Új Szó, 2000. szeptember (53. évfolyam, 202-225. szám)
2000-09-25 / 220. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2000. SZEPTEMBER 25. Gazdaság és fogyasztók - hirdetés Míg 1978-ban 1 millió dollár volt a bevételük, legutóbb 22,96 milliárd dolláros bevétellel zárták az évet A Microsoft negyed évszázada A világ legnagyobb szoftvercége, a Microsoft az idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. A cég 1975 szeptemberében született Micro Soft néven az új-mexikói Albuquerque városban. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Megalapításának ötlete két diák - Bill Gates és Paul Allen - fejéből pattant ki. Mára, a Basic programozási nyelven, a DOS operációs rendszeren keresztül, eljutott a Windowsig, amely vállalkozásának alapját képezi. Míg 1978-ban 1 millió dollár volt a bevételük, legutóbb minden eddiginél magasabb, 22,96 milliárd dolláros árbevétellel zárta a 2000-es pénzügyi évét. A vállalat nettó nyereségként 9,42 milliárd dollárt könyvelt el. A cég életében a legfontosabb változás 1981-ben történt, amikor a Microsoft DOS operációs rendszerét személyi számítógépein az IBM is elkezdte használni. A Microsoft számára ez hatalmas üzletet jelentett. A legnagyobb dobásuk mégis a Windows 95 volt, ami a történelem legkeresettebb szoftverének számít. A 90-es években azonban jött az újabb hullám, az internet. A Microsoft kicsit megkésve lépett, amikor a piacon már jelen volt a Netscape Navigator böngésző. Ennek ellenére a Microsoft által piacra dobott Explorer öt év alatt csaknem teljesen kiszorította a Netscapet a piacról. Hogy ehhez nem mindig használt elfogadott módszereket, azt ma már a bíróság is elismerte. A cég azonban nem állt meg, és mára az egyik legfőbb célja a személyi számítógépeken használt programok integrálása az internettel. A legújabb Microsoft operációs rendszer a Windows Millenium Edition (Windows Me) amelyhez a felhasználók már szeptember 14-től hozzájuthatnak az üzletekben, a szlovák változatra azonban még mintegy két hónapig várnunk kell. Az otthoni felhasználók igényeinek kielégítésére tervezett operációs rendszer kettős feladatnak tesz eleget: leegyszerűsíti a PC felhasználói ismeretek megszerzését a kezdők számára, ugyanakkor nagyobb mozgásteret, több lehetőséget ad a felhasználói A legnagyobb dobásuk a Windows 95 szoftver- csomag volt. ismeretekkel már rendelkező számítógép használóknak. A PC használata az álló és mozgóképek, a zene vagy a játékok területén mind népszerűbbé válik az otthoni felhasználók között. A Windows Me ezeken a területeken előrelépést ígér. A Windows Image Acquisition például a képek kezelését egyszerűsíti le digitális kamerák fotói és scannerek esetében. A Windows Movie Maker lehetővé teszi a házi videók digitális vágását, mentését és terjesztését is. A Windows Media Player 7 egységes és könnyen kezelhető felületet nyújt a felhasználók digitális állományainak keresésére, rendszerezésére és lejátszására. A DirectPlay Voice Chat segítségével a PC előtt ülő játékos egy másik résztvevővel beszélhet az interneten folyó játékban. A Windows Me minden eddiginél él- ményszerűbbé teszi az internet használatát a családok számára, jobb eszközöket nyújtva a számukra fontos dolgok végrehajtásához: a világhálón való szörfözéshez, hálózaton keresztüli vásárláshoz, elektronikus levelek küldéséhez és fogadásához,. hálózati