Új Szó, 2000. október (53. évfolyam, 226-251. szám)

2000-10-04 / 228. szám, szerda

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2000. OKTÓBER 4. KOMMENTÁR Sebezhető gazdaság PÁKOZDI GERTRUD Mostanában több kedvező hír is felröppent a szlovákiai gazdasággal kapcsolatban. OECD-taggá vált az ország, és az amerikai tőke végre belépett a kassai vasműbe. Két olyan hír, amely a külföldi tőke Szlo­vákia iránti bizalmának erősödését bizonyítja. Bár nem várható, hogy ostromolni fogják Szlovákiát a külföldi befektetők, de nagyobb a valószínűsége, hogy az érdeklődők elhiszik: ha lassan is, de stabili­zálódik az ország gazdasága. Ugyanakkor sebezhetőségét bizonyítja, hogy a külkereskedelem augusztusi hiánya szokadanul nagy mérték­ben nőtt egyetlen nagyvállalat üzemi szabadsága miatt. Gazdasági elemzők szerint a helyzet nem siralmas, a kiesés gyorsan pótolható, s az év végén minden bizonnyal az utóbbi évek legjobb külkereskedel­mi mérlegét zárhatjuk. Az exportteljesítménynek a pozsonyi autó­gyár üzemi szabadsága miatti visszaesése láttán mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy az ország termelési struktúrája nem megfe­lelő; három-négy óriásvállalaton áll vagy bukik a gazdasági egyen­súly. Jó lenne, ha az exportból az eddiginél lényegesen nagyobb arányban vennék ki részüket a hazai kis- és középvállalkozások. A pi­acgazdasági elveken működő gazdaságokban ez a gazdaság legna­gyobb hajtóereje. Ez a réteg képes rugalmasan igazodni a kereslet és kínálat mindenkori alakulásához - ha hagyják. Ha munkájukat, fej­lesztési elképzeléseik megvalósítását nem lehetetlenítik el a túl nagy adó- és járulékterhek, ha nem adóemelést helyeznének kilátásba, ha­nem a kis- és középvállalkozók terhének csökkentését. Ettől válna rugalmassá, kevésbé sebezhetővé a gazdaság. Csakhogy nálunk egyelőre túl sok a bizonytalansági tényező, azért is, mert nehezen tisztázódnak a korábbi garnitúra gyanús privatizációs és egyéb ügyei. Ezért tudja megrázni külkereskedelmi mérlegünket egyetlen nagyvállalat exportjának kétheti szüneteltetése. Ilyenkor arra gondol az ember, mi lenne, ha nem a Volkswagenhez hasonló kaliberű világ­cég működtetné a pozsonyi autógyárat. Meg arra, hogy mi lett volna, ha a külföldi tőke nem lépett volna be Kelet-Szlovákia legnagyobb vállalatába, a Vasműbe. Ha gazdaságunk e zászlóshajóinak ma nem azok a tulajdonosai, akik, hanem Meciarék csapatából valakik, ma nem arról elmélkedhetnénk, megrázza-e az egyik nagyvállalat üze­mi szabadsága kereskedelmi mérlegünket, hanem csak arról, hogyan lehet tönkretenni jól menő cégeket. Meg arról, hogy a költségveté­sért felelős pénzügyminiszter miért nem tehet eleget az adócsökken­tésért folyamodó hazai vállalkozók kérésének. Mindenesetre jó tud­ni, hogy Szlovákiában van a Volkswagen, meg hogy megvetette a lá­bát a U. S. Steel, de azt is tudjuk, müyen veszélyeket rejt egy-egy ré­gió számára, ha a gazdasága monokulturális. Amerika is figyel ránk JUHÁSZ LÁSZLÓ Ellenzéki kormánypártunk, az MKP berkeiből az utóbbi napokban többször elhangzott, a szombati országos tanácskozás napirendjén nem szerepel a menni vagy maradni kérdése, mégsem kizárt, sőt, megkockáztatom, valószínűleg fölmerül majd, van-e értelme a to­vábbi koalíciós tagságnak. Közhely, hogy Amerika keveset tud a mi kis közép-kelet-európai operettállamunkról. S bár a közhelyek mindig tartalmaznak egy nagy adag igazságot, féléves amerikai tapasztalata­im alapján mégis azt állítom: az Egyesült