Új Szó, 2000. augusztus (53. évfolyam, 175-201. szám)

2000-08-03 / 178. szám, csütörtök

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2000. AUGUSZTUS 3. VENDÉGKOMMENTÁR Köszönjük, Amikor 1991 augusztusában vég­leg hazatértem Prágából, párom azt mondta, „Göncz Árpád a rendszerváltás legnagyobb talál­mánya”. Kissé furcsán néztem rá, nem is igazán értettem, vajon mit is akar ezzel, s elsősorban annak tulaj­donítottam, hogy négy évet tudósítóként kül­földön töltöttem, és eléggé kívül álltam a magyar belpolitikán. Munkám révén hama­rosan a gyakorlatban értettem meg, mit je­lent ez a mondat. Ab­ban a szerencsés hely­zetben volt részem, hogy többször kísérhet­tem el újságíróként külföldre, ké­szíthettem vele rövid és hosszabb interjút. Göncz Árpád nem vélet­lenül állt az elmúlt tíz évben a népszerűségi lista élén. Ó volt ta­lán az egyetlen olyan politikus, aki mindenkinek a nyelvén ér­tett, és az, akit megértettek. Köz­veden stílusa, mindent megbo­csátó mosolygása, kedves, meg­értő hangja, összekacsintó hu- nyorítása tette mindenki Árpi bá­csijává. Nem bánja, ha így szólít­ják. Közveúen környezete, a jó barátok számára Árpád. Csak így, becézés nélkül. Mindez a kö­zelmúltban újra eszembe jutott, amikor több százan összegyűl­tünk a Hungexpo B pavüonjá- ban, hogy elköszönjünk az ál­lamfőtől. Mindannyian izgatot­Elnök Úr! tak voltunk, büszkék, hogy ott le­hetünk, és egyben szomorúak, mert véget ért a kétszer ötéves el­nöki ciklus. Zorán elfogódottan énekelte legendás dalát, hogy Apám hitte..., a rutinos tévés, most újságíró szövetsé­gi vezető Wisinger Ist­ván elfelejtette bekap­csolni a mikrofonját, valószínűleg először fordult vele elő pályafu­tása során, a profi rádi­ós, Rangos Katalin, aki flottságáról híres, elfe­lejtette a mondandóját, remegett a hangja. Hofi Géza soha ilyen átélés­sel nem énekelte a Va­dászkutya dalát, mint most. Bródy János úgy köszön­tötte a hivatalából távozó elnö­köt, hogy „ő az, aki nem keverte össze a szeretet hatalmát a hata­lom szeretetével”. Farkasházy Ti­vadar szerint nem véleden, hogy egy egész ország áll tegező vi­szonyban Gönczcel. Darvas Iván Thomas Mannt idézte, amikor azt mondta „fehérek közt egy eu­rópai”. Koncz Zsuzsától meghall­gattuk a Ha én rózsa volnék kez­detű dalt, majd együtt énekeltük, hogy „meglátod, rendbejönnek majd a dolgaink, lesznek még szép napjaink”. Úgy legyen! És köszönjük, Elnök Úr az elmúlt tíz évet! A szerző a Magyar Hírlap munkatársa OLVASÓKÖNYV Akis mérnök L. PANTYELEJEV Este a szeplős Muhil titokban odahúzódott Lexához, és a fülé­be súgta:- Lexa! Téged hadbíróság elé állí­tanak és elítélnek. Már tudnak ró­lad. Mindenütt kérdezősködnek utánad a faluban. Legjobb lenne, ha elmenekülnél valahova.- Eszemben sincs - felelte a fiú, de azért nagyot sóhajtott. - Mit gondolsz, agyonlőnek? - kér­dezte aztán aggódva. Muhil egy kicsit gondolkodott, aztán megcsóválta a fejét.- Lehet, hogy nem lőnek agyon- mondta, de hangjában nem sok volt a meggyőződés. Reggel édesanyja a szokottnál is korábban keltette fel Lexát.- Lexa, Lexa! - kiáltotta ijedten.- Kelj fel hamar, fiacskám, érted jöttek. Téged keresnek.- A hadbíróságtól? - kérdezte rémülten Lexa. Hangja még re­kedt volt az álmosságtól.