játékokban való részvételhez, vagy a barátokkal, rokonokkal történő valósidejű beszélgetéshez, (mi) Néhány élelmiszer átlagos fogyasztói ára (kgr liter, darab) 39. hét Kerület Marhahátszín Sertéscomb (csont nélkül) Sertés oldalas Fagyasztott csirke aprólékkal Friss tojás Zacskós félzsíros tej Vaj Köménymagos kenyér (1 kg-ig) Péksütemény (70 g-ig) Kristálycukor Pozsony 177,00 177,66 96,66 75,25 3,54 15,86 32,25 20,10 1,35 22,71 Nagyszombat 179,54 167,56 88,31 69,59 3,19 14,38 31,25 19,34 1,38 21,10 Trencsén 174,31 162,33 86,78 70,56 3,13 13,93 30,44 16,68 1,56 20,48 Nyitra 190,14 180,01 94,48 70,44 3,26 14,96 31,62 21,00 1,48 20,78 Besztercebánya 192,05 181,22 89,98 69,92 3,07 15,08 28,72 19,62 1,18 18,69 Zsolna 180,30 170,30 88,76 68,70 3,34 15,96 30,90 16,92 1,46 21,34 Kassa 204,84 189,50 94,86 68,74 3,29 14,48 29,34 19,20 1,27 20,40 Eperjes 184,06 178,07 91,72 71,39 3,24 15,81 29,26 19,17 1,56 21,43 Szlovákia 185,28 175,83 91,44 70,57 3,26 15,06 30,47 19,00 1,40 20,87 GAZDASÁGI HÍRAAORZSÁK dollárt, vagyis 8,55 és 8,72 milliárd dollár között lesz. (MTI) A tagjelölteknek nem kell sietniük Amszterdam. A holland jegybank igazgatója, Henk Brouwer szerint a kelet-európai EU- tagjelölt országoknak nem szabad túl sietősen meghonosítaniuk a valutaunió közös pénzét. A banki vezető szerint kiugró növekedés esetén is még évtizedekbe telne, mire az éllovas tagjelöltek elérik a szegényebb uniós tagállamok jövedékid viszonyait. Szerinte az euró idő előtti bevezetése a majdani új tagországokban visszavetheti az érintett országok gazdasági fejlődését. (MTI) Az Intel profitjelzése New York. Pénteken világméretű tőzsdezuhanássá terebélyesedett a tőzsdezárás utáni nemhivatalos New York-i forgalomban kezdődött esés, amelyet a fejlett technológiai részvények számára irányadó Intel bevételelőrejelzése okozott. A világ legnagyobb lapkagyártója a New York i zárás után azt közölte, hogy - elsősorban a gyengébb európai kereslet miatt - a harmadik negyedévi bevétele majd csak 3-5 százalékkal haladja meg a második negyedévi 8,3 milliárd A BA és a KLM egyesülése lefújva London. Eredmény nélkül véget értek a British Airways brit és a KLM holland légitársaság egyesülési tárgyalásai. A Londonban kiadott közös közlemény szerint a két cég nem folytatja üzleti tevékenysége összevonásáról a tárgyalásokat, mivel több kereskedelmi természetű és a tevékenységüket szabályozó jogi tényező merült fel megoldhatatlan akadályként. (MTI) A Volkswagen autókat hív vissza Sao Paulo. A német Volkswagen 28 ezer, Brazíliában előállított Golfot és Audi A3-ast hív vissza, az első felfüggesztés egyik hegesztési helyén lévő problémák miatt. A cég Brazíliában közölte: a visszahívás oka az, hogy az első felfüggesztés egy rögzítőelemének hegesztési helyén jelentkező esetleges hiányosságok miatt az elem kioldódhat. A visszahívásra kerülő gépkocsik fele exportra került, másik felét Brazíliában értékesítették. (MTI) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 2000. szeptember 25-én a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 43,508 Magvar forint (100) 16,535 Angol font 73,210 Német márka 22,245 Cseh korona 1,223 Olasz líra (1000) 22,470 Francia frank 6,633 Osztrák schilling 3,162 Japán ien (100) 47,060 Spanyol peseta (100) 26,149 Kanadai dollár 33,899 Svájci frank 28,608 Lengyel zloty 10,983 USA-dollár 50,441 Válogatás az EuroTel kínálatából Y Y 01 -V/// V •? /' Ericsson Aioi8s + külső mikrofon + cserélhető fedőlap Mobil Internet 1, 2 támogatás. 