Új Szó, 2000. augusztus (53. évfolyam, 175-201. szám)
2000-08-03 / 178. szám, csütörtök
Csütörtök, 2000. augusztus 3. 3. évfolyam, 25. szám Kívánatos lenne, ha a másutt már fejlett, nálunk viszont még gyermekcipőben járó falusi turizmus tájainkon is a vidékfejlesztés egyik fontos elemévé válna Az Emese vendégház is, aki kipróbálta a tehenek kézi fe- jését. Az általatok létrehozott Kultúráért és Turisztikáért Társulás milyen elgondolásból született? A társulásunk alapötletét a Budapesten megrendezett Kultúra és Turizmus elnevezésű értekezleten kaptuk. Már akkor és ott létesítettünk egy integrációs turisztikai társaságot, amelybe a budapesti központú Magyar Kultúra Alapítvány is belépett. Ennek a.társaság- nak kistestvére a búcsi központú társulásunk, amelyben egyelőre csak tizen tevékenykedünk, de további érdeklődőket is várunk. Az elmúlt év szeptemberében tartottuk meg a társulás szervezésében A kultúra és turizmus kapcsolata elnevezésű szakmai tanácskozást, amelynek fő célja egyebek mellett a falusi turizmussal foglalkozó szakemberek kapcsolatteremtésének elősegítése volt, mert nincs nagyobb dolog a világon, mint az emberi kapcsolatok. Napjaink civilizált társadalmában divattá vált a A vendég mindig jó érzéssel távozzon! ben egy országos jellegű találkozáson, csak helybentopogást, mellébeszélést tapasztaltunk. Téves például az a felfogás, hogy sokan a falusi turizmust a szállodai kulcsátadásra degradálják, eltekintve annak valós tartalmától, így történthetett meg, hogy a Minőség jelvényét a tizenkét értékelt szakember közül csupán öt hegyi hotel működtetője kapta meg, a többi csupán szállást nyújtott a vendégeknek. Nem többet! Holott a vidéki turizmus lényege teljesen más! Mennyivel más? Elsősorban hamisítatlan falusi közegbe érkezzenek a vendégek, akikkel az ott-tartózkodásuk idején törődünk, megmutatjuk nekik a környék nevezetességeit, és az ott élők napi életébe is bepillantást nyerhetnek. Nem a tengerparti vagy hegyi kikapcsolódási lehetőségekkel kell vetélkednünk, hanem azt a többletet nyújtanunk, amit csak nálunk kaphat meg. Az otthonos, hangulatos kis vendégházaknak van jövőjük, mert mind a külföldi, mind a belföldi falusi életviszonyokat nem ismerő turisták igénylik az efféle szolgáltatásokat. Mivel a feleségemmel négy éve foglalkozunk ezzel, egyre jobban megismerjük vendégeink elvárásait, ezekkel összhangban bővítjük szolgáltatásaink skáláját. Az ötszobás Emese vendégházunkban fogadjuk a vidéki romantikára, lovaskocsikázásra, borkóstolásra, falusi életmódra vágyó családokat. A vendégeket barackpálinkával üdvözöljük és a szállás elfogadása előtt még pincelátogatás, majd a falu és a legfontosabb intézményei bemutatása is vár rájuk. Az is természetes, hogy kimerítő tájékoztatást adunk arról, milyen szolgáltatások közül választhatnak a községben és környéken. Nálunk például részt vehetnek tóparti pincepartin, kóstolhatnak bort a másfél kilométer hosszú pincesoron, lovagolhatnak, kocsikáz- hatnak vagy akár csónakázhatnak a helyi tavon. Volt már olyan család nálunk, akik itt végezték el a nyári befőzéseket és kész befőttekkel utazhattak haza, de volt már olyan Szobi Kálmán (A szerző felvételei) lókat üzemeltető vállalkozótársaink. Mi egyelőre csak bizakodunk a pozitív változásokban. Beszélgetésünk végén közösen megtekintettük a vendégház udvarában létesített úszómedencét, beszélgettünk a távolabbi terveikről, pl. arról, hogy szeremének bekapcsolódni a Magyar Borok Háza által szervezett Borutak