Új Szó, 2000. szeptember (53. évfolyam, 202-225. szám)
2000-09-29 / 224. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2000. SZEPTEMBER 29. Sport Forma-1-es vb: a West-McLaren-Mercedes nem adja fel Semmi sem dőlt el A labdarúgó Bajnokok Ligája szerdai játéknapján csak a Bayer Leverkusen kapott ki saját otthonában Ketten még százszázalékosak MTI-INFORMÁCIÓ Miért nem nyert Budapesten Dudás Lajos? A főbíró másképp látta A madridi Roberto Carlos (középen) két gólt lőtt a Bayer Leverkusen-Real labdarúgó BL-mérkőzésen (TA SR/AP) Pozsony. Egy kivétellel hazai győzelmek születtek a labdarúgó Bajnokok Ligája szerdai mérkőzésein, s már csak két csapat százszázalékos, az Arsenal és a tavalyi döntős Valencia. ÖSSZEÁLLÍTÁS Nagy csalódást okozott Londonban a Lazio. Nem is annyira eredményességével, mint inkább játékával. A rómaiak szétesőn futballoztak, szinte alárendelt szerepet játszottak, alig-alig kerültek helyzetbe, állandó védekezésre kényszerültek. A sztároktól hemzsegő együttes örülhet, hogy megúszta két góllal. Kapott viszont ötöt a Sturm Graz, a francia bajnok Monaco lelépte ellenfelét, szebbnél szebb akciók után rúgta a gólokat, pedig a bajnokságban meglehetősen gyengén szerepel, de hát tudjuk, a kupamérkőzés egészen más. Ott óriási pénzek lebegnek a futballisták szeme előtt. Ahogy várható volt, a Sporting simán kikapott Moszkvában, a meccs hőse a brazil Robson volt: háromszor talált a hálóba. A Szpartak látványos támadó futballt produkált, a portugálok nem sok veszélyt jhelentettek, annak ellenére sem, hogy vezettek. Megszerezte első góljait és győzelA sztároktól hemzsegő Lazio örülhet, hogy megúszta két góllal. mét a Sparta. -Nem volt könnyű dolga, mert a Sahtyor Donyeck méltó ellenfélnek bizonyult. Az ukránok nyíltan játszottak, bár igazi nagy gólhelyzeteket a hazaiak teremtettek. A donyecki „bányászok” még nem szereztek pontot, akárcsak a Heerenveen. A-CSOPORT: Bayer Leverkusen-Re- al Madrid 2:3 (2:1). Góllövők: Schneider (27.), Ballack (44.), ill. R. Carlos (32. és 75.), Gutí (69.); 23 000 néző. Szpartak Moszkva- Sporting Lissszabon-3:l (1:1), Robson (43. és 67.), Marcao (81.), ill. Sa Pinto (24.); 70 000 néző. 1. Real Madrid 3 2 1 0 6:4 7 2. Szp. Moszkva 3 2 0 1 5:2 6 3. Leverkusen 3 1 0 2 5:7 3 4. Sp. Lisszabon 3 0 1 2 5:8 .1 Ez következik (október 17.): Real Madrid-Bayer Leverkusen, Sporting Lisszabon. B-CSOPORT: Arsenal-Lazio 2:0 (1:0), Ljungberg (43. és 56.). Sparta Praha-Sahtyor Donyeck 3:2 (0:0), Rosicky (54.), Hornák (73.), Jarosík (82.), ill. Zubov (56.), Hornák (80. öngól); 8 000 néző. 1. Arsenal 3 3 0 0 6:2 9 2. Lazio 3 2 0 1 6:2 6 3. Sparta Praha 3 1 0 2 3:6 ' 3 4. Donyeck 3 0 0 3 4:9 0 Ez következiuk (október 17.): Lazio-Arsenal, Sahtyor Donyeck- Sparta Praha. C-CSOPORT: Olympiakosz Pire- usz-SC Heerenveeen 2:0 (0:0), Giovanni (52. és 69.); 22 000 néző. FC Valencia-Olympique Lyon 1:0 (0:0), Zahovic (78.); 34 000 néző. 1. Valencia 3 3 0 0 4:1 9 2. O. Pireusz 3 2 0 1 5:3 6 3. Lyon 3 1 0 2 4:4 3 4. Heerenveen 3 