Új Szó, 2000. július (53. évfolyam, 151-175. szám)

2000-07-17 / 163. szám, hétfő

Hétfő, 2000. július 17. 11. oldal Megkezdődött a labdarúgó Mars Szuperliga 2000/2001-es pontvadászata: bajnokgyőzelem az újonc otthonában Téglamező: csak 2200 néző a bajnoki nyitányon Öt kiállítás a nyitófordulóban Pozsony. A hétvégén az első for­duló mérkőzéseivel rajtolt a lab­darúgó Mars Szuperliga 2000/ 2001-es őszi idénye. A nyitányon két hazai győzelem, egy döntet­len és két vendégsiker született. Küzdelmes mérkőzéseket láthat­tak a nézők, ezt bizonyítja, hogy a játékvezetők öt futballistát kiállí­tottak. A bajnok Inter a papírfor­mának megfelelően biztosan nyert az újonc Púchov otthoná­ban, a Slovan is különösebb me­gerőltetés nélkül győzött a rózsa­hegyi együttes ellen. Eperjesen végig jobbak voltak a zsolnaiak, s megérdemelten szerezték meg a három pontot. Nagyszombatban már szinte mindenki elkönyvelte a döntetlen eredményt, amikor Hrabal a trencsénieK hálójába ta­lált. A ligeti stadionban nagy aka­rással futballozott mindkét együt­tes, a hazaiak többet, a kassaiak veszélyesebben támadtak, a játék képe alapján megérdemelt 2:2-es eredmény született. A következő forduló párosítása - július 22., szombat, 17.00: Inter- Ruzomberok (játékvezető Szeke­res), 1. FC Kosice-Slovan (Kacen- ga), Züina-Petrzalka (Havrilla), Púchov-Tmava (Dobos); 19.00: Trencín-Presov (Weiss), (sr) Vasík (balról az első) kiszabadul Lukác és Král' szorításából a Petrzalka-FC Kosice ligeti nyitányon (Eugen Vojtísek felvétele) PÚCHOV-INTER 0:2 (0:0) TRNAVA-TRENtÍN 2:1 (1:1) SITA-JELENTÉS Púchov. A közepes színvonalú ta­lálkozón jobban kezdett az újonc, az első negyed óra végén Petrus az oldalhálót találta el. Ezt követően egyre jobban belelendült a bajnok, Németh Szüárd bombáját Stehel szögletre ütötte. A sarokrúgást kö­vetően Dzúrik a kapufát találta el. A félidő közepén előnyt szerezhet­tek volna a vendéglátók, ám elpus­kázták a lehetőséget. Az első játék­rész hajrájában a csapatok vissza­vették a tempót, a kapuk alig fo­rogtak veszélyben. Szünet után nagyobb sebességre kapcsoltak a pozsonyiak, a 49. percben még Németh Szilárd el­puskázott egy ziccert, ám röviddel később Babnic beadását biztosan küldte a hálóba. A gólt követően fölénybe kerültek a sárga-feketék és Hornyák szöglete után Dzúrik fejesét nem tudta hárítani Stehel kapus. A hazaiak igyekeztek leg­alább szépíteni, Pernis fejesét Sevela a gólvonalról vágta ki. A lá­tottak alapján teljesen megérde­melten nyertek a pozsonyiak. Góllövők: Németh Szüárd (52.), Dzúrik (61.). Játékvezető: Gádosi, 6700 néző. Sárga lap: Strba, Cisov- sky. PÚCHOV: Stehel-Satka, Ürge, Kunzo, Vavrík (66. Flasík)-Petrus (66. Buchta), Stiba, Kraus (84. Re- vák), Kolcík-Pemis, Lembakoali. INTER: Hyü-Cisovskyj Chrenko, Suchancok, Homyák-Svela, Dzú­rik, Lalik (90. Vencel), Gerich- Bab­nic (83. Tomovcík), Németh Sz. (70. Kocúrek) JOZEF SURAN, a Púchov edzője: „Az Inter bebizonyította, hogy a bajnokság legerősebb csapatával rendelkezik. Dicséret ületi véden­ceimet azért, hogy főleg az első fé­lidőben tartani tudták a lépést a sárga-feketékkel.” JOZEF BUBENKO, az Inter edzője: „A találkozóra rányomta bélyegét, hogy csak most kezdődött a pont- vadászat, Biztosra