mozgalomba, de nem hagyhattuk megkóstolatla- nul a feleség által sütött házi mákos és túrós rétest, amit az egyik család kérésére készített. Persze a házigazda beszélgetéséből is kirajzolódott, hogy a kép azért távolról sem ennyire ideális. A falusi vendéglátás elterjedéséig még sok mindennek kell megváltoznia a hivatalok irodájában, mert évről-évre növekszik a vidéki turizmus jelentősége, ami egyben kihívás is, hiszen a turizmus csak úgy jó üzlet, ha a vendégek visszatérnek, ha a vendéglátók szíwel-lélekkel teszik a dolgukat. Szó sincs gyors iramú meggazdagodásról, ezt a munkát csak kitartóan, lelkesen érdemes csinálni! Milyen állami vagy önkormányzati támogatásban részesültetek? Az önkormányzat kezdettől támogatja kezdeményezésünket, hiszen tudják, hogy a falusi turizmus a vidékfejlesztés egyik legfontosabb eleme, mely tartalmazza a helyi kultúrák, a néphagyományok bemutatását a látogatóknak. Bár a kulturális minisztérium tízezer koronával segítette az említett szakmai tanácskozásunkat, egy-egy vállalkozásunk fejlesztésének támogatására mégsem kaptunk ígéretet, pedig megjegyzem, az elmúlt években jelentős állami dotációkban részesültek az északabbra szálvilágjárás. Mi a turistáknak szülőföldünk szépségeit tudjuk felmutatni, mindazt, amit alkottunk. Gondot jelent továbbra is, hogy a falusi turizmus terén nálunk még nem épült ki az intézményrendszer. A szlovákiai magyar embernek három identitása, kultúrája van: magába szívja a szlovák és magyar, valamint a szlovákiai magyar kultúrát, gazdagítva ezáltal szülőföldjét. MIRIÁK FERENC indenütt van látnivaló, az a fontos, hogy a vendég jó érzéssel távozzon a szállásról - ez a falusi turizmus alapgondolata. Búcs igazán nem nevezhető felkapott idegenforgalmi központnak. Van viszont néhány lakosa, akik megszállottan hisznek abban, hogy a falusi turizmus keretében ők is tudnának valami eredetit nyújtani a vendégeknek. Ez az ágazat ugyanis nyugodt kikapcsolódást és helyi hagyományokat kínál a látogatónak, kiegészítve esetleg a környékbeli nevezetességekkel. Ilyen tulajdonságokkal pedig Búcs is bőven rendelkezik. Szobi Kálmán 27 éves népművelői munka után határozta el, hogy a vendéglátásra adja a fejét. Először a pincesoron lévő présházukat alakították át, amely ma négy vendégnek nyújt színvonalas szállást. Következő lépésként pedig a faluban alakítottak át egy házat erre a célra. Az Emese vendégház teraszán először arról kérdeztem Szobi Kálmánt, hogy valójában hol tart ma a szlovákiai falusi, illetve agroturizmus? Szerintem sajnos még mindig gyermekcipőben jár nálunk a falusi turizmus. Hiába vettünk részt a nyitrai agrointézet rendezéséA millenniumi évben a Felvidékiek Egyesülete a Felvidékről kitelepített települések képviselőit emlékezésre hívta. Lélekben mindvégig a szülőföldön maradtak. A szülőföldtől elszakított családok márványba vésett üzenete BENCZE ISTVÁN onyhád városa a tolnai-baranyai kistájnak, a Völgységnek a központja. Múzeumának falán márványba vésve ez áll: „hazám, hazám Te mindenem...”