Államok kormánya igenis észrevette, mi minden változott Szlovákiában az 1998-as „rendszer- váltás” után. Az amerikai külügytől kezdve a kormányon kívüli szer­vezeteken át a Kongresszusig bezárólag számos mértékadó forrás hozta nyilvánosságra, illetve súgta megfelelő fülekbe: az MKP kor­mányba kerülése már önmagában is fontos fejezetet nyitott Szlovákia demokratizálódásában, és integrációs esélyeinket is jócskán növelte. A kisebbségi ügyekért felelős kormányalelnöki poszt létrehozása is ki­emelt helyet kapott az országértékelő jelentésekben. Csak két példa: az amerikai Kongresszus képviselőháza tavaly novemberben hozott egy határozatot, amelyben külön szól a magyar kisebbség kormány­beli érdekképviseletének pozitív voltáról, igaz, dicsérve a kisebbségi- nyelv-használatról szóló, azóta sokszor bírált törvényt is. Egy interjú- ban Madeleine Albright külügyminiszter sem rejtette véka alá afölött érzett örömét, hogy a magyarok ott vannak a kormánykoalícióban. További példák helyett most csak egy ténymegállapítás: az Egyesült Államok kormánya és kisebbségi szakértői is pozitívan viszonyultak az MKP eddig elért eredményeihez. Kérdés, hogyan változna az Egye­sült Államok mértékadó politikusainak és polgári szervezeteinek hoz­záállása egy MKP nélküli kormányhoz. Azt hiszem, lenne mit magyaráznunk. Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (58238322, fax: 58238321) Főszerkesztő: Grendel Ágota (58238318, fax: 58238320) Főszerkesztő-helyettes: Molnár Norbert (58238338) Kiadásvezetők: Madi Géza, Holop Zsolt (58238342) Rovatvezetők: Gágyor Aliz - politika (58238311), Sidó H. Zoltán - gazdaság (58238312), Tallósi Béla - kultúra (58238313), Urbán Gabriella - panoráma, téma (58238339), Fábián Éva - régió (58238310), Tomi Vince - sport (58238340) Szerkesztőség: Prievozská 14/A, P. O. BOX 49, 824 88 Bratislava 26 Hírfelvétel: 58238342, fax: 58238343 Fiókszerkesztőségek: Nagykapos: 0949/6382806, Kassa: 095/6002248, Rimaszombat: 0866/5684214, Rozsnyó: 0942/7329424, Komárom: tel., fax: 0819/7704200, Nyitra: 087/6522543. Kiadja a Grand Press Rt. és a Petit Press Rt., Dostojevského rad 1,811 09 Bratislava Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 59233101, fax: 52967472 Az igazgatótanács tagjai: Stanislav Ziacik - kereskedelmi osztály-, tel.: 59233201, fax: 52920051, Slezákné Kovács Edit - értékesítési és üzemeltetési osztály-, tel.: 58238322, fax: 58238321, Roman Schlarmann, pénzügyi osztály, tel.: 59233169 Marketing: 59233274, lapterjesztés, laprendelés: 58238324, fax: 58238326 Hirdetési osztály: 58238262, 58238332, 59233200, 59233240, fax: 58238331, 52920051, 52921372, E-mail: reklama@ujszo.com , inzercia@vyvsme.sk ; Kassa: Kovácska 28, 095/6709548, 6709559, fax: 095/6709558. Nyomja a CONCORDIA KFT., Bratislava. Teijeszti: a Szlovák Posta Rt., PrNS Rt., D. A. CZVEDLER KFT. Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Grand Press terjesztési osztályán és a PrNS-ben. Külföldi megrendelések: Versus Rt., ES-vyvoz tlace, Kosická 1, 813 80 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 179/93 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. E-mail: redakcia@ujszo.com TALLÓZÓ SME Három hete a jugoszláviai ellenzék még örült volna a hírnek, hogy jelöltje, Kostunica bekerül a második fordulóba A lap munkatársa kétségbe vonja Vladimír Palkó szavait, hogy az ato­merőműveket a rendőrségnek és nem őrző-védő szolgálatnak kellene védenie. A rendőrségnek egyelőre nincs pénze ilyen