Új Szó, 2000. október (53. évfolyam, 226-251. szám)

2000-10-28 / 249. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2000. OKTÓBER 28. A hazai élelmiszereknek 75 százalékban kellene részesedniük a nagy kereskedelmi központok kínálatából Gyártók kontra kereskedők A kereskedelmi hálózatok nyereségesek, és a hazai termelői szférát nem tekintik egyenrangú félnek. (Fotó: Dömötör Ede) Pozsony. Az ország legna­gyobb élelmiszer-előállítói kitartanak azon követelésük mellett, miszerint törvény szabályozza, hogy a nagy ke­reskedelmi központok mi­lyen arányban legyenek kö­telesek hazai termékeket forgalmazni. ÚJ SZÓ-FELDOLGOZÁS Peter Vendelül, az élelmiszeripar területén vállalkozók és foglalkoz­tatók uniójának elnöke szerint a ha­zai gyártmányú élelmiszereknek valamennyi termékcsoport eseté­ben legkevesebb 75 százalékban kellene részesedniük a kínálatból. Az unió követelését támogatja a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmi- szeripari Kamara is. Idővel ez az arány változhatna, ám a jelenlegi időszakban - amikor is folyik a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalatok átalakítása, formálód­nak az adásvételi viszonyok - min­denképpen szükség van egy ilyen A kereskedők tilta­koznak ilyen törvény el­fogadása ellen. jogszabályra. A hazai termelői szfé­ra igen sérülékeny és a nagy áru­házláncok nem tekintik egyenran­gú félnek. Gazdasági erejüket te­kintve sincsenek egy súlycsoport­ban, hiszen míg a kereskedelmi há­lózatok nyereségesek, addig az élel­miszeripari cégek többsége a jöve­delmezőség határán mozog. A ke­reskedők természetesen tiltakoz­nak egy ilyen törvény elfogadása el­len, és úgy tűnik, sikeresen lobbiz­nak a gazdasági minisztériumban. Peter Vendelín ezt a megállapítást arra alapozza, hogy a törvényterve­zet egyre inkább háttérbe kerül, sőt, olyan hírek is szárnyra kaptak, melyek szerint teljesen kiszorul a jogalkotási folyamatból. Az unió képviselői viszont éppen mielőbbi elfogadását szorgalmazzák, még­pedig olyan formában, amely meg­akadályozza a kereskedelmi háló­zatok erőfölényének érvényesülé­sét, és nem vezet a hazai gyártók el­lehetetlenítéséhez. Az unió ugyan­csak követeli, hogy a Nemzeti Va­gyonalap utalja át az Állami Me­zőgazdasági és Élelmiszeripari Tá­mogatási Alap számlájára azt az 1,8 milliárd koronát, ami az agrárszfé­rában egykor működött állami vál­lalatok privatizációjából az ágaza­tot megilleti. A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekkel való külkereskedelmi mérlegünk egyéb­ként az év első nyolc hónapjában 580 millió koronás évközi csökke­nést mutat, de még így is megha­ladja a 10 milliárd koronát. Mindez azt bizonyítja, hogy Szlovákia még mindig nem fordít kellő figyelmet belföldi piacai védelmének. Csehor­szággal szemben - ahová agrárkivi­telünk 43,3 százaléka irányul és amely ország az agrártermékek be­hozatalából 33,4 százalékkal része­sedik - az év első nyolc hónapjában 2,3 milliárd koronás kereskedelmi hiányt halmoztunk fel. (v-s) Idén pénztelenség sújtja az agrártermelőket Üresen tátonganak a gabonaraktárak ÚJ SZÓ-JELENTÉS Dunaszerdahely. Amennyiben az agrártermelők nem tudják piaci áron eladni terményüket, akkor az élelmiszeripari búzát és sörárpát is takarmányozásra használják fel. A járás nem veszi igénybe a gabona­behozatalt - erre a megállapításra jutott Patasi Ilona, a Dunaszerda- helyi Regionális Agrárkamara