Új Szó, 2000. augusztus (53. évfolyam, 175-201. szám)
2000-08-25 / 197. szám, péntek
Öt gyermeke két lányától Bukarest. Egy román férfinak öt gyermeke és egyúttal unokája van két lányától. akiket szexuális szolgaságban tartott. Georghe Rudaru 5 éve erőszakolta meg először lányait. Mariana most 17 éves - 12 esztendősen esett teherbe, kislánya öt éves, árvaházi gondozott. Ezután szült egy fiút, aki kéthónapos korában meghalt, majd még egy kislányt - ő is árvaházban él. Az idősebbik lány, Constanta 19 éves, egy fiút szült 1998-ban, egy lányt idén. A feleség tudott arról, mit művel a félje, de nem lépett közbe. (PAN) 2 500 000 korona értékben JLAGW Vaša cesta istoty keresse hirdetésünket, amelyből többet megtud Péntek, 2000. augusztus 25. www.ujszo.com Ára 8,50 korona • 53. évfolyam, 197. szám Zsolnai fejtörés A helyi rendőrfőnök szerint egy tisztességes házaspárnak rontottak neki a betörők. Nem oszt, nem szoroz, tisztességesek-e vagy sem az áldozatok, nem utcai suhancok feladata igazságot tenni. Any- nyit azért illik elmondani, hogy az illető család tagjai valóban becsületesen éltek, saját erejükből próbálták fenntartani magukat. Igyekeztek nem ártani az ország nevének: nem járták a finn, a holland, a belga, a luxemburgi és a norvég hivatalokat. 2. oldal KÖZIGAZGATÁS Beszélgetés Kvarda Józseffel A Magyar Koalíció Pártjának alelnöke a párt közigazgatási reformmal kapcsolatos elképzeléseit ismerteti, különös tekintettel a vitát kavaró, úgynevezett déli megyére. Kvarda úgy érzi, nem késtek el a tervezettel, ugyanis a kormány elé a mai napig nem került a megyékről szóló törvény. 5. oldal Kvarda József OKTATÁS Nem lesz pótfelvételi Nem hirdetnek pótfelvételit a nyitrai Konstantin Egyetem magyar tagozatain, az elsőévesek számát azokkal egészítették ki, akik megközelítették az alsó ponthatárt. Összesen 105 magyar diák kezdi meg tanulmányait 3. oldal Délkeletről hidegfront érkezik térségünkbe, északon és keleten felhős lesz az égbolt, helyenként esőkre, záporokra számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 26 fok között alakul. 3. oldal 8 588001 690014 A parlament tegnap jóváhagyta Ivan Lexa őrizetbe vételét. Véget ért a titkosszolgálati krimi tizenkettedik része, a tizenharmadikban. Már „csak” meg kell találni Pozsony. Ivan Lexa vizsgálati fogságba helyezéséről döntöttek a képviselők a parlament tegnapi rendkívüli ülésén. A120 jelenlévő honatya 86 igen, 33 nem és 1 tartózkodás mellett határozott a titkosszolgálat volt vezetőjéről. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A törvényhozásnak már tizenkettedik alkalommal kellett szavaznia egy-egy bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt a volt titkosszolgálati vezetővel kapcsolatban. Ivan Lexát július 14-től már az Interpol is körözte, ami nem jelenti azt, hogy nemzetközi elfogatóparancsot is kiadtak ellene. Ehhez éppen a tegnapi határozatra, tehát mentelmi jogának felfüggesztésére volt szükség, amely alapján az illetékes bíró dönthet a vizsgálati fogságba helyezésről. A képviselők tegnap elvetették Tibor Cabaj HZDS-s frakcióvezető javaslatát, mely a Lexa-ügy teljes nyomozati anyagának nyilvánosságra hozatalát szorgalmazta. A tizenegy rendbeli bűncselekménnyel gyanúsított HZDS-s képviselő ügyében elsősorban pártbeli kollégái