Új Szó, 2000. október (53. évfolyam, 226-251. szám)

2000-10-28 / 249. szám, szombat

Családi Kör ÚJ SZÓ 2000. OKTÓBER 28. A környezetrombolás felvetette a kérdést: tud-e, és meddig tud még itt élni a Földön az emberiség a következő 500 évben ilyen szennyezett viszonyok között Néhány újabb világvége-érv (?) FELDOLGOZÁS gy tűnik, egyelőre a világkatatsztrófa- jóslatok egyike sem látszik beteljesülni. Nem történt semmi különös napfogyat­kozáskor, nem került a Föld hatalmas meteorrajba, az nem seperte le műholdjainkat, és az Y2K sem bizonyult olyan rémisztőnek, mint azt néhány éve még igyekeztek elhitetni velünk. Léteznek azonban további, balsej­telmet sugárzó világvége-érvek is, amelyekről ez idáig csak kevesen és keveset hallottak. Nukleáris tél - Már régen véget ért a hidegháborús korszak, ám úgy tűnik, néhány atomhatalom nem hagyta abba gyermeki játszadozá­sait. Gondoljunk csak Pakisztánra és Indiára, vagy a közelmúlt két balesetére, Tokaimurára (Japán), illetve Dél-Koreára. Az előbbinél ti­zenötezerszeres volt a sugárdózis egy gondatlanságból beindult lánc­reakció kapcsán, az utóbbinál egy szivattyú karbantartásakor csak (?) 45 liter nehézvíz (D2Ó) szivár­gott ki. Nem sokkal korábban egy amerikai üzem közelében a kiérke­ző tudósok olyan nagy mértékű ra­dioaktív sugárzást mértek a mű­szereikkel, hogy fejvesztve mene­kültek el a helyszínről. Szeptember hónap folyamán amerikai szeizmi­kus mérőállomások kétszer is olyan adatokat mutattak, melyek szerint Novaja Zemlja térségében nukleáris robbantásokat hajtottak végre. Ennek tényét az oroszok ter­mészetesen tagadták. Fekete lyuk - A Brookhaven National laboratory-ban nyolc év munkájával és majd 400 millió dolláros költséggel a közelmúlt­ban végre (?) befejezték a RHIC (relativisztikus nehézion-ütközte- tő) építését. A 3,5 km hosszú pá­lyán 1740 nagy erejű elektromág­nese segítségével aranyionokat a fénysebesség 99,9 százalékára gyorsítanak majd fel, és ütköztet­nek össze. Egyes kutatók (!) azt ál­lítják, hogy ennek eredményeként akár olyan miniatűr fekete lyuk is létrejöhet, ami az egész Földet ma­gába szippanthatja, vagy akár egy antianyag-láncreakciót is beindít­hat, ami viszont az egész ismert vi­lágegyetemet is elpusztítaná. Kozmikus tisztítótűz - A Delaware- i egyetem kutatóinak számítása szerint a jövő évezrd első évtized­Gyurcsok József ében jóval több antiproton érkezik majd Földünk légkörébe, mint ez idáig. Ennek pedig az az oka, hogy a Nap mágneses polaritása megfor­dul, és így a 2001-2010-ig tartó ciklusban a mágneses tere negatív polaritású lesz. Környezetszennyezés A környezetszennyezés negatív változásának valós mértékű ten­denciáit nem érzékelik az embe­rek. Ezek a tényleges, a teljes spektrumra kiterjedő hatások nem 50-100, hanem 500, illetve 1000 év múlva lesznek igazán érzékel­hetők, mérhetők. Mindazt a rom­bolást, amely néhány év, vagy né­hány évtized alatt játszódik le a környezetben, csak évszázados, évezredes nagságrendű időtartam alatt lehet majd rendbehozni. Ez az oka annak, hogy a környezetvé­delem lett az egyik húzó ágazata a jövőkutatásnak. Jelen pillanatban az látható, hogy a tendenciák any- nyira túlfutottak, hogy a folyama­tot már nem lehet megállítani. 1987-ben tartották az első, kör­nyezettel kapcsolatos világkonfe­renciát. Itt kimutatták, ha akkor rögtön megváltoztatták volna a Földön az összes ipari termelési el­járást, akkor is körülbelül 300-500 év kellene ahhoz, hogy a bolygó bioszférája, működése regenerá­lódjon. A hírforrások rendszeresen tudósítanak környezeti katasztró­fákról. 