Új Szó, 2000. szeptember (53. évfolyam, 202-225. szám)
2000-09-28 / 223. szám, csütörtök
Régióink ÚJ SZÓ 2000. SZEPTEMBER 28. Ezredelői feljegyzések az esztergomi érsekség birtokaként említik a falut Hetente egyszer őrsi gyűlésen vesznek részt, ahol ismereteiket gazdagítják Lédeci millennium A római katolikus templom (archív felvételek) Csenkén cserkészcsapat működik VRABEC MÁRIA A községre utaló írásos emlék ezeréves évfordulóját ünnepelte szeptember 17-én a Zoboralja ' egyik legjellegzetesebb települése - Lédec. Az ezredelői feljegyzések az esztergomi érsekség birtokaként Leduch, Le- uduch néven említik a falut, amely egészen 1918-ig az érsekség tulajdonában maradt. Történészek ugyan nem bizonyították, de a helybeliek úgy tartják, hogy a Lédecen máig is nagyon gyakori Székely vezetéknév magyarázata a székelyek betelepülése a községbe, valamikor a középkor tájékán. Valóban így történt-e, nem tudni, de az viszont tény, hogy a szőlészetnek mindig nagy hagyományai voltak a vidéken. Bizonyíték erre, hogy Hippolit érsek már 1492-ben 23 forintot kapott a lédeci bor eladásából. A krónikák 1536 óta tesznek említést a község malmáról, 1571-ben harminc telkes jobbágy és negyvenkét föld nélküli zsellér élt a faluban. Ghyczy György újvári várkapitány Verancsics érseket arról tudatja, hogy 1571-ben Lédec mellett ütköztek meg a törökkel, akik később, 1573-ban felperzselték a falut. A tűzvész elől csupán néhány, a templomban meghúzódó személy menekült meg, így a település egy időre elnéptelenedett. Az 1594-ból ránk maradt érsek- ségi vagyonösszeírás szerint a német katonaság is jelentős károkat okozott Lédec lakóinak - összesen 700 forint értékű szarvas- marhát és élelmiszert zsákmányolt, és a helybeliek tartották el az áthaladó magyar sereget is. A tizenhetedik század elején a település újra benépesült, 1640-ben létrejött az első elemi iskolája és lelkészt is kapott Rafael János személyében. Lédec határában gyakran tábort vertek a kurucok Annak idején Kodály is járt itt zoboraljai gyűjtőkörútja során. is, 1708. augusztus 8-án a Tren- csén melletti csatavesztés után Rákóczi Ferenc is a falun át menekült a kistapolcsányi kastélyba. 1788-ban a pestis 1866-ban a kolera tizedelte meg a lakosságot, amelynek száma századfordulón 776 fő volt. Lédecet és határát a Dervence patak szeli ketté és egészen a 18. század elejéig a falu Nyitra vármegyéhez, de a határa már Bars vármegyéhez tartozott - ezután mindkettőt Nyitrához, a 19. század elején pedig Barshoz csatolták. A terület- rendezési reformerek az utóbbi években sem kímélték Lédecet, 1997-ben egyetlen magyar településként az Aranyosmaróti járáshoz csatolták és ezáltal a földrajzi elszigeteltségen kívül közigazgatásilag is elválasztották a Zoboralja többi magyarajkú településétől. Mindkét tényező közrejátszott abban, hogy az ötvenes években még kilencven százalékban magyar lakosú községben ma már csak a lakosság ötven százaléka - túlnyomórészt nyugdíjasok - vallja magát magyarnak. A hetvenes évek szocilista bürokráciája, amely megszűnésre ítélte a települést és a kilencvenes évek magas munkanélkülisége éppúgy megtette a magáét: Lédecről fokozatosan elköltöztek a fiatalok és a lakosság száma 1976 óta 1250 főről alig 800-ra csökkent. De ami a