- Milyen bíróságról beszélsz? Én nem tudok róla. Valami ka­tonajött motorkerékpáron. A kapu előtt az utcán oldalko­csis motorkerékpár állott. A ka­tona felült, és egy lábrándítással elindította a gépet. Lexa felhúz­ta gallérját, és eltakarta arcát. A motorkerékpár szinte repült az ismerős utcákon, és szórta a ha­vat. Az út rövid ideig tartott. Egy kétemeletes ház előtt megálltak. A kapuban őrszem állt.- Szállj le! - szólt a katona. - Szmeler ezredeshez megyünk.- Csak el ne sírjam magam - bá­torította magát Lexa. Mi tetszett legjobban az olvas­mányban? Olvastatok-e már ha­sonló bátor fiúcskákról? Mit tet­tetek volna Lexa helyén? Mondjá­tok el az olvasmányt saját szavai­tokkal! Mondjatok olyan monda­tokat, amelyekben Lexa az alany! (Magyar olvasókönyv és nyelvtan a csehszlovákiai, ál­talános műveltséget nyújtó magyar tannyelvű iskolák 4. évfolyama számára. Bratisla­va 1958, 26- 27. oldal. Közre­adja Csanda Gábor) Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (58238322, fax: 58238321) Főszerkesztő: Grendel Ágota (58238318, fax: 58238320) Főszerkesztő-helyettes: Molnár Norbert (58238338) Kiadásvezetők: Madi Géza, Holop Zsolt (58238342) Rovatvezetők: Gágyor Aliz - politika (58238311), Sidó H. Zoltán - gazdaság (58238312), Tallósi Béla - kultúra (58238313), Urbán Gabriella - panoráma, téma (58238339), - régió (58238310), Tomi Vince - sport (58238340) Szerkesztőség: Prievozská 14/A, P. O. BOX 49, 824 88 Bratislava 26 Hírfelvétel: 58238342, fax: 58238343 Fiókszerkesztőségek: Nagykapos: 0949/6382806, Kassa: 095/6228639, Rimaszombat: 0866/5684214, Rozsnyó: 0942/7329424, Komárom: tel., fax: 0819/7704200, Nyitra: 087/6522543. Kiadja a Grand Press Rt és a Petit Press Rt, Dostojevského rad 1, 811 09 Bratislava Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 59233101, fax: 52967472 Az igazgatótanács tagjai: Stanislav Žiačik - kereskedelmi osztály- tel.: 59233201, fax: 52920051, Slezákné Kovács Edit - értékesítési és üzemeltetési osztály-, tel.: 58238322, fax: 58238321, Roman Schlarmann, pénzügyi osztály, tel.: 59233169 Marketing: 59233274, lapterjesztés, laprendelés: 58238307, 59233106, fax: 58238326 Hirdetési osztály: 58238262, 58238332, 59233200, 59233240, fax: 58238331, 52920051, 52921372, e-mil: inzercia@vyvsme.sk ; Kassa: Kováčska 28, 095/6709548, 6709559, fax: 095/6709558. Nyomja a CONCORDIA KFT, Bratislava. Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., PrNS Rt, D. A. CZVEDLER KFT. Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Grand Press terjesztési osztályán és a PrNS-ben. Külföldi megrendelések: Versus Rt, ES-vývoz dače, Košická 1, 813 80 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 179/93 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. E-mail: redakcia@ujszo.com- Bemutatom mozgalmunk új tagjait... (Ľubomír Kotrha karikatúrája) TALLÓZÓ NÁRODNÁ OBRODA A lapnak nyilatkozott Sergej Kozlík, a HZDS parlamenti képviselője. Az utolsó Mečiar-kormány gazdasági alelnöke szerint az ő érdemük, hogy Szlovákia bejutott az OECD-be, s Dzurindáék csak apróbb utómunká­kat végeztek azért, hogy Szlovákiát felvegyék a szervezetbe. Az előreho­zott választásokkal kapcsolatos pe- tíciós ívekről szólva elmondta, csak­is az elnöknek fogják átadni. Szerin­te már a külföld számára is egyér­telművé vált, hogy stabil kormány a HZDS nélkül nem képzelhető el. Az előrehozott választások után a Smerrel, az SNS-szel és a megújult SDL-lel szeretnének tárgyalásokat kezdeményezni az új kormányról, de