Új Szó, 2000. augusztus (53. évfolyam, 175-201. szám)
2000-08-24 / 196. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2000. AUGUSZTUS 24. Sport A Slovan Bratislava és az 1. FC Košice is bekerülhet a labdarúgó UEFA Kupa első fordulójába Bizakodó grúzok és örmények A fehér nadrágos kassai futballisták egygólos előnnyel (3:2) állnak ki a Jereván elleni UEFA Kupa-selejtező visszavágójára (TA SR) RÖVIDEN Korpa István lesz a német csapat edzője Frankfurt. A sydneyi olimpia után a magyar származású Korpa István szövetségi edzőként segíti majd a Német Asztalitenisz Szövetség (DTTB) új vezetőedzőjének, Dirk Schimmelpfennignek a munkáját. Az 55 éves, Jugoszláviában született szakember októbertől irányítja a német férfi válogatott edzéseit. Az 1970-es Európa-baj- nokságon ezüstérmes Korpa István 1979 és 1991 között már dolgozott a DTTB női és férficsapatával is, az utóbbi kilenc évben az utánpótlás-nevelésben tevékenykedett. (MTI) Jokanovics marad a Deportivóban La Coruna. Szlavisza Jokanovics, a spanyol Deportivo La Coruna labdarúgócsapatának jugoszláv idegenlégiósa újabb egy évre szóló szerződést írt alá a bajnokságot nyert együtteshez. A nyáron elterjedt a hír, hogy a játékos máshová igazol, számos klub megkereste. „Több összetevője van annak, hogy a maradás mellett döntöttem. Úgy gondolom, képes vagyok segíteni a Deportivót céljai elérésében mondta az 55-szörös válogatott labdarúgó. (MTI) Adócsalással gyanúsítják Luxemburgot Rio de Janeiro. Wanderley Luxemburgo, a brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya ellen vádemelést tervez az adóhatóság, mert különböző ügyletek lebonyolításához használta fel egyik titkárnőjét. A 48 éves szakember állítólag 1993 óta ingatlanokat és autókat vásárolt, illetve adott tovább, mindezt alkalmazottjának fantomcégén keresztül. Amikor az adóhivatal 1997-ben vizsgálódni kezdett, Luxemburgo elbocsátotta a titkárnőt, és tagadta szerepét az ügyletekben. (MTI) Schumacher-múzeum lesz Kerpenben Kerpen. Michael Schumacher, a Forma-1 kétszeres német világbajnoka lefektette szülővárosában, Kerpenben annak a múzeumnak az alapkövét, amely állandó kiállításon mutatja majd be Michael és fivére, Ralf életét és eredményeit. „Ritkán esik meg, hogy két testvér ugyanabban a sportágban szerepeljen sikeresen” - mondta a Ferrari pilótája, aki jövőre legszívesebben háromszoros világbajnokként nyitná meg a saját gokartpályája mellett épülő múzeumot. (MTI) UEFA Kupa: FHelsinkiben az MTK, „hazai pályán" a Vasas Tovább kellene jutni MTI-ELŐZETES Pozsony. Az Inter után (BL) a másik két sazlovákiai kupacsapat is lejátssza az UEFA Kupa-selejtező visszavágó mérkőzését. Mindkettő előnnyel áll ki a találkozóra, a Slovan itthon 2:0-ra nyert a Lokomotív Tbiliszi ellen, a kassai FC 3:2-re Jerevánban. ÚJ SZÓ-JELENTÉS A Slovan már kedden elutazott Grúzia fővárosába, ahol ma este vagy délután (attól függ, mennyire lesz „harcképes” a világítóberendezés) lép pályára a 30 ezres Nemzeti Stadionban, amely az országban egyedül alkalmas az UEFA által irányított kupameccsek játszására. Re- vasz Dzodzuasvili, a grúzok edzője az „odavágó” mérkőzés után azt mondta, hogy a 2:0 nagyon jó eredmény a Slovan számára, de ők isteni segédlettel Tbilisziben megpróbálják kiharcolni a továbbjutást. A Lokomotív állítólag jó formában van, a bajnokság nyitófordulójában idegenben győzött egy erősnek tartott csapat ellen, s ez újabb önbizalmat adott a játékosoknak, akik azt hangoztatják: biztosan lőnek gólt, minimum kettőt, hogy kikénysze- rítsék a hosszabbítást. Ehhez azonban lesz egy-két méla szavuk az égszínkékeknek is. Nem szeretnének idő előtt búcszni; az UEFA Kupa ugyan távolról sem teJarábek edző kérésére a Slovan három kapussal utazott Tbiliszibe. jel úgy, mint a Bajnokok Ligája, de azért hoz némi pénzt a klub kasszájába. És elsősorban erről van szó, a futball már a második