veszem, hogy formánk egyre jobb lesz, az ered­ménnyel elégedettebb vagyok, mint a mutatott játékkal.” SITA-JELENTÉS Nagyszombat. A zuhogó esőben rendezett találkozó elején mindkét együttes óvatosan futballozott, az­tán a nagyszombatiak diktálták az iramot. A 21. percben Hrncár a ti­zenhatoson belül szabálytalanul szerelte Ballát, s mivel már koráb­ban is begyűjtött- egy sárga lapot, mehetett zuhanyozni. A megítélt büntetőt Hrabal értékesítette. Nyolc perccel később Hrinák játék­vezető kezében ismét villant a pi­ros lap, ugyanis Belie, a Spartak kapusa a tizenhatoson kívül kézzel ért a labdához. János edző lecse­rélte Muzlayt, s a hazaiak kapuját a továbbiakban a mindössze 18 esztendős Ilizi védte. Még el sem foglalta helyét rendesen a hálóőr, amikor Konecny szabadrúgása a felső sarokban kötött ki. Fordulást követően Konecny pró­bálkozását Ilizi hárította, a túlolda­lon Cemoch bombáját védte Lipcák. Amikor már szinte mindenki el­könyvelte, hogy l:l-es döntetlennel ér véget az összecsapás, Domik be­adása után Hrabal fejelt a katonák kapujába. Góllövők: Hrabal (22. - 11-esből, 90.), ül. Konecny (32.). Játékve­zető: Hrinák, 3400 néző. Sárga lap: Málik, Hadviger, R. Hrncár, Konec­ny, Smelko, Homák, Mati. Kiállítva: Belie (30.), ül. R. Hrncár (21.). TR- NAVA: Belic-Bestvina, Hrabal, Had­viger, Málik-Cemoch (75. Hűek), Baüa, Faü, Domik-Cernák (82. Bu- kovic), Muzlay (30. Ilizi). TREN- CÍN: Lipcák-Lukác, Vesely, Smelko, Homák (52. Styvar)-Konecny, R. Hrncár, Krsko, Horvatovic-Stas (71. Ancic), Porázik (85. Mati). ANTON JÁNOS, a Tmava edzője: „Rendkívül elégedett vagyok véden­ceim teljesítményével, rászolgál­tunk a győzelemre. Pedig Baíalík alighanem örült volna a veresé­günknek. Egy éve éppen ő volt az, aki petíciót gyűjtött ellenem, hogy ne tevékenykedhessek a klubnál...” ALEKSZANDR BOKU, a trencséniek edzője: „Teljesen fölöslegesen kap­tunk ki.” PRESOV-ZILINA 1:2 (0:1) PETRZALKA-1. FC KOSICE 2:2 (1:1) SITA-JELENTÉS Eperjes. Kezdettől fogva a zsolnai­ak irányították a játékot, a veszélyes Reiter két nagy lehetőséget hagyott ki az első húsz percben. Nem sokkal később Mintái bombája szállt mellé, a túloldalon mindössze Drobnák lö­vése érdemel említést. Röviddel a félidő lefújása előtt megszerezték a vezetést a vendégek: Mintáit sza­bálytalanul szerelték, s a 16 m-es szabadrúgást Barcík a jobb felső sa­rokba küldte. A második 45 percben sem változott a játék képe, a keletiek csak Pulen kapusnak köszönhetik, hogy nem kaptak újabb gólokat, bravúrosan hárította Reiter, majd Barcík próbál­kozását. A túloldalon Lelkes puská­zott el egy ziccert. A 61. percben nö­velte előnyét a vendégcsapat, Reiter közelről talált a hálóba. A 73. perc­ben a csereként beállt Hlinka Filipet szöktette, aki lövésével meglepte a zsolnai portást. Góllövők: Füip (73.), ill. Barcík (44.), Reiter (61.). Játékvezető: Ja- kubec, 2100 néző. Sárga lap: Filip, Sémán, Mintái. PRESOV: Pulen-Se- man, Petrus, Dord-Bednár, Filip, Kovalík (61. Lőj), Drobnák, Martaus (64. Hlinka)-Bubenko, Lelkes (76. Jakubko). É1LINA: Rzeszoto-Ond- rás, Hlusko, Drozd-Plavník, Durica (67. Labant), Zátek, Mintái, Cvirik- Reiter (90. Füo), Barcík (76. Adamcík). VLADIMÍR GOMBÁR, az eperjesiek másodedzője: „Nem csodálkozom, hogy