millenniumát ünneplő falu mostani helyzetét leginlkább jellemzi, az sajnos az a tény, hogy az ezredforduló küszöbén 1999- ben megszűnt a magyar iskola és elhunyt a híveit négy évtizedig szolgáló magyar pap is. Az üresen maradt házakat lassan pozsonyi és nyitrai szlovák családok vásárolják fel, akik bár csodálják a természet szépségeit és megfogja őket a vidék különös hangulata, de az, amitől egy falunak lelke van hiányzik belőlük - hiszen idegenek. Lédecen annak idején Kodály Zoltán is járt zoboraljai gyűjtőkörútja során és a vadregényes szépségű falura később úgy emlékezett, hogy lelki szemeivel szinte látta ott megelevenedni az ősi magyar kultúrát. A falu következő ezer éve, sajnos, nem erről fog már szólni. BOHÁK CSABA A ugusztus 30-31-én kétnapos cserkész- tanyázás volt a Dunaszerdahelyi já- mmmmmm rásbeli Csenkén. Szeptember 1-jén a táborozás záróakkordjaként a 48. Szent Imre cserkészcsapat „nyílt napot” rendezett. Erről az eseményről, valamint a csenkei cserkészet múltjáról és jelenéről kérdeztük a csapatparancsnokot, Mikóczi Adriannát Mi célból és milyen programmal rendezték meg a nyűt napot? Azt szerettük volna, hogy azok, akik nem ismerik a cserkészmozgalmat, a cserkészet lényegét, betekintést nyeljenek a munkánkba, képet alkothassanak maguknak arról, hogyan tanítjuk játékos formában új dolgokra és a történelemre az ifjúságot. Ezért hívtunk nagy szeretettel minden érdeklődőt Csenkéről és a környékről. Délután kettőkor zászlófelvonással kezdődött a rendezvény. Utána ügyességi verseny következett, majd pedig népi mesterségekkel - gyöngyfűzéssel, batikolással, virágkötészettel, fonással - ismerkedhettek a jelenlévők. A gyöngyfűzésben résztvevők például saját készítésű nyakláncokkal, karkötőkkel, gyűrűkkel lehettek gazdagabbak. Volt palacsintasütőverseny, labdajáték, lufidobáló-ver- seny. A versenybe minden jelenlévő bekapcsolódhatott. Tulajdonképpen egyik fő célunk az volt, hogy minél több embert vonjunk be a játékokba és hogy minél több embert vonjunk be a játékokba és a versenyekbe, melyek után következett a vacsora. Az este közeledtével egyre nőtt a látogatók száma. Este héttől Naszvadi Sándor nagymagyari plébános celebrált misét, ekkorra már legalább százhatvanan lehettünk. A szabad ég alatt megtartott miséhez előzőleg tábori keresztet és tábori oltárt állítottunk fel. A plébános úr örömét fejezte ki, hogy Isten legszebb templomában, a természetben szólhat a hívekhez. A misét gitárkíséret mellett előadott vallásos énekek is gazdagították. A mise után tábortüzet raktak. Az egész rendezvény a magyar millennium keretében valósult meg, ezzel is tisztelegni akartunk a magyar államalapítás ezredik évfordulója előtt. A tábortűz mellett cserkészeink egy keretmesében előadták az államalapítást: megidézték a pogány múltat, eljátszották István megkoronázását, a püspökségek alapítását és a Szent Korona felajánlását Szűz Máriának. A tábortűz körül voltunk a rendezvény során a legtöbben: ekkor már legalább. 300-an lehettünk. A tábortűz mellett került sor 12 kiscserkész és 4 cserkész fogadalomtételére, akik ezentúl jogosultak a sárga, ill. a zöld cserkésznyakkendő viselésére. S a tábortűz ugyan már kialudt s a program zászlófelvonással befejeződött, de cserkészeink szívében tovább ég a tűz. Mióta van Csenkén cserkészcsapat? Cserkészcsapatunk 1995-ben alakult meg. Alapítója az akkor 70 éves Nagy István bácsi, akinek ifjú kora óta dédelgetett álma volt, hogy cserkészcsapatot alapítson. 