számú kupában is jól jövedelmez a sikeres csapatoknak. Stanislav Jarábek edző kérésére a Slovan három kapussal utazott Tbiliszibe. Hogy miért ennyi hálógondnok, Stockholm. A november 20-án kezdődő 800 ezer dollár összdíjazású stockholmi tenisztornán használják majd először azt a berendezést, amely közel százszázalékos biztonsággal képes meghatározni a labda becsapódásának helyét. A fülhallgatókkal felszerelt vonalbírókat hangjelzés tájékoztatja, ha a labda a pályán belül ér földet. Az érzékelő képes különbséget tenni a játékosok cipője és a labda kö♦ Az amerikai atléták első csoportja megérkezett Ausztráliába és South Stradbroke szigetén készül fel az olimpiára. „Azért jöttünk ide, mert itt a klíma majdnem ugyanolyan, mint Sydneyben és a pálya is hasonló, mint az Olimpiai Stadionban. A felkészülés végén német, kanadai, svájci, norvég és marokkói aüéták részvételével nemzetközi versenyt rendeznek majd itt” - mondta John Chaplin, a férficsapat edzője. Az amerikai válogatott legnagyobb sztáijai - Michael Johnson, Marion Jones és Maurice Greene - szeptember 3-án érkeznek Ausztráliába, a harmadik, főleg az ügyességi számokban érdekelt versenyzőkből álló csoport egy héttel később landol Sydneyben. ♦ Egy afrikai törpeállam, Dzsibuti olimpiai küldöttsége lett a vendéglátó ország tolvajainak első áldozata, miután ismereüen tettesek Sydneyben 3000 ausztrál dollárt loptak el tőlük. A pénz egy afrikai közösségek által szervezett jótékonysági akció során gyűlt össze, és a dzsibuti olimpikonok családtagjainak szállását fizették volna belőle. nem árulta el a tréner, talán majd, ha visszatérnek. A tizenkilencek: Bernady, Černý, Peškovič-Pecko, Timko, Norbert Hrnčár, Ježík, Pančík, Kriss, Sedlák, Gogh, Bališ, Tibor Jančula, Meszároš, Kozmer, Puchner, Šlahor, Mikulec.- Óriási szégyen lenne, ha nem jutnánk tovább - nyilatkozta Jarábek edző. - Nem veszélytelen az ellenfél, de azt hiszem, vagyunk olyan jók, hogy kétgólos előnyünket ne herdáljuk el, annál is inkább, mert idegenben is képesek vagyunk gólt rúgni. Szép veretlenségi sorozat áll mögöttünk, nem szeretnénk, ha megszakadna. A mérkőzés játékvezetője az angol Stephen lesz, a küldöttség péntek este érkezik vissza a kalandosnak ígérkező útról. ♦ Kedvező helyzetben várja Őrzött, mert utóbbi felületét (a repülési tulajdonságokat nem befolyásoló) elektromosságot vezető a- nyaggal vonják be.- Először a tenisz történetében a közönség hatalmas kivetítőkön ellenőrizheti a bírói döntést - mondta a stockholmi torna igazgatója. A nagyobb teniszviadalokon eddig csak a Küklopsz nevű berendezést használták, amely egy fénynyaláb segítségével állapította meg, hogy szabályos volt-e az adogatás vagy sem. Az 500 ezer lakosú ország hat sportolót nevezett az ötkarikás játékokra: négy atlétát, valamint egy-egy vitorlázót és cselgáncsozót. ♦ Meleg táncosok is fellépnek a sydneyi olimpia záróünnepségén, így az ötkarikás játékok történetében először jelenik meg a nyíltan felvállalt homoszexualitás. „Ezzel ooo " a döntéssel véget ér a sötét középkor. A mai emberek egyre inkább elfogadják a másságot” - jelentette ki Michael Knight. Az olimpiai miniszter hangsúlyozta, hogy a transzvesztita show csupán a műsor híres ausztrál filmeket felidéző szakaszának a része. A homoszexuális fellépők a Priscilla, a sivatag királynője című, jelmezeiért Oscar-díjat kapott film eredeti kosztüméit viselik majd. A műsormény ellenfelét a kassai FC, nyert a vicceiről híres Jereváni Rádió városában, ráadásul három gólt lőtt. Mégsem felhőtlen Jozef Valovič edző boldogsága. A klub eladta az első meccs egyik gólszerzőjét, Ora- vecet, Ljubarszkij Izrael felé kacsingat, a trénernek kényszerből állandóan változtatnia kell az összeállításon. Hogy mit vár a ma délután 16 órakor kezdődő összecsapástól? „A 3:2 olyan eredmény egy kupameccs hazai visszavágója előtt, hogy büntetendő lenne