Új Szó, 2000. augusztus (53. évfolyam, 175-201. szám)
2000-08-16 / 189. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2000. AUGUSZTUS 16. Régió 3 NYITRA Elkezdődik a zsinagóga nagyjavítása Az idén végre-valahára elkezdődik a nyitrai zsinagóga felújítása - a város 5,2-millió koronát hagyott jóvá erre a célra, és további 9 millió 360 ezret az épület előtti útszakasz rendbehozatalára. A- mint a városi hivatal befeketetési osztályának vezetőjétől, Ján Ci- gáňtól megtudtuk, a zsingagógán az idén kicserélik az összes ablakot, beszerelik a padlófűtést és új padlóburkolatot raknak le. Már a napokban pályázatot írnak ki minden munkára, így nem ismétlődhet meg a tavalyi abszurd helyzet, amikor is a képviselő-testület által jóváhagyott 2 millió koronát nem tudták elkölteni, mert az illetékesek elfelejtették, hogy versenytárgyalást kell hirdetni. A város hozzáállását annak idején élesen bírálta többek közt a járási hivatal kulturális osztályának vezetője, Anna Valeková, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt években több százezer koronát költöttek a galambpiszok eltakarítására az épületből, ahelyett hogy rögtön megjavították volna a lyukas tetőt. Előzetes becslések szerint a nyitrai zsinagóga teljes felújtása körülbelül 14 millió koronába fog kerülni, és ha minden jól megy, jövő ősszel már hangversenyeket, kiállításokat rendezhetnek az épületben, (-bee) ICLÓ Számos szélmalmot szeretnének Lehet, hogy Igló városa (Spišská Nová Ves) hamarosan megtöri egy kissé a villamos művek monopolhelyzetét, s legalább részben függetleníti magát az állami mamutcégtől. A szepességi város szélerőművek építését tervezi az Ecos Overture program keretében spanyol és olasz partnerek segítségével. Három szélerőmű épülne a város közelében, forgólapátjaik 22 méter hosszúak lesznek, amelyek 55 méter magas lábakon állnak majd. Az építést hat hónapos megfigyelés előzi meg, amely során kijelölik a környék legszelesebb pontjait, jelenleg a meteorológiai térképek beszerzése folyik. Egy szélmalom megépítése 700 millió koronás befektetést igényel. Karol Mitrík iglói polgár- mester tájékoztatása szerint a spanyolok készek finanszírozni az összeg 49 százalékát. A Don Quijote hazájából érkezett szakemberek állítása szerint a befektetés már évi hetven szeles nap esetén megtérül, (gemerden/kápé) Novákyban egészen újszerű, a gyalogsági aknák megsemmisítésére kiválóan alkalmas berendezést készítettek. Jelenleg a szlovák hadsereg feleslegessé vált aknáit hatástalanítják a közép-szlovákiai kisvárosban. (TA SR-felvétel) Optimális esetben a kormány augusztus végén jóváhagyja a hitelgaranciát Sürget a hajógyár ügye A komáromi hajógyár aggasztó helyzetével valószínűleg ma ismét foglalkozik a kormány. A nagyvállalat jövője a kabinet által nyújtandó garanciától függ. KOMÁROM A Magyar Koalíció Pártjának elnöksége hétfőn arra kötelezte a párt kormánytagjait, hogy a mai kormányülésen vessék fel a komáromi hajógyár problémáját. Mint ismeretes, a hajógyár jövője attól függ, hogy a kormány garanciát vállal-e a termelés újraindításához szükséges 30 millió márkás hitelért. A megoldás érdekében a gyár 52 hitelezője memorandumot írt alá, amelyben arra kötelezte magát, hogy augusztus végéig nem kezdeményez csődeljárást - tehát az idő is sürget. Bár a hajógyár tulajdonosai egy feltételt - nevezetesen azt, hogy az összes leányvállalat vagyonát újra vonják össze - még mindig nem teljesítettek, Müan Kopčok vezérigazgató szerint a napokban erre is sor kerül. „Optimális esetben a kormány augusztus végén jóváhagyja a hitelgaranciát, és szeptember végén, október elején beindulhat a termelés” - nyilatkozta lapunknak Fehér Miklós parlamenti képviselő. „Az elkövetkező két-három hónapban azonban nem lesz miből fedezni az alkalmazottak bérét, ezért a hajógyár a Nemzeti Munkaügyi Hivataltól kért kölcsönt, eredetileg 