Új Szó, 2000. szeptember (53. évfolyam, 202-225. szám)

2000-09-27 / 222. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2000. SZEPTEMBER 27. HfRDETÉS Baumit-festékek az épületek beltereinek kialakítására A színkeverés igényes munka A szín az ember környezetének egyik legérdekesebb jelensége. Minden anyagnak van bizo­nyos színe, attól fiigően, hogy az anyag a fehér fény mely ösz- szetevőit nyeli el és melyeket veri vissza. A fény színének a változása (nappali fény, mes­terséges fény, színes fény) teszi lehetővé, hogy a festékekből sok variáció és olyan esztétikai változatok állíthatók elő, ame­lyek jelentősen szélesítik a fel­használhatóságukat. A belsőépítészek munkájuk során nap mint nap találkoznak a belterek színének megválasztásá­val. A színek fizikai lényegüknél fogva, de fiziológiailag, vizuálisan és pszichológiailag is hatnak az emberre. Ugyanúgy, mint a zené­ben, a színek összeállításában is kialakíthatók harmonikus és disz­harmonikus, izgató és nyugtató, felemelő és lehangoló, örömteli és szomorú, megríkató és elgondol­kodtató vagy derűs és komoly kombinációk. Tudni kell, hogy a színek használata a belterek at­moszférája megváltoztatásának az egyik legegyszerűbb, egyben a legeffektívebb módja. Az olyan helyiségekben, ahová sose süt be a nap, a sárga, narancssárga, piros meleg színárnyalatait ajánlatos használni. Ellenkezőleg, az olyan helyiség hűtésére, ahová egész nap besüt a nap, a világoskék, borsózöld, pasztelltürkiz hideg árnyalatai a megfelelők. A falak szín- és alakmegoldásá­nak egyik alapját a belterek stílu­sának különbözősége adja. A történelmi belterek esetében a falakon pasztel színárnyalatokat előnyös alkalmazni, amelyek mellett érvényesülnek a búto­rok, szőnyegek, a szobanövé­nyek, képek, világítótestek stb., vagy a színkombinációk esetén az árnyalat az árnyalatban meg­oldás javasolt. Az egyes árnyala­tokat kialakított, formázott, gipsz díszlemezek választják el. A modern belső térhez illenek az extravagáns színmegoldások. A kisebb felületeken világos, sajá­tos színárnyalatok javallottak, melyek jól megvilágíthatok. Ha a fal formája is érdekes megoldású (hullámos, perforált, különböző alakú mélyedések), lehet, hogy a helyiség jellegtelen részéből do­mináns építészeti elem lesz. Strukturált vakolattal ajánlatos néha a beltér színét kiemelni. A sima és durva felületű vakolat kombinációja a fehér falat is ér­dekessé teszi, emellett a bútorok és a kiegészítők is jól érvényesül­hetnek mellette. A falak színének megválasztásá­nál, ügyelni kell a festék minősé­gére, az összetételére, a környe­zeti hatására és az emberi ténye­zőre is. Ebből a szempontból a Baumit beltéri festékek nagyon előnyö­sek az építészek és felhasználók számára. Az igényesebb bel­terekre vagy olyan helyekre, ahol fontos, hogy a festék jól fedjen és ne törlődjön, Baumit Extra belső diszperziós festék az ideális megoldás. Ez a festék a Baumit színező festékkel szí­nezhető, melyet árnyalatok szé­les skálájában forgalmazunk. Az Extra diszperziós festék al­kalmas a gipszkarton konstruk­ciók és a strukturált tapéták fes­tésére is. A kevésbé igényes térségek festé­sére a kedvező árú Baumit Stan­dard belső diszperziós festék al­kalmas. Jól érvényesül az alag­sori helyiségekben, garázsok­ban, folyosókon stb. A Baumit beltéri festékek ideálisan kiegé­szítik az ásványi alapú Baumit készítmények minden fajtáját, amelyeket felületi megmunká­lásra használnak, egyben gipsz­karton festésére is alkalmasak. Jó színkompozíciót összeállítani épp olyah igényes munka, mint jó képzőművészeti alkotást ké­szíteni. A jó színkompozíció