Új Szó, 2000. szeptember (53. évfolyam, 202-225. szám)

2000-09-04 / 203. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 2000. SZEPTEMBER 4. Régió NYITRA Az erkélyre lépni tilos! Lassan vége a nyárnak, de a város­ban még mindig csak két bérházon sikerült megjavítani az omladozó erkélyeket - a képviselő-testület ál­tal jóváhagyott 3 millió koronából ennyire futotta. A többin csupán a legveszélyesebb, leválni készülő da­rabokat verték le, és jobb híján uta­sították a lakókat: csak saját felelős­ségükre léphetnek ki erkélyeikre. A lakásszövetkezet azt indítványozta, a javítást végezzék saját költségükre a lakók, miután megvették a lakást. Bár az egy árnyalattal jobb megol­dásnak tűnik, mint az, amely szerint a lakosoknak még a vásárlás előtt kellett volna megreparálniuk a bal­konokat (a kiadás nem egy esetben a bérlemény árának többszöröse lett volna), de mégsem kivitelezhető, mert a lakások egyharmada városi tulajdonban van. így az egyetlen le­hetőségnek az tűnik, ha a lakásszö­vetkezet megpályázza az építésügyi minisztériumban a bérházak hibái­nak javítására szolgáló támogatást. Mivel a vonatkozó rendelet alapján ebből csak a kiadások felét fedezhe­tik, a hiányzó 50%-ra a város való­színűleg kölcsönt vesz fel, de csak jövőre - addig érvényben marad a balkonralépési tilalom, (vm) 105 éve haladt el Pozsony utcáin az első villamos, az évforduló alkalmából nyílt napot tartott a fővárosi köz­lekedési vállalat. A gyerekek megtekinthették, sőt vezethették is a kiszolgált járművek. (TA SR-felvétel) Több szobor és köztéri emlékmű díszíti majd a tízezer négyzetméteren épülő udvart Nyílt nap az Európa udvarban Az Európa-udvarban szep­tember 15-én nyűt napot ren­deznek. Az érdeklődők meg­tekinthetik az épületegyüt­test és ékkőt adják át rendel­tetésének a Zenepavilont. KOMÁROM A városközpontban több mint tíz­ezer négyzetméteren épülő, a kon­tinens építészeti stílusait bemuta­tó Európa-udvar egyedi lehetősé­get kínál régi műemlékek felállítá­sára. Ilyen a város Díszkútja, mely 1878-ig az akkori Fő téren állt, s idén július 14-én visszakerült ere­deti helyére, vagy a Zenepavilon, amely annak az épületnek pontos mása, melyben Lehár Ferenc édes­apja és Egressy Béni vezényelte a katonazenekart. „Mindkét műemlék elkészítését tel­jes egészében a beruházó Euro Investa Részvénytársaság finanszí­rozta. Az Európa-udvar része lesz az egykori középkori katonai kilátó- torony másolata is. A torony 33 mé­ter magas, tetejét az apostoli ket­tőskereszt díszíti majd” - közölte la­punkkal Litomericzky Nándor épí­tész, az 1999-ben alakult Palatínus Városszépítő és Városvédő Polgári Társulat ügyvezetője. Az udvarhoz kapcsolódó Éneklő tenger utcáját Európa védőszentjeinek szobrai dí­szítik majd, az udvart hat kapu köti össze a belvárossal. A kapukat és a két tornyot a magyar történelem je­les alakjainak, Szent Istvánnak, Gi­zellának, Szent Lászlónak, IV. Bélá­nak, Könyves Kálmánnak, Hunyadi Mátyásnak, Nagy Lajosnak, Mária Teréziának és Luxemburgi Zsig- mondnak szobrai, címerei, emlék­táblái díszítik majd. Az udvarban helyezik el a Millennium, az Or­szágalma és a Szecesszió visszaté­rése elnevezésű szökőkutakat. „Az Euro Investa Rt a művészeti al­kotások előállítási költségének mintegy tíz százalékát fedezi. A szobrok összköltsége csaknem hét­millió korona, ezt alapítványoktól, hazai és külföldi támogatóktól sze­retnénk bebiztosítani.” - szögezte le Litomericzky. A Palatínus Polgá­ri Társulás kéri azokat, akik anya­gilag