igazgatója az aszálykárt elszenve­dett dunaszerdahelyi agrárter­melőknél tett felmérést követően. Mint ismeretes, ezekben a napok­ban mérték fel az agrárönkor­mányzat, a mezőgazdasági és élel­mezésügyi felügyelet, valamint az agrártáca illetékesei, hogy miként hasznosították az idei termést azok a mezőgazdasági termelők, akik az aszály miatt súlyos, 20 szá­zaléknál nagyobb - terméskiesést szenvedtek el, és a mezőgazdasági minisztérium rendelete értelmé­ben kárenyhítésben részesültek. (Az agrártárca az összkárok mind­össze 30 százalékát térítette.) Pa­tasi Ilona a terepszemle tapaszta­latait a következőképpen össze­gezte: a raktárak sok helyen üre­sen tátongnak. Szavai szerint a termelőket elkese­ríti, hogy a malmosok és a feldol­gozók nem adnak 4 ezer koroná­nál többet az élelmiszeripari minőségű búzáért. Elmondta, a dunaszerdahelyi régióban is van­nak olyan termelők, akik pénz­szűke miatt kénytelenek eladni az étkezési minőségű gabonájukat 3500 koronáért, vagy az állatállo­mányt csökkentik, sok helyen fel­számolják. Csak így juthatnak ugyanis azonnal pénzhez, illetve az őszi munkálatok elvégzéséhez szükséges üzemanyaghoz, sok esetben az üzemanyagkereskedők birtokolják a gabonát. A termelők annak tudatában teszik ezt, hogy a gabonát tavasszal vissza kell majd vásárolniuk, magasan a mostani ár felett - mondta Patasi. Az agrár- termelőknél végzett felmérés alap­ján a regionális agrárkamara igaz­gatója arra a meglátásra jutott, hogy a mezőgazdasági üzemeknek 70-80 százalékra biztosítva van a takarmányszükségletük. A ter­melők sokkal nagyobb tárolási ka­pacitással rendelkeznek, ám idén a hangárok üresek. Amennyiben a termelők nem tudják eladni az élelmiszeripari búzát és a sörárpát a felhasználóknak legalább 4 400 koronáért úgy - elkeseredettsé­gükben - bizonyára feletetik az ét­kezési minőségű gabonát az állat- állománnyal és nem lesz szükség sok járásban a gabonabehozatalra, mivel a behozott gabonáért min. 5 500 Sk/t-t ki kell fizetni és a visszaigényelt dotációra csak vala­mikor 2001-ben kerül sor, amire bizony ennyi pénz most nincs - jó­solja a regionális agrárkamara igazgatója. Erről a kormány alel- nöke Ivan Miklós könnyen meggyőződhet, ha helyszíni láto­gatást tesz. /gyor/ ZÖLDSÉGPIACI ÁRSÉTA Az ősziek nagy részét már sikerült elvetniük Pozsony október 26-án Komárom október 26-án Rimaszombat október 26-án Zselíz október 26-án Losonc október 26-án Kassa október 26-án sárgarépa 10-12 Sk/kg 12-16 Sk/kg 14 Sk/kg 15-18 Sk/kg 10-14 Sk/kg 11-15 Sk/kg petrezselyem 35-40 Sk/kg 15-30 Sk/kg 38 Sk/kg 28-35 Sk/kg 29-35 Sk/kg 30-35 Sk/kg burgonya 8-10 Sk/kg 8-10 Sk/kg 6 Sk/kg 10-14 Sk/kg 7-8 Sk/kg 8-10 Sk/kg gesztenye 60-100 Sk/kg X X X X X paprika 16-20 Sk/kg 12-16 Sk/kg 20 Sk/kg 14-25 Sk/kg 8-30 Sk/kg 15-20 Sk/kg karalábé 16 Sk/kg 5-8 Sk/db 8 Sk/db 8 Sk/db 13 Sk/kg 13-15 Sk/kg zeller 20 Sk/kg 4-10 Sk/db 20 Sk/db 10 Sk/db 10 Sk/db 8 Sk/db káposzta 5-7 Sk/kg 6 Sk/kg 7 Sk/kg 5-6 Sk/db 4-6,50 Sk/kg 6-8 Sk/kg őrölt pirospaprika 250 Sk/kg 200-245 Sk/kg X 250 Sk/kg X 250 Sk/kg cékla 8 Sk/kg 10 Sk/kg 15 Sk/kg X 9-11 Sk/kg 10 Sk/kg hagyma 12-14 Sk/kg 12-16 Sk/kg 12-15 Sk/kg 12-15 Sk/kg 13-15 Sk/kg 13 Sk/kg paradicsom 24-40 Sk/kg 8-25 Sk/kg 25 Sk/kg 20 Sk/kg 24-45 Sk/kg 22 Sk/kg karfiol 15-30 Sk/db 10-25 Sk/db 30-35 Sk/db 15-25 Sk/fej 15-32 Sk/db 20-30 Sk/db dióbél 130-160 Sk/kg 120 Sk/kg 110Sk/kg 100 Sk/kg 100 