Új Szó, 2000. szeptember (53. évfolyam, 202-225. szám)

2000-09-21 / 217. szám, csütörtök

6 Politika ÚJ SZÓ 2000. SZEPTEMBER 21. Áldozatot hoznak. Kolumbiai katonák hét lázadót mészároltak le a polgárháború keddi fusagasugai összecsapá­sában. A 10 éve tartó fegyveres konfliktus eddig legalább 35 000 emberéletet követelt. (CTK/AP) Djindjics szerb ellenzéki vezető Kostunicát támogató szavazatok lavinájára számít Mihajlovics visszalép? Teljesen le akarják zárni a tanácskozások helyszínét Beengedik a bankárokat mti-hír Visszatért az Atlantis Washington. Az amerikai Atlantis űrrepülőgép tegnapra virradóra leszállt a floridai Cap Canaveral melletti Ken­nedy űrközpontban, szeren­csésen befejezve küldetését, amely a Nemzetközi űrállo­más felszerelését szolgálta el­ső állandó legénységének no­vemberi fogadása előtt. (MTI) Nem siklott, hanem elsüllyedt Key West. Kedden Floridától délre, Key West közelében a vízbe zuhant egy kis méretű, An-2 típusú, vízen való siklás­ra is alkalmas kubai repülő­gép. A lezuhant kubai gép uta­sai között az amerikai mentő- csoportok kilenc sebesült túl­élőt találtak. Legkevesebb egy személy életét vesztette a sze­rencsétlenségben. (MTI) Eljárás az ETA vezére ellen Párizs. Bűnvádi eljárást indí­tottak kedden Ignacio Miguel Gracia Arregui, az ETA baszk szeparatista szervezet feltéte­lezett első számú vezetője el­len, akire egy vakmerő titkos akció során pénteken este csapott le a francia rendőrség különleges egysége. (MTI) Egyre népszerűbb a cseh kormány Prága. Egy közvélemény-ku­tatási adat szerint nő Csehor­szágban a szociáldemokrata kormány népszerűsége. Szeptember közepén a lakos­ság 40 százaléka bízott a Milos Zeman vezette kisebb­ségi kabinetben, ami 23 szá­zalékkal több, mint 1999 szeptemberében. (MTI) Milos Zeman örülhet kormá­nya népszerűségének (CTK) Szocialisták kivonulása Budapest. Kivonultak a szoci­alista képviselők a magyar parlament alkotmányügyi bi­zottságának tegnapi üléséről. Az ellenzéki honatyák azért hagyták el a termet, mert a testület kormánypárti többsé­ge elutasította azon javaslatu­kat, hogy a bizottság ne tűzze napirendre a Fidesz által olaj­ügyekkel kapcsolatban előké­szített bizottsági módosító ja­vaslat tervezetét. (MTI) Hét gyilkosság, két emberölés Moszkva. Csecsenföldön 19 esetben indult eljárás a szö­vetségi erők katonái ellen: hét gyilkosság, két gondat­lanságból elkövetett ember­ölés ügyében, a többieket ga­rázdasággal és lopással vá­dolják. Az adatokat Szergej Jasztrzsembszkij, az orosz el­nök csecsenföldi tanácsadója hivatalában tették közzé az emberi jogok érvényesülését és a szövetségi erők tényke­dését tanulmányozó Európa tanácsi küldöttség látogatása kapcsán. (MTI) Belgrád. Vojiszlav Mihajovics, a Vük Draskovics vezette el­lenzéki Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO) jugoszláv elnökjelöltje lapunk tudósító­jának kérdésére jelezte: lehet, hogy visszalépnek Vojiszlav Kostunica, a Szerbiai Demok­ratikus Ellenzék (DOS) jelölt­jének javára. ÖSSZEFOGLALÓ Négy nappal a választások előtt, tegnap Montenegróba érkezett Szlobodan Milosevics elnök, aki a Szocialista Néppárt kampányzáró rendezvényén vett részt. Az elnök 1997-es államfővé választása óta nem járt a kisebbik jugoszláv köz­társaságban. A tegnapi napot az el­nöknek a Vajdaságban kellett volna töltenie. A Vojiszlav Kostunicát tá­mogató „szavazatok lavinájára” szá­mít a vasárnapi jugoszláviai válasz­tásokon Zoran Djindjics szerb ellen­zékivezető, aki úgy vélte: ajelenlegi MTI-HÍREK Jeruzsálem/Rámalláh. Ehud Ba­rak izraeli miniszterelnök kedden