1986-ban a Sandoz gyógy­szergyártó és a Seveso ipari üze­mek katasztrófái hívták fel a figyelmet elsőként arra, hogy mennyire súlyos a helyzet. A kör­nyezetrombolás valódi mértéké­nek észlelése felvetette azt a kér­dést, hogy tud-e, és meddig tud még itt élni a Földön az emberiség a következő 500 évben ilyen szennyezett viszonyok között. Kozmikus katasztrófa 2028-ban? A végtelen űr távoli pontján fel­tűnt egy titokzatos, szivar alakú aszteroida, amely óriási sebes­séggel száguld a Föld felé, s az előzetes számítások szerint sok jót nem várhatunk tőle. Ameny- nyiben nem módosul a pályája, 2028-ban ütközhet a Földdel. Egy neves csillagász, bizonyos Jim Scotti fedezte fel a mintegy 1,7 km szélességű aszteroidát. Az észlelést követően a csillagá­szok azonnal számítógépes elem­zésbe kezdtek. A Harvard egye­tem egyik tudósa, Brian Marsden megerősítette kollégája azon szá­mításait, mely szerint 2028-ra az aszteroida kb. 48 000 kilométer­re közelíti meg Földünket. Az aszteroida az XF-11 nevet kapta és feltűnése máris kisebb pánikot keltett tudós körökben, miután ja­pán csillagászok is megerősítették, hogy nem zárható ki a kozmikus katasztrófa lehetősége. Az előzetes számítások szerint ha szárazföldre zuhanna az aszteroida, a becsapó­dás helyének szélessége ötvenszer nagyobb lenne, mint az arizonai meteorkráteré (a kráter több mint egy km széles és 200 méter mély, ma is megtekinthető a riasztó lát­ványosság), mélysége pedig kiszá­míthatatlan. A katasztrófát követő porviharban hetekre eltűnne a Nap fénye, és sok millió ember esne ál­dozatul. Ha viszont az óceánok va­lamelyikébe zuhanna az aszteroi­da, akkor a víz szintje akár több száz méterrel is megemelkedhet­ne, s elárasztaná a fél bolygót. Mi történik a közeljövőben? A következő mondatok egy inter­júban hangzottak el, amelyet Szűcs Róbert készített Gyurcsok Józseffel, aki saját bevallása szerint az első volt azok közül, akik Magyarországon a föl­dönkívüliek segítségével kezdtek el gyógyítással foglalkozni. A kérdés az volt, mi várható a jövő­ben? „Csak rossz! - vála­szolta Gyurcsok. - jót nemigen tudok monda­ni! Természeti katasztró­fák sora várható, s olyan szélsőséges időjárási he­lyzettel kell majd szem­benéznünk, amellyel idáig még nem igazán találkoztunk! S ez sajnos sok millió ártatlan em­ber halálával jár majd! Ez a folyamat persze már régebben elkezdődött, valójában a hetvenes évek óta tart. A 2000. évre programozott időzített bom­ba kioldó szerkezete itt ketyeg mellettünk. Azt hiszem, talán egy-két év eltéréssel bekövetkez­het a nagy katasztrófa, amely már János apokaliptikus látomá­saiban is megjelent. Nagyon ne­héz a pontos időpontot meghatá­rozni, de úgy gondolom, 2003- ban fog bekövetkezni egy olyan esemény, amely kritikusnak bizo­nyul majd a Föld valamennyi la­kója számára.” (zánkay) HOROSZKÓP Kos: Ez a nap kedvez a vásár- hgj lásnak, ma olyan helye- két fedezhet fel, ahol ol­csón juthat jó minőségű termé­kekhez. Délután látogassa meg rég nem látott rokonait. Bika: Távolban élő rokona ösz- szejövetelt szervez, melyre Önt is meghívja. Bár hosszú az út, érdemes el­mennie, mert sok rég nem látott ismerőssel mulathat együtt. Ikrek: Itt az ideje, hogy szerel­mével elgondolkozza­nak kapcsolatuk jövőjén. Ha még nem készült fel a házas­ságra, ezt őszintén mondja meg kedvesének. Rák: A mai napot pihenéssel tölti, megpróbál új ener­giával feltöltődni. Ne te­gyen olyan ígéretet gyermeké­nek, melyet nem biztos, hogy meg tud tartani. Oroszlán: ■H Teljesen elkápráztatja hoj szerelme, csodálatos programot szervez ma­guknak, mely során rendkívül közel kerülnek egymáshoz. Ne fusson el egy üzleti kihívás elől! Szűz: Új