1994-től foglalkozott tizenöt gyerekkel, megkezdte a felkészülésüket. A csapat a megalakulás után a 48. Szent Imre Cserkészcsapat nevet vette fel. Csapatparancsnokunk Nagy István bácsi volt. A 16 éven felüli cserkészek örsveztői, illetve segédtisztképzői táborokban vettek részt. Miután segédtiszti képesítést nyertem, István bácsi nekem adta át a csapatparancsnokságot. Ma már 48 tagunk van, ebből 40 helybeli, a többiek pedig a környékbeli falvakból valók. A csapat legkisebb egysége az őrs, amit 6-8 cserkész alkot. Az őrsöt az őrsvezető vezeti, aki mindig legalább 3-4 évvel idősebb az őrs tagjaitól. Az egyes őrsökbe a cserkészek korosztályuk, ill. a tagságuk időtartama szerint vannak beosztva. Hetente egyszer őrsi gyűlésen vesznek részt, ahol ismereteiket főleg a történelem, egészségügy, természetismeret terén gazdagítják, népdalokat, történelmi énekeket tanulnak, megismerkednek a csomókötésekkel, jeladással, a rovásírással, elsajátítják a cserkészet alapjait, eszmeiségét és történelmét. Az őrsvezetők munkáját a csapatparancsnok hangolja össze, aki az őrsvezetőkkel havonta egyszer vezetői megbeszélést tart. Mi a cserkészet küldetése? A jellemnevelés. Jelszavunk: „Emberebb embert, magyarabb magyart!” Azt hiszem, ebben minden benne van. A fiatalok körében nagy szükség van az egészséges nemzeti öntudat kialakítására illetve megszilárdítására. Igazi emberi értékekkel akarjuk felruházni fiataljainkat követendő példaképeket állítva eléjük. Egy cserkészcsapat élete bizonyára sok kiadással jár. Miből fedezik a kiadásokat? A cserkészek nagyon sok dolgot önerőből csinálnak, ezért arányos kis összegből fedezni tudjuk kiadásainkat. Minden karácsonykor az egész csapat összegyűl, és közösen mendikálunk a faluban. Tulajdonképpen az akkor összegyűlt pénzből élünk egész évben. Olykor-olykor a helyi vállalkozóktól is kapunk támogatást, idén pedig az önkormányzattól kaptunk pénzt sátrak vásárlására. A cserkészcsapat (Fotó: Mikóczi Adrianna archív) JEGYZET Az új telefonkönyvekröl FARKAS OTTÓ Megkaptuk az új telefonkönyvet, másokhoz hasonlóan, éh sem tudtam leplezni kíváncsiságomat, azonnal belelapoztam. A meglepetés akkor ért, amikor konkrét számokat kerestem. Köztudott, hogy a Meciar-kabinet idején kialakított Nagyrőcei járást Közép-Szlovákiához csatolták. Tehát Nagyrőce és néhány környékbeli település, amely évtizedekig a Kelet-Szlovákiai kerülethez tartozott, a Besztercebányaihoz került. Nos, ennek a könyvben nincs nyoma. Nagyrőce még mindig a Kassai kerület telefonkönyvében található, mint 20-30 évvel ezelőtt, a Nagyrőcei járáshoz tartozó települések pedig, Tornaijával együtt, a közép-szlovákiai kiadványban. Tehát a járást a távközlési részvénytársaság két részre szakítja, a régió é- szaki részének telefonállomásai más könyvben kaptak helyet, nem abban, amelyben Tornaija és környéke. Ekkora baklövést lehetetlen elkövetni, hacsak...? Két eset lehetséges: vagy olyasmit tud a távközlési vállalat, amit mi nem, vagy nem halad a korral. Persze, elképzelhető, hogy ők nem tévedtek, csak mi nem haladunk megfelelő tempóban a korral, és a mai politikai elit hamarosan aktualizálja majd a nyáron nyomtatott és jelenleg még tévesnek tűnő telefonkönyvet. VISSZHANG - ÚJ SZÓ, 2000. SZEPTEMBER 7. Néhány szó a vadon élő állatok befogásáról Elolvastam az Új Szóban (2000.09. 