Új Szó, 2000. október (53. évfolyam, 226-251. szám)
2000-10-19 / 241. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2000. OKTÓBER 19. Sport 23 Labdarúgó Bajnokok Ligája: a Sporting Lisszabont Portugáliában leiskolázta a Szpartak Moszkva * Gólzápor a spanyol fővárosban Pozsony. A 4. forduló mérkőzéseivel (A-, B-, C- és D- csoport) folytatódott a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportküzdelme. Két fordulóval az első felvonás befejezése előtt már biztos továbbjutó a tavalyi két döntős, a címvédő Real Madrid, valamint az FC Valencia. ÖSSZEÁLLÍTÁS Kedden valódi gólzáport láthatott a San Bernabeu-stadion hatvanezres közönsége: a Real erőtől duzzadó játékkal 5:3 arányban fektette két vállra az ugyancsak támadó felvonásban futballozó Leverkusent, amely eléggé elfáradt a hajrára. „Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyedén harcoljuk majd ki a to- ^|1 vábbjutást” - nyilatkozta Vincente del Bosque, a Real ismert vezetőedzője. A németek mestere, Christoph Daum így látta a madridi 90 percet: „Ezúttal is hihetetlen hibákat vétettünk a védekezés során, és ez sorsdöntőnek bizonyult!” Lisszabonban kitett magáért a Szpartak Moszkva. Oleg Roman- cev vezeteőedző legénysége alapos leckét adott (3:0) a Sportingnak a modern támadófutballból. Augusto Inacio, a házigazdák mes„Ezúttal is hihetetlen hibákat vétettünk a védekezés során.” tere: „Ezen az estén egyszerűen semmi sem sikerült. Helyzeteink is voltak, ám ezeket rendre elpuskáztuk!” Az oroszoknak már csak egy pontra van szükségük, hogy továbblépjenek. EREDMÉNYEK A-CSOPORT: Sporting Lisszabon- Szpartak Moszkva 0:3 (0:1). GólA francia Pires lőtte az angolok egyenlítő gólját a Lazio-Arsenal labdarúgó BL-mérkőzésen. Középen Henry, mellette Lauren. (TA SR/AP) lövők: Dimas (16., öngól), Tyitov (52. és 67.). Játékvezető: Bafber; 30 ezer néző. Real Madrid-Bayer Leverkusen 5:3 (2:1). Góllövők: Guti (4. és 65.), Helguera (24.), Raul (75.), Figo (88. - 11-esből), ill. Brdarics (20.), Kirsten (55.), Rink (78.). Játékvezető: Messina; 60 ezer néző. 1. Real Madrid 4 3 1 0 11:7 10 2. Szpartak 4 3 0 1 8:2 9 3. Leverkusen 4 1 0 3 8:12 3 4. Sporting 4 0 1 3 5:11 1 Ez következik (október 25.): Bayer Leverkusen-Szpartak Moszkva, Real Madrid-Sporting Lisszabon. B-CSOPORT: Lazio-Arsenal 1:1 (1:0). Góllövők: Nedvéd (24.), ill. Pires (88.). Játékvezető: Krug, 40 000 néző. Sahtyor Donyeck-Sparta Praha 2:1 (1:1). Góllövők: Gleveckas (35.), Zubov (87. - 11-esből), ill. Jarosík (16.). Játékvezető: Uzunov. 1. Arsenal 4 3 1 0 7:3 10 2. Lazio 4 2 1 1 7:3 7 3. Sahtyor 4 1 0 3 6:10 3 4, Sparta 4 1 0 3 4:8 3 Ez következik (október 25.): Arse- nal-Sparta Praha, Lazio-Sahtyor Donyeck. C-CSOPORT: Olympique Lyon-FC Valencia 1:2 (0:1). Góllövők: Marlet (90.), ill. Sanchez (45.), Baraja (85.). Játékvezető: Durkin; 38 900 néző. ' Heerenveen-Olimpiakosz Pireusz 1:0 (0:0). Góllövő: Jensen (82.). Játékvezető: Strampe; 12 ezer néző. 1. Valencia 4 4 0 0 6:2 12 2. Olimpiakosz 4 2 0 2 5:4 6 3. Lyon 4 1 0 3 5:6 3 4. Heerenveen 4 1 0 3 2:6 3 Ez következik (október 25.): Olimpiakosz-Valencia, Heerenveen- Olympique Lyon. D-CSOPORT: Sturm Graz-AS Monaco 2:0 (1:0). Góllövők: Schopp (39. és 88.). Játékvezető: Cesari; 15 400 néző. Glasgow Rangers-Galatasaray Istanbul 0:0. Játékvezető: Merk; 49 600 néző. 1. Rangers 4 2 1 1 8:3 7 2. Galatasaray 4 2 1 1 6:7 7 3. Sturm Graz 4 2 0 2 5:10 6 4. Monaco 4 1 0 3 7:6 3 Ez következik (október 25.): Mo- naco-Galatasaray, Sturm Graz- Glasgow Rangers. EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK ♦ AII. labdarúgóliga 12. fordulójának elhalasztott mérkőzésén