Új Szó, 2000. július (53. évfolyam, 151-175. szám)
2000-07-20 / 166. szám, csütörtök
Fl Politika - naptár ÚJ SZÓ 2000. JÚLIUS 20. Tegnap váratlanul fennakadtak a Camp Davidben folyó izraeli-palesztin tárgyalások. Joe Lockhart, Clinton elnök szóvivője nem volt szószátyár Barak összecsomagolt Joe Lockhart szűkszavú elnöki szóvivő sokatmondó arcai (TA SR/AP) NAPTÁR Július 20 EGY GONDOLAT Azt szeretjük, aki azt hiszi, hogy azok vagyunk, amik lenni szeretnénk. (Paul Valéry) NÉVNAP Illés Héber eredetű név, jelentése: Jahve az én istenem. Ma köszöntsük Gyöngyi és szlovák Hja nevű ismerőseinket is! M A I ÉVFO RD U LÓ INK 10 éve hunyt el Szergej Paradzsanov örmény filmrendező, a kortárs filmművészet egyik neves alkotója. Az árnyak, A gránátalma színe és az elfelejtett ősök árnyai című filmjeivel nagy visszhangot keltett. 55 éve hunyt el Paul Valéry francia'költő és író. Valéry Mallarmé szellemi hagyatékának továbbvivője volt, első verseit szinte teljesen példaképének hatása alatt írta, de nem' publikálta őket. Később átdolgozta költeményeit, szabadulni igyekezett a mallar- méi hatásoktól, s végül csak 1920-ban adta ki verseskötetét. Munkássága során az úgynevezett „tiszta művészet”-et képviselte, s nem túl terjedelmes életműve nagy hatást gyakorolt kortársaira. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 45 éves Desmond Douglas angol asztaliteniszező, a nyolcvanas évek első felének egyik ünnepelt sztárja volt. 25 éves Bátori Zoltán asztaliteniszező, a magyar férfi válogatott egyik legnagyobb reménysége. 75 éves Thomas N’Kono kameruni labdarúgó, az 1990- es világbajnokságon kellemes meglepetést keltett válogatott kiválósága. NAPI VICC Ékesebb hölgy lép az orvosi rendelőbe kivizsgálásra, és megkérdi az orvostól:- Le kell vetkőznöm, doktor úr? Az orvos enyhén borús areki- fejezéssel válaszol:- Szükségtelen. A nyáron már láttam a strandon. Washington/Hebron. Az izraeli-palesztin tárgyalások helyszínén tegnap kora reggel közölték, hogy Ehud Barak izraeli kormányfő „órákon belül elhagyja a Camp David-i elnöki nyaralót, mert a palesztinok nem bizonyultak igaz békepartnereknek”. MTI-HÍREK A megbeszélések összeomlásával fenyegető helyzetet amerikai forrásokból is megerősítették, hozzátéve azonban, hogy Bili Clinton továbbra is mindent meg kíván tenni a megállapodásért, ám végül is a feleken múlik, hogy miként cselekednek. Kiszivárogtatások szerint a megbeszélések a legösszetettebb kérdésen, Jeruzsálem jövőjén akadtak fenn. A palesztinok világossá tették, hogy nem tudják elfogadni a Jeruzsálem fölötti „osztatlan izraeli szuverenitást”. Ragaszkodnak ahhoz, hogy az 1967-es háborúban Izrael által megszállt Kelet-Jeruzsálem legyen a független palesztin állam fővárosa. Phenjan. Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap Phenjanban bejelentette: Kim Dzsong II észak-koreai vezető közölte vele, hogy a KNDK kész feladni rakétaprogramját, ha hozzájuthat más országok űrkutatásra szánt hordozóeszközeihez. Putyin hangoztatta, hogy Kim biztosította őt: Phenjannak kizárólag békés célú rakétaprogramja van. Az államfő MTI-HÍREK Belgrad. - A NATO továbbra is támogatja a nemzetközi békeerő (SFOR) jelentését Boszniában, ám a békeerő nem marad örökre a volt jugoszláv köztársaságban - figyelmeztetett tegnap Koszovóban George Robertson, az észak-atlanti szövetség főtitkára. - Koszovóban a szerbellenes erőszak kantonok kialakulásának veszélyével fenyegethet - mondta Robertson, aki emlékeztetett, hogy a NATO