Új Szó, 2000. szeptember (53. évfolyam, 202-225. szám)

2000-09-23 / 219. szám, szombat

Panoráma ÚJ SZÓ 2000. SZEPTEMBER 23. A Forbes négyszázas listáján Soros György a 44. Még Bill Gates vezet Húsz hónapja tart a véres konfliktus a Fűszer-szigeteken Már nem olyan az iskola, mint azelőtt NAPTÁR Szeptember ~23 EGV GONDOLAT „Sem az államférfiak, sem a színészek nem képesek idejében nyugalomba vonulni. ” Prosper Mérimée NÉVNAP Tekla Görög eredetű név, tulajdon­képpen a Theokleia rövidülé­se során alakult ki. Jelentése: Isten dicsősége. Ma Ila, Karo­lina, Lina, Liviusz, Telma, va­lamint Zdenka nevű ismerő­seinket is köszöntsük! MAiÉVFORpULÓINK 130 éve hunyt el Prosper Mérimée francia író. Nem vette véresen komolyan az irodal­mat, gazdag család saljaként játszogatott vele. Az egyik leg­nevesebb hamisító volt. Mivel nagyon sok nyelven tudott, sa­ját műveit úgy adta ki, mint fordításokat. Kitalált például egy Clara Gazul nevű spanyol színésznőt, s annak lefordított drámáiként adta közre saját műveit. Azután meg nagy sike­rű népdalgyűjteményt jelente­tett meg azokból a szerb dalok­ból, amelyeket a Balkánon gyűjtött, de természetesen so­semjárt Szerbiában. Később írt azért egy saját művet is, a Car­ment, amely jól sikerült, Bizet belőle komponálta az egyik legszebb francia operát. Nem­csak az irodalommal szórako­zott, de az életben is nagy játé­kos volt. A legelőkelőbb körök­ben forgott, a dámák imádták, még a titokzatos Madame Recamier-vel is összehozta a pletyka. A kellemes modorú aranyifjú bekerült az udvarba is, bensőséges viszonyban állt III. Napóleon császárral, sőt rangban rögtön utána követke­zett, hiszen ő volt a Szenátus elnöke. Korábbi irodalmi csalá­sainak csak élete végén látta kárát; amikor jó barátja, Pus­kin verseit kezdte fordítani - ezt senki sem hitte el neki. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 55 éves Pálos Zsuzsa színész­nő. Érdekes módon jelmezter­vezőnek tanult, sőt a Vígszín­házban ki is próbálta tehetsé­gét e téren. Mégis színésznő lett, előbb a József Attila Szín­házban játszott, majd a Vidám Színpad tagja lett, ahol egye­bek mellett a Furcsa pár című Neil Simon-darabban kapott szerepet. 70 éves Ray Charles amerikai énekes, a dzsessz, a soul és a blues királya, a Georgia On My Mind, a Hit The Road Jack, az Unchain My Heart, az I Got A Woman és a What I’d Say című világsláger előadója. 40 éves John Rocca angol soulénekes, a Freeeze együttes tagja. 80 éves Mickey Rooney ameri­kai színész, egykoron népsze­rű gyerekszínész, a Babe, az Erik, a viking, A dominó elv és a Gézengúzok című film sze­replője. Ma ünnepel még: Siti Beáta (1973) kézilabdá­zónő, a Dunaferr játékosa, BEK- és KEK-győztes, a ma­gyar válogatott kiválósága. NAPI VICC A skót annyit hallott már a szextelefonról, hogy - költsé­get nem sajnálva - felhívja. Erotikusán búgó női hang szólal meg:- Hello, picim, neked bármit megteszek. A skót sietve megszólal:- Jól van, akkor azonnal hív­jál vissza! MTI-JELENTÉS Washington. A Forbes magazin legutóbbi számában közölt lista szerint ugyan még most is Bili Gates, a Microsoft szoftvervállalat alapítója a leggazdagabb amerikai, de már „csak” ötmilliárd dollárral marad el tőle Larry Ellison, a szin­tén az új technológiák iparágában tevékenykedő Oracle cég főnöke. Gates magánvagyonát a Forbes 63 milliárd dollárra becsüli. Ez 22 mil- liárddal kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Gates drámai ütemű „el­szegényedésének” az oka az ameri­kai szövetségi kormányzat által perbe fogott, és kényszer-szétvá­lasztással fenyegetett Microsoft részvényeinek értékcsökkenése. Ellison eközben a tavalyi 45 milli­árd dollárról, ami akkor a 12. hely­hez volt csak elegendő a Forbes- listán, 58 müliárdra növelte ma­gánvagyonát. A Microsoft azonban Kismarton. Papagájkalitkába zár­ta feleségét Kismartonban egy munkanélküli férfi. A húszéves, román származású