váratlanul bejelentette: határozat­lan időre felfüggeszti az izraeli-pa­lesztin békeegyeztetéseket, azzal indokolva döntését, hogy Jasszer Arafat palesztin elnök megkemé­nyítette álláspontját a még rende­zetlen kérdésekben. Este azonban úgy döntött, hogy a tárgyalások folytatódjanak Gilad Ser izraeli és Szaeb Erakat palesztin főtárgyaló részvételével. A palesztinok tegnap az követelték az izraeli féltől, hogy MTI-HÍREK Manila. Az a két francia újságíró, aki több mint két hónap fogság után kiszabadult kedden éjjel a Fülöp- szigetek Jolo szigetén túsztartói­nak, az Abu Szajjaf muzulmán fegy­veres csoportnak a karmaiból, azt áhította szabadulása utáni első saj­tóértekezletén, hogy az éj leple alatt egyszerűen megszökött őrzőitől. Ezzel ehentmondtak a Fülöp-szige- tek elnöke, Joseph Estrada által is­mertetett verziónak, amely szerint a manilai kormány hadseregének ka­tonái szabadították ki őket. Az el­választó» hangulat alapján az elnök- választáson az lenne a reális ered­mény, ha Kostunica 2,5 mihió, a bal­oldali kormánypártok jelöltjeként induló Milosevics 1,5 millió szava­zatot kapna. Az ellenzéki vezető úgy vélte, hogy Milosevics mindezek da­cára vasárnap este kihirdeti győzel­mét és ellenségnek minősít majd mindenkit, aki tiltakozi fog a hivata­los választási eredmény ellen. A hírügynökségek tegnap délutánig nem számoltak be az SPO lehetsé­ges visszalépéséről, azonban részle­tesen foglalkoztak Mihajlovics kam­pányzáró nagygyűléséről. A belgrá­di polgármesteri tisztséget betöltő, és az SPO választási plakátjain a adjon magyarázatot arra: az előző nap miért függesztette, majd újítot­ta fel a béketárgyalásokat. A palesz­tin fél emellett kilátásba helyezte, ha Izrael folytatja ezt a „kisded játé­kot”, nem hajlandó a további párbe­szédre. Haszan Aszfur, az Izraellel tárgyaló palesztin küldöttség egyik vezető tagja az AFP-nek nyilatkoz­va leszögezte: ha Izrael tárgyalni óhajt, a palesztinok készek rá. Joszi Beilin, izraeli igazságügy-mi­niszter a hirtelen izraeli fordulatról szólva azt mondta, hogy mindösz- sze félreértés történt. Az izraeli rá­diónak tegnap nyilatkozva kijelen­lentmondás csak részleges, hiszen ők is elismerték, hogy szökésüket megkönnyítette a hadsereg támadá­sa. Jean-Jacques Le Garrec és Ro­land Madura, a France 2 televízió munkatársa elmondta: először el­rejtőztek a dzsungelben, s csak ak­kor jöttek elő rejtekhelyükről, ami­kor egy katonai konvoj haladt a kö­zelükben. A hadsereg egyik teher­autóján utaztak be Zamboangába, és onnan repülőgépen mentek to­vább Manilába, az ország fővárosá­ba. Jacques Chirac elnök tegnap Franciaország „örömének és meg­könnyebbülésének” adott hangot és „megbékélés embereként” hirdetett Mihajlovics programja alapjaként Szerbia és Montenegró teljes egyen­jogúságát, a koszovói válság rende­zését, és a „kommunizmussal való teljes szakítást” nevezte meg. A kon­venció egyik fő jellemzője volt a párt karizmatikus vezetőjének, Vük Draskovicsnak a távolléte. Drasko­vics nem járt Belgrádban, mióta jú­niusban támadást követtek el ellene montenegrói nyaralójában A vissza­lépést fontolgató Mihajlovics sze­mélyében az SPO egy, országos szinten addig alig ismert politikust jelölt elnöknek, aki a felmérések szerint a voksok 4-5 százalékára számíthatna csupán, (jár, m) tette, hogy hibás bejelentés hang­zott el, amelyet azután helyreigazí­tottak. Az izraeli diplomácia vezetőjének Párizsban elhangzott értékelése szerint „a helyzet továbbra is nor­mális”, nem szakadtak meg a kez­deményezések; de azt elismerte, hogy már nincs túl sok idő a hosz- szadalmas