Új Szó, 2000. szeptember (53. évfolyam, 202-225. szám)
2000-09-30 / 225. szám, szombat
2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2000. SZEPTEMBER 30. szakemberekre - értsd: geográfusokra, közgazdászokra, szociológusokra és gazdaságtörténészekre kellene bízni. Nem udvari szakértőkre és pártistállókból szalajtott kurzusemberkékre. Hogy ez van-e vagy nem, az sajnos az utóbbi hetek csatározásaiból még magyar részről sem derült ki egyértelműen. Ám az igen, hogy a jelenlegi patthelyzetben és a kormánykoalíció rejtett vagy érdeksovinizmusa miatt, no meg a szociból és Meciartól örökölt „valóság” miatt, kutya nehéz történelmi érvekkel előhozakodni. Nem is kell. Mi itt nem tehetünk igazságot, sem Trianonnal, sem a második világháború utáni béketárgyalásokkal kapcsolatban. Már csak a jövő szempontjából sem. Ezt Európának kéne kimondania. Na és egy felnőtt társadalomnak, amely kigyógyul a nacionalizmusából. Addig, sajnos, minden reformtörekvés csak pártalkuk, ha akarom nemzeti, ha akarom polgáriféle játékok martaléka lesz. Ha valaki olvasott Hamvas Bélát, tudja azt is, mit jelent az, hogy elhazudott táj. Az elhazudott táj, mesterséges és politikailag kierőszakolt, az ott élők a büdös életben nem fogják jól érezni magukat benne, még ha beleszülettek sem. Ezen el kellene gondolkodni. És ezen még a pénzinjekciók sem segítenek. Ha valaki ma végigmegy Dél- Szlovákián, akkor Tadeus Ro- sewitznek, a kiváló lengyel írónak egy kisregénycíme juthat eszébe: Halál, régi díszletek között. Hozzáteszem: halál régi, demokratákká vedlett túlélőművészek között is? publikánus módjára viselkedő el- nökfit Oprahnál megelőzte Gore, akit valahogy szívesebben szerepeltetnek a tévések. Az alelnök azóta együtt marháskodott David Lettermannel és a konkurens éjjeli show házigazdájával, Jay Lenóval, de kedélyesen hozta a figurát a legnézettebb reggeli beszélgetős műsorban, a Live With Regisben is. Gore-t még az MTV (zenei csatorna, nem a magyar királyi) is vendégül látta, szerencsére tőle nem kérdezték meg, milyen alsónadrágot hord, mint annak idején Clintontól. Joseph Lieberman szenátor, a demokraták ortodox zsidó alelnökjelöltje pedig egyenesen dalra fakadt Conan O’Brian műsorában. Értem én, hogy most minden százalék fontos, de ha valaki annyira sót- lan, mint Gore, és annyira egyszerű lelkületű, mint Bush, az ne akaijon mindenáron jópofizni a tévében, mert visszafelé sülhet el a sok show-zás, és majd sóbálvánnyá meredhetnek preferenciáik láttán, ha fel talál jönni a reformpárti Buchanan. Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (58238322, fax: 58238321) Főszerkesztő: Grendel Ágota (58238318, fax: 58238320) Főszerkesztő-helyettes: Molnár Norbert (58238338) Kiadásvezetók: Madi Géza, Holop Zsolt (58238342) Rovatvezetők: Gágyor Aliz - politika (58238311), Sidó H. Zoltán - gazdaság (58238312), Tallósi Béla - kultúra (58238313), Urbán Gabriella - panoráma, téma (58238339), Fábián Éva - régió (58238310), Tomi Vince - sport (58238340) Szerkesztőség: Prievozská 14/A, P. O. BOX 49,824 88 Bratislava 26 Hírfelvétel: 58238342, fax: 58238343 Fiókszerkesztőségek: Nagykapos: 0949/6382806, Kassa: 095/6002248, Rimaszombat: 0866/5684214, Rozsnyó: 0942/7329424, Komárom: tel., fax: 0819/7704200, Nyitra: 087/6522543. Kiadja a Grand Press Rt. és a Petit Press Rt., Dostojevského rad 1,81109 Bratislava Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 59233101, fax: 52967472 Az igazgatótanács tagjai: Stanislav Ziaőik- kereskedelmi osztály-, tel.: 59233201, fax: 52920051, Slezákné Kovács Edit - értékesítési és üzemeltetési osztály-, tel.: 58238322, fax: 58238321, Roman Schlarmann, pénzügyi osztály, tel.: 59233169 Marketing: 59233274, lapterjesztés, laprendelés: 58238324, fax: 58238326 Hirdetési osztály: 58238262, 58238332, 59233200, 59233240, fax: 58238331, 52920051,52921372, E-mail: reklama@ujszo.com , inzercia@vyvsme.sk ; Kassa: Kovácska 28,095/6709548,6709559, fax: 095/6709558. Nyomja a CONCORDIA KFT., Bratislava. Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., PrNS Rt., D. A. CZVEDLER KFT. Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Grand Press terjesztési osztályán és a PrNS-ben. Külföldi megrendelések: Versus Rt., ES-vyvoz tlaée, Kosická 1, 813 80 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 179/93 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. E-mail: redakcia@ujszo.com Nem térkép e táj... BUCHLOVICS PÉTER ...csak annak, tó „gépen száll fölébe” - írja Radnóti. Ám, a költő ebben a versében egy roppant lényeges dologra tapint rá. Arra, amiről - a köz- igazgatási reform kapcsán, de Szlovákia általános, gazdasági és szellemi talpraállása kapcsán is rengeteg politikus megfeledkezik: a táj, a leghumánusabb értelemben vett életkörnyezet szerves egységben kell, hogy álljon az ott élőkkel. Ahogy a tájban élő ember alakítja a környezetét, intézi mindennapos dolgait, tartja rendben portáját, faluját, városát, úgy mutatja maga a környezet a régió az ott élők gazdasági és szellemi színvonalát és felelősségét magával és embertársaival szemben. Mondhatnám, ez organikus földrajz, hallatlanul bonyolult kölcsönhatásokban és kényes egyensúlyokban realizálódó rendszer. Ha ebbe csak úgy felülről „belenyúlnak”, figyelmen kívül hagyva az ott élők érdekeit, nem ismerve a tájegységek természetes létfeltételeit, iszonyatos lavinát indíthatnak el. Épp ezért muszáj most is leírni: a köz- igazgatási reformhoz és a kerületek, járások, határok megváltoztatásához, valamint az ön- kormányzatok és mikrorégiók fejlesztéséhez, a hatáskörök arányos és igazságos elosztásához égető szükség van az egységes politikai szándékra, de minden további lépést már Két sótlan showman JUHÁSZ LÁSZLÓ November 7-én Amerikában nem a nagy októberit ünnepük, hanem elnököt választanak. A nagy nap előtt már csupán A1 Gore, Clinton szürke fegyverhordozója és George W. Bush, az elnökpapa butácska fia maradt versenyben, fej fej mellett időzve egyelőre. Az utolsó hetekben kampánystábjaik kijátsszák a legnagyobb adut, és főnökeiket rendre a rámenős és népszerű riporterragadozók elé vetik áldozatul. A két elnökaspiráns pedig a legnézettebb amerikai tóksókban hagy magából hülyét csinálni, énekelnek, táncolnak, vicceket mesélnek. Ifjabb Bush-tól például a minap Oprah Winfrey, a fekete riporterdíva akkora cuppanóst kapott 22 millió amerikai szeme láttára, hogy Bili se különbet Monicától. Az egyre kevésbé konzervatív reTALLÓZÓ IL SORE 24 ORE HÉTVÉG(R)E- Nincs itt valaki, aki ismeri a baloldal ellenszerét? Két nép járult az urnákhoz, hogy Európával kapcsolatban hozzon döntést: az egyik úgy határozott, hogy a földrész margóján akar maradni, a másik szeretne bejutni a kapukon - állapítja meg az olasz napilap. A civilizált dánok demokratikusan szavaztak arról, hogy Európa pályájának szélén kívánnak maradni. A szerbek szenvedélyesen közölték: szeremének visszatérni Európába. Annyira akarják, hogy többségük képes volt megtagadni legfőbb vezérét, és bebocsátást kérni Európától, amely tavaly még bombázta. A két jelenség az érem két oldala. A dánok azért lökik el maguktól a földrész egyesítésének lehetőségét, mert az csak közös valutát volt képes kínálni számukra, nem következetes, nagy lélegzetű európai politikát. Az egységes európai politika hiánya miatt kell a szerbelmek olyasmiért küzdeniük, ami a kontinens nagy részén már megvalósult. Egy hét a harcok j egyében Prága és Belgrád teljesen elhomályosította az e heti szlovákiai eseményeket. Jugoszlávia részben legyőzte saját Meciarját, Prágát pedig szétverte egy igazából megfoghatatlan massza. MOLNÁR NORBERT Persze, számunkra az a legfontosabb, hogy harmincadikként beléphettünk a világ legfejlettebb országait tömörítő szervezetbe, az OECD-be. Ami nem azt jelenti, hogy ténylegesen oda tartozunk. A tagság a gazdagok gesztusa Szlovákia felé, jelzés, hogy jó úton haladunk, van olyan vezetése az országnak, amely partnere a nyugatiaknak. Ám más