pincérnő és a munkanélküli, papagájtenyésztés­ből élő burgenlandi férfi gyakran civakodott. Amikor a fiatalasszony egy másik faluba akart költözni, a Isztambul. A törökországi Izmir­ben azért tartóztattak le nyolc gye­reket, mert túl hangosan játszot­tak közterületen. A hatóságok egy nyugdíjas pana­sza nyomán intézkedtek. A 9 és 13 év közötti gyerekek hét órát töltöt­tek a fogdában, mire szabadultak. MTI-HÍR Moszkva. Élesgránátot operáltak ki orosz orvosok egy Csecsenföldön megsebesült katona lábából. A mű­tétet végzőknek a szokásosnál is jobban be kellett öltözniük saját vé­delmükben, és a sebesültre is go­lyóálló mellényt adtak. Az operáció így is túlnyomó többséget élvez a „dobogósok” magánvagyonának forrását illetően, hiszen a 3. helye­zett a 36 milliárd dollár fölött ren­delkező Paul Allen, aki szintén Microsoft-alapító. A lista egyébiránt - Gates példájá­tól eltekintve - főként azt tükrözi, hogy a leggazdagabbak tovább gazdagodtak Amerikában. A négy­száz leggazdagabb amerikai va­gyona 20 százalékkal nőtt az el­múlt egy év során, és összesítve el­érte az 1,2 billió dollárt, ami csak­nem annyi, mint Nagy-Britannia egész évi GDP-je. (Gates vagyona önmagában túlszárnyalja Peru évi bruttó nemzeti termékét.) Az Egyesült Államokban a Forbes szerint 298 dollármilliárdos van, ami 31-gyei több, mint 1999 őszén. A Forbes 400-as listáján So­ros György a 44. helyet foglalja el, 5 milliárd dollárra becsült magán­vagyonnal. férj erőszakkal hazahurcolta és a pincében egy papagájketrecbe zár­ta, ahol benzint, forró vizet és ha­mut szórt rá, sőt még egy pitbullt is megpróbált ráuszítani. Az órákon át tartó kínzás csak ak­kor ért véget, amikor hazaérkezett a férfi első házasságából született lánya. A férjet két és fél év börtön­re ítélték. Az izmiri államügyész azután ren­delte el szabadlábra helyezésüket, hogy megtudta: a bűncselekmény, amit elkövettek, játék volt. A török lapok gúnyosan a „legfia­talabb bűnszövetkezet felszámolá­saként” számoltak be a hatósági túlkapásról. A szülők szerint a gye­rekek napokkal az eset után is sokkhatás alatt állnak. szabadtéri volt, hogy a gránát eset­leges felrobbanása esetén ne okoz­hasson annyira súlyos sérüléseket, mint zárt térben tenné. A gránát a sebesült jobb lábának a térde alatt fúródott az izomzatba, és bár műté­ti szempontból a feladat nem volt bonyolult, a robbanásveszély miatt jóval feszültebb légkörben zajlott. Élvezhető-e még ? Százhúsz éves ósör Hága. 120 éve a tenger fenekén heverő sört hoztak felszínre hol­land búvárok Terschelling sziget közelében. Összesen 150 üveg né­met és norvég sört találtak az Északi-tengerben, a Lisette nevű német hajó roncsai közt, amely 1881-ben Afrika és Peru felé tartva süllyedt el a holland partok köze­lében. Egyelőre nem tudni, hogy a szokatlanul hosszú ideig érlelt árpalé élvezhető-e még. (PAN) Ambon. A tízéves Arijanti mindennap iskolába megy. De az Ambonban, a háború sújtotta Maluku-szigetek (Fűszer-szigetek) székhe­lyén élő kisfiú számára ko­rántsem veszélytelen ez az út: motoros kishajóra kell szállnia, orvlövésztámadás veszélyével dacolva. MTI-PANORÁMA Ezen az indonéziai szigetcsoport ton 20 hónapja véres konfliktus zajlik a keresztények és a muzul­mánok között. Ámbon megosz­tott város lett. „Zöld vonal” vá­lasztja el egymástól a keresztény és a muzulmán negyedet, mint Bejrútban a háború idején. Sok gyermek most csak motoros kis­hajón járhat iskolába. Hajón kel­nek át Ambon hatalmas öblén a két táborhoz tartozó városlakók. S az átkelés mindig kockázatos. A gyermekek soha nem lehetnek biztosak abban, hogy még aznap hazatérhetnek. Ilyenkor az isko­lában alszanak. „Reggel hétkor megyünk el otthonról, de néha délután háromra sem érünk ha­za, mert várni kell a hajóra” - mesélte az AFP tudósítójának Arijanti, aki egy muzulmán elemi iskola tanulója. Egyik társnője, Mega nem hajlandó hajóra száll­ni azóta, hogy lövések