nem támogatja kantonok létrehozását Koszovóban, de nem zárta ki, hogy a kiAz előzményekhez tartozik, hogy a hajnali órákig tartó megbeszélések után kedden teljes gőzerővel folytatódtak a tárgyalások. Palesztin források azonban már kedden közölték, hogy a megbeszélések válságos állapotba jutottak. Izraeli források azt állítják, hogy közelebbjutottak valamiféle „közös állásponthoz” a legösszetettebb kérdésben, Jeruzsálem jövőbeli sorsában. A kiszivárgott hírek szerint palesztin részről úgy vélték: a megbeszélések válságba jutottak, mert Izrael hajthatatlannak mutatkozott Kelet-Jeruzsálem feladását illetően. - A résztvevők már ott tartottak, hogy tájékoztatják Kofi Annan ENSZ-főtitkárt a tárgyalások kudarcáról, amikor Bili Clinton kérte, utolsó lehetőKim Dzsong 11 észak-koreai vezetővel való tárgyalása után a tervek szerint aláírja vele a kétoldalú kapcsolatok elmélyítésének szándékát kinyilvánító közös nyilatkozatot. Ez az első eset, hogy egy orosz (szovjet) elnök az elzárkózó államba látogatott. Az amerikai kormány pár nappal ezelőtt nyilatkozatban biztatta az orosz elnököt, hogy Phenjanban hozza szóba azokat a nemzetközi aggodalmakat, amelyeket sebbségekkel szembeni erőszak miatt ez lesz az egyetlen módja annak, hogy a nem albán nemzetiségűek a tartományban maradjanak. A főtitkár szerint megvédik a kisebbségeket, még ha falakat is kell majd köréjük emelni, de úgy vélte: nem a békeerő hibája, ha ez kantonokhoz vezet majd. A figyelmeztetés megfigyelők szerint az albán vezetőknek szól, akik mereven ellenzik Koszovó kantonokra osztását. A jugoszláv haderő tavaly júniusi kivonása óta közel 350 ezer szerb és más, nem albán nemzetiségű személy menekült el Koszovóból. ségként még egyszer találkozhasson Jasszer Arafattal. Joe Lockhart fehér házi szóvivő szokás szerint szűkszavúan nyilatkozott. Egy tegnapi sajtótájékoztatón is jobbára csak arca volt beszédes, azt azonban elmondta: az izraeli küldöttség nem értesítette hivatalosan a házigazdákat távozási szándékáról. Diplomáciai források nem tartják kizártnak, hogy a kiszellőztetés csak a véghajrában kifejtendő nyomásgyakorlás része. Kedden mintegy ezer palesztin tüntetett a ciszjordániai Hebron- ban az ellen, hogy a palesztin tárgyalóküldöttség engedményt tegyen Izraelnek az egyesült államokbeli Camp Davidben zajló béketárgyalásokon. az erejét meghaladóan fegyverkező Észak-Korea rakétafejlesztési pro- ramja váltott ki. Washington egyebek között éppen erre a veszélyre hivatkozva akarja megteremteni nemzeti rakétavédelmi programját, amelyet Moszkva és Peking is ellenez. Putyin holnap utazik tovább Phenjanból a japán Okinava szigetére, ahol részt vesz a Nyolcak Csoportja (a hét legfejlettebb állam és Oroszország) csúcsértekezletén. Iraki fegyverkezés Bagdad biobombái Jeruzsálem. Richard Buder, az ENSZ iraki fegyverzetellenőrző bizottságának egykori vezetője szerint az arab ország feltehetőleg újra megkezdte vegyi és biológiai fegyvereinek gyártását. Elmondta: Iraknak legalább 16 olyan robbanófej van a birtokában, amely biológiai harcanyagokat tartalmaz, s amelyet vegyi harcanyagokkal is meg lehet tölteni. Buder hangsúlyozta: ha Bagdad megfelelő hasadóanyaghoz jutna, fél éven belül képes lenne atomfegyverek előállítására. (MTI) MTI-HÍR Moszkva. Az állami duma tegnapi ülésén megszavazta a felsőház átalakításáról szóló törvénytervezetet. A tervezet egyik sarkalatos pomja, hogy a jövőben a kormányzók kikerülnek a föderációs tanácsból, és jelöltjeik ülnek