támogatni kívánják az Euró- pa-udvart díszítő művészeti alko­tások elkészítését, adományaikat a következő bankszámlaszámra küldjék: 4518966/1200, SWIFT Kód: SLPO SKBX. (km) RUZINÁ Halálos csónakázás Tragédiával végződött két huszonéves fiú csónakázása, amikor a ta­von helyet cseréltek a csónakban, s az felborult. A 23 éves szklabonyai fiúnak sikerült belekapaszkodnia a csónakba, de 21 éves társa elme­rült. Másnap a rimaszombati búvárok találták meg holttestét, (kas) HANVA Ünnepi találkozó A helyi magyar alapiskola igazgatósága, szülői szövetsége és iskolai tanácsa a magyar nyelvű oktatás újraindításának 50. évfordulója alkalomából tegnap ünnepi találkozót rendezett, amely istentiszte­lettel kezdődött a református templomban. A művelődési házban felléptek az alapiskola tanulói és a falu fiataljai, (tt) BOGYARÉT Alsócsallóközi községek találkozója Augusztus 31-én az alsócsallóközi régió 18 polgármesterének talál­kozóján részt vett Harna István építésügyi miniszter, aki az állami lakásépítési és -fejlesztési program nyújtotta lehetőségeket ismer­tette. Kucsera Imre bogyaréti polgármester tájékoztatása szerint a résztvevők javasolták az állami lakásépítési támogatásba belefog­lalni a kisközségek területén levő számos lakatlan családi ház meg­vételét, illetve rekonstrukcióját a fiatal házasok részére, (ú) VASAÓ Halálos kártyaparti Egy zsugaparti közepén pisztolyt rántott egy 21 éves tornaijai fiatal­ember és fejbelőtte 30 éves kártyapartnerét. Az eset a Nagyrőcei járás egyik üdülőkörzetében történt péntek éjszaka, az áldozat, H. István azonnal meghalt, a tettes, L. Gergely az erdőbe menekült, ahol haj­nalban elfogták a rendőrök. Emberölésért 15 évre is ítélhetik. (SITA) LOSONC Kihasználta a kánikulát A nyitott ablakon hatolt be augusztus utolsó napjaiban a Vigadó Szálló egyik szobájába az az ismeretlen tettes, aki mintegy 96 ezer korona értékű árut lopott el két arab vendégtől, (fo) EGER Kulturális örökségünk megőrzéséért Mától szerdáig a magyar történelmi város ad otthont a Kárpátok Ala­pítvány nemzetközi konferenciájának, melynek témája a Kárpátok kulturális örökségének és természeti szépségeinek megőrzése, s egyúttal az idegenforgalom fejlesztése. A Phare által támogatott ren­dezvényen román, magyar, szlovák, lengyel kormányon kívüli szerve­zetek és egy walesi testvérszervezet képviselői vesznek részt. (SITA) Sok helyen felújított épületben kezdhetik a tanévet Az ingatlankezelő vállalat a legtöbb lépcsőházban már kikapcsolta a villanyt, néhol víz sincs Van elég kiselsős Második Lunik IX. - roma rendfenntartókkal KASSA A város központjától nem messze fekvő Vodárenská utca bérházai­nak egyike-másika meglehetősen elüt a többitől, törött ablaküvegek, szemétkupacok és rendezetlen környezet fogadja a látogatót. A la­kók túlnyomó többsége roma, és mivel jelentős lakbérhátralékot halmoztak fel, a lakáskezelőség a legtöbb lépcsőházban kikapcsolta az áramot, néhol víz sincs, és akad olyan bejárat, ahol ötven lakó kö­zül csupán hárman rendelkeznek az állandó lakhelyüket igazoló ok­mánnyal. Kassán másodüt Lunik IX.