Mári- atölgyesen: Dubnica-Humenné 1:1 (0:1), góllövők: Nosicky, illetve Ondík. ♦ Döntetlen lett a 6. játszma a 2 millió dollár összdíjazású profi sakkvilágbajnoki döntőben az orosz Garri Kaszparov és honfitársa, Vlagyimir Kramnyik között. A parti hétórás küzdelemben, a 66. lépés után zárult remivel, Kramnyik vezette a világos bábukat. A párharc állása 3,5:2,5 Kramnyik javára. ♦ A hoki Extraliga 16. fordulójának eredményei: Slovan-Martin 4:2, Trencín-Lipt. MikuláS 5:2, Zvolen-Kosice 5:1, Skalica-Pop- rad 4:1. ♦ A Cseh Kerékpáros Szövetség fegyelmi bizottsága hat hónapra felfüggesztette a profi kerékpáros, Jan Hruska versenyzési jogát, doppingvétség miatt. ♦ Axel Schulz, német profi bokszoló a ring helyett néhány napra a konyhát választotta, ugyanis a csütörtökön kezdődő frankfurti könyvvásárra egy receptkönyvet jelentet meg. ♦ A síugró Világ Kupa összetett pontversenyében kétszer győztes Martin Schmittnek ítélték a szakújságírók a Nemzetközi Sí Szövetség (FIS) által alapított „Az év északi síkirálya” trófeát a finnországi Lahtiban megrendezett tanácskozásukon. ♦ Meglepetés született a női kézilabda Extraliga 9. fordulójának slágermérkőzésén, az Inter 26:23 (13:13) arányban legyőzte a bajnok vágsellyei csapatot; legeredményesebbek: Reisenbüchlerová 7, Leitgebová 7, ill. Dubajová 13, Flaska 4 gól. ♦ Szerdán sajtótájékoztatón mutatták be Bicskei Bertalannak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának „Utánpótláskorú labdarúgók felkészítése” című filmjét. ♦ A Kanadai Olimpiai Bizottság (COA) hivatalosan követeli, hogy vizsgálják ki az olasz olimpiai bajnok kajakos, Josefa Idem doppingügyét. ♦ George Weah, a Manchester Citytől elbocsátott 34 éves libériái futballista, az 1995-ös aranylab- dás az idény végéig a Marseille együttesét erősíti. ♦ A KENŐ 10 tegnapi sorsolásának nyerőszámai: 1, 5, 7, 11, 20, 27, 28, 32, 34, 35, 40, 44, 47, 49, 56, 57, 59, 68, 75, 77. . Jana Purdjaková győztes visszatérése Varsóban Aranyat érő ezüstérmek Sydney. Szerdán az ünnepélyes megnyitóval, az olimpiai láng meggyújtásával megkezdődött Sydneyben a világ legjobb fogyatékos sportolóinak 11. paralimpiája. A 18 sportág 550 versenyszámában sorra kerülő vetélkedés október 29-ig tart. A háromórásra tervezett látványosságot kisebb eső előzte meg, de a műsort már nem zavarta az időjárás. Először az ausztrál légierő két vadászgépe húzott el az Olimpiai-stadion felett, majd az ausztrál himnusz következett. A közönség, hasonlóan a két hete véget ért nyári olimpia megnyitójához, most is tevékeny részese volt az eseményeknek, egy-egy fáklyát lengetve. Eközben a színpadon ismert ausztrál művészek gondoskodtak a jó hangulatról. A zenés bevezető után a felvonuláson 121 ország sportolóit köszön- jbtötte a csaknem 100 000 ezer néző. A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) tagországai közül csak hét - Guatemala, Uganda, Niger, Szudán, Sierra Leone, a Guineái Köztársaság és Kamerun - nem küldött versenyzőt Sydneybe. Ennek ellenére rekordszámú nemzet képviselteti magát a játékokon: négy éve Atlantába „mindössze” 103 országból érkezett küldöttség. A bevonulás után folytatódott a vidám hangulatú műsor, majd John Grantnek, a paralimpia szervező bi: zottsága vezetőjének és Robert Ste- adwordnek, az IPC elnökének rövid köszöntője után Sir William Deane ausztrál főkormányzó hivatalosan is megnyitotta a paralimpiát. Az olimpiai lángot az ausztrálok hétszeres paralimpiai bajnok kerekesszékes atlétája, Louise Sauvage gyújtotta meg. Az IPC vendégeként jelen volt a megnyitón Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság jövőre leköszönő, 80 éves elnöke. A 3823 résztvevő 18 sportág 550 versenyszámában méri össze tudását. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Varsó/Pozsony. Szlovákia testépítői és fitnessversenyzői egy arany- és két ezüstéremmel megerősítették helyüket a világ élmezőnyében a hétvégi, varsói világ- bajnokságon. Mit tapasztaltak a dobogósok? Jana Purdjaková közel kétéves eltiltását követően tért vissza a pódiumra. Kilencvennyolcas vb-el- sősége után doppingszert találtak a szervezetében, így kényszerpihenő következett. Máig félreértésnek tartja az esetet, részleteit homály fedi. Végül büntetésének utolsó tizenkét napját elengedték, így indulhatott Varsóban. Alapos felkészültségét bizonyítja, hogy megnyerte az 57 küósok viadalát, és Juraj Vrábel- lel a párosok versenyében lett második. „Érmes reményekkel utaztam a vb-re, még az aranyra is gondoltam. Nagyon hiányzott már a versenyzés, ezért alig várom a következő évet, amelynek mindkét csúcseseményére, az Eb-re és vb-re is felkészülök. Egyelőre nem leszek profi” - árulkodott a csinos hölgy. Páros társa, Juraj Vrábel bőbeszédűbb volt: „Versenyszámunkban előnyünkre szolgált, hogy Janka már egyszer nyert a vb-n. Nem szoktunk még nagyon össze, de így is igen közel lehettünk a győzelemhez. Csakhát akkor a címvédő és házigazda lengyel párost kellett volna megelőznünk. Fölényesen nyertük a döntőt, de tetemes elődöntőbeli hátrányunkat már nem sikerült behoznunk. Aranyat ér számunkra az ezüst is.” Ugyanilyen elégedetten értékelte második helyét a 160 cm alatti kategóriában Iveta Chrfanová fitness- versenyzónó, aki korábban már kétszer volt világbajnok: „Csak egy lengyel útlevél választott el az elsőségtől. Már előtte tudtam, hogy aranyat jelenthet számomra a második hely is. Ez bekövetkezett. Csipetnyi csalódás sincs bennem. Profi nem akarok lenni. Befejezem, s ezentúl azon munkálkodom, hogy hogyan szabaduljak meg az öt év alatt felszedett izomzatomtól.” (jmk) Paralimpia 2000: ismét fellobbant a láng Sydneyben Közel négyezer részvevő MTI-TUDÓSlTÁS t & RÖVIDEN Laurinec: „A szövetség csak postás volt" Pozsony. „A Szlovák Labdarúgó Szövetség saját szempontjából lezártnak tekinti a 21 éven aluli futballisták Európa-bajnoksága rendezésével kapcsolatos pénzügyi kérdéseket - jelentette ki a tegnapi sajtótájékoztatón Frantisek Laurinec elnök. - A szövetség csak postásként működött közre az állami kasszából kapott anyagiak elosztásánál, átutalta a pénzt az egyes kluboknak. Ami a szövetségben történt anyagi visszaéléseket és az esetleges okirathamísítást Ítéleti, átadtuk az ügyet a hatóságoknak. (SITA) Gimibajnokság: teremfoci Érsekújváron Érsekújvár. Ma a teremfocitornával folytatódik a Szlovákiai Magyar Gimnáziumok Országos Bajnoksága. Délelőtt 9 órakor Érse- kújvárott két csarnokban várhatóan három csoportban kezdődnek a küzdelmek. Mint Oros Tibor, a vendéglátó gimnázium tornatanára lapunknak elmondta: kilenc iskola jelezte részvételét, s köztük van a tavalyi győztes, a pozsonyi gimnázium csapata is. Megvédi elsőségét, vagy újra a házigazda lesz a bajnok? (jmk) Ecclestone csodálja Schumachert London. Bernie Ecclestone a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) alelnöke - aki sohasem rejtette véka alá mennyire kedveli Michael Schumachert - kijelentette, hogy a brazil Ayrton Senna halála óta a német a legjobb Forma-l-es pilóta, s méltó utóda a legendás brazil versenyzőnek. „Schumacher karizmatikus egyéniség, ami csak az igazi nagy bajnokokat jellemzi!” - fogalmazott Ecclestone a Forma-l-es versenyek jogtulajdonosa. (MTI) Muhammad Ali perel Los Angeles. Muhammad Ali, egykori profi nehézsúlyú ökölvívó-világbajnok, a római olimpia aranyérmese (1960, még Cassius Clay néven) jogtalan névhasználat miatt beperelt egy New York-i ruhagyárat. Ali ügyvédei szerint a bokszoló soha sem írt alá megállapodást az Active Apparel Group Inc. nevű céggel, sőt, éppen egy másik vállalattal, az ügyben ugyancsak felperes, michigani G.