0 0 3 1:6 0 Ez következik (október 17): Hee- renveen-Olympiakosz Pireusz, Olympique Lyon-Valencia. D-CSOPORT: AS Monaco-Sturm Graz 5:0 (3:0), Simone (13., 38. és 41.), Farnerud (77.), Nonda (85.); 8 000 néző. Galatasaray Istanbul-Glasgow Rangers 3:2 (0:0), Bülent (51.), Hakan Ünsal (58.), Jardel (70.), ill. Kancelskis (72.), van Bronckhorst (90.); 22 000 néző. 1. Galatasaray 3 2 0 1 6:7 6 2. G. Rangers 3 2 0 1 8:3 6 3. Monaco 3 1 0 2 7:4 3 4. Sturm Graz 3 1 0 2 3:10 3 Ez következik (október 17.): Sturm Graz-Monaco, Glasgow Rangers- Galatasaray. London/Róma. Ron Dennis, a West-McLaren-Mercedes csapatfőnöke cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint az istálló feladta volna a reményt, hogy megszerezze mindkét, a versenyzők és konstruktőrök világbajnoki versenyének elsőségét. Dennis szerint még semmi sem dőlt el, az idény hátralévő két futamán bármi megtörténhet. A világbajnoki címvédő Mika Häkkinen, a csapat finn versenyzője műszaki hiba miatt feladni kényszerült az Egyesült Államok Nagydíját, és ezzel a Ferrari német sztárja, Michael Schumacher nyolc ponttal átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben. A West-McLaren-Mercedes legfőbb célja most, hogy pilótái Japánban és Malajziában megnyerjék az utolsó két versenyt. A csapatfőnök szerint erre nagy esélye van az istállónak, mert versenyauÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Budapest/Ipolyság. Öt ország csapatainak részvételével zajlott szombaton Budapesten egy nemzetközi karateviadal. Az ipolysági Saag csapatából a legjobb eredményt Dudás Lajos érte el: a kumi- tésok plusz 78 kilós versenyében a második helyen végzett. Tapasztalatait foglalta össze lapunknak: „Színvonalas versenyen, jó képességű kumitésok indultak. Magyar, horvát, jugoszláv és magyar ellenfél legyőzése után egy újabb jugo- szláwal találkoztam a döntőben. Kikaptam, de mindenki azt mondta, nyernem kellett volna. A oldalbírók is nekem adták a meccset, de a főbíró minden szabályt felrúgva ellenkező döntést hozott. így veszítettem 6:5-re, ami kicsit bántóik Indianapolisban is gyorsabbak voltak a Ferrariknél.- A megbízhatóság a vb megnyerésének a kulcsa - mondta Dennis. - Egyetlen futamon nem lehet a világbajnokságot sem megnyerni, sem elveszíteni. Schumacher sem hisz abban, hogy már véget ért volna a küzdelem:- Tudom, hogy nagyon kedvező helyzetben vagyok, de még semmi sem dőlt el, továbbra is összpontosítani kell, mert a Forma-l-ben semmi sem biztos - jelentette ki. - Ugyanakkor a Ferrarival bárhol képes vagyok a győzelemre. Megpróbálom Japánban is, és akkor végre ünnepelhetünk. A pontversenyben Schumacher 88 ponttal áll az élen a 80 pontos Häkkinen előtt. A konstruktőrök versengésében a Ferrari 143 ponttal előzi meg a 133 pontos West- McLaren-Mercedest. A következő futamot, a Japán Nagydíjat október 8-án rendezik Szuzukában. tott, de nem különösebben. Már megszoktam az ilyen bírói melléfogásokat, nem először veszítettem hasonló ítélettel. Való igaz, hogy az idén nem voltam