a szenátori székbe. A kormányzó vissza is rendelheti megbízottját a felsőházból, de ezt kétharmados többséggel Csecsen politikus az áldozat Merénylet Moszkvában Moszkva. Moszkvában kedden merényletet követtek el Juszup Szosz- lambekov Moszkva-párti csecsen politikus ellen. A merénylő öt golyót eresztett áldozatába: három a fejét találta el, egy a mellkasát és egy a vállát. A politikust kórházba szállították, és megműtötték. Az orvosok szerint súlyos az állapota. Szoszlambekov 1991-ben Dzsohar Dudajev akkori csecsen elnök támogatója volt, majd szembe került vele. 1996-ban indult a csecsenföldi elnökválasztásokon. (MTI) meghiúsíthatják a regionális törvényhozások. A törvény másik fontos cikkelye arról rendelkezik, hogy a felsőház „rotációsán” alakul át, azaz a kormányzói megbízatásokkal ér véget a szenátorok mandátuma is. Most még a felsőháznak is áldását kell adnia a jogszabályra. Egy szenátusi vétót nyilván felülbírálna a duma, mi több, akár az eredeti, a szenátorokra nézve kevésbé kedvező törvényt is becikkelyezheti. Elnapolt elnöki elutazás Washington. Fehér házi tájékoztatás szerint Bili Clinton amerikai elnök a tervezettnél egy nappal később utazik el Japánba, hogy nyerjen egy újabb napot közvetítői kísérletéhez a Camp Davidben zajló izraeli-palesztin béketárgyalásokon. Az elnök eredetileg úgy tervezte, hogy Tokióban tárgyaljapán vezetőkkel, mielőtt Okinava szigetére utazik a Nyolcak Csoportja (a hét legfejlettebb állam és Oroszország) csúcsértekezletére. (MTI) Ez az első eset, hogy egy orosz elnök az elzárkózó, sztálinista jellegű államba látogat Putyin Peking után Phenjanban MTI-HÍREK George Robertson NATO-főtitkár Pristinába érkezett Koszovói kantonkérdés Döntött a duma - átalakul az orosz parlament Rotáció a felsőházban HOROSZKÓP Kos: Ml A ház körüli munkákkal CT* kell ma foglalkoznia, me- lyeket már régóta halogatott. Szeretne beszélgetni egyik közeli barátjával, ám ő most nagyon elfoglalt. Bika: ■PH Nagyon keményen dolgo- zik egész nap, ezért dél- utánra annyira elfárad, hogy inkább lemondja tervezett programját és hazamegy pihenni. Nézze át befektetési ügyeit. Ikrek: Ez a nap kedvez a tárgyalásoknak, mert lehengerlő egyéniségének köszönhetően ma bárkivel meg tud állapodni. Befektetési terveit beszélje meg barátjával. Rák: Egy üzleti tervről, melyhez nagy reményeket fűzött, kiderül, hogy kivitelezhetetlen, és ez kiábrándítja. Este maradjon otthon, pihenjen kicsit, és készítsen terveket. Oroszlán: Itt az ideje, hogy kézbe vegye egy otthoni prob- léma megoldását, mivel családtagjai nem hajlandóak foglalkozni a dologgal. Az estét egy remek hangulatú bulin tölti. Szűz: Ha sikerül rászánnia I; magát és beiratkozik egy üzleti jellegű tanfolyamra, a jövőben sokkal hatékonyabban végezheti munkáját. Rokonának tanácsra van szüksége. Mérleg: Ez a nap nem kedvez a ház körüli munkáknak, mert fennáll egy baleset veszélye. Munkáiban kerülje az újszerű megoldásokat, maradjon a jól bevált módszereknél. Skorpió: Valaki nem teljesíti a szívességet, amit tőle kért, és emiatt megromolhat a kapcsolata az illetővel. Régóta tervezi, hogy vesz néhány új bútort, és ezt most meg is teszi. Nyilas: Magánélete remekül alakul, mindenkivel harmonikus a kapcsolata sőt, rendkívüli egyéniségével ma akár új romantikus partnert is találhat magának. Ne titkolja érzelmeit. Bak: Gyorsan szálljon ki egy veszteséges befektetésből, és mielőtt új lehetőség után nézne, gondolja át, miért nem tervei szerint alakulnak a dolgok. Este összejövetelt szervez. Vízöntő: Úgy érzi, kicsúszik kezei közül az irányítás, így már nem ura saját karrierjének. Ne túlozza el a dolgot, egyszerűen lazításra van szüksége. Az estét kedvesével tölti. Halak: Délután egy rég nem látott ismerős érkezik vendégségbe, akivel régebben közeli kapcsolatban volt. Miközben- beszélgetnek, rádöbben, hogy mennyire megváltoztak. 