Ó.A.T. Inc.-vel áll szerződésben. Ali ügyvédei úgy vélik, hogy a jogtalan névhasználat miatt több mint egymillió dollár kár érte az évek óta Parkinson-kórban szenvedő bokszlegendát. (MTI) Adócsalással vádolják a brazil klubokat Brasilia. A brazil parlament döntése értelmében ma kezdődik a labdarúgóklubok gazdasági ellenőrzése. A vizsgálatok lefolytatására különbizottságot állítottak fel. A politikusok szerint az egyesületek szabálytalanul gazdálkodnak és évente mintegy 100 millió dollár befizetését mulasztják el. (MTI) Puskás Ferenc: orvosi kivizsgálás, a család közleménye Nem fogad látogatót MTI-HiR Budapest. Puskás Ferenc egészségi állapota, kórházi kezelése iránt itthon és világszerte megnyilvánuló rendkívüli érdeklődésre való tekintettel a család jogi képviselője, dr. Éliás András az alábbi tájékoztatást adta: Puskás Ferenc „betegségéről” sajnálatos módon több félreértés is napvilágot látott. Aíisztánlátás érdekében közli a család, hogy Puskás „Öcsi” kórházi ellátás keretében általános orvosi kivizsgálás alatt áll. Ennek zavartalansága megköveteli, hogy látogatót nem fogadhat. A kórház vezetői - tekintettel a kötelező orvosi titoktartásra - sem személyesen, sem telefonon nem adhatnak felvilágosítást, ezért kérik az érdeklődés mellőzését, a Puskásért aggódók megértését. Puskás Ferenc és családja ezúton is köszönetét fejezi ki az Aranycsapat kapitánya iránt megnyilvánuló szeretetért, figyelemért. Pályakerékpár - új női világcsúcs: 1 óra alatt 43,5 km Anna Wilson bravúrja MTI-TUDÓSÍTÁS Melbourne. Az ausztrál Anna Wilson szerdán Melbourne-ben 43,5 km-re javította az egyórás pályakerékpározás világcsúcsát. A 41 éves francia Jeannie Longo- Ciprelli 1996. október 26-i 48,159 km-es teljesítménye ennél ugyan jobb, de az idén bevezetett új szabály szerint az időfutamok rekordjait csak abban az esetben hitelesítik, ha hagyományos kerékpárral érik el azt. A speciális, kisebb légellenállású kerékpárokkal - Longo ilyet „használt” felállított eredményeket tehát nem tekintik világcsúcsnak. A szabálymódosítás szerint a holland Cornelia van Oosten-Hage 1978-as rekordja dőlt meg szerdán az 1956-os olimpia helyszínén: Anna Wüson, Sydney kétszeres negyedik helyezettje, a tavalyi világ- bajnokság ezüstérmese 420 méterrel múlta felül elődjét. Százezer dollár Sir Stanley Matthews emléktárgyaiért Hétezer font egy mezért MTI-HÍR London. A február 23-án elhunyt Sir Stanley Matthews 400, futballal kapcsolatos emléktárgyát árverezték el összesen 66 000 font (100 000 dollár) értékben a legendás labdarúgó korábbi klubjának, a Stoke Citynek a stadionjában. A legmagasabb összeget, 7000 fontot (10 000 dollár) azért a zöld, 7-es számú mezért fizették, amelyet Matthews 1955-ben az Euró- pa-válogatott elleni mérkőzésen viselt. Közel ennyiért kelt el az 50es években, speciálisan Matthews részére készített extra könnyű stoplis cipő is. Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) 6000 dollárért vette meg Sir Stanley 1929-ben, 13 évesen nyert első aranyérmét, valamint azt az érmet, amelyet Matthews 1953-ban, az FA Kupa megnyerésekor kapott. A legendás labdarúgó több mint 700 bajnoki mérkőzést játszott a Stoke City és a Blackpool csapatában, és csak 1965-ben, 50 éves korában vonult vissza. Ő volt az első labdarúgó, akit a királynő lovaggá ütött.