olyan eredményes a hazai tatamin, mint tavaly, amikor súlycsoportom szlovákiai bajnoka lettem. Ezúttal az egyéni bajnokságon mind a 80 kilósok között, mind az abszolút kategóriában a negyedik hely jutott, pedig ugyanúgy edzettem, mint tavaly. Valószínűleg az ellenfelek voltak jobbak. Nemrég csapatunk megnyerte otthon a Honti Kupát, múlt héten Pesten voltam dobogós, remélem, ezentúl mind gyakoribb lesz az érmes helyezés. Legközelebbi versenyzői megállóm szombaton a roppant erős mezőnyű besztercebányai Sznf viadal lesz.” (jmk) A NIKÉ 40. JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA A futólegenda Emil Zátopek elhagyta a kórházat SZOMBAT, SZEPTEMBER 30. II. II. labdarúgóliga: 742. Prievidza- Martin 2,3-2,82,6-1,3-1,35; 743. Nitra-SKP Devín 1,45-3,45,2-1,1-2,0; 744. DAC-Podbrezová 1,8-2,9-3,61,2-1,55; 745. Senec-Topolcany 1.6- 3,0-4,6-1,1-1,7; 746. Bardejov- Humenné 2,5-2,8-2,4-1,3-1,3. Labdarúgó NB I: 747. Nyíregyhá- za-Sopron 2,3-2,8-2,6-1,3-1,35; 748. Kispest-Ferencváros 2,3-2,82.6- 1,3-1,35; 749. Győr-Haladás 1,35-3,5-6,7-0-2,3. Lengyel labdarúgó-bajnokság: 750. Orlen Plock-Slaks Wroclaw 1.8- 2,9-3,6-1,2-1,55; 751. Legia W.-St. Olsztyn 1,25-4,2-7,2-0-2,8; 752. Radzionkow-O. Wodzislaw 1.9- 2,9-3,3-1,25-1,5; 753. Gr. Gro- zisk-Pogony Szczecin 3,9-3,0-1,71.6- 1,15; 754. Widzez Lodzs-G. Zágráb 1,5-3,2-5,1-1,1-1,9. Német labdarúgó Bundesliga I.: 755. Bayérn M.-Rostock 1,2-4,58.3- 0-3,1; 756. Kaiserslautern- En. Cottbus 1,4-3,4-6,0-1,05-2,1; 757. Leverkusen-München 1860 1.7- 3,0-3,9-1,15-1,6; 758. Bochum -Unterhaching 1,9-2,9-3,3-1,25- 1,5; 759. Hertha Berlin-FC Köln 1.6- 3,0-4,6-1,1-1,7; 760. Hamburg -Schalke 2,1-2,8-2,9-1,25-1,4. Német labdarúgó Bundesliga II.: 761. Mönchengéadbach -St. Pauli 1.6- 3,0-4,6,-1,1-1,7; 762. St. Kickers-Wald. Mannheim 2,2-2,8- ,2,8-1,25-1,35. Osztrák labdarúgóliga: 763. Bregenz-Salzburg 2,4-2,8-2,5,1.3- 1,3. Francia labdarúgó-bajnokság: 767. Bastia-Metz 1,9-2,6-3,8-1,15- 1,5; 768. Guingamp-Paris SG. 3,02.6- 2,2-1,35-1,2; 769. Lens-Strasbourg 1,55-2,8-5,7-1,05-1,8l 770. Monaco-Bordeaux 1,9-2,8-3,4-1,2- 1,5; 771. St. Etienne-Rennes 1,92.7- 3,6-1,15-,1,5; 772. ToulouseAuxerre 2,6-2,4-2,7-1,25-1,25; 773. Troyes-Sedan 2,0-2,7-3,2-1,2-1,45. Belga labdarúgóliga: 783. St. Lié- ge-Westerlo 1,8-2,9-3,6-1,2; 784. La Louviere-St. Truiden 2,1-2,82,9-1,25-1,4; 785. BeerschotAalst 1,45-3,4-5,2-1,1-2,0; 786. Li- erse-Harelbeke 1,4-3,4-6,0-1,05- 2,1; 787. Lokeren-Beveren 1,62.8- 5,2-1,05-1,7. Angol labdarúgó Premier League .: 788. Aston Villa-Derby 1,63,0-4,6-1,1-1,7; 789. Charlton-Co- ventry 2,1-2,8-2,9-1,25-1,4; 790. Everton-Ipswich 1,8-2,9-3,6-1,2- 1,55; 791. Leeds-Tottenham 1,82.9- 3,6-1,2-1^55; 792. Manchester C.-Newcastle 2,4-2,8-2,5-1,3-1,3; 793. Southampton-Middlesbro- ugh 2,3-2,8-2,6-1,3-1,35; 794. West Ham-Bradford 1,75-3,0-3,71,15-1,55. Angol II. labdarúgóliga.: 795. Barnsley-Grimsby 1,65-2,8-4,71.1- 1,65; 796. Bolton-Fulham 2.3- 2,7-2,7-1,25-1,35; 797. Bürn- ley-Portsmouth 1,8-2,8-3,8-1,15- 1,55; 798. Gillingham-Sheffield Wed. 2,0-2,8-3,1-1,2-1,45; 799. Norwich-Huddersfield 2,0-2,83.1- 1,2-1,45; 800. Nottingham- Wolverhamtpon 2,0-2,8-3,1-1,2- 1,45; 801. Preston-Crystal Palace 1.9- 2,8-3,4-1,2-1,5; 802. Sheffield Utd.