bonyolult feladat ellátásához, amihez speciális eszkö­zökre van szükség. A cikk írója szerint az ügy lényege az, hogy a Dynastia cég be akar kerülni ebbe a buliba. Mivel a Dynastia a nyilvános pályázaton csak a negyedik helyen végzett, érthetetlen, hogy a villamos művek miért épp ezt választotta ki. Illetve nem annyira érthetetlen, hi­szen a Dynastia annak a Slavia Capi­tal cégnek az udvari szolgálata és nyomozóirodája, mely komoly kap­csolatokkal rendelkezik Cérnák gazdasági exminiszterrel, és elég jó­ban vannak a jelenlegivel, Harac- chal is . Felmerül a gyanú, hogy va­laki fentről leszólt. Cérnáknak egy Slavia Capitallal kapcsolatos ügy miatt kellett lemondania, de úgy tűnik, Harach nem tanult ebből. Hidegre tették... (Fotó: www.fudge.cz ) Végre dereng az alagút vége Három héttel ezelőtt a jugo­szláviai ellenzék még kitörő örömmel fogadta volna a hírt, hogy jelöltje, Kostunica bekerül a második forduló­ba, s ott talán már komoly esélye lehet. SINKOVITS PÉTER Időközben a helyzet alaposan meg­változott, hiszen a tízévi háborúsko­dásból és nemzeti eufóriából kijóza­nodó, s a leromlott megélhetési vi­szonyok miatt elkeseredett válasz­tópolgárok a vártnál - és a csalások ellenére is - meggyőzőbb többség­gel utasították el a korábban istení­tett elnököt és rendszerét. Meglepő, hogy semmi meglepő nem történt: az ellenzék győzött, a rezsim pedig nem ismeri be vereségét. E pillanat­ban mintegy 600 ezer szavazólap sora „lóg”, az utólagos (együttes) el­lenőrzésre egyre kevesebb a re­mény. Látván a szövetségi szavazási bizottság dicstelen tevékenységét, sokan már azok közül is átálltak, akik eddig Milosevics táborát segí­tették. Marad tehát a kérdés, mi le­gyen a jelenlegi elnökkel (akinek fia, az ifjú Milosevics egy nap alatt felszámolta pozsarevaci szórakozta­tó központját, s állítólag máris kül­földre távozott, az elnök feleségét, Miijana Markovicsot, az Egyesült Baloldal vezetőjét pedig idegössze­omlással kezelik). A rézsűn halálos sebet kapott. A re­zsim ezért veszélyes. A most kiala­kult patthelyzetből (a második for­duló erőltetése) egyenes út vezethet a nyűt diktatúrába, a rendkívüli ál­lapotba. Vagy valóban a polgárhá­A rezsim halálos sebet kapott. A rezsim ezért veszélyes. borúba. Egyelőre inkább hihetőnek tűnik, hogy a formaságokat mindig szem előtt tartó és a ravasz taktizá- lásában szinte utolérhetetlen Milo­sevics utasítására színházi produk­cióként az elnökválasztás második fordulóját mégis megtartják, s a cse­kély szavazatokat száz százaléknak véve kihirdetik, a volt elnök marad a helyén. A szocialisták és az egyesült baloldaliak ezután csak abban biza­kodhatnak, hátha kifullad az ellen­zékiek tömegszervező lendülete. Egy másik változat szerint a szövet­ségi parlamentben - a választáso­kon a Djukanovicshoz hű monte- negróiak távolmaradása révén kia­lakult arányok miatt - Müosevics akár kormányfő is lehet. Ez ugyan kevésbé valószínű, ám tény: Müose­vics minden variánsba beleegyezne, amely távol tartja őt Hágától, és kö­zel a hatalom csúcsához. Helyzet- megítélők szerint egyébként mind kevesebb a befolyása a katonaságra, a rendőrséget azonban (még) több­nyire ő irányítja. Az eddigi kényúr- riak azonban számolnia kell azzal is, hogy egyre több eddigi közvetlen munkatársa fordít neki hátat; szoci­alista tisztségviselők, gazdasági ve­zetők mondanak le, állnak át vagy igyekeznek eltűnni szem elől. Végül - bár a távolabbról érkező informá­ciókat óvatosan kell kezelni - nem kerülhető ki