Új Szó, 2000. június (53. évfolyam, 125-150. szám)
2000-06-27 / 147. szám, kedd
5 ÚJ SZÓ 2000. JÚNIUS 27. TÉMA: A BOROSTYÁNKŐ |] Népszerűsége az ókorban kezdődött és hogy már nagyon régen ismerték, azt Schliemann ásatásai is alátámasztották A harci vágytól hajtott fegyveres férfiak is útra keltek A Heliádok megkövült könnyei A Jurassic Park című filmben a tudósoknak sikerült „kipreparálniuk” egy sokmillió évvel ezelőtt élt és borostyánkőbe zárva épségben fennmaradt moszkitó utolsó vacsoráját, amely történetesen egy hatalmas dinoszaurusz vére volt. ÖSSZEÁLLÍTÁS A többszörös Oscar-díjas amerikai filmrendező, Steven Spielberg egyik legnagyobb kasszasikerű „vízióját” 1993 nyarán mutatták be. A történetben a vérből rekonstruálták a hüllő génállományát és életre keltették a 65 millió éve kihalt állatot, majd egy sereg más rokonát is. Vessünk egy pillantást arra az anyagra, amely lehetővé tette ennek a bizarr ötletnek a kivitelezését. A borostyánkőről van szó, erről az egykor nagy becsben állt ásványról, amely a többi drágakőtől abban tér el, hogy szerves anyag és egészen sajátos módon keletkezik a természetben. A borostyánkő népszerűsége az ókorban kezdődött és hogy már nagyon régen ismerték, azt Heinrich Schliemann ásatásai is alátámasztották. A német régész Trója romjainak feltárása során a különböző arany- és ezüstékszerek mellett borostyánkőgyöngyöket is talált. A régi görögök elektronnak nevezték ezt az ásványt, de ezzel a névvel illettek A régi görögök elektronnak nevezték ezt az ásványt. egy arany-ezüst ötvözetet is, így gyakran nem lehet tudni, hogy a korabeli szövegekben mikor miről van szó. A borostyánkő jellegzetes tulajdonságait: kis sűrűségét, ég- hetőségét, viszonylag könnyű megmunkálhatóságát és azt, hogy dörzsöléssel nemcsak ülatossá tehető, hanem „mágneses” vonzerőre is szert tesz úgyszintén ismerték már, viszont az ásvány valódi eredetéről nem sok bizonyosat tudGombaszúnyog, haláltusájának nyomaival tak, inkább sejtéseik voltak. Ezeket azonban egy megható legendában összegezték. Az ókori görögök szerint ugyanis a borostyánkövek Hé- liosz napisten lányainak, a Heliádoknak kővé dermedt könnycseppjei. A történet szerint Phaetón, Héliosz fia nagy könyörgéssel rávette az apját, hogy egyszer ő ülhessen a Nap tüzes szekerére és végighajthasson az égbolton. A szilaj paripák gyeplőjét azonban nem fogta elég erősen, így a lovak vad rohanásba kezdtek és vészesen közeledtek a Földhöz, ahol a perzselő forróságban kiszáradtak a folyók és már-már elpusztult minden növény. Zeusz főisten, a Világ ura hogy a fenyegető katasztrófát megakadályozza, vü- lámjával halálra sújtott Phaetónt, aki az Eridanosz folyó vizébe zuhant. Három nővére a parton siratta a szerencsétlenül járt fiút, fájdalmukat sűrűn hulló könnyeik sem tudták enyhíteni. Zeusz megszánta és sudár nyárfává változtatta őket. A három nyárfa aranyló nedve az Eridanoszban ragyogó, áttetsző, sárgásbarna kövekké változott, amelyeket a folyó messzire elsodort. A mítosz egyértelművé teszi, hogy a görögök a borostyánkövet növényi eredetűnek tartották, csak a fát tévesztették' el. De ezt elnézhetjük nekik, hiszen később az igazságtól jóval távolabb álló elképzelések is napvilágot láttak a borostyánkő eredetéről. Plinius római író említi, hogy több szerzőnél is olvasott egy Elektrus nevű tóról, amelynek iszapjából a napsugarak hatására borostyánkő képződik. Ugyancsak