így végződött a mérkőzés, hi­szen nagyon kaotikus volt a nyári felkészülésünk. A mérkőzés napján háromszor kellett változtatnunk a kezdőcsapat összeállításán. Reggel tudtuk meg, hogy Valkucák játéken­gedélye még nem érkezett meg Né­metországból. Röviddel a kezdés előtt a bemelegítés során Soltés megsérült. Nagyon gyenge teljesít­ményt nyújtottunk.” JOZEF BÁRMOS, a zsolnaiak ed­zője: ,/útnak eüenére, hogy nyer­tünk nem vagyok túlságosan elége­dett. Főleg középpályásaink gyen­gélkedtek, rengeteg lábát vétettek. Természetesen a megszerzett há­rom pontnak nagyon örülök.” SZABÓ ZOLTÁN Pozsony. Küzdelmes 90 percet ho­zott az összecsapás, a látottak alap­ján igazságos eredmény született. Az alaposan megfiatalított kassai e- gyüttes bátran kezdett, Onofrej lö­vése alig szállt a kapu mellé. A 9. percben vezetést szereztek a keleti­ek: gyors kontra végén Oravec ü- gyes cselekkel megforgatta a ne­hézkes Kunát és 9 méterről a háló­ba lőtt. Nem sokáig örülhettek a ve­zetésnek Jozef Valovic edző véden­cei, mert - lesgyanús helyzetben - kapu előtti kavarodást követően Kubala kiegyenlített. Ezután jó ide­ig a mezőnyben pattogott a labda, a kapuk ritkán forogtak veszélyben. A kassaiak gyorsabbak, agresszí-' vabbak voltak, a ligeti védőknek sok gondot okozott a jól játszó Ora­vec és Onofrej őrzése. Szünet után is a kassaiak voltak aktívabbak, azonban az Artmedia védői ha néha üggyel-bajjal is, de menteni tudtak. Meglepetésre gól­lal végződött a hazaiak első valami­revaló támadása a 2. játékrészben, a gyenge teljesítményt nyújtó Maix- ner megiramodott a bal oldalon, kö­zépre ívelt, Vasík 5 m-es lövését Sé­mán bravúrosan kiütötte, ám a má­sodik próbálkozással szemben már tehetetlen volt. A 77. percben sza­badrúgáshoz jutottak a vendégek, Ljubarszkij 25 m-ről a bal alsó sa­rokba lőtt. Cobej csak szemmel kí­sérte a labda útját... Ezután elkese­redetten támadott az Artmedia, de egyenlítenie nem sikerült. Röviddel a mérkőzés vége előtt Maixner és Ljubarszkij kakaskodott, egymás torkának estek, Ligocky bíró mind­kettőjüket kiállította. Góllövők: Mydliar (11.), Vasík (67.), ül. Oravec (9.), Ljubarszkij (77.). Já­tékvezető: Ligocky, 3600 néző. Sár­ga lap: Kubala, Kamas, Ljubarszkij, Urban, Pirosko. Kiállítva: Maixner (87.), ül. Ljubarszkij (87.). KAREL STROMSÍK, a ligetiek má­sodedzője: „Kulcsembereik távozá­sával is nagyjátékerőt képviselnek a kassaiak. A döntetlen igazságos.” JOZEF VALOVIC, az 1. FC Kosice szakvezetője: „Az eredménnyel elé­gedettvagyok.” „Ez lenne az élvonal?” ZSIGÁRDI LÁSZLÓ Pozsony. Szakadó eső, hűvös, őszies idő fogadta a játékosokat és a nézőket a téglamezei stadion­ban. Fél órával a Slovan-Ruzom- berok meccs előtt csupán pár szá­zan lézengtek a lelátókon. Tehát nem úgy nézett ki, hogy rövidesen élvonalbeli meccs kezdődik. Mint­egy 2200 néző reménykedett ab­ban, hogy a rossz időjárás ellenére azért megemberelik magukat a já­tékosok és jó játékkal rukkolnak elő- a bajnoki nyitányon. Ebből azonban nem lett semmi. Pedig a lelkes pozsonyi drukkerek minden jól sikerül akciót, egy-egy látvá­nyosabb megoldást megtapsoltak. Az idő múlásával azonban egyre türelmetlenebbek lettek, s a gyen­gécske első félidőt követően az epés megjegyzések egész sorát „zúdították” a