jel­lemzője, hogy pozitív hatást vált ki az emberből és serkentően hat lelkierejére. Ezért fontos, hogy az alkotó világosan fogalmazza meg mondandóját, hogy mind­az, amit a művébe komponált, könnyen megérthető és olvasha­tó legyen. Bizonyos adag tole­ranciával azt mondhatjuk, hogy az alkotásnak saját stílussal kell rendelkeznie. VX-656 APRÓHIRDETÉS MEGEMLÉKEZÉS Szomorú szívvel emlékezünk halálának első évfordulóján a drága férjre, apára, nagyapára, KREKÁCS JÓZSEFRE (Komárom). A gyászoló család KN-691 MUNKÁT KERES-KÍNÁL ♦ Gyakorlattal rendelkező kami­onsofőröket, azonnali belépéssel felveszünk. Somorja - iroda: 562 36 60, mobil.: 0903/439 138. S-224 ♦ Szervezői munkakör, akár iro­dán keresztül. DS, BA környéke. Tel.: 0905/223 660. DS-1450 Dunaszerdahelyi székhelyű építkezési magánvállalat épí­tésvezetőt keres a pozsonyi, ill. Pozsony környéki építkezéseire. Jelentkezni lehet a 0709/552 87 45-ös telefon­számon. VSk-705 ♦ AU-PAIR Angliában és Németor­szágban. Hajós Stúdió 0709/552 92 92. VS-706 ♦ Üzletkötőket keresek műanyag redőnyök forgalmazására Szlová­kia egész területén. Tel.: 0905/251 020. KN-689 ♦ Munkalehetőség - egyszerű munkaterületeken. Sürgős! Tel.: 0905/839 313. DS-1480 ♦ Önállóan dolgozni tudó munka­társakat keresek. Tel.: 0905/864 436. DS-1481 ♦ Éppen állás nélkül van vagy vál­tana? Tel.: 0905/861 108, Komá­rom. KN-681 ADÁSVÉTEL ♦ írógépek eladása és javítása, postán is küldök. Farkas Tibor, Nádszeg 1163. Tel.: 0706/778 25 12. V-1064 ♦ Eladók magyarvizslakölykök. Tel.: 0709/552 17 48. DS-1427 ♦ Eladók yorkshire-terrierköly- kök, törzskönyv nélkül. Tel.: 0819/770 04 84. KN-685 ♦ RTL Klub antennák nyáron - akciós áron. Tel.: 0905/973 277. V-1067 ♦ Eladó hagmatisztító gép. Tel.: 0905/331 845. V-1069 Eladó Somorja központjában új, négyszobás téglalakás. Tel.:0903/439138. Sk-225 ♦ Eladó nagyon jó minőségű lam­béria, 190 Sk/tp2 + adó, gerenda, palló, léc, deszka, padlóburkolat. Tel.: 0905/472 722. S-227 ♦ Virágkötők figyelem! Sóvirág nagy mennyiségben eladó. Tel: 0819/779 89 43,18 óra után. KN-690 ♦ Eladó teherautóvontatású büle­nős pótkocsi. Tel.: 0709/552 18 15, este. DS-1479 ♦ Eladó Skoda 105 L (1985), mű­szaki eng. 2002-ig érvényes, kitű­nő állapotban. Ár megegyezés sze­rint. Tel.: 0903/416 201, 0709/552 44 53. DS-1485 ♦ Avia - protektorozott abroncsok eladók, 1500 Sk/db. Tel.: 0903/940 918. DS-1493 ♦ Eladó Skoda Favorit 135 LS, gyártási év 1992, kitűnő állapot­ban. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0905/825 927. DS-1491 ♦ Eladó szobakerékpár, 2000 Sk. Tel.:0709/551 57 48. DS-1489 VEGYES ♦ Mobiltelefonok kikódolása. Tel.: 0905/120 543. DS-1457 ♦ A mágikus univerzum erői és energiái által minden betegség (daganatok, tűdőbaj, rák, leuké­mia, hemofüia, parkinson kór, pigmenthiány, cukorbaj, depresz- szió, epilepszia, ekcémák, trombó­zis, agyvérzés, bénulás, férfi pana­szok, meddőség stb.) gyógyítható. Hívjon 0903/241 890, 894 616. KN-692 Figyelem! Őszi redőnyakció! Külső műanyagredőnyök meg­rendelhetők 20 féle színárnya­latban már 650 Sk/m2-től a kö­vetkező telefonszámon: 0905/145 572. A megrendelt redőnyökhöz in­gyenesen szúnyoghálót szere­lünk. KNk-663 ♦ Hitelek vállalkozóknak. Tel.: 0905/946 589,16-tól 20-ig. NZ-57 ♦ Nedves falak helyreállítása. Di­agnosztikai nedvességfelmérés. Tel: 0707/780 25 49. GA-149 Számítógépkezelői tanfolyam indul 2000. X. 11-étől Duna- szerdahelyen kezdők és hala­dók részére. Tel.: 0709/552 72 45. DSk-1488 Bős Nagyközség Önkormány­zata tisztelettel meghív min­denkit az őszi vásárra, amely Bősön a piactéren lesz megtart­va 2000. szeptember 29-én és 30-án (péntek, szombat). Vá­sárosok, kereskedők, vendéglá­tók jelentkezhetnek a helyszí­nen. Mindenkit szeretettel vá­runk! VSk-718 Hirdessen Ön is nálunk! Megrendelőlap Tisztelt olvasóink, akik eddig még nem előfizetői az Új Szónak és a Vasárnapnak, de szeretnék lapjainkat megrendelni, töltsék ki az alábbi megrendelőlapokat és küldjék el a címünkre: Kiadónk címe: Grand Press a.s., Prievozská 14/A, P.O.BOX 49, 824 88 Bratislava 26. További információkkal kapcsolatban hívja ingyenes (zöld-) számunkat: 0800 103103. Szükség esetén hívható még: telefon: 582 38 324, telefon/fax: 07 58238326 ........................................................................................................................... Ma gánszemélyek részére: Vezetéknév, keresztnév .................................................................................................................... Utcanév, házszám ............................................................................................................................. Irányít ószám (PSC): ....................Község/város: ........................................................................... Te lefon: ................./....................................Inkasszó- (SIP0-) szám: ............................................ Me grendelem az ÚJ SZÓ című napilapot. I I* *a kívánt lapot kérjük megjelölni Megrendelem a Vasárnap című hetilapot. □* Aláírás:............................................................ .Ste.................................................................................................tÁ. Vá llalatok, intézmények részére: Teljes név ........................................................................................................................................... Ut ca név, házszám .............................................................................................................................. Irányítószám (PSC): ....................Község/város:................................................................................ Tel efon: ................./ ..................................Cégjegyzékszám (ICO): ............................................... Adó nyilvántartási szám (DRC): ..........................Bankszámlaszám: ............................................. Me grendelek......db ÚJ SZÓ című napilapot a 2000. év végéig (fél évre). Me grendelek......db Vasárnap című hetilapot a 2000. év végéig (fél évre). Dátum, aláírás (pecsét): RENKIVULI AJANLAT BONUS 1 6 fizetett 1/8 nagyságú hirdetés az ÚJ SZÓ-ban 6 fizetett 1/4 nagyságú hirdetés az ÚJ SZÓ-ban 4 fizetett 1/2 nagyságú hirdetés az ÚJ SZÓ-ban 4 fizetett 1/1 nagyságú hirdetés az ÚJ SZÓ-ban BONUS 2 6 fizetett 1/8 nagyságú hirdetés az ÚJ SZÓ-ban 6 fizetett 1/4 nagyságú hirdetés az ÚJ SZÓ-ban 4 fizetett 1/2 nagyságú hirdetés az ÚJ SZÓ-ban 4 fizetett 1/1 nagyságú hirdetés az ÚJ SZÓ-ban 1/8 nagyságú ingyenes hely a Vasárnap hetilapban 1/4 nagyságú ingyenes hely a Vasárnap hetilapban 1/4 nagyságú ingyenes hely a Vasárnap hetilapban 1/2 nagyságú ingyenes hely a Vasárnap hetilapban 1/8 nagyságú ingyenes hely a Hang-Kép mellékletben 1/4 nagyságú ingyenes hely a Hang-Kép mellékletben 1/4 nagyságú ingyenes hely a Hang-Kép mellékletben 1/2 nagyságú ingyenes hely a Hang-Kép mellékletben AZ AJÁNLAT AKKOR ÉRVÉNYES, HA AZ ÜGYFÉL EGYSZERRE RENDELI MEG A HIRDETÉSEK ISMÉTLÉSÉT AZ ÚJ SZÓBAN. EZZEL AZ AJÁNLATTAL EGYIDEJŰLEG MÁS KEDVEZMÉNYEK NEM ÉRVÉNYESEK (az ismétlésért, a hirdetés összege után) ÜGYNÖKSÉGI KEDVEZMÉNYT CSAK SZERZŐDÉSES PARTNEREINKNEK ADUNK.

Next

/
Thumbnails
Contents