. A táblát a Felvidékiek Egyesülete 1998-ban az erőszakos kitelepítések 50. évfordulója alkalmából helyezte el ott, ahol a szülőföldtől elszakított családok gyülekeztek, s további sorsukat Isten kegyeibe bízták. Ez a márványba vésett üzenet gyűjti össze minden év pünkösdhétfőjén a kitelepített felvidéki családok tagjait, hogy megemlékezzenek a megaláztatásának e durva formájáról és a szentlélek ünnepén, lélekben szülőföldjükön legyenek. A millenniumi évben a Felvidékiek Egyesülete minden a Felvidékről kitelepetítt település képviseletét meghívta a megemlékezésre. A tikkasztó hőség sem tudta megakadályozni, hogy a hívó szóra 5 település a legmagasabb szinten képviselje földijeit Bonyhádon. A pünkösdhétfő, amely a felvidékiek emléknapja Bonyhádon, ünnepélyes ökumenikus istentisztelettel kezdődött, mely szintén nagy jelentőséggel bírt, hisz épp a felvidékiek ünnepén tartott először közös istentiszteletet Bonyhád város négy felekezete, az evangélikus, a baptista, a református és a római katolikus. Jónás János apátplébános, aki az istentikszte- letet vezette, kiemelte, hálát adnak az úrnak, hogy épp Magyarországra kerültek, mert így a szülőföld elvesztése után, legalább hazát nem kellett cserélniük. A gyönyörű bibliai könyörgések, szívet lelket melengettek, idézve Isten választott népének szenvedését, de kitartását is. Az istentisztelet a Himnusszal zárult, sok-sok felvidéki torok áhítattal énekelte nemzeti szent imánkat. Az ünnepi program az emléktábla koszorúzásával folytatódott, melyet elsőként a Felvidékről érkezett települések, így Udvard, Deáki, Tardoskedd, Alsószeli és Diószeg-Kismácséd képviselői koszorúztak meg. Őket Bonyhád város képviselete, a Felvidékiek Egyesülete és a Székely Szövetség képviselete követte. A koszorúzást Bábel János a Felvidékiek Egyesületének elnöke vezette, aki a számottevő közönség előtt megemlékezett az 1946. február 27-én aláírt lakosságcsere egyezmény alapján erőszakkal távozásra kényszerített 18 000 magyar száműzetéséről. A koszorúzás után ünnepélyes gyűléssel folytatódott a megemlékezés. A városi kultúrotthonban tartott programot Babits Áldás a magyarra című verse, majd a Felvidéki induló eléneklése indította. Bonyhád város polgármestere Oroszki István szívhez szóló beszédében szólt a szülőföldről elszakított családokhoz. Őt Potápi Árpád országgyűlési képviselő, a Székely Szövetség elnökének Trianonról szóló beszéde követte. Ezek után a résztvevő polgár- mesterek, így Pleva J. (Alsószeli), Somogyi Kornél (Diószeg-Kismácséd), Bukovszky János (Deáki), Száraz József (Udvard) és Bara Milí á 1 y (Tardoskedd) beszédei következtek. A polgár- mesterek településeik fejlődéséről, terveiről és a hazaiak üzeneteiről beszéltek. Beszámolóikat hol néma csöndben, hol tapsolva fogadta a népes kö- zönség', lelkiekben újra eltűntek az államhatárok. Polgár- mestereink beszédéből érezhető volt, hogy a A képen a bonyhádi Múzeum falán elhelyezett és megkoszorúzott emléktábla látható (A szerző felvétele) végvárak magyar harcosai felelősségük tudatában vannak. Ez a harc ma nagyon kemény, de büszkék vagyunk, mert megmaradtunk embernek, magyarnak. A találkozót Potápi Árpádon kívül megtisztelték Solymosi József és Ábrahám Géza bonyhádi ország- gyűlési képviselők is. A hivatalos ünnepi ebéd előtt már kötetlen beszélgetésben emlékeztek a távoli rokonok és a képviseletek a nehéz és megalázó időkről, testvérekről, rokonokról, szomszédokról, barátokról az élőkről és holtakról. Bizony az emlékezés sok szemet fátyolossá tett. A felvidéki képviseletek köszönetét mondtak Bábel Jenőnek a Felvidéki Egyesület elnökének és Oroszki István polgár- mesternek, akik védnökséget vállaltak a rendezvény felett. A búcsúzás pillanataiban a szemek még kérdeztek: „Jövőre is találkozunk, kezet szoríthatunk?” S szólt az üzenet, vidd haza szülőföldemre az üzenetet: „Szeretlek és soha nem feledlek szülőföldem, szülőfalum.” Ezt az üzenetet véste szívébe és hozta haza minden felvidéki képviselő.