találták el azt a hajót, amelyen utazott. Nem sebesült meg, de a támadás sok­kolta. Az utóbbi hónapokban az amboni öbölben átkelés közben többeket megöltek orvlövészek. A két tábor egymásra hárítja a fe­lelősséget a lövöldözésekért. A konfliktus elválasztja egymástól a gyerekeket is. „Nem olyan az is­kola, mint azelőtt” - mondta egy muzulmán gimnazista, Aszma. „A tanáraink most mind muzul­mánok. Keresztény barátaim töb­bé nem járhatnak ide.” Á gyerme­kek százai azért nem járhatnak iskolába, mert a kitelepítettek tá­borában kell lakniuk. A konfliktus 1999 januárjában Ambonban kezdődött. A keresz­tények és a muzulmánok közötti banális vita úgy hatott, mint egy puskaporos hordó felrobbantása. Már évek óta nőttön-nőtt a fe­szültség a két közösség között. Korábban a keresztények voltak többségben a Jakartától 2400 ki­lométernyire fekvő Maluku- szigeteken, de a helyzet megfor­dult az 1970-es évektől, amióta muzulmánok érkeznek és tele­pülnek le a szigeteken. Az utóbbi 20 hónapban 4000 embert öltek meg és körülbelül félmilliót űztek el lakhelyéről. Ambonban csak pár napig van „nyugalom”, aztán hirtelen kirobban az erőszak, le- sipuskások lövöldöznek, házilag gyártott bombákat robbantanak, néha még mozsárágyúból is lő­nek. A helyzet rosszabbodott az­óta, hogy néhány hónappal ez­előtt több ezer iszlám milicista érkezett a szigetekre, főleg Jává­ról, hogy „szent háborút” folytas­sanak a keresztények ellen. Vasárnap A Vasárnap és a Hang-Kép jövő héten megjelenő számából: ♦ Világháló és fapapucs - Kövesdi Károly vezércikke ♦ Senki se felejtse el, hogy honnan jött - interjú Bárdos Gyulával, az MKP frakcióvezetőjével, aki szerint a magyar párt nem kormányon, hanem kor­mányban van, és ez óriási különbség. ♦ Végveszélyben - A természeti ka­tasztrófák, az éghajlati változás a múlt emlékei közé száműztek sok ál­latfajtát, de néhányat még megment­hetünk. ♦ Merre gurul a csúszópénz? - A korrupció mértékéről kialakult leg­hűbb képet a lakosságot megkérdezve kaphatjuk. ♦ A szépség és a harmónia megtes­tesítői - Bacon: „Ha elérjük a civilizá­ció egy bizonyos fokát, szép házakat építünk. Ha még továbblépünk, gyö­nyörű kerteket hozunk létre. ” ♦ A kitartás iskolapéldája - Az alsóbodoki magyar középiskola csak úgy jöhetett létre, hogy az ott élők „megcsinálták”. Vrabec Mária riportja. ♦ Az opera Mount Everestjén - Negyven éve van a pályán Placido Domingo, aki az idén lesz hatvanéves. ♦ Megálmodta Amerikát - Gondola­tok Arthur Miller nyolcvanötödik szüle­tésnapján. ♦ Nagy habos torta ötkarikás ékességgel - Sydneyi olimpiai győ­zelmével Nagy Tímea lobbantotta fel világszerte a magyarokban a lelkese­dés tüzét. A Hang-Kép címoldalán Pitrolffy Zoltán modellje. Mint minden divatfotós, Pitrolffy is arcokban gondolkozik. Képei a legfinomabb belső rez­zenések tükörképei, épp ezért halkan, szinte suttogva beszélnek. Itt a kiegyensúlyozottságé, a harmóniáé, a le­tisztult érzelmeké a főszerep. ♦ Közel fél évszázada, 1956-tól működik a füleki rádióklub, amely az egykori Csehszlovákia egyik él­csapatának számított, s ma is dobogósok. A klubot mutatjuk bejövő héten megjelenő számunkban. ♦ „Amikor bőrünket ápoljuk, lelkünket simogatjuk” - mondjuk, s ilyenkor általában a hölgyekre gondo­lunk. Pedig a férfiaknak éppúgy szükségük van bőrük és lelkűk ápolására, mint a nőknek. ♦ Az életmódunk miatt a szervezetünkből kipusztult baktériumokat kívülről kell pótolnunk. Hogy hogyan, megtudhatják következő számunkból. Még egy pitbullt is megpróbált ráuszítani Kalitkába zárta nejét MTI-HÍR Felszámolták a legfiatalabb török „bűnszövetkezetet" Gyerekek rács mögött MTI-PANORÁMA Robbanásveszély miatt feszült légkörben zajlott Szabadtéri műtét Huszonöt éve él egy helyiségben állataival a 66 éves csehországi Jan Príhoda. Szobáját a totalitarizmus erek­lyéivel - szovjet zászlóval, korabeli plakátokkal - díszíti. (tTK)

Next

/
Thumbnails
Contents