annak latolgatása sem, hogy a Nyugat közbenjárására Milo­sevics« (a nemzetközi törvényszé­ket elfelejtendő) valahova külföldre „menekítik”. Jugoszláviában sokan ebben a megoldásban bíznak. A Kostunica nevével fémjelzett el­lenzék az elnökválasztás második fordulóját kereken elutasította, az ugyanis a választási csalás elismeré­sét jelentené (számításaik szerint je­löltjük támogatottsága az első rund­ban 53-54 százalékos). A lakosságot általános bojkottra szólították fel, beleértve a polgári engedetlenség minden létező formáját. Számos in­tézmény, vállalat és egyetem máris szünetelteti munkáját, az utakra tor­laszokat állítanak. Szerbia megbé­nul. Szerbia jelezni próbálja, megé­rett a helyzet a hatalom átadására. Bárhogyan történik is - néhány nap vagy néhány hónap töredékében -, a visszafordíthatatlan folyamat el­kezdődött. Ahogyan mondani szo­kás, most már végre látszik az ala­gút vége. Kis-Jugoszlávia polgárai felocsúdtak. Rádöbbenve egy vég­zetes és szemfényvesztő politika ka­tasztrofális következményeire, most milliók követelik a változást. Egy sö­tét folt tűnhet el mindörökké Euró­pa térképéről. A Hamasz, az Iszlám dzsihád és a Hizballáh vezetői „szent háborúra" szólítottak fel „a cionista ellenséggel" szemben Véres, kompromisszumokkal övezett béke KOVÁCS ATTILA Az akció-reakció elv alapján történt minden: a Camp David II. és III. tra­gikomikus sikertelensége után a kö­zeledő elnökválasztások nyomására Clinton elnök és a Demokrata Párt kétségbeesetten igyekezett A1 Gore érdekében külpolitikai bombasikert felmutatni. A Palesztin Autonómia és az Izrael kormányai - részben a saját érdekükben, részben az ameri­kai nyomás előtt meghajolva - a múlt hét szerdáján Barak Tel Aviv-i házában meg is egyeztek, hogy ki­küldik Washingtonba legújabb bé­keküldöttségeiket. Szaíb Árakát és Slomo Ben-Ami - már sokadszor - becsomagolt, hogy csütörtökön egy újabb Camp David-i csúcsra men­jen. De más is készülődött és ment is, bár máshová. A jobboldali Likud tömörülés vezetője és az izraeli el­lenzék egyik legarrogánsabb képvi­selője, a populista Ariel Sáron az­nap a jeruzsálemi Templom-hegyre ment, a judaizmus és az iszlám szent helyére. Sáron a Harám as-sa- rífot, a „Szent körzetet” - ahogy ara­bul a Templom-hegyet, az iszlám harmadik legszentebb helyét hívják - saját bevallása szerint „mint a bé­ke küldötte” látogatta meg. De rajta kívül csak kevesen értékelték volna a több mint százfőnyi izraeli katona és két tucat testőr társaságában megtett látogatást „templom-hegyi békesétának”. Elsősorban persze a palesztin moszlimok nem értelmez­ték békeüzenetnek Sáron egyér­telműen provokatív jelenlétét, és a forróbbfejű tinédzserek igyekeztek ennek - és nemcsak szóval - hangot adni. Hamarosan repült is minden, ami kéznél és mozdítható volt Ariel Sáron és kísérői felé, s ez utóbbiak könnygázzal és gumilövedékekkel válaszoltak. így indult el a lavina. Még aznap lángba borult Jeruzsá­lem, egész Ciszjordánia és Gázai- övezet, égtek a gumiabroncsok és állandósultak az utcai csetepaték az álarcos palesztin fiatalok, a palesz­tin rendőrség és az izraeli „rend- fenntartó” egységek között. Másnap a konfrontáció újult erővel lángolt fel. A Saron-féle provokáción felhá­borodott és az al-Aksza mecsetben a péntek déli ünnepi prédikációjával feltüzelt moszlimok kővel dobálták meg az alattuk, a Templom-hegy lá­bánál levő Siratófalnál imádkozó zsidó hívőket. A péntek esti mérleg hét palesztin és egy izraeli halott, több