játékosokra. „Ez lenne az élvonal?” - tette fel a kérdést az egyik csalódott Slovan- drukker? A válaszra nem kellett sokáig várni: „Úgy, ahogy mon­dod! Azt hitték a futballvezérek, ha iecsökkentik a létszámot, emel­kedik majd a színvonal. Nagyot té­vedtek. Ugyanazoktól a játékosok­tól ne várjunk csodát...” Szünet után, ha lehet, még gyen­gébb produkció untatta az egyre türelmetlenebb közönséget. Majd a kiállítás alaposan besegített a házigazdáknak, no meg Jancula, aki 60 percen át csak botlogált a pályán. Aztán lőtt egy „embe­relőnyös” gólt, kihagyott egy zic­cert, majd öt perccel a befejezés előtt levonult a pályáról. Vastaps közepette. Pedig negyed órával ko­rábban szinte mindenki őt szidta. Hát ilyen a futbaü, egy jó megmoz­dulással, egy látványos góllal feled­tetni lehet a korábbi betlit. A hár­mas sípszót követően a Slovan- szurkolók közül már senki sem be­szélt a kiállítás előtti siralmas 60 percről. Csak a győzelemről és a három pontról. A játékról majd ak­kor esik szó, ha ponto(ka)t veszít a Jarábek-legénység. Addig minden a legnagyobb rendben van. SLOVAN-RUZOMBEROK 2:0 (0:0) ZSIGÁRDI LÁSZLÓ Pozsony. Minden a várakozásnak megfelelően alakult a meccs ele­jén: a bajnokesélyes játszott me­zőnyfölényben, a vendég rózsehe- gyiek pedig megszállták kapujuk előterét, s csak nagy ritkán me­részkedtek előre. Már a 2. percben vezetést szerezhetett volna a Slo­van, ám Jezík elszórakozta a zic­cert a kapu torkában. Ezután ne­gyed órán át szinte semmi sem történt, majd a 18. percben Hel- bich fejese suhant el a jobb sarok mellett. Tíz perccel később Jeíík ajtó-ablak helyzetből, 12 m-ről mellé gurított. Fordulás után is a szó legszorosabb értelmében szenvedett a favorit, las­san és pontatlanul szövögette akció­it, olyan körülményesen futballo­zott, mint az első játékrészben. Az 54. percben majdnem gólt kapott: Bédi 15 m-ről, fordulásból alig lőtt meüé. Aztán jött a sorsdöntő 62. perc! Vyskoc (teljesen feleslegesen) begyűjtötte második sárga lapját, s mehetett zuhanyozni. A kékek re­mekül használták ki emberelőnyü­ket, hiszen gyors egymásutánban kétszer is Trabalík hálójába találtak. Előbb Hrncár mesteri szabadrúgá­sát Jancula lőtte a kapuba, majd pe­dig Jezík beadását Mészáros - látvá­nyos mozdulattal - fejelte a bal sa­rokba. A nagy esélyes Slovan végül is megérdemelten nyert; ki tudja, hogyan alakul a mérkőzés, ha nincs (a teljesen jogos) kiállítás. A rózsa­hegyiek lélektelen játékukkal nagy csalódást okoztak. Góllövők: Jancula (63.) és Mészá­ros (66.). Játékvezető: Stredák; 2200 néző. Sárga lap: Kriss, Hrn­cár - Helbich, Vyskoc, Safranko. Piros lap: Vyskoc (62.). SLOVAN: Bemady-Kozmer, Timko, Hrncár- Pecko (46. Slahor), Sedlák, Jancu­la (85. Vittek), Jezík- Pancík, Mé­száros, Kriss; RUZOMBEROK: Tra- balík-Mikulás, Urban, Brabec-Bé- di (79. Hyravy), Hellebrand (60. Hazucha), Zátek, Vyskoc-Helbich, Varadin, Safranko. STANISLAV JARÁBEK, a Slovan edzője: „A kiállításig gyengén fut­balloztunk, a csapat legjobbja Tim­ko volt.” RÓBERT PALDAN, a Ruzomberok edzője: „Félénken játszottunk, nem a vereség miatt vagyok dühös.” Levegőben a Slovan-csatárok, de a labda a rózsahegyiek kapusáé, Traba- líké ' (Eugen Vojtísek felvétele)-í

Next

/
Thumbnails
Contents