Sk/kg X mák 100 Sk/kg X X 70 Sk/kg X X kel 16 Sk/kg 12-18 Sk/fej 15 Sk/kg X 11-12 Sk/kg 18 Sk/kg alma 16-22 Sk/kg 8-16 Sk/kg 20-25 Sk/kg 17-18 Sk/kg 10-27 Sk/kg 18-25 Sk/kg torma 80-95 Sk/kg X X X X X fokhagyma 60 SK/kg 45 Sk/kg 55 Sk/kg 60 Sk/kg 40-50 Sk/kg 55 Sk/kg uborka 32-36 Sk/kg X VMHMHHMI X 20 Sk/kg 25 Sk/kg tojás 3,40-3,60 Sk/db 2,70-3,20 Sk/db 3,30 Sk/db X 3,20 Sk/db 3,00 Sk/db méz 80-100 Sk/kg 65-85 Sk/kg 70 Sk/I 70 Sk/I 60-70 Sk/kg 80 Sk/I Komáromi agrárkörkép ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Komárom. A járás területén ezekben a napokban is folytató­dik az ősziek vetése. Búzát a ter­vek szerint 23 ezer hektáron vet­nek. Eddig a tervezett terület 75,6 százalékán, vagyis 17 390 hektá­ron vetették el a búzát - nyilat­kozta Földes Csaba, a Komáromi Regionális Agrárkamara igazga­tója. Szerinte már a földben van az őszi árpa vetése, amit idén a Komáromi járás területén 613 hektáron vetettek, de 1050 hektá­ron már elvetették a rozst is. Du- rumbúzát 165 hektáron, őszi rep­cét pedig 4063 hektáron vetettek. Az őszi mezőgazdasági munkák­kal kapcsolatban Földes Csaba aláhúzta: a járásban már betaka­rították az 5579 hektáron ter­mesztett napraforgót, s 1187 hek­tárról leszüretelték a szőlőt. Idén a szőlő különösen jó minőségű és magas cukortartalmú volt, a hek­tárhozam is maghaladta a tavalyi átlagot. Idén egy hektárról 3,63 tonna gyümölcsöt takarítottak be a termeíők. (km) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 2000. október 30-án a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 43,382 Magyar forint (100) 16,490 Angol font 74,825 Német márka 22,181 Cseh korona 1,245 Olasz líra (1000) 22,405 Francia frank 6,614 Osztrák schilling 3,153 Japán ien (100) 48,090 Spanyol peseta (100) 26,073 Kanadai dollár 34,262 Sváici frank 28,678 Lengyel zloty 11,121 USA-dollár 52,154 Globtel Info 350 - mindig friss hírek a mobiltelefonján Cikksorozatunk előző részeiben megmagyaráztuk, hogyan kell az SMS-üzeneteket mobiltelefonon keresztül gazdaságosan küldeni. SMS-en keresztül viszont sokkal többet kaphat - bármelyik órában bármilyen információt. Mindig időszerű tájékoztatást nyújt az Info 350 szolgáltatás. Hogyan működik az Info 350? Az Info 350 szolgáltatás azokat szolgálja, akik aktiváltatták a Globtel Hírek szolgáltatást és szükségük van arra, hogy bármi­kor hozzájussanak az aktuális in­formációk forrásához. Egyszerű elven működik - a Globtel mobil- telefonját használó egyén elküldi kérését a speciális, 350-es telefon­számra, és tüstént megkapja a kért felvilágosítást. Minden szakterü­letnek megvan a maga kulcsszava, amely mögé mindig fel kell tüntet­ni a kiegészítő paramétereket. Mi­vel a kínált információ csakugyan nagyon sok, a kiválasztáshoz szük­sége lesz egy jól érthető használati utasításra, amelyet minden Globtel telefonhoz megkap. Ha például azt szeretné tudni, mi­lyen idő lesz másnap Kassán, a kö­vetkezőket kell tennie: 1. A telefon menüjében keresse meg az Üzenetek (Messages) té­telt és válassza az „Új üzenet írá­sa” parancsot. A megfelelő ablak megnyílása után a mobiltelefon kijelzőjére írja fel az információ kódját (a kulcsszavakat a Globtel hírek használati utasításában ta­lálja meg) és a paramétert. Ebben az esetben ez a szöveg POC_KE_Z lesz, ahol a POC az időjárás kódja, a KE Kassáé és a Z holnapot (zajtra) jelent. Ezt az üzenetet el­küldi a 350-es