nem zárkóznának el más jobbol­dali pártoktól sem. Robert Fico és Vladimír Mečiar a sajtóban mosta­nában elhangzott egymást ócsároló kijelentéseivel kapcsolatban jelezte, ez csak politikai fogás, s ő nem veszi igazán komolyan őket. EU-irányelvek a hátrányos megkülönböztetés megszüntetésére - antidiszkriminációs törvényt kell elfogadni Látszólag pont van a vita végén Pontot látszik tenni a vita vé­gére a június 29-én elfoga­dott és a múlt héten beveze­tett új európai uniós irány­elv, amely egy átfogó diszk­riminációellenes törvény el­fogadását teszi kötelezővé tagállamai számára. JARÁBIK BALÁZS Ezúttal az időzítéssel sem volt baj: pont, amikor a közép-kelet-európai országok szerettek volna kibújni egy, a régióban politikaüag nép­szerűtlen intézkedés alól, az EU megoldást kínált számukra. Bár nem tette kötelezővé, csak szándé­kát nyilvánvalóvá. A szél az Egye­sült Államok felől fújdogál. Az anti­diszkriminációs jogterület az USA legsikeresebb ideológiai exportja. Az ^zzel kapcsolatos állami maga­tartásnak három jogi útja létezik (alkotmány, kormányrendeletek, törvény). Éurópában - így Szlováki­ában is - az alkotmány, a büntető törvénykönyv, a polgári és kereske­delmi törvények is szabályozzák a kérdést, ami sokszor nagy problé­mát okoz a legiszlatívának és a vég­rehajtásnak egyaránt. Ez a bonyo­lult jogszabályozás azonban jó szol­gálatot nyújt, ha takargatnivalónk van. Analógiaként a kisebbségek jo­gainak biztosítását hozhatnám fel, a szlovák kormányok mindig is a jog­szabályok komplexitásával feleltek az átfogó törvényt>«6zámon kérők­nek. További probléma, hogy Szlo­vákiában csak beindulóban van a vi­ta a hátrányos megkülönböztetés, ill. a pozitív diszkrimináció hatásá­ról a társadalomban, míg az USA- ban 1961-től Kennedy elnöki rende­leté, Nagy-Britanniában 1971-től, Hollandiában 1994-től immáron törvény szabályozza az egyenlő bá­násmódot, vagyis nyilvánvalóvá te­szi és egyszerűsíti a diszkriminációs ügyekben való bírósági, ill. hatósági eljárásokat. Az USA-ban a hatvanas években zajlott faji zavargások, míg Európában hosszú és késhegyre menő társadalmi vita hívta fel a kor­mányok, az üzleti élet képviselőinek figyelmét a tarthatatlan diszkrimi­natív helyzetre. Nálunk egyelőre a romák vándorlásával kapcsolatban merültek fel hasonló elképzelések, főleg a nem kormányzati (NGO) szektorban dolgozó szakértők felől. Ám Szlovákia még a vita területén is nemcsak az említett országok, ha­nem Magyarország mögött is jócs­kán elmarad. Márpedig éppen a vita az a tényező, amely elősegíti az úton való előrehaladást. Példáért elég Hollandiába menni: az egyenlő bánásmódot biztosító törvény elfo­gadását tízévnyi vita előzte meg, de az USA-ban máig is folynak kés­hegyre menő viták. Kérdéses, lehet- e törvény által társadalmi változást előidézni. A hátrányos megkülön­böztetéssel kapcsolatos vita külföl­dön már meghaladta ezt a kérdést. Ideális eset lenne, ha a társadalom változása eredményezné a törvény megszületését, ám régiónkban telje­sen felesleges idealisztikus fejtege­tésekbe bocsátkozni. Magyarorszá­gon már 1997-ben publikációk és szemináriumok sora így tette fel a kérdést: müyen átfogó diszkriminá­cióellenes törvényre, ill. hivatalra van szükség? A kérdőjelet a sza­kértő szociológusok, filozófusok, jo­gászok, közgazdászok kiegyenesí­tették, csak a politikusok voltak haj­landók