üzenetet is magában hordoz a felvétel: a világ azt akarja, hogy visszafordíthatatlan legyen a Szlovákiában 1998-ban elindult folyamat. Hála a háláért: legyünk hálásak a kormánynak, amiért majd kedvezőbb hiteleket kap országunk, hiszen a spekulatív sávból a jóval megbízhatóbbá kerülünk. Csak azt ne feledjük: olyan kormányt tudnak szeretni az emberek, amelyik legalább részben egységes, és valami kézzelfoghatót is letesz az asztalra. Adjunk neki még két évet. Prágában jött össze a vüág pénzembereinek krémje, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank rendes évi közgyűlésén számba vegye az utóbbi egy év történéseit a pénzpiacon és az egyes országok költségvetésében. Tény, helyenként gyanús, amit az IMF és:a Világbank csinál, de annyira nem, hogy ezért szétverjenek egy fővárost. Hogy mi vezérü a globofóboknak nevezett vandálokat, nehéz lenne megfogalmazni. Egy biztos, nem az igazságosabb világért harcolnak. A balhé kedvéért bármilyen eszme rabszolgái lesznek, csak a demokrácia nem hatja meg őket. Ahelyett, hogy szétverik a McDonald’s, a KFC helyiségeit vagy a bankokat, a választás szelleme munkálkodhatna bennük: senki nem kényszeríti őket a „globális” termékekre, fogyasszanak kofo- lát, ha akarnak. A szegénység gondjait meg törés-zúzással nem oldják meg, annyi szent. Jugoszláviában letaszították trónjáról Meciart durvább kiadásban, s választottak egy kevésbé konszoüA szegénység gondjait meg törés-zúzással nem oldják meg, annyi szent. dált Camogurskyt, akinek az egész világ örül. Számunkra az az igazi pozitívuma ennek a választásnak, hogy bebizonyította, elég távol vagyunk a Balkántól. Ahogy most Belgrádban, két évvel ezelőtt Pozsonyban mi, akkori ellenzékiek szintén félelmeinket fogalmaztuk meg a választási eredmények meghamisítása miatt. Szerencsére, mi ezt megúsztuk. Jugoszláviának ez nem adatott meg. Milosevicsék legalább annyit el tudtak csalni a szavazatokból, hogy Kostunica másodszor is kénytelen legyen ringbe szállni. S ekkor a jugoszláv ellenzék egy éretlen húzással kijelentette: nem köt kompromisszumot, a voksolást alaposan megnyerte, nem hajlandó a második fordulós színjátékban részt venni, mondván, legiti- mizálnák a szocialisták csalásait. Derekas és nyakas hozzáállás, ám mennyiben lendít az ügyön, ha Milosevics - a jól kiépített csadósrend- szerével - ismételten megválasztatja magát elnöknek, hiszen neki aztán teljesen mindegy, hogy a Nyugat ezek után hogyan viszonyul országához. A szankcióknál, a harag- szomrádnál rosszabb nem jöhet, maximum egy újabb bombázás. Azt meg a maga javára tudja fordítani, hiszen annak a nagymestere. AZ EU ALAPFOKON Európai Bíróság (European Court of Justice) ONDREJCSÁK RÓBERT A bíróság az EU öt fő intézményének egyike, székhelye Luxemburg. A kezdetektől fogva központi szerepet játszott az EK-nak egy jogi megalapozottságú közösségé válásában. Állandó ösztönzője a közösségi szabályok továbbfejlődésének, így a szorosabb integrációnak is. Az ügyek tárgyalása az Európai Unió hivatalos nyelvein folyik, a munkanyelv viszont a francia. Bírókból és főügyészekből áll, akiket a tagállamok kormányai neveznek tó hat évre, elnökét három évre a bírók választják. Az Európai Közösség egységes bíróságának létrehozását már az EK közös intézményeiről szóló Konvenció elrendelte 1957. március 25-én. A bírók és a főügyészek megvizsgálják a bíróság elé kerülő eseteket, a tárgyalás folyamán ismertetik független véleményüket, és ajánlást tartalmazó írásbeli véleményt terjesztenek a bíróság elé (a szavazásban a főügyészek nem vesznek részt). A döntések többségi szavazással történnek, amire a tagállamoknak nem lehet befolyásuk, mert azok a bíróság saját jogértelmezésén alapulnak. így a szervezetnek nemzetek feletti jellege van. Az Európai Bíróságnak több funkciója van, tisztázza az Unió és a tagállamok közötti jogi kapcsolatokat és az egyes uniós intézmények egymáshoz való viszonyát, tehát mint európai alkotmánybíróság működik. Különleges