nem profitálni belőle. Nem becsüljük le ellenfelünket, szemünk előtt lebeg a Slavia-Donyeck BL-mérkőzés; az Ararát idegenben is veszélyes, képes offenzí futballra - nyilatkozta a szakvezető. - A bajnoki meccsekhez képest annyival leszünk erősebbek, hogy játszhat a SzuperliIpswich. Ünnepélyes külsőségek között Ipswichben leleplezték Sir Alf Ramsey életnagyságú bronzszobrát. A tavaly április 30-án elhunyt világhírű labdarúgó-szakember 1966-ban szövetségi kapitánya volt a világbajnoki címet szerző angol válogatottnak. Az ünnepségen részt vett a 34 évvel ezelőtti aranycsapat két tagja, Sir Bobby Charlton és Sir Geoff Hurst. Ramsey 1920- ban született és védőként szerepelt ban több világhírű ausztrál filmre is utalnak, például a Krokodil Dun- dee-ra és a Mad Max-re. ♦ Javier Sotomayor, a férfi magasugrás világcsúcstartója kedden az olaszországi Viareggioban rendezett versenyen megsérült. A kubai atléta a 228 cm-es magasságon másodszor kísérletezett, amikor a bal lába meghúzódott. Az olimpiára készülő klasszisnak ez volt a harmadik szereplése a doppingügye utáni visszatérés óta. ♦ Elégedett a biztonsági előkészületekkel az ausztráliai zsidó hitközség, azt követően, hogy Izrael fokozott védelmet kért diplomatái és sportolói számára a sydneyi olimpia idején. Jeremy Jones alelnök azt mondta, hogy a szervezők minden lépését nyomon követték, s számukra megfelelőek a szövetségi és állami szinten nyújtott garanciák. A biztonsági előírások között szerepelt - többek között - Izrael sydneyi konzulátusának kiemelt védelme, valamint az épület falainak megerősítése. A hírügynökségi jelentések kitérnek arra, hogy a gától eltitltott Kráľ. Azt is el kell mondanom, nem a legjobb a hangulat a csapaton belül, a sok jövésmenés idegessé tette a játékosokat. Remélem azonban, hogy a meccsen ez nem látszik meg. Gondot okoz a csatársor összeállítása, valószínűleg ezt a következő összetételű csapatort küldöm pályára: Seman-Urbánek-Zabavník, Hanc-Libič, Kráľ, Zvara, Jámbor, R. Urban-Ljubarszkij, Onofrej. Az örmények tegnap délelőtt érkeztek Kassára, 35 tagú a küldöttségük, köztük vannak az Ararát szponzorai is. Nincsenek különleges kívánságaik, a meccsről csak annyit mondtak: néha történnek csodák a futballban, és ők ebben bíznak. A kassaiak biztosak benne, nem ma áll feje tetejére a papírforma. (ť. v.) az 1953. november 25-én a Wembleyben lejátszott angol-magyar (3:6) mérkőzésen. Összesen 32- szer volt válogatott, majd 1963-tól 1973-ig szövetségi kapitányként tevékenykedett. A vb-győzelmet követően 1967-ben lovaggá ütötték. Ramsey 1955 és 1963 között edzője volt az Ipswich-nek, amely megnyerte az 1961/1962-es angol bajnokságot. Az angol válogatottat 113 mérkőzésen irányította, a mérleg: 69 győzelem, 27 döntetlen, és 17 vereség (a gólkülönbség: 224:99). múlt hónapban öt olyan személyt utasítottak ki Ausztráliából, akik valamelyik arab ország állampolgárai és feltételezhető róluk, hogy kapcsolatban álltak szélsőséges csoportokkal. Az 1972-es müncheni olimpián palesztin fegyveresek 11 izraeli sportolót öltek meg. ♦ Az Ausztrál Doppingügynökség szóvivője szerdán megerősítette, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséggel közösen megkezdték a külföldi sportolók tesztelését. A három szervezet a játékokat megelőző utolsó edzések alatt 2000 vizsgálatot szeretne elvégezni. Arról nem érkezett hivatalos jelentés, hogy a néhány napjá~ Sydneyben tartózkodó holland úszónőt, Inge de Bruijnt kontrollálták-e már. De Bruijn az elmúlt három hónapban nyolc világcsúcsot úszott, ezért többen vádolták tiltott szerek használatával. Az olimpia előtti időszakban Ausztráliában szerteszéjjel tréningező sportolók nem kötelesek bejelenteni lakhelyüket, de a doppingellenőrök remélik, hogy mindenkire rábukkannak. (MTI) Budapest. Mezey György, a Vasas labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint együttesének az augusztus 10-iki, idegenbeli 1:2 után mindenképpen ki kell harcolnia a továbbjutást a lett Ventspils elleni mai UEFA Kupa-selejtező visszavágón.