76 milliót szánnak a határon túli fiatalok támogatására Ne szakadjanak a szálak MTI-HÍR Budapest. - Az Ifjúsági és Sportminisztérium jövő évi költségvetésében 76 mülió forint támogatást kíván biztosítani a határon túli magyar ifjúsági szervezeteknek - közölte tegnap a tárca helyettes államtitkára. Szabó László emlékeztetett, hogy idén 38 milliót juttattak a külhoni magyar fiatalok közösségeinek MTI-HÍR London. Teljesen megbénult tegnap London nyugati részének közlekedése, miután robbanószerkezetet találtak az egyik metróállomás közelében. A metróvonalat és a közveden közelében futó, nyugat-londoni vasúti fővonalat lezárták, a térség lakóit kitelepítették, majd a tűzszerészek felrobbantották a szerkezetet — közölte a londoni rendőrség szóvivője. A helyettes államtitkár elmondta: a külhoni magyar fiatalok jelentős részét foglalkoztatja a szülőföldről való elvándorlás vagy otthon maradás kérdése. Szerinte a magyar kormányzat nem kívánja otthonuk elhagyásában támogatni a Magyarország határain kívül született magyarokat.- Nagy veszteséget jelentene, ha a távozással a családi szálak elszakadnának - mondta Szabó. A vasút- és metróvonalak lezárása teljes káoszt okozott a brit főváros tegnap reggeli csúcsforgalmában. Több tízezer bejáró hatalmas késésekkel vagy egyáltalán nem jutott el munkahelyére. A nemzetközi repülőtérre vezető Piccadilly metróvonalon, valamint a brit főváros központját átszelő Central Line-on sem járhatnak a szerelvények mindaddig, amíg a rendőrség be nem fejezi a nyomozást a helyszínen. Német-olasz párbeszéd Amato a jövő Európájáról Firenze. - Olaszország és Németország szorosan együtt fog működni egymással az Európai Unió politikai integrációjának előmozdításáért a francia elnökség alatt - mond- ta.Gerhard Schröder német kancellár és Giuliano Amato olasz kormányfő kedd este rövid találkozójuk után Firenzében. A két miniszterelnök kifejezte meggyőződését: az unió politikai egységének irányában az első lépés az lesz, hogy decemberben Nizzában a kormányközi EU-csúcson megalkotják az alapvető jogok chartájának tervezetét. Amato Schröderrel közösen tartott sajtótájékoztatóján azt hangoztatta, hogy meggyőződése szerint a holnap Európája nem csupán államok szövetsége lesz, hanem egy olyan politikaüag integrált Európa, amelynek működése meghaladja a kormányközi kapcsolat- rendszert. Schröder úgy nyilatkozott, hogy az EU-nak rendbe kell szednie magát ahhoz, hogy 2002 végén vagy 2003 elején soraiba fogadhasson új tagállamokat. (MTI) Robbanószerkezetet találtak a brit főváros metrójában London megbénult Találkozót kezdeményeztek Korea-lcözi közeledés Szöul. A dél-koreai kormányfő északi partneréhez tegnap eljuttatott levelében javasolta: a két állam között miniszteri találkozó jöjjön létre a jövő héten. Li Han Dong délkoreai miniszterelnök szándéka, hogy a két fél egyeztessen: hogyan haladjanak tovább a megbékélés útján az áttörést jelentő elnöki találkozó után. Kim De Dzsung dél-koreai elnök és Kim Dzsong II északi vezető júniusban találkozott egymással a valaha megrendezett első Ko- rea-közi csúcstalálkozón. (MTI)