-Queen Park Rangers 1.9- 2,8-3,4-1,2-1,5; 803. Tran- mere-Crewe 1,5-3,2-5,1-1,1-1,9; 804. West Bromwich-Blackburn 2.3- 2,8-2,6-1,3-1,35; 805. Wimbledon-Stockport 1,75-2,8-4,01.1- 1,55. Skót futballbajnokság: 806. FC Dundee-Kilmarnock 2,2-2,8-2,81,25-1,35; 807. St. Johnstone-Hi- bernian 2,5-2,8-2,4-1,3-1,3; 808. St. Mirren-Dunfermline 2,4-2,82,5-1,3-1,3. SAKK DELMÁR GÁBOR Ha áttekintjük az elmúlt időszak itthoni sakkeseményeit, megállapíthatjuk, hogy akárcsak a környező országokban, Szlovákiában is a nagyobb létszámú sakktábort megmozgató nyüt versenyek domináltak. E tornáknak már megvannak a több éves hagyományai; például a Slovan nyílt versenyének, amelyen Jaromir Bednár és a román Claudia Zetocha szerezte a legtöbb pontot, vagy a galgóci „open”, ahol az ukrán Viktor Janov győzött. A dunaszer- dahelyi SK ez idén Bősön rendezte versenyét, itt a bolgár Mouilwid és a pozsonyi Likavsky végzett az első helyen. A legjelentősebb torna az említettek között Szlovákia nyílt bajnoksága volt Zólyomban, ahol nagy meglepetésre a 15 éves pozsonyi gimazista, Ján Markos több nagymestert megelőzve fölényesen, másfél pontos előnnyel lett bajnok! Szerencsére akadt egy színvonalas zárt verseny is - az eperjesi sakkfesztivál keretében. A lengyel Bar- tolomej Macieja és a cseh Jirí Stocek nagymesterek osztották az első helyet a fehérorosz Kovaljov, az orosz Makarov és Scserbakov nagymesterek előtt. Erős mezőnyű volt a nyílt nemzetközi torna is, amelynek két győztese volt: Vitalij Cseskovszkij és Ártom Timofejev orosz nagymesterek.Egy játszma a zárt versenyről: Királyindiai támadás Világos: Manik - Sötét: Stocek 1.HÍ3 Hf6 2.g3 b5!? 3. Fg2 Fb7 4.0- 0 e6 5.d3 Fe7 6.e4 d6 7.Hg5?! (az f- gyalog előnyomulását célozza ez a körülményes huszármanőver) 7...h6 8.Hh3 c5 9.Hd2 Hc610.f4 Bc8 11.HÍ2 c4!? (kétes értékű gya- iogáldozat, de a bátraké a szerencse!) 12.dxc4 bxc4 13x3 13.Hxc4 Fa6!) 13...0-0 14.Ve2 e5 15.Vxc4 exf416.gxf4 Be8 17.Vb5 Vc718.Hb3 5 r\ A A i. A A ■iÄ' ÁM A * * j8L A % % Á' A w Ff8 19.fe3 Vb8 20.Bfel Va8 (sötét ügyesen összpontosította erőit a világos közép ellen!) 21.Hd2 He7 22. Va4 a6 23.HÍ1 (e lépésre sötét szabad kezet kap a királyszárnyon, 23. Fd4 volt az adott folytatás!) 23.. .HÍ5! 24 Fd2 Hh4 25.Khl dS! 26.Hg3 (26.e5-re 26...d4! a válasz) 26.. .dxe4 27.Fe3 Hd5 28.Badl Hxe3 29.Bxe3 Fc5 30.Be2 Fxf2 + ! 31.Bxf2 e3 32.Be2 Fxhl 33.Hxhl Hf3+ 34-Kfl Hxh2+! (34...Hd4! is ment!) 35.Bxh2 e2+ 36.KÍ2 Va7+ 37.Kg2 exdlV38.Vxdl Bcd8 39.Vf3 Bd2+ és világos feladta. 