Új Szó, 2000. szeptember (53. évfolyam, 202-225. szám)
2000-09-27 / 222. szám, szerda
Panoráma ÚJ SZÓ 2000. SZEPTEMBER 27. Megvizsgálták Ötzit. Övé a ma látható legrégibb és legjobban konzervált emberi test a földön. (CTK/AP) Arra kíváncsiak a tudósok, hogy a sérülések a halál előtt vagy után keletkeztek-e Felolvasztották Ötzit A Windsor-ház féltett titkok további kiteregetésétől tart Egy hercegnő árnyéka MTI-TUDÓSÍTÁS NAPTÁR Szeptember 77 EGY GONDOLAT Csak a megváltott emberiség kapja örökbe az egész múltját. Walter Benjamin NÉVNAP Adalbert Germán eredetű név, jelentése: fénylő nemesség. Ma Demeter, Kozima, valamint Cyprián nevű ismerőseinket is köszöntsük! MAiÉVFORpULÓINK 60 éve hunyt el Walter Benjamin német filozófus. Iroda- lomkritikusi tevékenysége jelentős, ő karolta fel a fiatal Brechtet, A német tragédia eredete című könyve pedig a téma egyik legjobb összefoglalása. Filozófusként a technikai civilizációnak a társadalomra gyakorolt hatását vizsgálta. 15 éve hunyt el André Kertész magyar származású francia fotóművész. Budapesten született, s kezdetben tőzsdei hivatalnokként kereste kenyerét. Miután bevonult katonának, az első világháború harcterein fényképezte bajtársait, azok legnagyobb megrökönyödésére. A háború után az Érdekes Újság ugyan közölt harctéri képei közül, de ez a megélhetéshez kevés volt, így visszament a tőzsdére. 1925-ben költözött Párizsba, s hamar feltűnést keltett, mint a francia főváros művész- és csavargóvilágának megörökítője. Már az első kiállításán elismerő kritikákat kapott. Csakhamar a leghíresebb fotósok egyike lett. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 45 éves Mátay Andrea atlé- tanó. 45 éves Erdélyi János filmrendező. 35 éves Magyar Attila színész. 35 éves Simon Antal labdarúgó. NAPI VICC Péterke futva állít be a zöldségeshez, kikapja zsebéből a cédulát és máris gondolkodás nélkül hadaija:- Két kiló hagyma, egy kiló káposzta, két kiló krumpli, és vigyázz, hogy a néni ne nyomja le ujjával a mérleget! Bolzano. Három órára felolvasztották hétfőn az észak-olaszországi Bolza- nóban Ötzit, a ,jégembert”, hogy testéből mintát vehessenek, s ezáltal megállapíthassák 5300 évvel ezelőtti halálának okát. MTI-JELENTÉS Európa több országából érkezett tudósok vették körül a múmiát a bolzanói régészeti múzeumban - tájékoztatta az AFP-t Alex Susann, a múzeum igazgatója. „Megvizsgáljuk, milyen volt a vér eloszlása a testben a halál pillanatában, főként pedig arra vagyunk kíváncsiak, hogy a testen talált sérülések a halál beállta előtt vagy után keletkeztek” - mondta újságírókMTI-REUTERS Philadelphia. Bostonnak fojtoga- tója volt, de Philadelphiának is megvan a maga réme: a kenyércsipkedő. A 37 éves Sámuel Feld- mannak az a mániája, hogy az egyik nagyáruházban állandóan kicsíp egy-egy falatkát a kenyerekből. Összesen 3 ezer 87 ártatnak Franco Tagliaro, a római e- gyetem professzora. Renato Fasolo veronai régész úgy véli, ma már kizárható az erőszakos halál teóriája, és „számításba kell venni a rituális temetés lehetőségét” is. A tudósok szövetmintákat vettek a mínusz 6 Celsius fokról plusz 4 Celsius fokra felmelegített múmia bal térdéből, valamint darabkákat csontjából és fogaiból. Cisztoszkópiát (hólyagvizsgálatot) is végeztek rajta, továbbá megvizsgálták a belet és a hasat. Svájci, olasz, osztrák és angol tudósok osztoznak a munkán, a- melynek fő eleme a pontos DNS- azonosítás. A teljes DNS-lánc rekonstruálása nemcsak a bronzkori ember sajátos betegségeire világíthat rá, hanem lehetővé válhat a lelőhely környékén élő nélan cipót csonkított meg és 175 zacskónyi süteményt. Túl ezen jó pár sárgabarackot is „megbecstele- nített”: beléjük nyomta a hüvelykujját. Az áruház két éven át tűrte a kenyércsipkedő garázdálkodását, ám