Új Szó, 2000. július (53. évfolyam, 151-175. szám)
2000-07-20 / 166. szám, csütörtök
Régió TÖRTÉNETEK A RÉGMÚLT IDŐKBŐL „Málenykij robot" KOVÁCS TIBOR rész Mentőautók és buszok álltak egymás mellett szépen sorjában. Parancsnokunk -- segítséget kért tőlünk. Először nem adtak, később mégis előállt egy busz. A beregrákosi emberek segítségével ráfeküdtem a hordágyra és behelyeztek a buszba... Beszálltak ők is. Fejemnél egy orosz szanitész ült. Hátul kinyitották az ajtót. A rákosiak kiszálltak. Szanitészek vittek fel a kórházba, ahol egy orosz orvos a folyosón megvizsgált. Szétgombolta rajtam a nagykabátot és nyílt sebeket keresett a testemen. Nem talált. Otthagyott a folyosón a meleg helyen pihenni, de nem sokáig. Jöttek értem és átszállítottak más helyre, ahol megint összekerültem a csapattal. Sorozásra került a sor. Engem behívtak a sorozó terembe és ott kaptam orvosságot. Nem soroztak be. Sorozatlanul csak 12-en maradtunk. Itt volt Imre is. Mindannyian érettségivel rendelkeztünk. Azt mondták, hogy visznek katona-tiszti iskolába. Őket el is vitték, én maradtam még egy pár napig. A szakácsokkal voltam együtt. Egy napon egy teherautóhoz vezettek. Az autón ömlesztett zabot szállítottak. Rajta egy katonanő, vállán keresztbelökve a géppisztoly. Átvett és lekísért Homonnára egészen a nagytemplomig. Itt egy nagy sátor volt felállítva, alatta katonák és civilek vegyesen. A sátorban tisztálkodás folyt. Fertőtlenítettek, de a piszkos ruha maradt. Szürkületkor megjelent egy fegyveres katona, magához szólított. Körmöndy Ferenc ágcsernői lakos volt, nem ismertem meg. Parancsára elindultunk, nem kérdeztem hová, mivel nem tudtam, hogy ő is magyar. Egy doktornőhöz vitt, aki megvizsgált, nem szólt semmit. Ceruzával a hátamon csoportban lévő tetveket piszkálta, ezt megjegyezte Feri is. Itthon ezzel a jelenettel igazolta magát, hogy valóban ő volt a kísérőm. A doktornő tudta a diagnózist (különben szintén magyar volt, ezt Feri mondta el nekem itthon. Vizsgálás után megnyírtak és szőr- telenítettek. A tetvek elkerültek. Aztán egy fürdőkádhoz vezettek, folyékony szappannal lemostak és beleültettek a jó meleg vízbe. Nagyon jól éreztem magam benne. Fürdés után a szanitész belefogott egy fürdőlepedőbe, könnyedén a hátára kapott. A szomszéd emeletes házba vitt. Szinte szédültem! A szanitész egy zöld literes üveget hozott, intéséből tudtam, hogy mindet ki kell inni. Próbáltam inni, igen rossz volt az íze. Halványlilás folyadék volt. Megitatta velem és elaludtam, mint akit agyonütöttek. Lázmérésre ébredtem fel. Lázas voltam. Oroszteát ittam és teában is mosakodtam. Vizet nem volt szabad innom. A gyomrom nem fájt, de a csontjaim nagyon. A szomszéd szobában orosz katonák voltak, betegek. Engemet vitamin tablettákkal és csukamájolajjal kezeltekA szomszéd ágyra nagy beteget hoztak, aki meghalt mellettem. Reggelig ott feküdt holtan. Megjelent az öreg szanitész is, magyarázni kezdett. A szomszéd szobába vezetett, ahol rámuttott az egyik ágyra és felkeltette az embert. O szólított meg, hogy „szervusz Tibi”, nem ismertem meg. Osztálytársam volt Munkácson Lengyel Ernő, aki a Latorca túlsó partján Oroszvégen lakott. Suttogva beszélgettünk. Megjárta Szambort, ahol jelentkezett katonának a csehszlovák légióba, amit Svoboda, a későbbi csehszlovák államfő szervezett. Besorozták, de megsebesült. Félig összefagyva, vízben találtak rá. Nem tudott járni. A szülei jöttek érte lovasszekérrel és úgy vitték haza Munkácsra. Míg együtt voltunk, hamar ment az idő. A szobám is megtelt betegekkel, akikkel hamar összeszoktam, egymást segítettük. Hosszabb ideig voltam kezelés alatt. Már a hó is elolvadt, mikor egy reggel hozták a civil ruhámat, mikor megláttam, igen megijedtem. Hogy fogom magámra vermi ezt a tetves holmit? Átvizsgáltam, a tetveknek se híre sem hamva nem volt. Felöltöztem. Kiengedtek a kórházból. Kaptam egy igazolást, amivel jelentkezni kellett a tábori kórház élelmiszer raktárjában. A raktár előtt őr állt, aki a „bumáska” alapján beküldött a raktárba. Egy szlovák katona vett át, aki a raktárt vezette. Mondta, hogy ott fogok dolgozni a keze alatt, legalább egy hónapig. Szétnézve a raktárban, magam körül sok német (horogkeresztes) dobozt és hordót láttam. A zsákok is így voltak megjelölve. A raktáros katona valamit észrevett rajtam és magyarul szólt hozzám. „Hát te is magyar vagy?” „Mondom, hogy igen.” Őt Csapról vitték el, sorsa hasonló volt az enyémhez. Különbség csak annyi, hogy ő katona. A neve