amikor feltehetőleg megszedték magukat, eladták az egészet hóberevancot és elmentek. Ausztráliából érkeznek a képeslapok. Gondolom, nem valósulhattak meg az álmaik, mert pénzt nem küldenek. Igazából annyit tudok róluk, hogy élnek, de gyerekük mind a mai napig nincs. Giza néni hajnalai lehetnek akár a boldogságkeresés órái is. Napjai azonban egy végtelen szerep sohasem változó színpadának díszletei között telnek. Benne él e térben, talán szóhoz jut, talán a hallgatásával súlyozza jelenlétét. Meg a naplójában. Mert Giza néni naplót ír. Ő nem a tévésorozatok testet- lelket kábító álságos világában keresi a megnyugvást. Számára az esti egy óra írás olyan, mintha a világ titkait zárná a csíkos füzetbe. Nem adja ki a kezéből. Ajánlja, hogy inkább felolvas belőle: „2000. október 11.: Nem jött meg a képeslap a lányomtól, pedig minden hónapban ilyentájt ír. Az olimpia alatt sokat gondoltam rá, amikor a magyar himnuszt játszották. Biztosan szurkoltak a magyaroknak, mert azt már megírta, hogy járnak a magyarok közé. Igaz, ott sem mindenki szereti egymást. Akkor is segít az emberen, ha dolgozik. Nekem talán szerencsém lesz, s még egy ideig nyugdíjasként is dolgozhatok. Már ha az egészségem engedi. Dolgozni mindenkinek kellene. Ezért is sajnálom a munkanélkülieket. Ha a munka jólesik az embernek, akkor a dologtalanság kikezdi a lelkét.” Vannak szavak, amelyek ugyan nem parancsra, de pótlás nélkül tűntek el a nyelvből és az életBől... Száműzött szavak GÖRFÖL ZSUZSA Volt egy főszerkesztőm, talpig úriember, mégis gyakoriak voltak köztünk a konfliktusok. A beosztottjait néha megőrjítette, mert azon a magas helyen, ahonnan a hetvenes évek végén ejtőernyősként leszállt hozzánk - dacára az orrvérzésig ismételgetett szocialista internacionalizmusnak- nem dívott a magyar nyelv használata még a kávé melletti csevegések szintjén sem. így aztán sűrűn előfordult, hogy az írások jóváhagyása során kellemetlen viták adódtak, mert kegyetlenül kiirtott bizonyos szavakat. Nem politikai, hanem nyelvérzéketlenségi okokból. Voltak szavak, amelyeket ugyan értett, de nem érzett. Nem érezte hangulatukat, színüket, pedig nem is kimondottan ritkán használt, választékos kifejezésekről volt szó. Hiába lázadoztunk idegesítcyiyelvész- kedése ellen, kedvenc szóirtásáról nem mondott le, nem ismert kegyelmet, nem hagyta magát meggyőzni. Volt egy szóérzékeny kollégám is, ő a sűrűn használt „hülye” kifejezésre volt allergiás. Pedig egy hülye rendszer kellős közepén élve annyi hülye feladatot kellett az embernek elvégeznie, annyi tök hülye alakkal volt körülvéve, hogy simán belehülyülhetett volna, ha nem vigyáz, ha nem alkalmazza az oly fontos szelepeket, egyebek mellett az egészséges dühöngést, amelynek a kiadós hülyézés is része volt - viszont hülyéskedni nem volt ajánlatos. Ilyen körülmények között - bármily szilárd volt is elhatározásom - csak meglehetősen hosszadalmas, kitartó erőfeszítések árán sikerült leszoknom a'száműzött szóról, s áttérni a rokonértelmű szavakra, amelyek szerencsére nem voltak tilalmi listán. De ma már hálás vagyok a kényes fülű kollégának, hiszen neki köszönhetem, hogy szókincsemben állandó helyet kaptak olyan bájosan pejoratív kifejezések, mint az ostoba, buggyant, esztelen Nem érezte hangulatukat, pedig nem is választékos kifejezésekről volt szó. és eszement, félkegyelmű (az idiótát mellőzöm - az már diagnózis), esetenként jó szolgálatot tesz az észbontó, az ocsmány vagy éppen a nyomott kifejezés - áldassék a magyar nyelv gazdagsága. Vannak azonban szavak, amelyek ugyan nem parancsra, de pótlás nélkül, sőt pótolhatatlanul tűntek el a nyelvből és az életből, mások jelentése maradandóan károsult. Becsület, tisztesség, lovagiasság, adott szó, erkölcsi tartás, megvesztegethetetlenség, önzetlen segítség, gerincesség, elvhűség, együttérzés, felebaráti szeretet, kollegialitás, odafigyelés, elmélyülés - megannyi száműzött vagy üres szó. S mit kaptunk helyettük? Érdekszövetséget, kompromisszumot csőstül, átmeneti megoldásokat és a felettébb divatos pragmatizmust, eladható elveket és jó áron vett elvtelenséget, no meg önzést - minden mennyiségben. Ocsmány egy világ, de berzenkedni emiatt egyszerűen ostobaság. Bár ha jól meggondolom, adott esetben a „hülyeség” mégiscsak találóbb lenne... Illusztrációs felvétel