végül a kamerák felvételei nyújtotta bizonyíték alapján bíróság elé citálta. Felesége azzal próbálta menteni, pék közös genetikai örökségének megállapítása is. Ötzi a dél-tiroli Ötz-völgyről kapta nevét, ahol 1991-ben turisták rátaláltak, s övé a ma látható legrégibb és legjobban konzervált emberi test a földön. Az 1,65 méter magas, 40 kilós férfi körülbelül 45 éves korában halt meg. A bolzanói múzeumot különleges berendezésekkel látták el a múmia befogadására (mínusz 6 fok hőmérsékleten tartják egy hűtőkamrában) és a mellette talált tárgyak elhelyezésére. A lelet korábban viták tárgya volt Ausztria és Olaszország között azt illetően, hogy a két ország közti határ melyik oldalán volt a pontos lelőhely. Hat éven át az innsbrucki egyetemen őrizték a múmiát, majd 1998 januárjában „visszaadták” Olaszországnak. hogy férje csupán a családjának akart jót: azért csipkedte meg a kenyereket, hogy a legfrissebbet tudja hazavinni-jelentette a Reuters. Feldman számára - aki a foglalkozását tekintve reklámszakember - a bíró pszichiátriai kényszerkúrát javasolt. ítélet még nincs, de a kenyércsipkedő akár félévi börtönt is kaphat. London. II. Erzsébet brit uralkodó és Károly walesi herceg ügyvédei alapos felülvizsgálat alá vették a királyi udvar személyzetének munkaszerződéseit, hogy megakadályozzák az udvar féltett titkainak további kiteregetését a nyilvánosság elé. A The Daily Telegraph brit napilap értesülése szerint a lépést a néhai Diana hercegnő egykori magántitkárának, Patrick Jephsonnak a kiadásra kerülő könyve tette szükségessé. Az „Egy hercegnő árnyéka” című emlékiratok ugyan a jövő hónapban jelennek meg az Egyesült Államokban, de a The Sunday Times a hét végén elkezdett részleteket ismertetni belőle, és már az első fejezetek is alaposan leszedik a kereszvizet a Windsor-ház tagjairól, igaz magát Diana hercegnőt sem kímélik. Az udvar már az elmúlt hetekben is hatalmas erőket és pénzeket mozgósított annak érdekében, hogy a titoktartási kötelezettségre hivatkozva megakadályozza a könyv megjelenését. Kiderült azonban, hogy Jephson, aki hét évi szolgálat után, 1995-ben hagyta ott Dianát, lemondásakor nem írt alá titoktartási megállapodást a walesi hercegnővel, amit egyébként minden udvari alkalmazottnak meg kell tennie. Patrick Jephson a legmagasabb rangú udvari alkalmazott, aki személyes királyi titkokat hozott nyüvánosságra, és az első magántitkár az udvarból, aki megtörte hallgatási kötelezettségét. Az udvar attól tart, hogy a férfi lépése más egykori alkalmazottakat is felbátorít arra, hogy történeteiket papírra Wellington. Fűnyírózaj CD-t dobott a piacra egy új-zélandi férfi. A 64 perces albumon kiváló hangminőségben nem csupán gépi fűnyírás hallatszik - ha kell, for- tissimóban -, hanem ahogy a hagyományos CD-ket, úgy ezt is meg-megszakítják a „számok” között szünetek. így például jól felismerhető a gyűjtőtartály ürítésének nesze, de előfordul, hogy a gép kése és egy alá akadt kő „duettje” színesíti fülkínzóan a repertoárt - írja „lemezbemutatójában” a Reuters. A korongot kiadója elsősorban azoknak ajánlja, akiknek elegük van a szomszédjukból. „Ha hajvessék és eladják egy kiadónak. Az udvari körökben mindig jól értesült konzervatív napilap szerint mind a királyi családot, mind a Spencer-családot „megdöbbentette” a könyv tartalma. Jephson, aki végigkísérte Diana életének alakulását a királyi udvarban egészen házassága felbomlásáig, könyvében úgy vélte, hogy a Windsor-csa- lád hidegsége, érdektelensége formálta „lázadóvá” a walesi hercegnőt, aki semmi mást nem szeretett volna, csak azt, hogy a királyi család ne csak a külvilág szemében, hanem valóban befogadja őt. Minden kísérlete falakba ütközött, és Diana egyre keserűbbé vált. Házassága megmentéséért az