30 millió koronát, később ezt 2-3 millióra módosította. Sajnos, Peter Magvasi szociális és munkaügyi miniszter nem támogatja ezt a megoldást, holott ha a gyár alkalmazottai a munkanélküliek sorát gyarapítják, sokkal többe kerülnek az államnak, ráadásul ez a kiadás már soha nem térül meg.” Mint arról már tudósítottunk, a hajógyár először nagy értékű váltókkal kezeskedett volna a Nemzeti Munkaügyi Hivatalnak, később pedig egy ingatlant ajánlott fel, de a minisztérium képviselőinek egyik sem felelt meg, és időközben már eltelt három hét. „Az átmeneti időszakban mindenképpen segítségre szorul a hajógyár, hogy elkerüljük a még nagyobb károkat, és elképzelhetetlen, hogy további két- három hónapig fizetség nélkül dolgozzanak azok a munkások, akik mindennek ellenére még ottmaradtak, hiszen így a sokszor deklarált megmentés terhe teljes egészében az ő nyakukba szakadna” - mondta Fehér Miklós, (-bee) Immár hagyománya van a gútai kulturális és szórakoztató rendezvénynek Búcsú, vásár, sport és régi autók GUTA A hét végén nagyszabású rendezvénynek adott otthont a komáromi járásbeli város. Augusztus 13-án van a Nagyboldogasszony plébániatemplom búcsúja, s ebből az alkalomból a város vezetése társrendezőkkel karöltve már hagyományosan vásárt, sportversenyeket és egyéb szórakoztató rendezvényeket szervez. A hét végén tizenhatodik alkalommal szervezett rendezvény csütörtökön a Kolárovo CUP 2000 utcai kézilabdatómával indult, melyen több mint 90 sportoló ■vett részt. Szombaton délelőtt kezdődött a vasárnap estig tartó vásár. Közben a város főterén az érdeklődők veterán autók felvonulását nézhették végig. A termelők számára a városi művelődési központban zöldség-, gyümölcs- és kertészetikisgép-bemutatót rendeztek. Este népmulatság volt a vízimalomnál, a fiatalabb generáció pedig a VMK épületében diszkózhatott. A vasárnapi magyar és szlovák nyelvű szentmise után kihirdették a Kolárovo Cup 2000 torna győzteseit. Az ezt követő szórakoztató program és a vásár egészen estig tartott. A néhány száz árus két napon keresztül kitartóan kínálta portékáját, nem sok eredménnyel. Az idén is sok volt a látogató a gútai vásárban, ám az árusok bevétele lényegesen elmaradt az előző években megszokottól. „Nagyon megérezzük azt, hogy az embereknek kevés a pénzük” - állítja az egyik árus. (km) KÜRT A hétvégén falunapot rendeznek Falunapokat rendez augusztus 18-tól 20-ig az érsekújvári járásbeli község önkormányzata az alapiskola és a földműves szövetkezet segítségével. A gazdag program pénteken szentmisével és a Csema- dok-emléktábla leleplezésével kezdődik, majd utcabál lesz a Krízis zenekarral. Szombaton az alapiskolában folyik majd a II. Majer István Szakmai és Művelődési Nap, a sportpályán pedig lesz tűzoltóverseny, focibajnokság, gyermekfoglalkozások, kiállítások, később pedig diszkó és tűzijáték is. A falunapok vasárnap szentmisével, a Millenniumi emlékmű felavatásával, folklórdélutánnal és falubállal végződik, ahol Anyalai Pepes Sándor és zenekara húzza majd a talpalávalót. (kis) MÁNYA Teljesen leégett a Zsitva menti mocsár Az elmúlt pénteken szinte teljesen leégett az 1980-ban védett rezervátummá nyilvánított Zsitva menti mocsár. A Mánya7 Gyarak és Szentmihályúr községek határában elterülő 75 hektáros övezetben több mint 100 fajta madár élt, és 75 faj itt is fészkelt - köztük nemegy a veszélyeztetett fajok piros könyvében is szerepel. Az ingoványos mezőn pénteken dél tájban a környékbeli lakosok észlelték a füstöt, de a tűzoltókat sajnos csak akkor értesítették, amikor a lángok már a magasba csaptak és még a mocsár is égett. Az érsekújvári, a verebélyi és a nagysurányi tűzoltók ötórás megfeszített munka után oltották el a tüzet, a kárfelmérés természetvédelmi szakemberek bevonásával azóta is folyik. Egyelőre nem tudni, mennyi madár és kétéltű pusztult el, de a védett páfrányok