kértek szót, Ján Cuper például jó húsz percig beszélt. A baloldaliak, az MKP, az SOP, ill. a független képviselők nem szólaltak fel. Ivan Gašparovič (HZDS) arra a kérdésre kereste a választ, amire mindem: vajon miért nincs jelen az ismeretien helyen tartózkodó gyanúsított. Szerinte Lexa joggal tart attól, hogy eljárást indítanak ellene, a Mečiar által amnesztált - ifj. Kováé elrablásának - kérdésében. Vít’azos- lav Móric (SNS) azt nehezményezte, hogy a kormány a Dél-afrikai Köztársaságban tartózkodó Lexa előkerítésével foglalkozik, feledve az egészségügy, a mezőgazdaság, az oktatásügy és a hadsereg szánalmas helyzetét. Ivan Hudec (HZDS) szerint aligha véletlen, hogy az SIS valamikori főnöke ügyével egyidő- ben vetődik fel Komárom megye megalakításának igénye. Úgy véli, a határmódosítás veszélye állandóan fennáll és önsorsrontó cselekedet megkérdőjelezni a mindenkori titkosszolgálat múltját. Augustín Marián Húska (HZDS) megnyugtatta őt, az államalkotó erők végig kiállA kormánypárti képviselők jól szórakoztak az ellenzék érvelésén (TA SR-felvétel) nak Lexa mellett, nem feledve az állam építésében játszott komoly szerepét. Michal Drobný (HZDS) azt tartotta fontosnak, hogy a méltánytalan üldözésnek kitett gyanúsított 158-as IQ-val bír, s adottságaira szüksége van az országnak. Peter Tatár (SDK-DS), a kormány- koalíció két felszólalójának egyike felhívta a figyelmet arra, hogy az ellenzéki képviselők az összes Lexa elleni vádat találgatásnak fogják nevezni. Elébe menve a HZDS-s honatyák leleplezett taktikájának leszögezte, spekulációként kezeli a találgatás minősítést. Ján Cuper Lexát a századfordulón Franciaországban ártatlanul meghurcolt Dreyfus kapitányhoz hasonlította. Meggyőződése, hogy a kormánykoalíciónak bocsánatot kell kérnie Lexától. Kirohanást intézett Tatár ellen, aki a Meči- ar-pártot alvilági módszerekkel dolgozó tömörülésnek nevezte, s azt is szemére vetette, hogy a képviselő elutasította Szlovákia önállósodását. (sárp) Az előadások témája a szlovák-magyar kapcsolatok alakulása az új évezred küszöbén Megnyílt a madarászi szabadegyetem ÚJ SZÓ-TU dósItás Madarász. A csallóközi üdülőközpontban tegnap nyílt meg és szombaton zárul a III. Szlovákiai Nyári Szabadegyetem, amelynek központi témája a szlovák-magyar kapcsolatok az új évezred küszöbén. A mintegy kétszáz fős, zömében huszonéves hallgatóság részvételével zajló fórumot Duray Miklós nyitotta meg, majd az előadók a Szlovákiában, illetve Magyarországon eszközölt külföldi beruházások lehetőségeit és helyzetét ecsetelték. Glattfelder Béla magyar gazdasági minisztériumi államtitkár szavaiból kiderült, hogy pillanatnyilag nincs semmifajta együttműködés a magyarországi Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. és a szlovákiai Nemzeti Vagyonalap között. Mint megjegyezte, bármely ország ezirányú érdeklődése esetén a magyar fél készségesen az illető állam rendelkezésére áll. Példaként a Romániával történt megállapodást említette, melynek értelmében magyarországi szakember dolgozik a romániai vagyonalapnál, hogy az anyaországi vállalkozókat tájékoztassa a Romániában kínálkozó privatizációs lehetőségekről, s a román fél is él a magyar partner nyújtotta ugyanilyen lehetőséggel. Gransperger Gyula, az ÁPV Rt. elnök-vezérigazgatója előadásában