esetekben, ha a felek így állapodnak meg, választott bíróságként járnak el. Közigazgatási bírósági feladatokat is ellát, mivel ítéletet hozhat a jogi és a termész- tes személyek által az Európai Unió intézkedései eüen indított perekben és az EU-tisztségviselők által az alkalmazásuk feltételeivel kapcsolatban benyújtott panaszok tárgyában. Polgári bíróságként foglalkozik a kártérítésekkel, főleg ha valamely hivatal felelőssége merül fel. A bíróság a jogalkotás őreként ellenőrzi, hogy az Európai Unió Tanácsa és az Európai Bizottság által meghozott jogszabályok megfelel- nek-e a szerződéseknek és az általános jogrendnek. Az Európai Bizottság, az Európa Tanács vagy bármelyik tagállam kikérheti az Európai Bíróság véleményét, hogy összhangban vannaik-e az uniós szerződéssel az Unió által más nemzetközi szervezettel vagy állammal kötendő szerződések. Az Európai Unió tulajdonképpeni létrejöttéig, tehát az ÉU-szerződés hatályba lépéséig (1993) a bíróság hatásköre korlátozott volt, csak addig terjedt, amíg egyes tagállamok hajlandóak voltak az ítéletek teljesítésére. 1993-tól lényeges változás történt. Azóta az Európai Bíróság már bírságot is kiszabhat az uniós tagállamokra, ha nem veszik figyelembe a bíróság ítéleteit. OLVASÓI LEVELEK Minden örömben van egy kis üröm Az Új Szó jóvoltából értesültem arról, hogy Galántán Billa áruházat nyitnak, amely 50 munkahelyet biztosít a város számára, ráadásul a város közel 10 millió korona jövedelemhez jutott a tranzakció jóvoltából. Alighanem az egésznek csak a másik fele igaz, ugyanis Ga- lánta méretéhez és lakosságának számához képest nagyon is el van látva bevásárlóközpontokkal (Jed- nota, Zdroj, Universal, Fapo, Moment, Premont), ahol jelenleg is többségében galántai alkalmazottak vannak. Szinte biztosra vehető, hogy a Billa áruház megnyitása után ezektől a cégektől elbocsátanak embereket, s számuk valószínűleg több lesz, mint az új munkahelyeké. Száz szónak is egy a vége, megint csak megbizonyosodhatunk arról, hogy Szlovákiában a hazai kereskedelmi hálózat szisz- tematikus tönkretevése folyik, s a hosszú távú bevételeket mellőzve, a rögtöni haszon lebeg a szemek előtt. Tény, hogy ezzel a lépéssel csak a sokszorosan gazdagabb külföldi cégeket patronáljuk a saját fejlődésünk rovására. Szinte biztosra vehetjük, hogy a negatív hatások nagyon hamar jelentkezni fognak, ugyanis az olyan mamutcégek, mint a Tesco, a Billa csak a hazai kereskedelmi cégek tönkretételén fáradoznak, amit mi a nagy amerikanizálódás közepette vakon és buzgón támogatunk. Drozd László Feketenyék Figyelmükbe ajánlom Kiknek? Politikusainknak. Történt ugyanis, hogy a pozsonypüspötó katolikus templomban közös szlovák-magyar, vasárnap szlo- vák-magyar-latin szentmise volt. Együtt imádkoztunk ugyanazért, tó-tó a maga nyelvén. Közösen. Meghallgattuk a másik nyelvén felolvasott szentírásokat. Közösen. Végül és nem utolsósorban kezet fogtunk egymással szlovák, magyar és cigány azért, hogy legyen békesség köztünk mindenkor. Szívből csináltuk. Isten akaratából? Lehet. Az is lehet, hogy poüti- kus is volt közöttünk, mivel nem ismertem senkit. Az azonban biztos, hogy akik ott voltunk, közös hazában élünk. Tisztelt Politikus Urak. Lám, a templomban egyforma jogaink vannak, ugyanazokért a célokért. Vajon meddig várjunk, hogy ez országos szintre emelkedjék. Az általunk választott parlamenti képviselőink zöme keresztény nézeteket vall (vagy színlel?). Tudomásom szerint ebbe nem fér bele a nacionalista és rasszista elveknek még a gondolata sem. Beletartozik viszont az összefogás a közös célok érdekében, legalább a kormányt alkotó pártok között. Van mire támaszkodni, hiszen a kormányprogram véghezvitelének alapja a koaü- ciós szerződés, amely valamennyi kormányalkotó párt birtokában van. Teljesítsék választóiknak tett ígéreteiket. Már csak két évük van arra, hogy legyen békesség köztünk mindenkor Isten akaratából. Ágh György Nagybodak-Beketfa (Somogyi Tibor felvétele) JEGYZET