Tagyi László volt. Beszélgetés közben csokoládéval kínált. Elmondtam, hogy engem Kistárkányból vittek el és én is Munkácson jártam a kereskedelmibe. Nagyon sokat köszönhtek neki, figyelmeztetett, hogy mit szabad és mit nem szabad enni. Vigyázott rám. A hónap lassan letelt. Mi lesz tovább? Merre dirigálnak? Mig így ábrándoztam, üzenetet kaptam, hogy jelentkezni kell az irodán. Felmentem az irodába, ahol igazolást kaptam oroszul. Mentem két katona után. Magyarul beszélgettek. Az írás tartalmát ők elolvasták. „Menjünk együtt” - mondták. Lemetünk a vasútállomásra ahol egy orosz szerelvény volt. Felszálltunk az egyik fékbódéba, de az őr elkapott bennünket és a szerelvény parancsnokához vezetett. Megnézte a papírokat amelyek háromszögű lila pecséttel voltak ellátva. Intett, hogy lépjünk fel a kocsiba ahol leültettek és maradék köleskásával kínáltak meg. Vonatunk zöld utat kapót Legényéig (Michalány). Amikor kiszálltunk, közel voltunk az otthonunkhoz. Szinte szárnyakon repültünk! Vonatra nem vártunk. Gyalog indultunk a vasúti töltésen, Csörgőn keresztül Szlovák újhelybe (Nővé Mesto) érkeztünk. Volt időnk, áttértünk Sátoraljaújhelybe Magyarországra a határokat figyelembe se vettük. Közel a határhoz egy pékség működött. Megszólaltunk magyarul és csodálkoztak. „Maguk szebben beszélnek magyarul mint mi.” Frissen sült kenyérrel kínáltak. A Bodrog vasúti hídján értünk be Szerdahelyre. Szállásra Erzsi né- némnél Berta Laci bácsiéknál jelentkeztünk. Nagy volt az öröm. Erzsi néné sírt úgy hallgatta, közben száraz fával emelte a tűz lángját. Főzéshez készülődött. Szinte tömte volna belénk az ennivalót. Megvetett ágyban aludtunk, amit először nem akartunk elfogadni, mert piszkosak voltunk. Megmosakodtunk és lefeküdtünk. ÚJ SZÓ 2000. JÚLIUS 20. Másnap Nagygéresen a rokon Gönczy családnál töltöttük az éjszakát. Itt is jó ellátásban volt részünk. Reggel korán keltünk, hogy minél hamarabb hazaérhessünk. Ebéd előtt érkeztünk be a falumba. Emlékszem, legelőször egy cigányasszonnyal találkoztunk, aki hamar elterjesztette híremet, hogy megérkeztem és hogy két szlovák katona kisért. Hazaérkeztem! Erősen dobogott a szívem benyitottam az ajtót. Nagyapámmal találkoztam először. Szeme könnybe lábadt és hangosan kiáltott, hogy „Itthon van Tibi!” A többiek is kijöttek Anyuka lent volt Gönczy nagymamáéknál. Apa szaladt érte sánta lábával. Nagy volt az öröm a két katonát is összecsókolták, mintha saját gyermekek lettek volna. Kérdekősködtek. Mindent egyszerre szerettek volna megtudni! „Merre vittek bennünket? Laci bátya él-e?” Jöttek a látogatók. Szennyes ruháimat levetettem és kidobtuk. Átöltöztem és fogadtam az elhuroctak hozzátartozóit, rokonokat s szomszédokat. Anyuka kérdezte, hogy mit készítsen ebédré. Azt mondtam, hogy „aranygaluskát”. Rekedtre beszéltem magam, de mindenkinek kellett valamit mondani. Mondtam, hogy én csak Szamborig mentem a többséggel itt még mindenki megvolt, csak Koleszér Mihály bácsi nagyon beteg voleBeszámoltam mindenről nem nagyítottam a történteket, inkább elhallgattam a dolgokat, látva á nagy bánatot. A két katona nem szólt semmit csak hallgattak. Szerettek volna otthon lenni. Nem kívántam az ennivalót. Gyenge voltam, szinte beleizzadtam a sok beszédbe. A katonák még megháltak, de reggel korán útra kelitek. Nekik az eltávozás után még vissza kell menni. Mondták, hogy majd felkeresnek, de azóta sem találkoztunk. Az ő segítségükkel jutottam haza. Hála legyen a jó Istennek! (Folytatás a következő számban) Prikler László illusztrációs felvétele FOTÓVERSENY! Látja, doktor néni, a manduláimmal semmi baj! (Flaska Vivien, 2 és fél éves, Felsöszeli) Trón az ágy közepén (Danis Luki, 1 éves Udvarnok) En édes Katinkám... ( Bálint Tomi, 2 éves, Nagykér) Az üveg üres, a pelenka tele! (Vas Zsuzsa, 11 hónapos, Komárom) Képaláírással és címmel ellátott felvételeiket, az eddig megjelentetett fotók közül a legjobbnak tartottra leadott szavazataikat az alábbi címre küldjék: Régióink - Fotóverseny, Új Szó, Prievozská 14/A, P.O.Box 49, 824 88 Bratislava 26 A verseny első fordulójának három nyertesét már utolsó júliusi számunkból megtudhatják. A nyerteseknek a Kodak cég által felajánlott díjakat küldjük: viz alatti felvételek készítésére alkalmas fényképezőgépet, utazótáskát és fürdőlepedőt. 31) ifi ICO) A mellékletet szerkesztette: P. Malik Éva Levélcím: Régióink, Vox Nova Rt., Prievozská 14/A, P.O. BOX 49, 824 88 Bratislava, tel.: 07/58238310 / Piknik a kertben (Póda Bálint, 6 hónapos)