2193 sz. fejtörő L.Lacny (1954) Világos indul és 2 lépésben mattot ad Ellenőrző jelzés: Világos: Kai, Vfl, Be8 és f4, Hel és e7, Fel és f3, gy: b4, h2 és h4 (11 báb). Sötét: Ke3, Hd2 és e2, Fdl és e5, gy: b5, c2, c3, c4, e6 és f5 (11 báb). A megfejtések az Új Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk” megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldők között - minden feladvány után - két 200 koronás pénzdíjat sorsolunk ki! A megfejtés beküldésének határideje - a 2190, 2191 és a 2192 sz. fejtörőkkel együtt - október 16. Megfelelő az állapota MTI-INFORMÁCIÓ Prága. Jelentősen javult az állapota a 78 éves Emil Zátopeknek, ezért a négyszeres olimpiai bajnok, egykori kiváló cseh hosszútávfutó három hét után elhagyhatta a prágai katonai kórházat. Zátopek szeptember 4-én vírusfertőzéssel és szívpanaszokkal került kórházba, majd súlyos tüdőgyulladást kapott. - Egészségi állapotában szerencsére jelentős javulás állt be, további ápolása már az otthonában is megoldható - nyilatkozta a kórház szóvivője. Zátopek pályafutása során 18 alkalommal javított világcsúcsot. A legendás futó 1948-ban Londonban (10 000 m-en), majd 1952- ben Helsinkiben (10 000, 5000 m- en és a maratoni távon) volt olimpiai bajnok. Felesége, Dana Zátope- ková, a finn fővárosban szintén aranyérmes lett gerelyhajításban. SPORTHIRADO ♦ A labdarúgó UEFA Kupa első fordulójának visszavágó mérkőzésén az MTK Hungária saját pályáján 1:0 (0:0) arányú vereséget szenvedett a CSZKA Szófiától, de mivel az első meccsen 2:l-re nyert, idegenben lőtt több góllal továbbjutott; további eredmények: Liberec-Norrkö- ping 2:1 (tj. Liberec), Wisla Krak- kó-Zaragoza 4:1 - hosszabbítás után (tj. Krakkó, 11-esekkel). ♦ Kisorsolták a labdarúgó Szlovák Kupa 2. fordulóját: Senec-Slovan, Ruzomberok-Cana, Zlaté Moravce- Artmedia Petrzalka, Trencín-Podb- rezová, Zilina-B. Bystrica, ZiarRim. Sobota, Nováky-Inter, Hu- menné-Trnava. A meccsekre november 8-án kerül sor. ♦ Ma megkezdődik a magyar labdarúgó NB 11. fordulójáa, a Videoton 17.30 órakor a Zalaegerszeget fogadja. ♦ Palermóbán férfi tenisztorna zajlik: Bruguera-Portas 7:6, 7:5, Martin-Hantschk 6:3, 6:1, Ro- chus-Blanco 6:3, 6:4. ♦ A KENŐ 10 nyerőszámai: 3,4, 7, 12, 14, 25, 27, 31, 46, 48, 51, 53, 56, 60,61, 65, 66,67, 71, 78. SPORTFOGADÁS A SPORTKA 40. játékhetének (szerdai sorsolás) nyereményei - I. HÚZÁS (3, 7, 17, 19, 34, 35; pótszám: 39): 1. díj különprémiummal: nincs nyertes 1. díj: nincs nyertes, 2. díj: 3 nyertes á 33 159 korona; 3. díj: 19 nyertes á 7853 korona; 4. díj: 1134 nyertes á 190 korona; 5. díj: 15 567 nyertes á 42 korona. A vasárnapi sorsolásra átvitt, felhalmozott JACKPOT-nyeremény: 3 millió korona. A II. HÚZÁS (17, 22, 25, 30, 31, 34; pótszám: ^8) nyereményei: 1. díj különprémiummal, 1. díj és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 9 nyertes á 16 579 korona; 4. díj: 398 nyertes á 541 korona; 5. díj: 9224 nyertes á 71 korona. A vasárnapi sorsolásra átvitt, felhalmozott JACKPOT-nyeremény: 3 millió korona. A LEHETŐSÉG (126 951) nyereményei: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 3 nyertes á 10 000 korona; 4. díj: 46 nyertes á 1000 korona; 5. díj: 352 nyertes á 100 korona. A vasárnapi sorsolásra átvitt, felhalmozott JACKPOT-nyeremény: 1 59Ó 425 korona. (TXT)