Új Szó, 2000. szeptember (53. évfolyam, 202-225. szám)
2000-09-14 / 212. szám, csütörtök
Sydney 2000 ÚJ SZÓ 2000. SZEPTEMBER 14. Lapozás egy sportszerető komáromi-őrsújfalui család életkrónikájában. Misinél az lett volna a meglepő, ha nem jut ki Sydneybe, Ricsinél a kijutás váratlan. Két Riszdorfer két ötkarikás hajóban J. MÉSZÁROS KÁROLY árom éve költöztek Őrsújfaluba, otthagyták Komáromot. De csak a családi fészek került máshova, a szálak, a mindennapi elfoglaltság a Duna-parti városhoz kötik azóta is Riszdorferéket. Három fiúk van. A legidősebb, Márton nem az élsportban találta meg számításait. A másik kettő azonban igen. Legalábbis egyelőre úgy néz ki. Riszdorfer Mihály és öccse, Ri- chárd a távoli Sydneyben képviselik Szlovákiát az olimpián. Síkvízi kajakosok. Még nem valósult meg a régi álmuk, hogy egy hajóban evezzenek, talán egyszer majd az is bekövetkezik... Misi (huszonhárom éves) komáromi klubtársával, Juraj Bacával alkot világklasszis kajakkettest. Eredményességük csúcsai: két világbajnoki és két Eb-cím. A perthi tavon mind ezer, mind ötszáz méteren rajthoz állnak. (V) érmes reményekkel. Ricsi (mindössze tizenkilenc esztendős) szintén komáromi társával, Vicék Erikkel tavaly juniorként érett világbajnokká. Ugyancsak kajakkettesben. Sydneyben az ezer méteren induló szlovák kajaknégyes első embere. Mögötte Vicék Erik, Róbert Erban és a komáromi Tarr György lapátol majd a dobogó felé. Nem esélytelenül. „Életvitelünket a gyerekek diktálták. Tízéves koruktól. Mióta sportolnak, mi mindent ennek áldoztunk fel." Behálózta őket a sport Idősebb Riszdorfer Mihály a családfő. Kohászmérnök, fémtan szakosítással. Komáromban azonban nem érvényesül ezzel a képesítéssel. Más területen dolgozik. Egy környezetvédelmi beruházásokkal foglalkozó vállalatot vezet. „Nálunk a családban van a sport. Már a nagyszülők aktívan versenyeztek. Régi komáromi családból származom, sok testvérem van. Annak idején a városban volt evezés, futball, űzték az elődeink is. Nejem kassai gyökerű, s ő ugyanilyen közegben nőtt fel. Mi csak tovább vittük a természet- és sport- szeretetet. Már tizennégy éves koromban szülővárosomban versenyszerűen úsztam, majd a diákévek Kassára sodortak, ahol egyetemista koromig szertornával foglalkoztam. Aztán az apró sérülések miatt abbahagytam.” Hogyan lopakodott be a családba a kajak-kenu, a fiúk sportolói fel- emelkedését hozó nagyon kemény és férfias sportág? Ismét az apa viszi tovább a gondolatot: „Komáromban lakótelepen laktunk. Kiskoruktól elevenek voltak a fiúk, így napirenden szerepelt, hogy jártuk a természetet. Ott élték ki magukat. Állandóan a víz mellett voltunk, ahogy mi mondjuk, a Vág-spiccen, vagyis azon a részen, ahol a folyó a Dunába torkollik. Már gyerekkoromban oda jártam a szüleimmel. Szeretett hely lett a családom számára is. Télen-nyáron ott tartózkodtunk. Nagyon rossz időnek kellett jönnie, hogy otthon maradjunk. Ez a természetszeretet vezényelte a fiainkat'is arra, hogy éljenek az iskolai toborzás kínálta lehetőséggel. Jelentkeztek a kajakosokhoz.” Vagy harminc gyerek gyűlt össze akkor a komáromi