07.) közölt, őzikét (sutát) és embert ábrázoló fotó alatti szöveget, amely arról tájékoztatja az olvasót, hogy „Berekalján (Podluzany) él együtt a kedves őzike a háziállatokkal.” Továbbá, hogy a községben mindenki megkedvelte az új „háziállatot”, amely már nem is akar visszamenni a vadonba. Hazánkban és kulturált országokba világszerte törvény tiltja a vadon élő állatok befogását, s azok rabságban való nevelését, tartását. Persze vannak kivételek: állatkertek, vadaskertek, vadasparkok, amit manapság szafariparknak is neveznek. Ott azonban több azonos fajú vad él szakellátás mellett, majdhogynem a szabad természetnek megfelelő körülmények között. Most azonban egy befogott őzsutáról, vagy ünőről van szó, mely szemmel láthatóan megszelídült, az ember kezéből fogadja el a táplálékot. Gyakran előfordult már, hogy aratáskor és más mezőgazdasági munkák alkalmával egy-egy vad, őzfi lába törik, vagy anya nélkül marad és emberekhez, a legtöbbször vadászokhoz, vadgazdához kerül, aki felépülése, felcseperedése után a gedót igyekszik kibocsátani, visszatelepíteni a vadonba. Ám eme művelet nem mindig sikerül és nem is mondható veszélytelennek. Nem minden esetben éli túl a vad a visszatelepítés, illetve nem minden esetben tud alkalmazkodni a szabad természetben való élethez. A befogott vadat rendszeresen etetik, nem érzi a táplálékszerzés jelentőségét. Minden kapcsolata megszűnt vadon élő társaival és nem ismeri a szabad természet kemény törvényeit. A kibocsátott vad legtöbbször a ragadozók áldozata lesz, vagy éhen pusztul a kemény tél beálltával. Legkönnyebb az őzgida, vagy akár az anyasuta befogása. A vadászok és a beavatott természetjárók nagyon jól tudják, hogy a gidáit vezetgető őzanya önfeláldozóan védelmezi kicsinyeit a kisebb ragadozókkal szemben. De ha más veszedelem fenyegeti a családot - ember közeledik, akkor lábaival „koppant” egyet, mire az őzfiak engedelmesen meglapulnak, és az anya tüntetőén, nagy ugrásokkal menekülést színlel. Csupán arról van szó, hogy a támadót megtévessze és megbújó, lapuló gidáitól elcsalogassa. Megtörténhet az is, hogy az ember véletlenül a gidákra rátalál és elárvultnak véli, hazaviszi. Ami a rosszabb, és elitélendő, akadnak „vadorzók”, a- kik az őzanya „csalogató”, félrevezető trükkjét jól ismerik, s a gidákat keresik, nem törődnek a sutával. Ilyenkor, szeptember táján a gidák már elég erősek és anyjukat követni tudják menekülés esetén is. Éberségük, menekülési ösztöneik kifinomultak, befogásukra egyre kevesebb az esély. A vad a gyakori zarga- tás, abajgatás miatt elpártol a területről. Folytathatnánk még az érveket, de bezárólag azt ajánlom a természetjáróknak, hogy természetbarátként viszonyuljanak a vadon élő állatokhoz és kirándulásaik alkalmával befogásukkal ne próbálkozzanak. Motesiky Árpád, Verebély ■M: ím Ól N if AZ Ül SZÓ MELLÉKLETE A mellékletet szerkesztette: P. Malik Éva és Fábián Éva Levélcím: Régióink, Vox Nova Rt., Prievozská 14/A, P.O. BOX 49, 824 88 Bratislava, tel.: 07/58238310