szinte kivétel nélkül elégtek, s az is kérdéses, hogy a megmenekült állatok visszatérnek- e még a Zsitva menti mocsárba, (vr) TANY Tizenhét közhasznú munkás szépíti a falut Augusztus elsejétől a foglalkoztatásról szóló 387/1996-os törvény módosítása értelmében az önkormányzatok közhasznú munkásokat alkalmazhatnak. A komáromi járásbeli Tanyon, amint azt Tóth Imre polgármester az Új Szónak elmondta: harmincnégy a tartósan állástalan polgárok száma, közülük az önkormányzat tizenhét személyt alkalmaz. Ők a falu közterületeit takarítják, valamint idős, magatehetetlen személyek gondozását végzik. A polgármester véleménye szerint, ha a törvénymódosítás korábban hatályba lép, a tavaszi nagytakarításnál és a faluszépítési munkáknál sokkal több személyt tudtak volna alkalmazni, (cza) NYITRA Először lopott, majd erőszakoskodott Tegnap a nyitrai Tesco áruházban fogták el a rendőrök azt a 32 éves férfit, aki július 31-én erőszakot követett el élettársának 16 éves unokahúgán. A büntetett előéletű M. B. élettársával annak édesanyjánál élt Verebélyen, ide érkezett vakációra a 16 éves lány is, akinek a férfi ajánlotta fel, hogy menjenek együtt csemegekukoricát lopni. Az erőszakos cselekményre a kukoricásban került sor, a lány azután egyedül ment haza, és mindent elmondott nagynénjének, aki feljelentette élettársát a rendőrségen. Egy hétig hiába keresték a férfit, mert a történtek után már haza se ment, és a Tesco áruházban is csak azért fülelték le, mert konzervet lopott. Mint elmondta, Csehországba készült munkát keresni, és már élelemre valója sem volt. (V. M.) NAGYMIHÁLY A vártnál kevesebben dolgoznak A járásban kevesebb közhasznú munkára nyújtottak be igényt az önkormányzatok és a többi szervezetek. Az e célra kapott 82 millió korona 3375 közhasznú munkás alkalmazására ad lehetőséget a régióban, ám augusztus elsejétől mindössze 1300 munkahelyet alakítottak ki a tartósan munkanélküliek számára. Legtöbben közülük a községekben dolgoznak, a városi hivatalok a későbbiekben tervezik növelni a közhasznú munkások számát, (kát) Elnézést kérünk olvasóinktól! Lapunk tegnapi számának 3., azaz a regionális hírek oldalán a műszaki osztályon történt problémák miatt tévedésből ismét a hétfőn közölt hírek, tudósítások jelentek meg. A sajnálatos tévedésért lapunk szerkesztősége elnézést kér az olvasóktól. (Ú) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: MARAD A HŐSÉG, NÉMI FELHÖSÖDÉS; 29 - 33 FOK A Nap kel 05.49-kor - nyugszik 20.02-kor. A Hold kel 20.58-kor- nyugszik 06.43-kor. A Duna vízállása - Pozsony: 345, változatlan; rom: 275, apad; Párkány: 215, apad. ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLOGIA Medve: 220, apad; KomáDerűs, helyenként felhős idő várható. Esőre csak az ország északkeleti területein számítsunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 33 fok között alakul majd. Enyhe, változó irányú szél. Éjszaka a hőmérő higanyszála 18 és 14 fok közé csökken. Nyugat felől Kelet-Európa térségébe az eddiginél valamivel nedvesebb levegő áramlik. Holnap komolyabb változás nem várható, 28 és 33 fok közti hőségre számítsunk. Záporok csak délután várhatók, de' inkább a magasabban fekvő területeken való- színűek csupán. A kora reggeli ó- rákban légzési problémák jelentkezhetnek, az alacsony vérnyo- másúak migrénnel, hányingerrel ébredhetnek. Egészében az időjárás pozitív hatással lesz majd a szervezetünkre, szellemi és fizikai teljesítőképességünk megnő. A melegre érzékenyek, főleg a szív- és érrendszeri betegségekkel küzdők ne tartózkodjanak túl sokat a napon. Esetükben melankólia, bágyadtság • várható. Depresszióba eshetnek, így próbáljanak meg társa-ságban tartózkodni. Az időjárás pozitívan hat majd a reumás fájdalmakra. Csütörtökön 1! í GJ ó MIC ♦ Egy „kis szlovákiai ♦ Végre vége lesz ♦ Az élet magyar laboratórium” a szomszédolásnak minőségéért