Új Szó, 2000. szeptember (53. évfolyam, 202-225. szám)
2000-09-08 / 207. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2000. SZEPTEMBER 8. Panoráma - hirdetés 17 Biztos, hogy valami rossznak kellett történnie a településen, amely egyike volt az anasazi kultúra telephelyeinek Kannibálok Amerikában Washington. Az amerikai őslakosok között kannibálok is voltak, legalábbis erre következtetnek a kutatók az Egyesült Államok délnyugati részén feltárt egyik indián település maradványaiból. MTI-PANORÁMA Colorado állam délnyugati részén, az anasazi kultúra egyik lelőhelyén főzőedényekben felhasított csontokra, emberi vérre bukkantak a régészek. Az emberi ürülék vizsgálatából arra a megállapításra jutottak, hogy a csontok egykori tulajdonosait valaki megette. A lelőhely, amelyet a feltételezések szerint lakói hirtelen hagytak el Kr.u. 1150 körül, már régóta a tudományos érdeklődés középpontjában áll, gyakran vált ki heves vitákat tudós körökben. „Számos bizonyíték van arra, hogy a település elhagyása idején hét ember holttestét feldarabolták, húsuktól megfosztották és valószínűleg megfőzték, hogy táplálékul szolgáljanak más emberi lényeknek” - olvasható Richard Mar- lar, a Coloradói Egyetem tanárának és munkatársainak jelentésében. A beszámoló szerint az emberi hús fogyasztását bizonyítják a lelőhelyen talált emberi maradványok és szövetek. Az nem vitás, hogy valaki ezeket az emberi holttesteket feldarabolta és megfőzte. Néhány szakember azzal érvel, hogy a sok csont és a vér valamiféle temetési rituáléra utalhat, de az is elképzelhető, hogy egy kisebb csoport szándékos terrorizmussal próbálta meg elriasztani embertársait az adott helyről. Biztos, hogy valami rossznak kellett történnie a településen, amely egyike volt az anasazi kultúra telephelyeinek. Az anasazi jelentése navajo indián nyelven: „régi ellenség3’. A navajo kifejezést a régészek alkalmazták a kultúra megjelölésére, amely Arizona és Uj-Mexikó északi, Utah déli és Colorado délnyugati vidékén alakult ki Kr.e. 10 körül. Az anasazi kultúra titokzatos módon tűnt el, egyes vélemények szerint a napjainkban élő puebló indiánok elődeit tisztelhetjük bennük. Az amerikai őslakosok mielőtt elhagytak egy falut, összegyűjtötték értékeiket, a házakról leszedték a tetőt, és ami még maradt, azt felgyújtották. De a coloradói Cowboy Wash-ban nem ez történt. A településen otthagyták főzőedényeiket, szerszámaikat, dísztárgyaikat. A tárgyak között elszórva pedig emberi csontok bukkantak fel, melyeket felvágtak, szétnyitottak és elégettek. Nagy halom emberi ürüléket is találtak a kutatók. Ez volt az egyetlen ilyen lelelt - tudományos kifejezéssel élve kövesült bélsár - hangsúlyozta a professzor. A kutatócsoportnak tanújelekre volt szüksége, hogy bebizonyíthassa: azokat a férfiakat, nőket és gyerekeket, akiknek csontjait megtalálták, valóban megették. Marlar és társai ezért az ürülékben emberi fehérjék és mi- oglobin után kutattak. Fáradozásukat siker koronázta. „Emberi miog- lobin csak ürülékben mutatható ki, ha valaki (az emberi szövetet) már elfogyasztotta, és az keresztülment már az emésztőszerveken” - olvasható a tanulmányban. Számos társadalmi csoport nem fog lelkesedni azért, hogy az őslakosokat egy Uyen borzalmas szokással hozták összefüggésbe. Christy Turner, az Arizonai Állami Egyetem antropológusa számos olyan délnyugati lelőhelyet tanulmányozott már, ahol feldarabolt emberi csontokra bukkantak. Könyvében kannibalizmussal kapcsolatosan 38 lelőhelyet említ. Tim White, a Berkeley Egyetem munkatársa szerint a kannibalizmusnak egyszerű okai vannak. „Ezeken a lelőhelyeken egyes hosszú csontoknak, mint pl. a lábszárcsontoknak egyáltalán nincsenek végei. Valószínűleg feldolgozták őket, hogy zsírt nyerjenek belőlük, ahogy azt az emberek általában az állati csontokkal teszik.” Miért tett volna bárki is így? - merül fel a kérdés. „Mert éhesek voltak” - válaszol nemes egyszerűséggel a tudós. Richard Marlar, a Coloradói Egyetem tanára szerint a leletek valószínűleg nagy vitákat váltanak majd ki. (CTK/AP) RÖVIDEN Űrkutatás - indul a vegyes hetes Cape Canaveral. A tervek szerint ma a floridai Cape Canaveral űrközpontból öt amerikai és két orosz űrhajós indul útnak az Atlantis űrrepülőgépen, hogy a kozmoszban két éve épülő Nemzetközi Űrállomást készítsék fel immár az első állandó legénység fogadására. Az Atlantison berendezéseket szállítanak az űrállomásra, emellett szerelési munkákat végeznek az egyelőre 3 egyégből álló komplexum Zarja és Zvezda orosz moduljain. Beütemeztek egy űrsétát is. Beszerelik a Zvezdán, az űrállomás eláő lakómoduljában a hosszabb űrbéli tartózkodás követelményeinek megfelelő illemhelyet is. Ahhoz lehetne hasonlítani ezt az utat, mint amikor egy lakásban az utolsó simításokat végzik a tulajdonos beköltözése előtt. Két orosz és egy amerikai asztronauta ugyanis október végén indul, hogy hónapokra szállásolja el magát az űrállomáson. (MTI) Egy napon lett nagyanya és anya Tel-Aviv. Néhány óra eltéréssel ugyanazon a napon lett nagyanya és anya egy izraeli asszony. Az asszony és lánya ugyanabban a kórházban adott életet egy-egy egészséges fiúgyermeknek. Az állapotos Rína Gerschowitz eredetileg csak azért kísérte kórházba 20 esztendős Rachel lányát, hogy mellette legyen, amikor az megszüli gyermekét. Az esti órákban azonban, miután a szülés szerencsésen lezajlott és az újdonsült nagymama már arra készült, hogy hazatérjen, nála is jelentkeztek a szülési fájdalmak - erre sarkon fordult és visszatért a kórházba. Ott Rína Gerschowitz minden bonyodalom nélkül világra hozta 10. gyermekét. (PAN) Csuka fogta boka Zlín. Bokát fogott egy csuka Csehország egyik tavában, pontosabban egy fürdőző hölgy bokáját. „Hirtelen valami elkapta a lábamat, és több méteren át rácsimpaszkodott. Bár nagyon jó úszó vagyok, úgy éreztem, a mélybe húzhat” - mesélte kalandját a sajtónak a hölgy. A hal harapása szerencsére csak enyhe vérzést okozott és csupán pár centiméter hosszú sebhelyet. Halszakértők szerint a támadó csakis csuka lehetett, méghozzá jókora. A ragadozó hal feltehetően a hölgy bokaláncának megcsillanása miatt harapott rá a lábra. (PAN) Ötven év után beteljesülő szerelem Teherán. Ötven éven át álmodozott Abdullah és Zahra arról, hogy szerelmük egyszer majd beteljesül. Most a véletlen folytán összetalálkoztak, és már tervezik az esküvőt is. Zahra gazdag szülei fél évszázaddal ezelőtt megtiltották, hogy lányuk feleségül menjen az akkor nincstelen Abdullahhoz. A döntésbe beletörődtek, de esküvel fogadták meg egymásnak, hogy egyikük sem köt házasságot mással. Közben Abdullah sikeres üzletember lett külhonban és fél évszázad elteltével visszatért szülőhazájába. Teherán egyik parkjában azután megpillantott egy asszonyt, és megszólította őt. A legnagyobb örömére megtudta, hogy Zahra áll előtte és nem ment férjhez. így azután most már semmi nem áll útjában annak, hogy az immár hetvenes éveikben járó szerelmesek mielőbb összeházasodjanak. (PAN)Matiz már 229 La nos már 309.000-tői Nubíra már 399.000401 Leganza CDX^S&rOöíT már 649.000-től (Az órak csak a speciális ajánlat idején érvényesek.) évig FIZETÜNK I U W ■ IfPTT Helyett a a Tatraleasingen keresztül vásárol Daewoo Lanos, Nubira, Leganza, Matiz gépkocsit, ^ év ingyenes Allianz biztosítást kap tőlünk. Ez a speciális ajánlat, mely a megrendezésre kerülő Autosalon Nitra 2000. kiállításhoz kapcsolódik, már most rendelkezésükre áll minden autorizált forgalmazónál és közvetlenül a kiállításon, $f>rv\rWQO a C pavilonban található standunkon. SLOVAKIA Sí >