Új Szó, 2000. augusztus (53. évfolyam, 175-201. szám)

2000-08-14 / 187. szám, hétfő

Vélemény és háttér KOMMENTÁR Éhezés reggeltől délig TÓTH MIHÁLY Móric képviselő ismét feladta a leckét a rendőröknek, ügyvédeknek, ügyészeknek és bíróknak, akiknek az elkövetkező hetekben el kell dönteniük, elítélendő-e azt javasolni, hogy az ország lakosságának egy bizonyos rétege számára létesítsenek rezervátumot. A bűnül­dözők és a tövényalkalmazók ismét lehetőséget kapnak arra, hogy pótvizsgát tegyenek emberségből, ha úgy tetszik demokráciából. Nem azt írom, hogy levizsgázhatnak. Hangsúlyozom: pótvizsgáról van szó, mert a visszatért demokrácia eddigi 10 esztendeje alatt rendre könnyűnek találtattak, valahányszor azt kellett minősíteniük, fajgyűlölet-e a fajgyűlölet. Ezúttal sincsenek illúzióim. Legfeljebb ar­ról lehet szó, hogy a roma szervezetek kezdeményezésére megindul az eljárás, és a rasszizmus ellenzői diadalának netovábbját az jelenti, hogy ügy a nemzeti képviselő mentelmi jogánál elakad. A szlováki­ai magyarság számára egy speciális dimenziója is van a romaproblé­ma (ezúttal burgonyatolvajlás miatt) kiterjedésének; nem tudni, hogy a koalíció többi pártja empátiájának köszönhetően-e, vagy kár­örömtől vezérelve történt így, de tény, hogy mind a végrehajtó hata­lomban, mind a törvényhozásban MKP-s politikus lett az emberjogi és kisebbségi problémakör gazdája. Ha a funkcióelosztásnál a kisebbségi létbe való beleérzés vezérelte a magyarokra szavazókat, elismerés jár a döntéshozóknak. A cselekvésképtelenség viszont akkor se igazolha­tó, ha A. Nagy László és Csáky Pál hétpecsétes dokumentummal tud­ná bizonyítani, hogy a rosszindulat, a kudarc beépítése vezérelte azo­kat, akik kisebbségiekre bízták az emberjogi és kisebbségi problemati­kát. Elméletileg senki se kvalifikáltabb e tárgykörben, mint aki ki­sebbségből vétetett, és ráadásul még a képzettségnek sincs híján. Mó­ric indítványára csak a romák szervezete válaszolt úgy, hogy azt jut­tatja az ember eszébe: daróczsákra darócfolt illik. Demokratikus párt­jaink politikusai megelégedtek annyival, hogy kifejtették a (indián) rezervátumok mibenlétét. Van már 25-30 éve, hogy világszerte fel­tűnést keltett egy német újságíró, aki úgy vette szemügyre a szövetsé­gi köztársaságban élő török vendégmunkások helyzetét és úgy tett ja­vaslatokat a kormánynak, hogy három hónapra beöltözött töröknek, és naplóban örökítette meg élményeit. Az egyik fejezetnek ez volt a cí­me: Zsúfoltság - reggeltől délig. Egyetlen politikusunknak sem aján­lom, hogy megpróbálja a cigányéhezést, mondjuk, reggeltől délig. JEGYZET Parlamenti vakáció HORVÁTH PÉTER A politikus is megérdemel egy kis pihenést - nyugtatja magát honi törvényalkotónk a nyár bekö­szöntővel, és parlamenti padtár­saihoz hasonlóan pereputtyostul fejest ugrik a szabadságolásba. Valami ősi ösztöntől vezérelve, vándormadarat megszégyenítő szervezettséggel vág neki az út­nak. Nincs az az erő, mely fel tudná tartóztatni, vagy ha már a jámbor honatya időközben célba ért, őt onnét visszarendelni, ha azt a haza érdekei megkívánnák. A szárnyasokhoz hasonlóan a parlamenti csapat zöme is a nyári idényben kel útra, indulás előtt még ösztönösen összehasonlítja sanyarú sorsát a pedagóguséval, azon az alapon, hogy ő is túlhaj­totta magát, és ugyanolyan joga van a két hónapos regeneráló­dásra. Magában pedig hozzáte­szi, most aztán tiszta erőből a családjának fog élni, jó apa, még jobb férj lesz, bepótol minden mulasztást. Az esztendő többi év­szakában nélkülözhetetlenségét hangoztató politikusunk most szemrebbenés nélkül hagyja sor­sára országát, ügyet sem vetve arra, hasonló megfontolások ve­zérlik a parlamenti galambdúc további 149 helyének tulajdono­sát. Azon nincs idő elmélázni, egy cég megengedhetné-e magá­nak, hogy vezérkarának egy időben szottyanjon kedve egy kis vállalati üdülésre. A magánéletét körömszakadtáig védő közsze­replőnk aligha kíván betekintést nyújtani napfürdőző szabadságo­lásába, de istenadta joga van hozzá: tart még a parlamenti va­káció, őt, kérem ne tessék zavar­ni! Még akkor sem, ha komoly ügyek kavarják fel az uborkasze­zon politikai állóvizét - lásd Lexa kokettálása a brit királynővel -, hiszen például amíg elkószált jogalkotóinak az anyapárt nem küld S.O.(P.) S. jelzést, addig le­barnult képviselőink minek is lo­holnának vissza a törvényhozás hűvös épületébe. Na nehogy már! A nyár közepén? Elég szep­temberben munkához látni, ak­kor majd időt szakítanak a felhal­mozódott ügyek megtárgyalásá­ra. De előbb még következzen egy kis élménybeszámolóval egy­bekötött zsibvásár a megérde­melt vakációzásról... A szerző a Lilium Aurum kiadó munkatársa. Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (58238322, fax: 58238321) Főszerkesztő: Grendel Ágota (58238318, fax: 58238320) Főszerkesztő-helyettes: Molnár Norbert (58238338) Kiadásvezetők: Madi Géza, Holop Zsolt (58238342) Rovatvezetők: Gágyor Aliz - politika (58238311), Sidó H. Zoltán - gazdaság (58238312), Tallósi Béla - kultúra (58238313), Urbán Gabriella - panoráma, téma (58238339), - régió (58238310), Tomi Vince - sport (58238340) Szerkesztőség: Prievozská 14/A, P. O. BOX 49,824 88 Bratislava 26 Hírfelvétel: 58238342, fax: 58238343 Fiókszerkesztőségek: Nagykapos: 0949/6382806, Kassa: 095/6228639, Rimaszombat: 0866/5684214, Rozsnyó: 0942/7329424, Komárom: tel., fax: 0819/7704200, Nyitra: 087/6522543. Kiadja a Grand Press Rt. és a Petit Press Rt., Dostojevského rad 1,811 09 Bratislava Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 59233101, fax: 52967472 Az igazgatótanács tagjai: Stanislav Žiačik - kereskedelmi osztály -, tel.: 59233201, fax: 52920051, Slezákné Kovács Edit- értékesítési és üzemeltetési osztály-, tel.: 58238322, fax: 58238321, Roman Schlarmann, pénzügyi osztály, tel.: 59233169 Marketing: 59233274, lapterjesztés, laprendelés: 58238324, fax: 58238326 Hirdetési osztály: 58238262, 58238332, 59233200, 59233240, fax: 58238331, 52920051, 52921372, E-mail: reklama@ujszo.com , inzercia@vyvsme.sk ; Kassa: Kováčska 28, 095/6709548, 6709559, fax: 095/6709558. Nyomja a CONCORDIÁ KFT., Bratislava. Teijeszti: a Szlovák Posta Rt., PrNS Rt., D. A. CZVEDLER KFT. Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Grand Press terjesztési osztályán és a PrNS-ben. Külföldi megrendelések: Versus Rt., ES-vývoz tlače, Košická 1, 813 80 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 179/93 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. E-mail: redakcia@ujszo.com- Hoztam egy kis gyümölcsöt a lurkóknak, a maradékon pedig főzd meg a vacsorámat, asszony! (Agócs Ernő karikatúrája) Megkezdődött a Capital Investment ügyfeleinek kártalanítása, a brókercéget figyelik Nyugdíjreform - még csak elméletben Újabb fontos fejezete nyílt meg a hazai viszonyok rend­betételének azzal, hogy a kormány a múlt héten jóvá­hagyta a szociális biztosítás reformjának tervezetét. TUBA LAIOS A gazdaság szempontjából ezen belül is a nyugdíjreform a legfonto­sabb. A nyugdíjalapok ugyanis a pénz világából annyira hiányzó hosszú lejáratú pénzeket fektetik be. Ezek nélkül jelenleg egy sor fontos eszköz - például a jelzálog- hitelek - inkább csak szimboliku­san van jelen a hazai kínálatban. Mivel az elmúlt napokban tanúi voltunk a szociális segélyből élők bevonásának a közhasznú mun­kákba, érdemes megemlíteni, hogy az új nyugdíjrendszer a táppénz­csalóknak sem lesz jó üzlet. Jelen­leg ugyanis a feketén dolgozók a közös társadalombiztosítás előnye­iben bíznak. Az új rendszerben azonban ezzel a megoldással nem kerül semmi a saját nyugdíjszámlá­A költségeket jó esetben 50, rosszabb esetben 70 milliárdra becsülik. jukra, amit azután öregkorukban jócskán megéreznek. A nyugdíjre­form további sorsa - mint annyi minden ebben az országban - újra csak a baloldal taktikájától függ. Az átállás költségeit jó esetben 50, rossz esetben pedig 70 milliárd ko­ronára becsülik. Ennek nagy része azok nyugdíjára megy majd el, akik ugyan jogosultakká válnak, de még nem takarékoskodtak elég hosszú ideig a saját számlájukra. Márpedig ez a pénz csak az ún. stratégiai vállalatok kompromisz- szum nélküli privatizációjával te­remthető elő. Jobb esetben belátja ezt a nyugdíjreformért felelős tár­cát kezében tartó SDĽ is, és a folya­mat viszonlyag fájdalommentesen levezényelhető. Rosszabb esetben viszont a belső válsággal küszködő párt megelégszik azzal, hogy Magvasi miniszter kipipálta az egyik feladatát és a megvalósítás terheit átpasszolja a következő kor­mánynak - további néhány évvel kitolva a becsületesen dolgozók számára előnyös rendszer beindí­tását. A múlt hét másik jó hírének tekint­hetjük, hogy a tavalyi nagy mozgá­sok után az éves infláció újra tíz százalék alá csökkent. Ezen belül az élelmiszerek ára ráadásul csök­kent, 0,6 százalékkal. A szakértők az év végéig nem számítanak a helyzet romlására. Ez azon kívül, hogy a megélhetési viszonyok a ta­valyi évhez képest javulnak, azok számára is jó hír, akik megtakarítá­saikat megbízható helyen próbál­ják tartani. Az egyszámjegyű inflá­ció ugyanis azt jelenti, hogy már egy tíz százalék körüli kamat is biz­tosítja a pénz reálértékének meg­tartását. A jó hírek közé sorolhatjuk azt a tényt is, hogy a kormány különö­sebben nagy összeveszés nélkül osztotta el a távközlési vállalatért kapott 25 milliárd koronát. Két szépséghibája azonban minden­képpen van a dolognak. Az egész­ségügy adósságtörlesztésére a je­lenlegi rendszer reformja nélkül adtak ki 2,5 milliárd koronát. Va­gyis a pénz éppen úgy a feneketlen zsákba kerül, mint eddig, a helyzet megváltozásának legkisebb remé­nye nélkül. Hoppon maradt viszont a Nemzeti Vagyonalap, amely a kötvényei felvásárlására kért volna tást, bizonyos feltételek mellett. E feltételek összefüggésben voltak a környezet lehető legkisebb átala­kításával, mivel történelmi épüle­tekről volt szó. A gazdaság szem­pontjából is voltak EU-s előírások, mind az állattenyésztésben, mind a növénytermesztésben, ugyanis a hölgy saját termesztésű alap­anyagból biztosítotja a vendégek étkeztetését. A szabályok betartá­sa mellett anyagi nehézségei nem voltak, sőt az államtól is igényel­hetett kölcsönt 6 százalékos ka­matra. Ha minden feltételnek megfelelt, akkor még azzal is szá­molhatott, hogy 10 százalékot el­engednek a tortozásából. Nálunk ez valahogy másképp működik. pénzt. Ez meglátszott az árfdlya- mon is, amely ugyan átlépte a 11 ezer koronás határt, de egész héten 11 100 korona körül mozgott. En­nek oka kétségkívül az, hogy a leg­nagyobb idei privatizációs bevétel elosztása után a kötvények kifize­tésére szolgáló tízmilliárdok előte­remtése újra átkerült a hipotetikus szintre. Viszont megnyugtató for­dulatra került talán sor azok szá­mára, akiket a nyári hónapokban akaratuk ellenére fosztottak meg a Túl magas kamatokat ígérve visszaél a betétvédelmi alappal. kötvényüktől - információink sze­rint Dél-Szlovákiában ezen a téren a Capital Investment volt a legaktí­vabb. A kötvénypiacot kezelő RM-S illetékesei bejelentették, hogy a cég már kétszáz ilyen kliensének vagy kifizette a kért összeget, vagy pedig visszaadta a kötvényüket. A többiek számára hamarosan szin­tén hasonló ajánlatot tesznek. Az RM-S mindenesetre az utolsó kli­ens kártalanításáig megfigyelés alatt tartja a brókercéget, a rendőr­ség pédig szintén vizsgálja az ügyet. A bankok közül az elmúlt napok­ban újra a Devín Bankról eset a leg­több szó. Amint várható volt, az orosz adósságbehajtással kapcso­latban a kormány újabb engedmé­nyeket tett - az ismert összefüggé­sek miatt ez nem is volt meglepő. Érdekes viszont a hír, hogy a bank irányításában ezentúl komoly sza­va lesz a pénzügyminisztériumnak. A tárca illetékesei pedig közölték: véget vetnek annak, hogy a DB ab­normálisán magas kamatokat ígér­ve visszaél a betétvédelmi alappal. Épp a minap hallottam, hogy Szlovákia megint egy nagyobb összegű kölcsönhöz jutott, amely­ből a kis- és középvállalkozókat kellett volna támogatni. Erre drá­ga politikusaink gondoltak agy nagyot, és olyan tervet dolgoztak ki, melyből megint csak egy bizo­nyos réteg profitál, vagyis gaz­dagszik. A koncepció lényege szá­mítógépek vásárlása abból a cél­ból, hogy a meglevő munkanélkü­lieket iskoláztassák egy olyan ál­lamban, ahol munkahely pedig nincs. Egy szónak is száz a vége, a támogatást egy kormányhoz hű réteg lekapcsolta, s oda, ahová szánták, azaz a kis- és középvál­lalkozók támogatására, már nem ÚJ SZÓ 2000. AUGUSZTUS 14. TALLÓZÓ KURIER Jörg Haider, a jobboldali Osztrák Szabadságpárt volt elnöke hama­rosan alkancellár akar lenni, hogy e pozíciót mintegy ugródeszka­ként használhassa a későbbi kan­cellárjelöltséghez - erre a megálla­pításra jutott a Kurier című, min­dig jól értesült bécsi lap különféle „közvetett bizonyítékok” alapján. A lap a koalíciós partner Osztrák Néppárt (ÖVP) köreiből megtud­ta: Haider Karintiában, ahol tarto­mányi főnök, ajánlatott tett a helyi ÖVP-nek: amennyiben támogatja Haider jelenlegi helyettesének, Matthias Reichholdnak elöljáróvá választását, egy további helyet kaphat a tartományi kormányban és az elöljáró első helyettesét is ál­líthatja. Reinhold Lexer, az ÖVP karintiai tartományi szervezetének vezetője mindössze annyit erősített meg ezekből az értesülésekből, hogy az ÖVP vezető politikusainak köré­ben szó volt róla: Haider a jelek szerint Bécsbe törekszik. A Kurier arról is értesült, hogy az Osztrák Szabadságpárt (FPŐ) köreiben már a részletes forgatókönyv híre terjed: eszerint az EU-bölcsek je­lentése és az Ausztria ellen az EU- tizennégyek által éppen az FPÖ kormányba történt bevonása miatt meghirdetett szankciók feloldása után senki nem tagadhatná meg Jörg Haidertől az alkancellári tisztséget. Susanne Riess-Passer, az FPÖ je­lenlegi elnöke, alkancellár ebben az esetben szociális ügyi miniszter lenne, ami egy csapásra megolda­ná azt a problémát is, amit Elisabeth Sickl FPÖ-miniszter gyenge teljesítménye jelent. Az ÔVP arra számít, hogy az FPÖ a manővert a várhatóan márciusban tartandó bécsi választások utánra időzíti, mert a fővárosban térvesz­tésre kell számítania, míg az FPÖ- ben terjedő forgatókönyvben nem esik szó arról, hogy az FPÖ Bécs- ben bevonná vitorláit, hanem úgy tudják, hogy Peter Westenthaler jelenlegi frakcióvezető indul a fő­polgármesteri helyért. SUN DAY JE LE GRAP H Imran Chan, a pakisztáni krikettcsapat volt kapitánya a jövő héten olyan dokumentumokat akar a nagyközöség elé tárni, me­lyekkel bizonyítani fogja: Diana hercegnő 1997-ben arra kérte, se­gítsen neki férjhezmenni egy Hasnat Chan nevű pakisztáni or­voshoz. A nagy leleplező riportot kedden kellene levetítenie a Canell 5 tévé­csatornának, ahol Imran Chan be­számol majd arról a magánbeszél­getésről, melyet Dianával folyta­tott, amikor a hercegnő 1997-ben Pakisztánban járt. Diana állítólag ekkor mondta el neki, hogy már két éve szereti az orvost, s arra kér­te, segítsen neki férjhezmenni. Chan Diana és Dodi A1 Fayed kap­csolatát, melyről haláluk után Do­di apja azt állította, hogy már ösz- sze akartak házasodni, csak rövid románcnak tartja, mellyel Diana csupán Hasnat féltékenységét akarta felkelteni. Bár a halál Dodi­val érte Dianát, ő folyamatosan kapcsolatban volt Hasnat családjá­val. A pakisztáni doktor nagybáty­ja szerint Diana kedvességével és emberszeretetével láncolta magá­hoz a doktort. jutott. Maradtak a nagy szavak és ígéretek, meg a biztatások. Az ál­lam vezetésének hozzáállása kí­sértetiesen hasonlít az előző kor­mányéhoz, ugyanis hiába biztatja a munkanélkülieket a vállalkozás­ra, ha részéről a támogatás egyenlő a nullával, s így maradtak a 17-20 százalékos banki kölcsö­nök, amelyekből még emberfelet­ti erőlködéssel sem lehet sikeres vállalkozást létrehozni. Marad számunkra a remény, hogy egy­szer nálunk is hasonló körülmé­nyek lesznek, mint az EU tagálla­maiban. Csak, sajnos, ez olyan messze van, mint amekkora a tá­volság az ég és a föld között. Drozd László, Feketenyék OLVASÓI LEVÉL Csak ég és föld a különbség A gyárilag előállított szappanope­rák, százhalottas akciófilmek, túl­dramatizált hírműsorok mellett néha hozzájutunk olyan ismeret- terjesztő filmekhez is, amelyekből levonhatjuk a tanulságot. A mi­nap egy észak-olaszországi vállal­kozó hölggyel készített interjút sugároztak a televízióban, aki fa­lusi turizmussal foglalkozik, gyö­nyörűen kiépített környezetben. Hogy miként tudta ezt megvalósí­tani? Az EU-tól kapott támoga-

Next

/
Thumbnails
Contents