úgy fogalmazott, hogy a posztkomA honi beruházási környezet nem csalogató a külföldi tőke számára. munista országok közül Magyarország rekordernek tekinthető, hiszen együttvéve mintegy 4 000 milliárd forintnyi állami vagyont magánosított, csak tavaly 130 milliárdnyi forint értékben. Mint hozzátette, ennek az összegnek több mint fele külföldi befektetőktől származik. Idén várhatóan lassul a magyarországi privatizáció üteme, mindössze 70 milliárd forintnyi állami vagyon kerül magánosításra. A magyar privatizáció felelőse utalt arra, hogy Magyarország NATO-hoz való csatlakozása óta a külföldi beruházások megélénkültek. Ľudovít Kaník, a Nemzeti Vagyonalap volt elnöke előadásában arról beszélt, hogy a honi beruházási környezet nem éppen csalogató a külföldi tőke számára, hiszen hosszadalmas az ügyintézés, ami a korrupció melegágya. Délután a fórum vendége volt többek között Deutsch Tamás magyar ifjúsági és sportminiszter, az esti órákban pedig megérkezett Németh Zsolt külügyi államtitkár. A Pro Minoritate Alapítvány, a somorjai székhelyű Magyar Ifjúsági Közösség és az Obciansko-de- mokratická mládež szervezésében zajló szabadegyetem ma délelőtti témája a centrumpártok együttműködési lehetőségei a régióban, délután pedig könyvbemutató lesz. (pve) TA SR-JELENTÉS Kassa. Érvényesek a HZDS petíciós ívei - tájékoztatták tegnap Rudolf Schustert az elnöki hivatal ellenőrzést végző munkatársai. Az előrehozott parlamenti választásokról szóló népszavazást szorgalmazó íveken 690 078 aláírás volt, ebből 50 087- et minősítettek érvénytelennek, a SITA- és ČTK-HÍR Kassa. Tegnap délelőtt halálos baleset történt a kassai STEEL társaság Kovoúprava cég által bérelt ócskavastelepén, egy vastartály megsemmisítése közben - tájékoztatott Jozef Marko, a vasmű szóvivője. A lángvágóval történő feldarabolás közben a tartály felrobbant, a tartálykocsi nyílászáró ajtaját a detonépszavazás kiírásához 350 ezer érvényes aláírás szükséges. Az államfőnek az ívek átadásától számított 30 napon belül, legkésőbb szeptember 8-ig kell döntenie a népszavazás kiírásáról. Schuster azután ismerteti döntését, hogy az általa kért szakértői vélemény, eldönti: a kérdés, melyre válaszolni kellene, alkot- mányellenes-e vagy sem. náció leszakította, és az a közelben tartózkodó 39 éves Milan P.-re zuhant. A kétgyerekes családapa súlyos sérüléseibe a helyszínen belehalt. A baleset körülményeit vizsgálják. Az már kiderült: a tartályban veszélyes anyagokat tároltak, amit feltehetően a kocsin is jelöltek. A szóvivő megerősítette, az idén ez már a második halálos baleset volt a vasműben. Felrobbant egy tartály az ócskavasbontóban Halál a vasműben VÁRHATÓ NYEREMÉNYEK AZ ALÁBBI JÁTÉKOKBAN: A JECKPOT gatantált minimális összege minden húzásnál: MKP-SDĽ megbeszélés Csúszik a találkozó Pozsony. Csak szeptember 4-e után ül le az MKP és az SDĽ csúcs- vezetése, hogy tárgyaljon a magyar párt által szorgalmazott, ún. déli megye létrehozásának támogatásáról. A tegnapra tervezett találkozó a rendkívüli parlamenti ülés miatt maradt el, Jozef Migaš pedig a jövő héten Washingtonba utazik. Az MKP viszont ragaszkodik ahhoz, hogy mindkét pártelnök, Bugár Béla és Jozef Migaš is jelen legyen az egyeztetésen. (TA SR) Rudolf Schusteren a sor, szeptember 8-ig töprenghet Érvényes a petíció