emberekkel szeretne megismerkedni, ezért el­megy egy kulturális jel­legű összejövetelre, ahol sok ér­dekes személlyel találkozhat. Re­mekül halad lakása szépítésével. Mérleg: Reggel sokáig az ágyban marad, megpróbálja ki­pihenni az elmúlt hét fá­radalmait. Egy baráti összejöve­tel nem az elvárásainak megfele­lően alakul. Skorpió: Próbáljon meg segíteni fiatal barátjának, aki kis­sé nehezen boldogűl egy üzleti problémával. A délutánt néhány régi ismerősével tölti egy kellemes helyen. Nyilas: Egy üzleti összejövetelen sikerül jó benyomást kel­tenie egy befolyásos em­berben, aki sokat segíthet üzleti céljai elérésében. Egyik rokona alaptalanul kritizálja. Bak: Magánéleti problémáit egyedül kell megoldania, de közeli barátja hasznos tanácsokat adhat. Ügyeljen jobban egészségére, mert a sok rohanás rossz hatással van szervezetére. Vízöntő: Befektetési ügyei reme­kül alakulnak, így hama­rosan nagy haszonnal szállhat ki azokból. Már most ter­vezgeti, mire költi az így szerzett pénzt. Halak: Szeretne új dolgokat fel­fedezni, ezért a mai na­pot egy olyan helyen töl­ti, ahol még sose járt ezelőtt. Az egész még érdekesebb lehet, ha barátjával megy oda. Hulladékból vagy maradék anyagból is elkészíthető, hasznos kiegészítők Ötletek a rongyoszsákból FELDOLGOZÁS Rongyoszsák minden háztartás­ban van. Az ügyes kezű háziasz- szonyok hasznos - és egyben a la­kást is díszítő - tárgyakat varrhat- nak a maradék textíliákból. Gyümölcsmintás befőttfedő: A le­pedővászonból 21 cm átmérőjű kört szabunk. Rárajzoljuk a mintát, és lánc- vagy száröltéssel kihímez­zük. A szélét beszegjük és csipkét vagy színes szalagot varrunk rá be­ráncolva. A hermetikusan lezárt be­főtt tetejére rögzítjük befőttes gu­mival vagy egy vékony szalaggal. Tűpárna: A piros filcből a kívánt formát 1-2 mm varrásszélesség rá­hagyásával kiszabjuk, majd össze­varrjuk. Ügyeljünk arra, hogy egy kis nyílás maradjon a tömésnek. Ä tűpárna tömőanyaga lehet atta, flíz, esetleg bontott fonal. Díszíthetjük gyönggyel, masnival, de - használ­juk a fantáziánkat - bármivel, amit a háztartásunkban találunk. Tésztazsák vagy kenyérzsák: Gyakran előfordul, hogy lepedőink közepe kikopik, szélük azonban még remekül használható. Az egy­színű lepedővászonból könnyen ki­szabhatjuk a megfelelő zsáknagy­ságot. A zsák oldalait összevarrjuk, egyik szélén összekötő zsinórt vagy szalagot varrunk rá. Párnahuzat: Ha van egy kis darab hímzésünk vagy csipkénk, amit sajnálunk kidobni, felhazsnálhat- juk díszpárna huzatához. Ez lesz a középső kiinduló képünk, amit körbevarrunk. Mindig a két szem­ben lévő oldalához „toldjuk” a megfelelő méretű és színben har­monizáló anyagot. Ez a technika haosnlít a foltmozaik-módszerhez. így akár a végtelenségig növelhet­jük a méretet. Amikor a kívánt nagyságot elértük, megegyező hátlapot szabunk neki. Összevarr­juk, kivasaljuk és már fel is húzhat­juk a párnánkra. Rongybaba: Tenyérnyi egyszínű négyzetformájú anyag közepébe vattagombócot teszünk. Össze­húzzuk a széleit és megkötjük úgy, hogy az gömbformát képezzen. Ez lesz a baba feje. Egy nagyobb tég­lalap formájú anyagra ráteszünk egy tányért, körberajzoljuk majd cikcakk ollóval körbevágjuk. A kö­zepén kicsi nyílást vágunk, bele­dugjuk a gömb összekötött csonk­ját és tűvel, cérnával rögzítjük. Szemet, szájat hímezünk neki, a fejére háromszögletű kendőt sza­bunk, amit pár öltéssel rávarrunk. Babánknak hajlíthatunk drótból még szemüveget is! Sz. G. I A mellékletet szerkeszti: Kovács Ilona Levélcím: Családi Kör, Grand Press Rt., Prievozská 14/A, P.O.BOX 49, 824 88 Bratislava, tel.: 07/5823 8314

Next

/
Thumbnails
Contents