kizárólag deklarációk szint­jén tudomást venni egy esély- egyenlőséget biztosító politika bein­dításának fontosságáról. Vagyis a politikusok nem találták megfe­lelőnek a szakértők által felsorakoz­tatott jogi, társadalmi, szociális oko­kat. Míg akkor a magyarországi sza­kértők a hátrányos megkülönbözte­tés tilalmát mint alapfeltételt fogal­mazták meg, az EU-irányelvek most már konkrét lépéseket követelnek a kormányoktól (politikusoktól) is. A 19 cikkelyből álló irányelv egy olyan jogi keretet nyújt a hátrányos meg­különböztetés elleni harchoz, a- smely a tagországok számára egy­fajta minimális követelményt ír elő, valamint ellenőrzést és szankciókat helyez küátásba. Nyelvezete és álta­lában a törvény betűje is érthetőbb, mint az EU-irányelvek általában, mivel a diszkrimináció közérthe­tőbb megfogalmazást kíván a prob­léma kényessége miatt. A tagorszá­goknak a direktíva betűje szerint kell befoltozniuk antidiszkrimináci­ós jogi rendszerüket, így az EU ezút­tal határozottabban igyekszik célt érni. Az EU-irányelvek az eddigi jogszokás szerint nem teszik köte­lezővé egy üyen átfogó diszkriminá­ciós törvény elfogadását, csak imp­lementációról beszélnek. Ez való­színűleg nem fog problémát okozni az EU-tagállamoknak, sokkal in­kább ad lehetőséget a közép-kelet- európai kormányoknak a törvények betűjével való bűvészkedésre. Ha Az antidiszkriminációs terület az USA legsikere­sebb ideológiai exportja. így lesz, s a szlovák kormány nem fogja felvállalni a kétségkívül bi­zonytalan, eseüeg a lakosságban negatív emóciókat kiváltó átfogó antidiszkriminációs törvény elfog­adásának érzékeny politikai hatá­sát, azt bizonyítja, hogy nem va­gyunk érettek az EU-tagságra. Te­kintetbe kell venni, hogy az irányelv megfogalmazói jócskán megerősí­tették az ellenőrzést. Nem tekintik elegendőnek az Európában oly szí­vesen alkalmazott jelentéseket (re­port), s az ötévenként előírt beszá­moló mellett az egyes országokban létre kell hozni az „egyenlő bánás­mód bebiztosítását végző és el­lenőrző szervet vagy szerveket” (HL fejezet, 13. cikkely). Nem tűnik le­hetetlen gondolatnak, hogy éppen a jelentkező országok számára tün­tették fel külön cikkelyben a szerv kompetenciáit is. Eszerint a felállí­tandó hivatalnak kellene eljárnia a diszkriminációt szenvedett egyén ügyében, független felméréseket folytatni, ill. jelentéseket, beszámo­lókat írni az ország diszkriminációs - helyzetéről. Nem kell jósnak lenni ahhoz, hogy lássuk: az EU anti­diszkriminációs irányelveinek leg­alább annyi bírálója, mint híve akad majd. A direktívák nem tartalmaz­nak válaszokat megannyi fontos kérdésre, nem különböztetik meg a közveden és a rejtett diszkrimináció fogalmát, ami a közép-kelet-euró­pai jogértelmezés legnagyobb rák­fenéje. Nem szabályozzák a már meglevő diszkriminációval foglal­kozó hivatalok (ombudsman, em­berjogi hivatalok) viszonyát. Kritikusai szerint az irányelvek újabb jó okot szolgáltatnak a kor­mányok képviselőinek, hogy kelle­mesen töltsenek el egy Ids időt Brüsszelben vagy Strasbourgban. Viszont a már létező és gazdag amerikai, brit vagy holland tapasz­talatok azt mutatják, hogy a törvé­nyi szabályozás és főleg annak be­tartása rendkívül fontos hatást gyakorol a társadalomra. Az 1971- ben Nagy-Britanniában elfogadott antidiszkriminációs törvény (Race Relations Act) óta a média és a köz­vélemény is óriási