csónakházban. Misi Dékány Lászlónál kezdett. „Játékosan megszerettette a fiúkkal a kajak-kenuzást, a légkörét, megszokták, hogy rendszeresen oda kell járni. Mindig vitt nekik valamilyen mézesmadzagot, s az edzés végén a legjobb, a legügyesebb nyalánkságot kapott.” (Közben hangos ugatással Tea, a család kedvence, Ricsi mindene is észrevéteti magát. Vendéglátóink már megszokták, hogy időnként „beleszól” a mondandóba.) Riszdorfer Erzsébet a feleség és édesanya. Gyógytornász. Valamikor kosárlabdázott, egy ideig a pozsonyi Lokomotívával az élvonalban is szerepelt. „Misi hipermobil gyerek volt. Nem lehetett ülőjátékkal lekötni. Azért vezettük a sport felé, hogy legyen módja kiadni magából a sok-sok energiát. Különben a lakásban kibírhatatlan lett volna vele. A kajakozásnál jobbat nem találhattunk volna neki. Ott kitombolhatta magát, levezethette fölös energiáját. Szerencsére jó kezekbe került, ahol törődtek, foglalkoztak vele és társaival. Egy év múlva már versenyezhetett. Soha nem felejtem el, amikor hazajött az idény utolsó viadaláról. Egy kis fehér hajója volt, a minikajak, amely azóta is nemzedékről nemzedékre öröklődik. Megérkeztek a csónakházba, már este volt. Kiszállt az egyik kislány, és szlovákul kiabálta nekünk, hogy Misi első lett. Aztán jött a Dékány Laci is, hogy igazolja a történteket. Állítólag Misi úgy csapkodott jobb- ra-balra, hogy ő nem is tudja, hogyan, de megnyerte a versenyt. Nagyon boldogok voltunk.” De eszébe jut egy szomorúbb végkimenetelű vízi történet is középső fiáról: „Diákként lapátolt egy pöstyéni versenyen. Elég apró termetű srác volt. Látják, egyikünk sem valami hatalmas, olyanok vagyunk, mint a félbevágott óriás. Misi is máig azt mondja magáról: engemet hamarabb át lehet ugor- ni, mint körülfutni. Akkor tizenkét éves lehetett. Mi is elmentünk megnézni. Már mintegy két hajóhosszal vezetett, amikor egyszerre csak megállt a kajakja. Nem tudtuk, mi lehet vele. Rosszul lett? Nem bírta? Egyszercsak hozta a hátán a kis fehér hajót és sírva mondta, hogy éppen vele kellett ennek megtörténnie: Beleakadt a hínár a kormánylapátjába, és képtelen volt tovább evezni.” Megnyugtatnám a szülőket, hogy Sydneyben ilyen nem fordulhat elő, mert a penrithi tavon az ausztrálok minden hínárt gyökerestől kitéptek. Ők is hallottak róla, de ez izgalmukat aligha fogja vissza fiaik olimpiai versenyzése közben. Misi és Ricsi szülei szinte az első perctől kezdve érezték, hogy ott kell lenniük gyerekeik versenyein. A háttérben az edzők csalogatták el a családokat, éljenek együtt ott is csemetéikkel. Szoros kapcsolat alakult ki a csónakházi edzők és a szülők között. Az első igazi meglepetés Erezték-e valamikor, hogy nagy dolog készül, világbajnokokká, olimpikonokká érhetnek a fiúk? - kíváncsiskodom tovább. Nem emlékeznek semmi hasonlóra: „Fokozatosan jutottunk idáig. Nagyon örültünk mindig, ha érmet hoztak haza, de tudatosan nem irányítottuk őket Ricsi partra szállás előtt a sportcsúcsok felé. Nem is követeltük meg tőlük a sikerességet.” - idézi fel a múltat az édesanya. Férje ugyancsak eltöpreng: „Sohasem gondoltunk arra, hogy egyszer híres sportolókká válnak a srácaink. Mert ma már ezt lehet mondani róluk. Talán az edzőik, Polhammer László és Soós Tibor sejtettek valamit, de a szülőkkel nem közöltek semmit. Mindig ott álltunk a gyerekek sarkában, ám nem beszéltünk bele a dolgokba. Csöndesen tereltük őket a sport ösvényein. Az első igazi meglepetést egész Komárom és Szlovákia számára az jelentette, mikor kilencvenötben Japánban két junior világbajnoki aranyérmet nyert a komáromi kajaknégyes, amelynek Misi volt az első embere. Nagyszerű sporteredményükkel akkor robbantak be a köztudatba. Innentől már voltak szülői bátorításaink, elvárásaink, de addig a napig nem.” Tokió még olyannyira nem hozta izgalomba a szülőket, hogy a világ- bajnokság alatt rádió és tv nélkül a dunamocsi hétvégi házukba vonultak, és az egyik szomszédjuk hozta az örömhírt. „A schwechati repülőtéren egy busznyi komáromi üdvözölte őket, köztük a nyolc szülő. Olyan spontán fogadtatásban, gyönyörű élményben azóta se volt részük a fiúknak. Talán azért, mert ez volt az első nagy siker.” Hoztak-e olyan szülői döntést, amely elindította gyerekeiket a sikerek felé? Kínálkozott-e erre alkalom? Nem emlékeznek ilyen lépésükre. De az apa azért kimondja: „Életvitelünket a gyerekek diktálták. Tízéves koruktól. Mióta aktívan sportolnak, mi mindent ennek áldoztunk fel. Szabadságra nem jártunk, csak a versenyekre. Alkalmazkodtunk hozzájuk, hogy a hétvégeket velük tölthessük.” Erzsébet asszony a családi szokásvilágban keresi a választ: „Egész házasságunk úgy zajlik, hogy van egy otthoni rend. Nem kelhet bárki akkor, amikor akar. Már bennünk, szülőkben is a sport nagyon sok nyomot hagyott. Mindegyikünknek megvan a napirendje, s ahhoz tartja magát. Ez ráragadt a gyerekekre is. Aki sportol(t), az érti és érzi ezeknek az érveknek a súlyát, a sport jó hatását. Misit soha nem kellett nógatni. Reggel felkelt, és tudta, mi a dolga, hol vár rá az edzés. Ricsi a nyomdokaiba lépett. Példaképet lát benne. Nagyon szép a viszonyuk, becsülik egymást. Amit a Misi mond, az a Ricsinek szentírás. Tanácsadás, megbeszélések sokasága tükrözi mindezt.” Elhangzik a család filozófiája is, amit az apa fogalmaz meg: „Nem tudsz többet és jobbat nyújtani a természet szeretetétől és a sporttól. Nincs olyan játék, amely valamilyen módon ezt a kettőt helyettesíteni tudja. Ezt mind szem előtt tartottuk.” Miért nem jár az édesanya a versenyekre? Manapság már fiaikkal ízlelgetik a sikerek ízét. Az édesanyát azonban érzelmei és emlékei sem hagyják cserben: „Csodálatos ez az érzés, de nagyon féltjük a fiúkat, főleg egészségüket. Misi koraszülöttként, kettő harminc kilós súllyal jött a világra. Győzelmei után mindig az az első gondolatom támad: jaj, ennek a gyereknek semmi baja ne legyen, mert olyan pici volt, és milyen nagy ember lett belőle. Mikor született, meghalt egy kisfiú a szülészeten. Nagyon megrémültünk, s ez maradandó nyomokat hagyott bennem. Most azért nem járok a versenyekre, mert végigsírnám valamennyit. Annyira féltem a. gyerekeimet. Gyomromban érzem az idegeimet, ha hallok Penrithről, fiaim olimpiai versenyének