száz sebesült mindkét oldalon. Szombaton megkezdődött a palesz­tin hatóságok által hirdetett általá­nos sztrájk. Tízezrek vonultak az ut­cákra, és bár az izraeli hadsereg és a Bet Sem - a belbiztonsági szolgálat - lezárták a Palesztin autonóm terü­let határait, a tiltakozási hullám át­csapott az észak-izraeli arab telepü­lésekre is. A gumüövedékeket fel­váltotta az élestöltény; Nábuluszban tankokat, a Gázai övezetben pedig rakétákat is bevetett az izraeli had­sereg, amely most már a követ do­báló fiatalokon kívül elsősorban a palesztin rendőrséggel állt szem­ben. Ennek függvényében a halot­tak és sebesültek száma is radikáli­san megnőtt, és komoly nemzetközi visszhangja is lett a Sáron kiváltotta konfrontációnak. Tütakozó töme­gek lepték el Kairó, Damaszkusz, Ammán utcáit, az arab és iszlám or­szágok vezetői egymás után ítélték el az „izraeli provokációt”. Még éle­sebben fogalmaztak a palesztin-iz­raeli konfliktusban „érdekelt” radi­kálisok. A Hamasz , az Iszlám dzsi­hád és a Hizballáh vezetői „szent háborúra” szólítottak fel „a cionista ellenséggel” szemben, a Washing­tonban folyó béketárgyalások azon­nali megszakítását, Arafát lemondá­sát követelték. De nemcsak a palesz­tinokkal szemben - pozitívan - elfo­gult országok és vezetőik ítélték el Izrael nyerserő-politikáját. Az EU és Kofi Anan ENSZ-főtitkár is kemé­nyen bírálták a kemény izraeli fellé­pést. Összeült az ENSZ Biztonsági Tanácsa, hogy megoldást keressen a véres konfrontáció megfékezésére, és Albright amerikai külügyminisz­ter kezdeményezésére újabb palesz­tin-izraeli csúcs is készülődik, ezút­tal Párizsban. Az összecsapások pe­dig tovább folynak, és minden nap több tucat új halottat és sebesültet jelent. A helyzet kísértetiesen kezd emlékeztetni a nyolcvanas évek vé­gére, amikor az utcai harcok az inti­fada volt Izrael-Palesztina szomorú realitása. Egy újabb - sorban a har­madik - intifáda kezdődött volna? „Igen, itt a III. intifáda”, áll az arab és izraeli lapokban, és tagadhatatla­nul nagyobb az esélye egy újabb, tartós palesztin népfelkelésnek, mint bármikor is az elmúlt öt évben volt. Nyüvánvaló, hogy a palesz­tin-izraeli, és az ennek függvénye­ként létező, reménybeli közel-keleti béke véres, lassú és fájdalmas kompromisszumokkal övezett fo­lyamat eredményeképpen fog meg­születni. Érvényes volna ez Ariel Sá­ron, a Hamasz, Ciszjordánia fanati­kus izraeli telepesei vagy az iszlám „keményszívű” palesztin élharcosai által elkövetett újabb és újabb „fé­nyes hőstettek” nélkül is. Talán ke­vésbé lenne véres és egy kicsivel gyorsabb. Hogy mit jelentene ez pontosabban? Elsősorban esélyt a ma az utcán köveket dobáló palesz­tin és könnygázzal válaszoló izraeli tizen- és huszonéveseknek, hogy a fiaikat már nem sebezheti halálra az „ellenség” egy jól irányzott köve vagy lövedéke, mert nem lesznek egymás ellenségei. Ez nem jelenti azt hogy barátság váltaná fel a több mint nyolcvanéves palesztin-izraeli ellenségeskedést. A békefolyamat híveinek célja sem ez. Barak és Ara­fát nem barátok, „csak” partnerek igyekeznek lenni. Az együttműkö­déshez és megegyezéshez ugyanis partnerekre van szükség. Hogy mit szeretne Sáron, a Hamasz és a hoz­zájuk hasonlóak? Nehéz élhinni, hogy a mostani véres konfrontáció­nál többet. Ez az egyetlen dolog ugyanis, amiből a béke éllenében politikai tőkét kovácsolhatnak, és ami hivatkozási alapot adhat nekik az általuk képviselt „gyűlöletpoliti­ka” folytatására. A szerző arabszakértő

Next

/
Thumbnails
Contents