990,-SK Az összes Tempo programhoz Nokia 5110 (csak a GSM 900-as hálózatban használható) Mobil Internet 1 támogatás. 1390,-sk Az összes Tempo programhoz Ericsson Tios Mobil Internet 1,2 támogatás. A telefonok megvétele 0 feltüntetett árakon 24 hónapos szerződéshez kötött. Nokia 3210 Mobil Internet 1,2 támogatás. 2 190,- Sk Az összes Tempo programhoz, a Tempo 30/90 kivételével. Az összes Tempo programhoz, a Tempo 30/90 kivételével. Panasonic GD90 Mobil Internet 1, 2 támogatás. 3990,-sk A Tempo 150 és magasabb programokhoz Siemens C35Í Mobil Internet 1, 2, 3 támogatás. 4990,-sk Az összes Tempo programhoz, a Tempo 30/90 kivételével. Ericsson T28S Mobil Internet 1, 2 támogatás. 35*•«£?■ 14990,-sk A Tempo 150 és magasabb programokhoz easyi Kínálunk még Nokia 7110-et 10.990,- koronáért és Nokia 9110-et 19.990,- koronáért. számla és havidíj fizetése nélkül 5 99°»_sk Ericsson A1018S + külső mikrofon + cserélhető fedőlap Mobil Internet 1, 2 támogatás. 5990,-sk Ericsson Tios Mobil Internet 1,2 támogatás. 6990,-sk MÁRKABOLTOK: Banská Bystrica: Oolná 18, 088/4552 222 • Bernolákova 14, 088/4552 111, Bardejov: Stefánikova 682/4. 0935/4729 497. Bratislava: Bajkalská 24, 07/4955 3350 • Chorvátska 1, 07/5557 1725 • Nám. SNP 13, 07/5926 5100 • Stefánikova 17. 07/4955 4618 • Vajnorská 10, 07/5556 9635. Brezno: Nám. M. R. Stefanika 3, 0867/6112 266, £adca: Nám. slobody 55.0824/4332 613, Humenné: Mierová 2, 0933/7783 475, Komárno: Jókaího 38, 0819/704 374, Koáice: Hlavná 75, 095/6254 146 • Toryská 3. 095/6414 300 • Trolejbusová 1. Hypermarket Tesco, mobil: 0901/703 263, Levice: Nfr'Baáte 2, 0813/6221 913. Uptovsky Mikulás: Garbiarska 905, 0849/5514 261. Luíenec: Zetezniéná 35, 0863/4331 602, Martin: Osloboditefov 62, 0842/413 5266, Michalovce: Masarykova 57, 0946/6443 535, Nitra: Palárikova 1, 087/528 873. Nővé Zámky: M. R. Stefánika 11, 0817/400 664, Poprad: Atfbetina 33, 092/7723 477 • Nám. sv. Egídia 9/19, 092/7724 089, Povazská Bystrica: Hotel Man ín; Centrum 12/17, 0822/4330 830, Presov: Metodova 3, 091/7714 564. mobil: 0903 919 919, Prievidza; A. Hlinku 22/2, 0862/5421 728, Púchov: Moyzesova 1744. 0825/4633 257, Rimavská Sobota: Nám. S. M. Daxnera 413, 0866/5631 647 Senica: Stefánikova 39, 0802/517 473, Spisská Nová Vés: letná 26, 0965/4410 866, Sala: SNP 2018/40, 0706/7707 752. Trencín: Stefánikova 42, 0831/441 660, Trnava: Stefánikova 21, 0805/5512 779. Trstená: Bernolákova 1, 0847/5306 009, Zvolen: Nám. SNP 40, 0855/5331 482, íiar nad Hronom: Ul. SNP 134, Obchodné centrum, 0857/6727 208, Zilina: Hviezdoslavova 16. 089/5626 051. Kínálatunka/összes szerződéses partnerünknél is érvényes. Az EASY-kártyához az AVÍZO-ban minden nap megtalálható ajánlatból használt mobiltelefont vásárolhat. EASY EXPRES *53 (ingyenes vonal), 07/4955 5553 (telefonon keresztül történő eladás, ingyenes kézbesítéssel) http://shop.eurotel.sk (EASY eladás interneten keresztül) Infovonal *30 (ingyenes vonal), 07/4955 3333. Ügyfélszolgálat *50 (ingyenes vonal), 07/4955 5555. http://www.eiirotel.sk Az ajánlat a készletek kimerítéséig tart. A kínálat megváltoztatásának joga fenntartva. Az árak adóval együtt vannak feltüntetve. A kommunikáció magasabb formája VK-86/9