-ként tartják számon az említett háztömböt, mivel a „bérlők” mára népes családjukat is beköltöztették a lakásokba. Ezek a személyek ha­tósági igazoltatás során természe­tesen azt állítják, vendégségben vannak rokonaiknál. A romák és az utcában lakó fehérek között egyre több a konfliktus, a kiélezett helyzetek megoldása általában a járőröző rendőrök feladata. Nekik igyekszik segíteni a városrész ön- kormányzata és a járási munka­ügyi hivatal. Elhatározták, hogy a közhasznú munkavállalásról szóló törvényt kihasználva roma rend- fenntartókat toboroznak. Tizen­egyjelentkező közül nyolcán felel­tek meg a szigorú követelmények­nek, melyek között szerepelt az al­koholtól való tartózkodás, a jó egészségi állapot, a konfliktusok kezelésekor elengedhetetlen ki­egyensúlyozottság, valamint a gyors helyzetfelismerés. A nyolc roma rendfenntartó a városi és az állami rendőrségnek hivatott segí­teni, elsősorban az iskolakerülők és a kábítószerező kiskorúak fü- löncsípését várják tőlük. A hírhedt Lunik IX-en működő sikeres roma alakulathoz hasonlóan ők is fel­adatul kapták a szemetelők és kör­nyezetszennyezők „átnevelését”, valamint a hangos családi perpat­varok elsimítását. Szeptember el­sején álltak munkába az Anicka üdülőövezet és a Vodárenská utca közti területen, (juk) KOMÁROM A többi járással ellentétben a Ko­máromiban idén csaknem ugyan­annyi a kiselsősök száma, mint ta­valy. A járás 32 magyar és 26 szlo­vák tanítási nyelvű alapiskolájá­ban összesen 1207 gyerek kezdi meg ma tanulmányait. Fonód Ti­bor, a járási hivatal oktatási főosz­tályának vezetője lapunknak el­mondta, mindössze 15-tel keve­sebb az elsős, mint tavaly, így az osztályok számát nem kellett csök­kenteni. Az 1207 kisdiák közül 657 magyar, 489 szlovák alapiskolá­ban tanulja majd a betűvetést. A főosztályvezető tájékoztatása sze­rint a járásbeli alapiskolákat a 2000/2001-es tanévben összesen 11 332 tanuló látogatja, 6641-en magyar tannyelvű iskolákban ta­nulnak. Egyébként idén az oktatási főosz­tálynak sikerült számos vidéki isko­laépület felújítását, korszerűsítését elvégeznie. A főosztály a 3 millió 826 ezer koronás költségvetése je­lentős részét vidéki iskolaépületek felújítására fordította, gzentpéte- ren az alapiskola tornatermének építésére 500 ezer koronát, a ke- szegfalvai iskola szárnyépületére 150 ezer koronát, a búcsi iskola tan­termeinek befejezésére kétmillió koronát folyósítottak, (km) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: VÁLTOZÉKONY IDŐ, DÉLEN NAPSÜTÉS; 17-21 FOK ELŐREJELZÉS A Nap kel 06.15-kor - nyugszik 19.25-kor. A Hold kel 12.58-kor - nyugszik 22.43-kor. Ózonhír: Szlovákia területe felett tegnap 315 Dobson-egységet mértek, ami 2 százalékkal magasabb a sokéves átlagnál. Változóan felhős égboltra számít­hatunk, bár délen idővel teljesen felszakadozik a felhőzet. Északon esőzésekre, a hegyekben havazás­ra kell számítani. A legmagasabb nappali hőmérséldet 17 és 21 fok között várható. Északnyugati, ke­leten déli irányú enyhe szél. Éjsza­ka a hőmérséklet 10 és 5 fok közé csökken. Holnap is marad a felhős idő, eső­zésekre mindenhol számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérsék­let 13 és 18 fok között várható. Holnapután Dél-Szlovákiában 20 fok körüli meleg lesz. ORVOSMETEOROLOGIA Továbbra is ma­rad a már pár napja tartó kelle­metlen hatás. A magas vérnyo- • másúakat rövid rosszullét kaphatja el. ízületi fáj­dalmak jelentkezhetnek, de gya­kori lesz a régi sérülések, sebek környékén érzett fájdalom is. A bőrbetegségek kiújulnak, lassul a gyógyulás. Közérzetünkre a de­presszió lesz jellemző. Ezektől a negatívumoktól eltekintve az al­vás mély és regeneráló hatású lesz. Az arra érzékenyeknél légzési és emésztési zavarok jelentkezhet­nek. Holnap sem várható komo­lyabb változás. Kedden íu;jt\/:;hv S#íiíí ♦ Keresztrejtvények ♦ Fejtörők ♦ Gyerkőcöknek

Next

/
Thumbnails
Contents