fejlődésen ment keresztül, mivel közvetett részt­vevője volt a diszkriminációs ese­teknek. Az EU nem véledenül a már Montesquieu által megfogal­mazott axiómához alkalmazkodik, mely szerint „amikor elmegyek egy országba, nem azt nézem, vajon jók-e ott a törvények, hanem azt, hogy végrehatják-e őket, mert jó törvények mindenütt akadnak”. Társadalmi vita azonban feltétle- nül szükséges, hogy az aktuális pro és kontra áz ügyben elhangozhas­sák. Éppen ezért Szlovákia eseté­ben az irányelvek nem pontot tesz­nek a vita végére, hanem várható­an végre minél gyorsabb gerjeszté­sét eredményezik. Egyedül a kormánypártok képviselőinek felejtett el köszönetét mondani Rudolf Schuster államfő Az elnök meggyógyult, a mese folytatódhat KMOTRIK PÉTER Meggyógyult a Szlovák Köztársaság államfője. Az országban valószínű­leg szinte alig akad olyan polgár, aki ne ismerné a megbetegedése és ke­zelése körüli kálváriát. Valószínűleg a happy endet is sokan látták a tévé­ben, mikor az elnök megköszönte az osztrák orvosoknak, hogy meg­gyógyították. Családjának is köszö­netét mondott, amiért nem hagy­ták, hogy itthon gyógyítsák. A hazai egyházaknak is hálát adott, mert misét tartottak felgyógyulásáért. Sőt, Szlovákia polgárainak is kö­szönte, hogy fohászkodtak érte. Egyedül a kormánypártok képvi­selőinek felejtett el köszönetét mon­dani Rudolf Schuster. Elfelejtette megköszönni nekik, hogy köztár­sasági elnököt csináltak belőle. A „Csehszlovák Szocialista Köztársas­ág” nevű 1989-ben elsüllyedt gőzös kormánykerekénél mindvégig kitar­tó másodkapitányból ugyanis a je­lenlegi kormánypártok csináltak ál­lamfőt. Rudolf Schustert nem azért választották a polgárok Szlovákia köztársasági elnökévé, mert az iste­nadta nép benne látta azt a talpig becsületes, patyolattiszta múlttal rendelkező személyt, akitől nincs alkalmasabb erre a posztra. Tisztsé­gét azon az ultipartin nyerte, ame­lyet az 1998-as őszi parlamenti vá­lasztásokat követően játszottak le, s amelyen a miniszteri tárcákat, par­lamenti és egyéb funkciókat osztot­ták az új kormánykoalíció tagjai. Ezt a kártyacsatát eleinte mámoros örömmel figyelték a Mečiar ország­osának végét ünneplő választók. Aztán döbbenten vették tudomásul, hogy a koalíció annak az „egyper­ces” pártnak az elnökét jelöli ál­lamfőnek, amelyik a választások előtt alakult, s amelynek az volt az egyedüli választási szlogenje, hogy „szeressük egymást gyerekek”. Pe­dig ez volt az a párt, amelyik alkal­mat kínált politikai vagy vállalkozói karrierjük folytatására a HZDS má­sodik és harmadik vonalában kiug­rási lehetőség után kapálózó tiszt­ségviselőknek. Rudolf Schuster vol­taképpen annak köszönheti a hazai egészségügy karmai közül való megmenekülését, hogy köztársas­ági elnököt csinált belőle a kor­mánykoalíció. Egy városnak vagy egy pártnak a költségvetése nem lett volna elég külföldi ápolásra, sőt külhoni lábadozásra is. Az ország legutóbbi két évének tör­ténetét és Rudolf Schuster bélmű- téte előtti alacsony népszerűségét figyelve talán arra a következtetésre is juthatunk, hogy a miatta aggódó polgárok jelentős hányada inkább egy tragikus hirtelenségű köztársas- ágielnök-választástól rettegett. Sze­rencsére az elnök meggyógyult, a mese folytatódhat. A mese, amelyik egy szilárd és demokratikus közép­európai jogállamról szól.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents