Új Szó, 2000. augusztus (53. évfolyam, 175-201. szám)

2000-08-31 / 201. szám, csütörtök

Hirdessen Ön is nálunk! Keretes hirdetések ügyében hívja a 07/582 38 332-es telefonszámot. Csütörtök, 2000. augusztus 31. 9. oldal MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN INGYEN HIRDETHET AZ ÚJ SZÓBAN! Jön a sulibuli M ár csak hármat kell aludni, és kezdődik tanítás - magyarázza _________ a szomszédék hat­éve s Roderikje (én csak így szólítom őt; a teljes ne­vén, mert gőzöm nincs, hogy is lehetne becézni a kisfiút). Az is­kolaév kezdete mindig nagy megpróbáltatás elé állítja a szü­lőket, legyenek a gyerekek kis elsősök, vagy nagy diákok. Tu­catnyi dolgot kell megvenni szeptember negyedikére, s ez pénzben és időben egyaránt megterhelő. Mivel szeptember elseje ünnepnap, és idén éppen péntekre esik, a legtöbb papír- 'bolt zárva lesz ezen a napon. (Én még mindig nem bírok bele­nyugodni, hogy ünnep lett az is­kolakezdés napja. De ha már így esett, tarthatnák mondjuk a tan­évnyitót ezen a napon. Leg­alább a diáksereg, a tanítók és a szülők ünnepelnének, más úgy­sem teszi meg, hiába a pirosbetűs kiírás a naptárban.) Marad tehát a mai nap és a szombat, mint utolsó lehetőség arra, hogy beszerezzük azt, ami még hiányzik iskolás korú gyer­mekünk és a tanítóik boldogsá­gához. Ám ne feledjük, a szom­bati bevásárlásra érdemes ma­gunkkal vinni a holmik majdani tulajdonosát, vagyis a gyereket is, hiszen neki kell majd nap mint nap használni azokat. Ér­demes körülnézni a nagyobb testvér vagy rokon gyerekek le­vetett holmijai között is, lehet, hogy ott még akad egy-egy hasz­nálható darab. Börzénk Egyéb rovatában is található néhány használható dolog, hiszen nem feltétlenül muszáj az iskolakez­dés első napján mindennek meglennie. Tehát, tisztelt olva­sók, lapozgassák Börzénket, esetleg postázzanak egy-két hir­detést, és ne feledjék: amit ma feladhatnak, ne halasszák hol­napra. Kis Péter A próhirdetési mel­lékletünkben kü­lönleges szolgálta­tást kínálunk Önök- nek. A 12. oldalon található hirdető­szelvényen beküldött hirdetése­iket minden csütörtökön ingyen közöljük. A szöveget írják be a nyomtatott keretbe, és küldjék el címünkre: Grand Press a. s., Prievozská 14/A, P.O.BOX 49, 824 88 Bratislava 26. A borítékra írják rá: BÖRZE. Kérjük, a szelvényen jelöljék meg, hogy melyik rovatban kívánják a hirdetést megjelentetni. A rovatok a következők: Autó-motor Lakás Ingatlan Elektro-számítástechnika Háztáji (mezőgazdasági termé­kek) Állatok Sport-hobbi Építkezés Egyéb (bútor, ruha, könyv stb.) E rovatoknál keljük feltüntetni, hogy eladásról, illetve vételrő van-e szó. További rovatok: Bérbe ad Bérbe vesz Cserebere Ajándékozás Munkát keres Figyelem! Az állást kínálók a fizetett hir­detések közé küldjék kínálatu­kat. ♦ Egy kivágott szelvényen egy hir­detést lehet beküldeni, fénymá­solt szelvényeket nem fogadunk el. ♦ A beérkezett szelvényeket nem őrizzük meg, a hirdetéseket a beérkezés sorrendjében közöl­jük. ♦ Az erkölcsöt, személyiségi és más alkotmányos jogokat sértő szövegeket nem jelentetjük meg. ♦ A hirdetések szövegét nyelvileg nem ellenőriztük. Természetesen továbbra is válto­zatlan feltételekkel - a régi áron - fogadjuk hirdetőirodáinkban a cé­gek, magánvállalkozók fizetett hir­detéseit, a megemlékezéseket, va­lamint az olyan lakossági hirdeté­seket, amelyeket nem csütörtökön kívánnak megjelentetni. Reméljük, mellékletünk elnyeri tetszésüket, egyúttal szívesen fo­gadjuk a vele kapcsolatos ötletei­ket, hozzászólásaikat - mi Önökért vágytunk, min­den szavunkkal az Olvasót kívánjuk szolgálni. Vészhelyzet esetén - vagyis akkor, ha a csütörtöki Új Szóból egyetlen példányt sem talál az újság­árusnál, pedig el sze­retné olvasni fel­adott hirdetését - kérjük, hívja a 07/582 38 326-os vagy a 07/582 38 327-es telefonszámot. A lapterjesztésért felelős munkatársaink segítenek Önnek problémája megol­dásában. Hirdessen a BÖRZÉBEN, keretes hirdetések rendkívül kedvezményes áron! A keretes hirdetési felületek árairól érdeklődjön hirdető- irodáinkban, illetve ügynökeinknél, akik kérésre felkeresik Önt. Hogy környezete az Ön cégéről beszéljen, hirdessen a BÖRZÉBEN! BÖRZE - egy melléklet, amely kivétel nélkül min­denkit érdekel. De nehéz az iskola- táska... P I. II NYEREMENYAKCIO SKK 9% P USD 4%p DEM 2 % p +5 % • minimális alapösszeg: 10 000 Sk, 250 USD, 500 DEM, • lekötés: 3 hónap, • havi sorsolás 24 díjért, • 1. díj - a betét 100 %-ának megfelelő összeg, 2-4. díj - a betét 50 %-ának megfelelő összeg, további 20 tárgynyeremény, • + 5 % a feltételek teljesítése esetén. ľ! ­* f r i 1 ä» .... 11 u 1 i ü m k v K38VN » í * VNCjOíjyN u •íN is- V4NV« ymiot © DEVÍN BANKA VKB-639

Next

/
Thumbnails
Contents