telefonszámra. Azonnal megkapja a kért tájékoz­tatást, például „Érősen felhős, bo­rult idő, eső vagy szemerkélés. Éj­szaka 1-től 5-ig.” Az időjárással kapcsolatos információkat kérheti városok, kerületek vagy országok szerint, mert a Globtel aktuális időjárás-jelentéseket kínál kül­földről is. Az időjáráshoz tartozik az ózonréteg állapota vagy a hóje­lentés (csak a szlovák hegyekben) is. Biztosan érdekli a motorosokat a jól áttekinthető tájékoztató - mekkora a várakozási idő a szom­szédos országok határátkelőhe­lyein, mennyi az üzemanyag ára Éurópában, milyen a magaslati át­kelőhelyek járhatósága, hogyan kérhet segítséget külföldön a szlo­vák nagykövetség igénybevételé­vel baleset vagy egyéb gondok esetén. A külföldi utakon biztosan jól jön a roamingpartnerek jegyzé­ke. Az Info 350 a SITA ügynökség hírszolgálatát kínálja, nagyon egyszerűen eligazodhat a hírek között, és a kiválasztott híreket SMS-én keresztül faxra lehet kül­deni. A Turisztika tételben találja meg a szlovákiai szálláshelyeket, csehországi szállodákat, postai irányítószámokat, a telefonkörze­tek hívószámait és a nemzetközi hívószámokat. Ha szerelőre vagy bármilyen ágazaban dolgozó cég­re van szüksége és tanácstalan, az Info 350-en keresztül az Európai adatbankból kaphat információ­kat. Rendkívül praktikusak a vo­nat-, autóbusz- és repülőjáratok­ról szóló információk, a mozik és színházak műsortájékoztatói, a szlovák városok taxi­szolgálatainak jegyzéke, valutaár­folyamok, szótárak. Hasznos az ünnepekről szóló tájékoztató, a névnaptár, a pontos idő és dátum, a két szlovákiai település közti kilométertávolság, számológép. A szórakozás meghatározás alá tar­toznak a viccek, aforizmák, találós kérdések, Murphy-törvényei, bio­ritmus, horoszkópok, a partnerek egyeztetése, különböző tesztek, kevert italokra javaslatok és né­hány játék. A Globtel Info 35Ö gondol a szurkolókra is - minden nap tippet kérhetnek a Sportkára. Az Info 350 még egy különleges szolgáltatást kínál - a Határidő- naplót, amelyet ugyanolyan egy­szerűen beállíthat, mint az Info 350 bármelyik másik tételét. Az SMS-be a következő szöveget írja: REM_hhmm_+421905xxxxxx_ü- zenet, ahol a REM a határidőnapló kódja (reminder) hhmm az idő kódja (hh mint óra és mm mint perc, a két betű egymás után azt jelenti, hogy mindig két számje­gyes kombinációban kell az időt megadni, pl. a 1530 az 15.30 vagy 0801, ami 8 óra 1 percet jelent) Azt a telefonszámot, amelyre az üzenetet kéri, mindig nemzetközi formában kell megadni. A beterve­zett feladatot nem feltétlenül a sa­ját telefonjára kell küldeni, nyu­godtan megadhatja az ismerőse te­lefonszámát is, így gondoskodhat arról, hogy ne feledkezzen meg semmiről (pl. a címzett már 15 órakor megkaphatja a „15.30-kor menj el a gyerekekért az óvodába” üzenetet, amit már reggel elküld- het, amikor még van ideje SMS- üzeneteket írni.) A határidőnapló segítségével beál­líthatja a kért hírek rendszeres küldését az Info 350-ről. Például minden reggel megkaphatja az aktuális valutaárfolyamot vagy a sporthíreket. Minden nap tetsző­leges mennyiségű hírt és informá­ciót kérhet. Minden elküldött üze­net ára 2 Sk adó nélkül. A megka­pott információ ára változó az in­formáció típusától függően. Kényelmesebben hozzáfér az Info 350 szolgáltatásaihoz a Globtel menün keresztül. Hogy ez a szol­gáltatás mit kínál, elolvashatja a jövő héten.

Next

/
Thumbnails
Contents