alkudozásokra. „A kö­vetkező napokban vagy hetekben meg kell hozni a döntéseket” - véle­kedett az izraeli politikus, s azt han­goztatta, hogy történelmi jelentő­ségű elhatározásokra számít a pa­lesztinok részéről. ” országa nevében köszönetét nyilvá­nította Joseph Estrada elnöknek, aki előzőleg személyesen tájékoz­tatta a francia államfőt a két újság­író szerencsés megmeneküléséről. Chirac az előző napokban többször erőteljesen bírálta, a túszok életé­nek veszélyeztetésével vádolta a Fü- löp-szigetek vezetőjét a muzulmán lázadók felszámolására indított ka­tonai fellépés miatt. Hubert Véd- rine, a francia diplomácia vezetője nyüatkozatában ezúttal is fontos­nak találta annak közlését, hogy Pá­rizs nem fizetett váltságdíjat Abu Szajjaf lázadóinak. Prága. A Nemzetközi Valutaalap és a Világbank politikáját ellenzők tegnap Prágában bejelentették: jö­vő kedden, szeptember 26-án, megpróbálják teljes egészében le­zárni a két nemzetközi pénzügyi szervezet közgyűlésének színhely­ét, a prágai Kongresszusi Közpon­tot. „A bankárokat beengedjük a tanácskozás színhelyére, hogy megállapodjanak a két intézmény feloszlatásáról. Amíg ezt nem te­szik meg, addig nem engedjük ki őket” - jelentette be Alice Dvorská a Gazdasági Globalizáció Elleni Kezdeményezés (INPEG) szóvivő­je. Ennek ellenére nem zárta ki, hogy a tárgyalások helyszínének lezárása esetleg csak jelképes lesz. Dvorská kifejtette: a tüntetők a Prá­ga központjában lévő Béke téren MTI-HÍR Moszkva. Egyre nagyobb politikai botránnyá dagad a Vlagyimir Gu- Moszt sajtóholding és a Gazprom közötti konfliktus - írta tegnapi kommentárjában az Izvesztyija. Az orosz alsóházban tegnap a liberális Jabloko párt javasolta annak kivizs­gálását, hogy a főügyészség müyen mértékben gyakorol nyomást a füg­getlen sajtóra, s indoklásul Borisz Berezovszkij ORT-részvényeinek és Vlagyimir Guszinszkij NTV-részvé- nyeinek ügyét hozták fel. A duma kormánypárti és baloldali frakciói azonban leszavazták a kérdés napi­New York. A jugoszláv külügymi­nisztérium jegyzékben tiltakozott az ENSZ Biztonsági Tanácsánál az Egyesült Államok budapesti nagy- követségén belül működő, jugo­szláv ügyekkel foglalkozó iroda el­len, annak tevékenységét az erő és nyomás alkalmazásának, valamint a belügyekbe való durva beavatko­zásnak nevezve. A tiltakozó jegyzék hangoztatja: a budapesti iroda be­vallott célja, hogy az ott tevékenyke­dő mintegy 30 amerikai alkalma­zott minden lehetséges módon tá­Poznan. A nagy francia impresszio­nista festő, Claude Monet Pour- ville-i strand című képe, amelyet kedden loptak el a poznani Nemze­ti Múzeumból, nem volt biztosítva, értéke pedig akár a 7 millió dollárt is elérheti. A vásznat a lengyelor­szági múzeumokban szokásos vé­delmi eszközökkel őrizték, de nem biztosították, mert erre az intéz­ménynek nem volt pénze. A Pour- ville-i strand Monet egyetlen, len­gyel gyűjteményben található képe. Szakértők szerint ez a festő egyik legszebb vászna, ezért értéke elér­heti a 7 millió dollárt is. Monet ke­Lima. A perui elnök kedden igye­kezett bagatellizálni hazája politi­kai válságát, bizonygatva, hogy kézben tartja a hatalmat, és élvezi a hadsereg parancsnokainak tá­mogatását, és nem katonai nyo­másra hozta meg hét végi dönté­sét új választások kiírásáról. „Nincs hatalmi űr. Tovább dolgo­találkoznak, ahol tiltakozó nagy­gyűlést tartanak az IMF és a Világ­bank politikája ellen. Ezt követően felvonulásokat tartanak a város központi utcáin, majd a menetek délután a Kongresszusi Központ­hoz vonulnak, s körülveszik azt. A rendezők legalább 25 ezer résztve­vőre számítanak. A gyűlést a hiva­talok engedélyezték, de a felvonu­lásokat már nem. Dvorská azonban leszögezte, hogy ennek ellenéfe azokat is megtartják. „Alkotmá­nyos jogunk, hogy véleményt nyil­váníthassunk” - hangsúlyozta. Prágai rendőrségi források szerint kedden számos más csoport is tilta­kozó gyűléseket és felvonulásokat jelentett be. Egy részüket a hatósá­gok ugyan nem engedélyezték, de azt egyelőre senki sem tudja, hogy a radikális csoportok betartják-e a hatóságok döntéseit. rendre tűzését, akárcsak Mihail Leszin sajtóügyi miniszter meghall­gatását, illetve felelősségre vonását hatáskörének túllépése miatt. Le­szin ugyanis a Kommerszant Daily napilapban tegnap megjelent inter­jújában elismerte, hogy láttamoz­tatta azt a szerződést, amelyet Guszinszkij kötött a Gazprommal az NTV tv-csatoma és a Média-Moszt eladásáról. Mihail Leszin interjújá­ban kizárólag üzleti ügynek minősí­tette a részvények eladását, s nem kívánta kommentálni mennyire „ci­vilizált” az az ügylet, amely szemé­lyes szabadságért cserében egy saj­tóholding eladását feltételezi. mogassa a jugoszláv ellenzéket, és hogy a jugoszláv szavazókat befo­lyásolja a közelgő jugoszláviai el­nök- és parlamenti választások előtt. Ami Magyarországot ületi, „az a tény, hogy területét rendelkezésre bocsátotta ilyen, harmadik ország ellen irányuló tevékenységhez, köz­vetlenül sérti a nemzeti szuvereni­tásról és a belügyekbe való be nem avatkozásról szóló, a választási idő­szakokra vonatkozó megállapo­dást” - hangoztatja a jegyzék, ame­lyet a Tanjug hírügynökség szerint már eljuttattak az ENSZ-közgyűlés- hez és a Biztonsági Tanácshoz. vésbé szép képei jelenleg 3-4 millió dollárt érnek. A múzeumigazgató szerint az őr kedden reggel 7 óra­kor végigjárta a képtárat, és nem vette észre, hogy az eredeti képet kiemelték volna a keretből, és he­lyébe hamisítványt helyeztek vol­na. A múzeum dolgozói kedden délben fedezték fel, hogy nem az eredeti kép függ a keretben, és dél­után négykor értesítették a rendőr­séget. Kedd este óta zajlik a dolgo­zók és a múzeum látogatóinak ki­hallgatása. A lengyel rendőrség ér­tesítette a lopásról az összes határ­átkelőt. A poznani vajdasági rend­őrség külön csoportot állított fel a bűncselekmény felderítésére. zunk az utolsó napig” - biztosítot­ta Alberto Fujimori híveinek ezreit a limai elnöki palota kapujának egyik oszlopáról rögtönzött szó­noklatában. Fujimori múlt szom­baton bejelentette, hogy új válasz­tásokat szándékozik kiírni, ame­lyeken ő maga nem indul. A perui elnök azonban kedden célzott ar­ra, hogy 2006-ban szeretné visz- szaszerezni az elnökséget. Feloldanák az EU-szankciókat Brüsszel. Az Európai Unió külügyminiszterei hétfőn reményüknek adtak hangot, hogy a jugoszláv választók egy demokratikus szava­zás nyomán a változás mellett voksolnak, és kilátásba helyezték az uniós szankciók feloldását arra az esetre, ha a vasárnapi választások Szlobodan Milosevics jelenlegi államfő bukásához vezetnek. (MTI) Izrael szerint a következő napokban vagy hetekben meg kell hozni a döntéseket Félreértés volt a felfüggesztés Állítólag egyszerűen megszökött muzulmán fegyveres őrzőitől a két operatőr Kiszabadult a két francia fogoly Politikai botránnyá dagadt a Média-Moszt-Gazprom üzlet Mindent tudó miniszter Tiltakozás az ENSZ-nél az USA és Magyarország ellen Jugoszláv j egyzék j ött MTI-HÍR Hétmillió dollárt is érhet a Poznanban ellopott festmény Monet-képet „vételeztek” MTI-HÍR Peru elnöke bizonygatja, hogy kézben tartja a hatalmat Fujimori nem adja fel MTI-HÍR

Next

/
Thumbnails
Contents