utolsó pillanatig kész volt harcolni, és még a válás kimondása előtt kész lett volna mindent visszacsinálni, ha az udvartól és férjétől csak egy kicsiny elismerést kap. A magántitkár szerint a nép hercegnőjéről a közvéleményben élt kép élesen ellentétes volt Diana, a magánember személyiségével. A hercegnő az alkalmazottaival szemben hirtelen haragú volt, rendszeresen kirúgta személyzetének tagjait, saját érdekében jól tudta manipulálni az eseményeket, és ennek érdekében a hazugság sem állt távol tőle. Az egykori magántitkár szerint az udvarban egyedül a gyermekei voltak azok, akiket Diana hercegnő igazán szeretett, és akiket a legközelebb engedett magához. Vilmos és Harry herceg az, aki valóban ismerte őt. „Ők semmilyen bántó újdonságot nem tudnak meg a könyvből, sőt egy sor új jó dolog válik számukra ismertté”- nyilatkozta Patrick Jephson könyve megjelenése alkalmából. nalba nyúló házibulit tartanak, keljünk fel reggel hétkor, nyomjuk a CD-lejátszóba a Best of fűnyírózajt, és adjunk nekik! Mi meg közben menjünk ki a konyhába kávézni” - javasolja Geoff Marsland producer és fűnyíróhangmérnök. Legújabb lemeze 5 ezer példányban jelent meg. A legújabból következik, hogy volt már előzmény: korábban Városi támadás címmel adott ki egy válogatást 4200 példányban. E korábbi művén autóriasztók kórusától a motorkerékpár- bőgetésig rengeteg „fülcsemege” hallható. Háromperces betétként szerepel rajta egy baba bömbölé- se. A szólószám címe (és funkciója): Fogamzásgátló. Csaknem négyezer ártatlan cipót csonkított meg az egyik nagyáruházban Philadelphiai kenyércsipkedő Fülkínzó repertoár - ötezer példányban a lemezboltokban Szomszédbüntető Best of fűnyírózaj-CD MTI-PANORÁMA HOROSZKÓP Kos: Szeretne biztos anyagi hátteret teremteni magának, ezért olyan befektetést keres, mellyel hosszabb időre lekötheti pénzét. Az estét otthonában tölti. Bika: Munkahelyén egyre nagyobb a személyes népszerűsége, ezért egyre több ígéretes megbízást kap. Használja ki ezt a helyzetet és a válassza ki a legjobb megoldást. Ikrek: Főnöke sürgős munkával bízza meg, melynek elvégzéséhez gyors és határozott döntéseket kell hoznia. Ha sikerül helytállnia, feletteseitől több feladatot is kap. Rák: Családtagjainak szilárd elképzelésük van egy anyagi üggyel kapcsolatban, és bárhogy is igyekszik, nem tudja őket meggyőzni a saját igazukról. Oroszlán: Valaki a környezetéből gyengéd érzelmeket táplál Ön iránt, és ha ezt nem tisztázza vele elég időben, akkor kellemetlen helyzetbe kerülhet szerelme előtt. Szűz: Újfajta feladatot kell elvégeznie, mely rendkívül szórakoztatja, így örömmel végzi el azt. Valaki kedves szavakkal próbálja levenni a lábáról. Mérleg: Vigyázzon arra, mit mond tárgyalásai során,------- mert egy félreérthető me gjegyzés miatt veszélybe kerülhet egyik üzleti kapcsolata. Ellenőrizze pénzügyeit. Skorpió: Ha ma összetűzésbe kerül valakivel, ezt nagyon sokáig nem fogja tudni helyrehozni, ezért legyen előzékeny és kerülje a kényes témákat. Este egy könyvet olvas. Nyilas: Van néhány elmarad feladata, melyeket most be kell fejeznie, hogy utána nyugodtan vághasson bele egy újabb nagyszabású munkába. Barátja gondokkal küszködik. Bak: Kerülje a hatalmi csatározásokat munkahelyén, csak saját feladataival foglalkozzon. Egy üzleti jellegű összejövetelt felhasználhat elképzelései bemutatására. Vízöntő: Nem aludt jól az éjjel, ezért kissé fáradtan kezdi a napot. Ne mondjon véleményt valamiről úgy, hogy csak felületesen ismeri. Ellenőrizze otthoni pénzügyeit. Halak: Távoli céljai lebegnek a szemei előtt, és mindent megtesz azért, hogy minél hamarabb elérje azokat. Délután egy jó könyvet olvas, mely segít megfeledkezni a bajokról. Szép álmokat! Egy bangkoki fiatalember a fehérneműreklám alatt. (CTK/AP)