- Zavartalanul tudtunk készülni a találkozóra, gondot csak Tóth Norbert és Polonkai Attila sérülése jelent, de a pótlásukat meg fogjuk oldani - mondta Mezey. - A lettekről a közvéleményben általában téves kép alakult ki, mert nem olyan gyengék, mint azt sokan hiszik. A stadionjukat sok magyar együttes elfogadná. Mindezek ellenére az első mérkőzésen sem kaptunk volna ki, ha értékesítjük a helyzeteinket és nem követünk el súlyos védelmi hibákat. Mezey arra számít, hogy a vendégek védekező taktikával lépnek pályára és mindent elkövetnek majd minimális előnyük megtartásáért.- Nem szabad nekiugranunk az ellenfélnek, tudatosan felépített játékkal, fokozatosan kell megtörnünk a lettek ellenállását jelentette ki Mezey. - A széleken vezetett akciókkal igyekszünk majd a vendégvédelem mögé kerülni. A Ventspils, játékerejét tekintve, ná♦ Lejátszották a II. labdarúgóliga 4. fordulójából elmaradt három mérkőzést: Dubnica-DAC 2:0 (1:0, Šupka (30.), Masarovič (79.); B. Bystrica-ŠKP Devín 1:0 (0:0), Obžera (55.); Čaňa-Nitra2:l (1:1). ♦ A rendőrség náci megnyilvánulások miatt letartóztatott 13 angol szurkolót, akik a tegnapi 1860 Mün- chen-Leeds United labdarúgó BL- selejtezőre érkeztek a városba. ♦ Hatalmas szerencsében volt része az olimpiai ezüstérmes műkorcsolyázó, Nancy Kerrigan édesapjának: öt dollárért kaparós sorsjegyet vásárolt és egymilliót nyert! ♦ Az Olasz Labdarúgó Szövetség vizsgálatot indított az Atalan- ta-Pistoiese kupamérkőzéssel kapcsolatban, mert feltehetőleg „külső erők” befolyásolták a találkozót. ♦ Labdarúgó BL-selejtezők a 32 tájiunk az NB I középmezőnyéhez tartozna, muszáj legyőznünk és továbbjutnunk ellene. A mérkőzés ma 20.45 órakor kezdődik a Népstadionban, a játékvezető a macedón Delce Jakimovszki lesz. Pölöskei Gábor, az MTK labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint együttese - 1:0-ról indulva - fegyelmezett, zárt védekezéssel kiharcolhatja a továbbjutást az UEFA Kupa selejtezőjének mai visszavágóján Helsinkiben, a finn Jokerit otthonában.- Szerencsére a keretben mindenki egészséges, a szombati, Vasas elleni bajnoki találkozóról lázas betegsége miatt hiányzó Jezsdimirovics is meggyógyult - mondta Pölöskei.- A Jokerit játékerejét tekintve az Újpesthez, vagy a Vasashoz hasonlítható. Nálunk van az előny, mi vagyunk kedvezőbb helyzetben. Amíg nem kapunk gólt, addig nem is eshetünk ki, ezért nagyon fontos, hogy jól szervezzük meg a védekezésünket. Nem mondunk le a gyors kontratámadásokról sem, mert ha egyszer sikerül betalálnuk a finnek kapujába, akkor ezzel valószínűleg el is dőlne a továbbjutás. A visszavágó Helsinkiben - középeurópai idő szerint - ma 18 órakor kezdődik. Játékvezető: a skót John Rowbotham. zé jutásért: Dinamo Zágráb-AC Milan 0:3 (0:2), Sevcsenko 2, Mari (az első meccsen 1:3, tj. Milan); Ham- burg-Bröndby 0:0 (2:0, Hamburg); Galatasaray-St Gallen 2:2 (2:1), Zellweger (öngól), Jardel, ill. Ga- nea, Amoah (2:1, Galatasaray). ♦ Steve McManaman, az átadólistára került angol focista nem került be a Real 21 fős keretébe, amely az UEFA Kupa-győztes Galatasaray elleni Szuper Kupa-mérkőzésre készül. ♦ Martin Strel, szlovén hosszútávúszó tegnap a Duna-Fekete-tenger csatorna agigeai zsilipjéhez érkezett, és ezzel befejezte nagy vállalkozását: nem egészen két hónap alatt végigúszta a közel 3000 küo- méter hosszú Dunát. ♦ A KENŐ 10 tegnapi nyerőszámai a következők: 3,16,17,18, 20, 22, 32, 47, 48, 49, 55, 56, 58, 62, 64, 68, 71,73, 74, 78. A stockholmi nemzetközi tenisztornán használják először Segítség a bíróknak MTI-INFORMÁCIÓ MÉG 22 NAP A MEGNYITÓIG Anglia: felavatták Sir Alf Ramsey bronzszobrát Ipswichi fütballünep MTFHiR EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK