Új Szó, 2000. július (53. évfolyam, 151-175. szám)
2000-07-29 / 174. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2000. JÚLIUS 29. Családi Kör 9 Már a Biblia is említett különleges halálesetet, úgynevezett bölcsőhalált, amely általában álmában éri a csecsemőt Elkerülhető tragédiák DR. BARKÓ ÉVA élet egyik legnagyobb ajándéka, az emberi örömök egyik legtisztább forrása a gyermek. Fejlődése, növekedése csodálatos. Elvesztése a legnagyobb tragédiák egyike. Ma már sok, régebben még halálhoz vezető csecsemőkori betegség gyógyítható, megelőzhető. Az elvesztett kisbabák száma egyre kevesebb. Az utóbbi években talán emiatt került az orvosi kutatások és a média előterébe egy évezredek óta előforduló, már a Bibliában is említett különleges haláleset, az úgynevezett „bölcsőhalál”, egyes vidékeken „párnahalár - vagy másképpen „csecsemőkori hirtelen halál”, mely lényegében egy hosszabb ideig tartó légzéskimaradás következménye. Egy csecsemő halála akkor tekinthető bölcsőhalálnak, ha az minden különösebb előzmény nélkül, hirtelen és váratlanul történik, és sem a helyszín vagy a körülmények körültekintő vizsgálata, sem pedig a gondos boncolás (mely legtöbbször hatósági) nem talált más magyarázatot a halál okára. Típusosán alvás alatt következik be. Kritikus időszak a 2-4 hónapos életkor. Fiúknál és a hideg évszakban gyakrabban fordul elő. A légzéskimaradás pontos okára eddig még nem derült fény. Az ez irányú kutatások számos hajlamosító körülményt, kockázati tényezőt vizsgálnak, és ismernek. Előfordulásában különböző népcsoportoknál és földrajzi területenként nagy különbségek találhatók. Európában évente 6000 esettel számolnak. Különösen az északi, skandináv részeken gyakori. magyar- országoin a bölcsőhalál szerencsére igen ritka. A kutatások eredményeiből röviden összefoglalhatók azok a módszerek és ismeretek, amelyek segítenek a bölcsőhalál kockázatának csökkentésében. Ezek közreadásával úgy gondoljuk, sok félelem és szorongás megelőzhető. Aggódás helyett az édesanyák inkább örüljenek és élvezzék a baba fejlődésének első hónapjait. Általános ajánlások: ♦ Alváshoz a hátára fektessük a csecsemőt. ♦ A kiságyban a matrac kemény legyen, ne tegyünk párnát a feje alá, és a babát úgy helyezzük el, hogy a takaró csak a válláig érjen. ♦ Ne engedjük a babát túlmelegedni (vagy kihűlni) és ne öltöztessük túl szorosan. A megfelelő szobahőmérséklet 20 Celius-fok körüli legyen. ♦ Szoptassunk minél tovább, a legidálisabb táplálék az anyatej. ♦ A baba gondozásával kapcsolatos kérdésekben védőnője mindenben tanácsot ad önnek. Egyéb tanácsok ♦ Ne dohányozzunk a babával egy légtérben. ♦ Ne hagyjuk a babát felügyelet nélkül hosszabb ideig. Kis csecsemő éjjel aludjon szülei közelében. ♦ Ha bármikor úgy gondolja, a baba nincs jól, beteg, mutassa meg orvosának. további tudnivalók: ♦ Légzéskimaradással járó betegségek, arra hajlamosító állapotok fennállásakor vagy ha a családban bölcsőhalál előzőén előfordult, a kezelőorvos ajánlani fogja a baba részletes kivizsgálását. (Hazaadás előtt esetleg ez már meg is történik.) ♦ Az eredménytől függően lehet szükség egyéb tanácsra, kezelésre és igen ritka esetben az úgynevezett légzésérzékelő készülék orvosilag indokolt otthoni alkalmazására. A szerecsendióban vagy fahéjban található aldehidek elősegítik a boldogsághormonok termelődését Melegben, munkában, de üdén FELDOLGOZÁS tressz, elmerevedett nyak, fájó láb, égő szemek, fokozott izzadás mind-mind hozzátartozik a nyári munkanapokhoz. A következő tippekkel gyorsan energiát tankolhatunk fel, és fokozhatjuk teljesítményünket. Talpon maradás A hosszas álldogálás, a különféle teendők utáni futkosás megterheli a lábat. Az élénkítő gingkót és mentolt targtalmazó hűsítő zselét vigyük fel a lábunkra - akár harisnyán keresztül is -, ez segít a talpon maradásban. Gyógyfürdő Fárasztó nap után nem könnyen lélegzünk fel, nehezen nyugszunk meg. Kényeztessük magunkat lazító fürdővel: 15 gramm szárított bazsalikomot, zsályát és 8 gramm szárított majoránnát 2 liter vízben főzzünk meg. Öt perc ig forraljuk, majd vegyük le a tűzről, és 15 percen át hagyjuk lefedve állni. Öntsük a fürdővízhez, majd adjunk még hozzá 10 csepp muskotály- és levendulaolajat, keverjük el a fürdővízzel, és mártózzunk meg. Rázzuk le a feszültséget: álljunk enyhén hajlított térdekkel, felülről lefelé rázzuk meg a karjainkat, majd a lábainkat. így tökéletesen ellazítjuk az izmokat, és segítjük a vérellátást. Izzadás ellen A nyirkos tenyér kellemetlen érzés, különösen zavaró, ha nyoma marad a telefonkagylón vagy ha netán kezet kell fognunk. Próbáljuk ki az egyiptomiak természetes módszerét: fél citromot húzzunk végig a tenyerünkön, majd néhány másodperc múlva itassuk fel papírzsebkendővel, így nem fog ragdni, és biztosak lehetünk benne, hogy megszűnik a kéz verejtékezése. A különféle epilálókrémekkel pillanatok alatt simára varázsolhatjuk, szőrteleníthetjük hónaljunkat, és ezzel megszüntethetjük az esetleges izzadással járó kellemetlen illatokat. Szempihentetés Ha vörös a szemünk a fáradtságtól vagy a számítógépesmunkától, segít az árnyékolás. Tenyerünket 3 percre helyezzük a szemünk elé. Nyugodt pillanatot szerezhetünk, ha „zselés szemüveget" illesztünk az arcunkra. Megőrizhetjük szemünk szépségét, frissességét, és erősíthetjük a látást az indiai ayurvéda-tippel: naponta együnk egy evőkanál mézet, melybe keverjünk pici őrölt kardamom fűszert. Nyugodt pillanatot szerezhetünk magunknak, ha hűsítő „zselés szemüveget” illesztünk az arcunkra. A fodrászkellékes boltokban vagy kozmetikai szalonokban kapható szemüveget tegyük a hűtőbe - ha kevés időnk van, a mélyhűtőbe -, hogy hideg legyen. Hatására felszívódnak az ödémák, kisimulnak a ráncok. Nyugtató pont A melegben gyorsabban fáradunk, nehezebbebn koncentrálunk. A nyugalom pontjának dörzsölésével figyelmünket összpontosíthatjuk: az egyik kéz mutató- és nagy- ujjával dörzsöljük meg a másik kezünk nagyujj és mutatóujj között lévő mélyedését. A csigong golyók gyengéden erősítik a testet és lelket. A fémgolyókat három percen át gurigassuk a kezünkben, ez ingerfii az energiapontokat, és edzi a kézügyességet is. Bosszúság, lámpaláz levezetése A bosszúságok kihozzák az embert a sodrából. Üvöltés helyett próbáljuk ki az izometriai gyakorlatot: feszítsük meg a fenékizomzatot, ez elterheli a figyelmet a sírásról, a csalódásról. Ha előadást kell tartanunk, de nagyon izgulunk, dőljünk háttal a falnak, csukjuk be a szemünket, és egy perc ig lélegezzünk hasból mélyeket. Jó megoldás a bazsalikomos rágógumi, amit persze ne hozzászólás közben rágjunk. Energiahiány ellen Ha kevés az erőnk, gyorsan felébreszt egy csésze kávé, amely különösen erőteljesen hat, ha megfűszerezzük szerecsendióval vagy fahéjjal. A két fűszerben található aldehidek elősegítik a boldogsághormonok termelődését, és felébresztik az agyunkat is. Idegeerősítő a müzli és a banán keveréke, amely gazdagon tartalmaz nyugató B-viamint és magnéziumot. Tibeti gyakorlat Az idegeinket is rendben tarthatjuk és a hátfájást is enyhíthetjük a tibeti Kum Nye gyakorlattal: üljünk a szék első felére, kezünket helyezzünk magunk mögé a székre, az ujjaink hátrafelé mutassanak. Lábaink egymással párhuzamosan, a széktől kb. 15 cm-re a talajon nyugszanak. Döntsük a fejünket hátra, és közben kezünkkel erősen nyomjuk meg a széket. Fél percig figyeljünk arra, hogy a légzésünk szabályos legyen, majd egyenesedjünk ki. Ha háromszor megismételjük, garantáltan kipihentek és energiával feltöltöttek leszünk! Frissítő vízköd Végül is szinte mindegy, hogy az irodai légkondicionáló vagy az őrült hőség szárítja-e a bőrünket, mindenképpen megszenvedjük a nyarat. Gondoskodjunk tehát a belső nedvesség feltöltéséről, igyunk naponta 2 liter vizet vagy cukor- és szénsavmentes folyadékot. Kívülről is pótolhatjuk a nedvességet, a termálvizes spray gyengéd harmatot von a bőr köré, illetve az erősen hidratáló krém is megnyugtatja a kiszáradt, viszkető arcbőrt. A sima bőrért A szemkörnyék bőrét gyorsan felfrissíthetjük, ha algákat, góygynövénykivonatokat tartalmazó ránctalanító zselét viszünk fel - akár a sminkre is! Könnyű, ütögető mozdulatokkal gyorsan a bőrbe klopfolhatjuk, és ezzel a ráncok ellen is tettünk valamit. Illatos túlélőszett Ha bágyadtak vagyunk a hőségtől, legjobb, ha tartunk magunknál éterikus olajokból álló S.O.S.- szettet. A kis kerámiaházacskában párolgó grépfrútolaj megszünteti a fáradtságot, álmosságot. Ha fáj a fejünk, a halántékunkat kenjük be kevés mentaolajjal. Élénkít még a gréfrútolajos repülősó is. Ha ezzel bedörzsöljük a kézfejünket, máris fittek leszünk. ORVOSI TANÁCSOK Csak a fokhagyma nem elég 7 „Premarin kontra Prestarium" jeligére Magdolnának: „Eltávolították ■ a méhemet, petefészkemet. Kezelőorvosom figyelmeztetett, mit lehet és mit nem. Premarin tablettát írt elő. Áprilisban rosszul éreztem magam, elmentem a körzeti orvosnőhöz. Megmérte a vérnyomásomat, 170/90 volt. Kiírta a Prestarium tablettát azzal, hogy már egész életen át szednem kell. Ezt jelentettem a nőgyógyászomnak és ő megtiltotta a Premarin szedését, míg rendbe nem jön a vérnyomásom." ( Levelében több részlet van, amit legszívesebben közölnék, de akkor nem sok he- • lyem maradna a válaszra. A Premarin tabletta egy a sok ösztrogéntartalmú készítmény közül. Ezeket a természetes vagy mesterséges (pl. a petefészek műtéti eltávolítása) kli- maktérium pszichés és nő- gyógyászati tüneteinek enyhítésére, illetve néhány betegség (pl. a csontritkulás, részben az érelmeszesedés) megelőzésére rendelnek, általában huzamos ideig alkalmazzák, ha használatának nincs ellenjavallata. Magas vérnyomásos betegek a Premarint általában nyugodtan szedhetik. A magas vérnyomás kialakulása összetett folyamat, összefügg modern életünkkel, a káros táplálkozási szokásokkal, de az egyéb, pl. örökletes tényezők szerepe is jelentős. Az egészséges életmód csökkenti a magas vérnyomás előfordulását, de nem mindenkit véd meg teljesen. A betegség évekig tartó folyamat következménye, ezért mondta a doktornő, hogy a Prestariumot mindig szednie kell. Nagyon sokan ugyanis abba a hibába esnek, hogy átmenetijavulás után a gyógyszert nem szedik, vérnyomásukat nem ellenőrzik, ez pedig komoly szövődményeket okoz. A normális vérnyomás a 140/90 Hgmm értéken belül van. Hosz- szabb kezelés után néha abba lehet hagyni a kezelést, de ez történjék orvosi tanácsra. A fokhagyma biológiai hatása sokrétű és kedvező, nemcsak a magas vérnyomásban előnyös, ám csak fokhagymával ritkán sikerül elfogadható vérnyomást elérni. Forduljon bőrgyógyászhoz 7 „Kiütés”jeligére: .....fejbőrö mön korpának is nevezhetném ezt a száraz vala- ■ mit, a hajam között rengeteg van belőle. Mintha csak lisztes lenne az egész fejbőröm. A fülemben is észrevettem, ... lehúzódik a fülem körül az orromra is." I A bőrgyógyászati diagnosztika inkább a látott, nem pedig a leírt elváltozásokra • támaszkodik. Az Ön esetében viszont mégis nagy valószínűséggel tételezhető fel, hogy pikkelysömöre van. (Orvosi nyelven pszoriázisnak nevezzük.) Van még néhány ritka bőrbetegség, amelynek néhány tünete hasonló, esetleg bizonyos bőrgombák is okozhatnak hasonló elváltozást, de ennek elbírálása bőrgyógyászra tartozik. A pikkelysömör kezelése sokrétű, kerülni kell a túlzott terhelést, az esetleges egyéb betegségeket következetesen kell kezelni. Az erősen fűszerezett étel és alkohol szintén nem tesz jót. Nagyon jó viszont a rendszeres napfürdő. A bőrgyógyászati kezelés elsősorban különböző ösz- szetételű kenőcsökből áll, ezek gyakori alapanyaga a kátrány, ill. egyéb, a bőrsejtek osztódására ható szerek. Az ibolyán túli fénnyel való besugárzást - szoláriumhoz hasonló berendezésben - sokszor bőrgyógyász is használja. Komplex kezelést gyógyfürdőben nyújtanak /Smrdáky/, de a bőrelváltozások bármikor kiújulhatnak. Súlyos esetekben esetleg a gyógyszeres kezelés is indokolt íehet, ezt azonban a esetleges mellékhatások miatt csak ritkán javasoljuk. Legelső lépésként ajánlom, hogy keressen fel egy tapasztalt bőrgyógyászt. Szedjen májműködést javító készítményeket ? „Nyugtalan" jeligére: „Utolsó véradásom után értesítettek, hogy baj van ■ a véremmel. A májtesztek (ALT) magasak. Ne fogyasszak szeszes italt, zsíros ételt. De én idáig sem ittam, csak ritkán, akkor is keveset. És zsíros ételt sem fogyasztok." Í Kár, hogy levelében nem közöl több részletet, hogy a véradást megelőző hetek- • ben nem volt-e valamilyen (akár enyhe lefolyású) betegsége, illetve nem szedett-e valamilyen gyógyszert. Ugyanis sok betegség és gyógyszer (fájdalomcsillapító, antibiotikum, Dr. Balázs Ferenc A szerző a komáromi Medicina rendelőintézet kardiológusa és belgyógyásza stb.) okozhat átmenetileg ilyen változást. így válaszom kicsit általános lesz. A máj működését nagyon sok módszerrel vizsgálhatjuk, ezek közül az ALT az egyik legegyszerűbb, de egyszeri magasabb érték alapján nem tudunk pontos diagnózist megállapítani. Emelkedett érték esetén illik elvégezni néhány további biokémiai vizsgálatot (részletezésüktől eltekintek), illetve megismételni az ALT vizsgálatát. Fontos információkkal szolgál a máj, ill. az egész has ultrahangos vizsgálata. ovábbi lépésként tisztázzuk, hogy a beteg nem esett-e át valamilyen fertőző betegségen, amely májgyulladást is okozhat. (Néhány ilyen vizsgálatot már véradáskor is elvégeznek) A többi vizsgálatot általában belgyógyász vagy gasztroenterológus, illetve a fertőző betegségekre szakosodott orvos végzi. Nagyon ritkán szükség lehet bonyolultabb műszeres vizsgálatra is. Ha egészségesen él és panaszai nincsenek (ez feltételezhető, hiszen véradó), akkor remélheti, hogy az elvégzett vizsgálatok sem találnak komolyabb betegséget. Amíg tisztázódik a magasabb ALT oka, nyugodtan szedhet vény nélkül is megvásárolható, májműködést támogató vitaminkészítményeket (pl. Várjuk és megválaszoljuk a szerkesztőségünk címére beküldött olvasói leveleket. A nevet és a címet ezúttal nem szükséges feltüntetni.