helyszínéről.” Ricsit Misi példaképe vitte előre. Egy kisebb futballkitérő után visz- szatalált a kajakba. Misinél az lett volna a meglepő, ha nem jut ki Sydneybe, Ricsinél a kijutás váratlan, ám annál kellemesebb siker. „Úgy vettük, a legfiatalabb fiúnknak is minden adottsága, tehetsége és tudása megvan ahhoz, hogy felzárkózzon bátyjához. Nagyon keményen edzett ebben az évben. Misi is elismerően bólogatott, s amit ő mond, az már jelent valamit. Meglett az eredménye. Csodálatosan mentek a pótválogatón.” - idézi fel a közelmúltat a családfő. Eredetileg készültek Sydneybe a szülők is, de az apa halaszthatatlan munkahelyi kötelességei itthon tartják őket. Őrsújfalui házukban szurkolnak majd szeptember utolsó napjaiban. „Biztosan a tévé előtt ülünk. Körömrágás, izgalom lesz bőven. De annyira nem vagyunk idegesek, mint a srácok. A verseny napján azért nagyon megérzi a család, akkor jobb, ha mindenki magába merül. Most nem leszünk a közelükben, de így sem lesz egyszerű átélni” - hallom szinte mindkettőjöktől. Nem laknak együtt Már Sydneyben van a két Riszdorfer fiú. Az olimpiai faluban nem laknak együtt. Csapatársuk lesz a szobatársuk. Misinek Baca, Ricsinek Vicék. A fiatalabbik fivér ezt nem tartja rossznak, mert versenyek idején amúgysem szoktak sokat beszélni. Bátyja ilyenkor feszült idegállapotú, ő meg inkább nem zavarja. „Azért szó nélkül nem megyünk el egymás mellett, de mindketten saját számainkra fogunk összpontosítani. Annak viszont nagyon örülök, hogy a felnőttek között rögtön az első évben kiharcoltam az olimpiai indulás jogát. Ez Misinek kilencvenhatban nem sikerült” - árul el egy újabb családi titkot Ricsi, aki végighallgatta szülei szavait. Misi végszóra érkezik, látogatásunk idején éppen a csónakházban gyúrták. „Megnyugtató érzés számomra, hogy két Riszdorfer lesz kinn az olimpián. Ugyanakkor öröm is, hogy ilyen fiatalon már ott lehet. Nagy kő esett le a szívemről, mikor megnyerték a pótválogatót. Engem nagyon bántott, hogy nem kerültem ki Adantá- ba, pedig volt rá esélyünk. Egész télen keményen edzett, s most beérett a gyömölcse. Sydneyben többen leszünk komáromiak, így a hazai hangulat is átmenthetőnek tűnik, feszültségoldó lehet. Hogy megismételhessük otthoni teljesítményünket. Ehhez nyugalom kell, amihez fivérem jelenléte is hozzájárulhat.” Sokáig beszélgettünk. Mégis maradt rengeteg olyan lap a sportcsalád életkrónikájában, amelyről nem esett szó. Megjegyeztem magamnak: a fiúk nemcsak a kajakkenuból, hanem annak is élnek. Rengeteg lemondással, kemény munkával. Másképp nem menne. Ők már belekóstoltak a győzelem örömtelibb ízeibe is, de nem feledkeznek meg azokról, akik a háttérben önzetlenül segítik őket. Edzők, támogatók és háziorvosuk, Riszdorfer Géza, aki a fiúk nagybátyja, s bizony nélkülözhetetíen tanácsadójuk, élsportolói egészségük őrzője. Mindannyiuknak pótolhatatlan szerepük volt a Riszdorfer fivérek zavarmentes sydneyi felkészülésében. Apa és fiai sok évvel ezelőtt Misi a vízen (Dömötör Ede - 2, M. Nagy László - 1 és Ladislav Vallach - 1 felvétele) Csak Márton, a legidősebb fiú hiányzik a családi felvételről