ő írja, hogy II. Artaxerxész perzsa király görög orvosa, Ktésziász egy erdőben elektront vagyis borostyánkövet termő fákat látott. Ktésziász azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy a borostyánkő az elefántok beszáradt spermája. Voltak, akik összefüggésbe hozták az ásványt a hiúz- zal. Még a középkori könyvekben is fel-felbukkant olyan állítás, miszerint a borostyánkő a hiúz megkövesedett vizelete! Egy ilyen rejtélyes eredetű kőnek csakis rendkívüli tulajdonságai lehetnek - okoskodhattak a régiek, és nem is fukarkodtak a csodálatos képességek osztogatásában. Pl. azt hitték, hogy a borostyánkőből készült amulett megvédi viselőjét a legsúlyosabb betegségektől is. Ebben persze nincs semmi rendkívüli, hiszen seregnyi más ásványról állították ugyanezt. De akadtak orvosok, akik vízzel, borral, tejjel itatták meg a porrá tört borostyánkövet betegeikkel, mert enyhíti a gyomorfájdalmakat, megnyugtatja az őrjöngőket, gyógyítja a vizelési panaszokat. Callistratus szerint a nyakba akasztott borostyánkő lázcsillapító hatású, ha pedig mézzel és rózsaolajjal dörzsölik szét a bőrön, akkor megszünteti a fülbetegségeket, de a látást is javítja. Ezek a hiedelmek évszázadokon át makacsul tartották magukat, bár az újkortól kezdve inkább a borostyánkőből készült ékszerek és tárgyak művészi és anyagi értéke került előtérbe. A borostyánkő korát általában 30-40 millió évre becsülik, de vannak ettől idősebb megkövesedett gyanták is Többezer rovarfaj konzerválódott FELDOLGOZÁS A borostyánkő keletkezésének titkát viszonylag későn fejtették meg, de még ma is vannak tisztázatlan kérdések. Azzal mindenki egyetért, hogy a borostyánkő az évmilliók során megkövesedett fenyőgyanta. Arról viszont már megoszlanak a vélemények, hogy milyen fenyőfajok préselték ki magukból a sűrű, ragacsos és a levegőn fokozatosan megszilárduló masszát. Kreáltak egy nevet - Pinus succinifera vagyis gyantatermelő fenyő -, amely általában a gyantát adó tűlevelűt jelöli, de nehéz lenne egy meghatározott fajA három grácia szobra 1670 táján készült - borostyánkőből hoz kötni. Az is vitatott, hogy mi késztette ezeket a fákat ilyen nagy mennyiségű gyanta produkálására. A legtöbben valamilyen betegségre, vírusfertőzésre gyanakodnak, amely ellen a fa így próbált meg védekezni. Az sem kizárt, hogy a különböző sérülések ösztökélték a fenyőfákat a gyanta termelésére. A kutatókat leginkább az előkerült borostyánkő nagy tömege hozta zavarba, hiszen ehhez rengeteg fa folyamatos „izzadása” kellett. A borostyánkő korát általában 30-40 millió évre becsülik, de vannak ettől idősebb és fiatalabb megkövesedett gyanták is. A libanoni borostyánkő feltehetően a földtörténeti középkor derekán, tehát legalább 120 millió évvel ezelőtt szilárdult meg, az amerikai és a dominikai borostyánkövek viszont jóval fiatalabbak, legföljebb 20 millió évesek lehetnek. Afrika és az Antarktisz kivételével a világon szinte mindenütt előfordul a természetben borostyánkő. A legnagyobb mennyiségben a Baltitenger térségében található, s ma is itt termelik ki a világ borostyánszükségletének több mint 90 százalékát. Igaz, napjainkban már korántsem olyan keresett portéka, mint volt hajdanában, s tulajdonképpen csak megszokásból emlegetik még mindig a drágakövek között. Vitathatatlan, hogy az átlátszó, tiszta, repedésmentes és legföljebb mikroszkopikus buborékokat tartalmazó borostyánköveknek ma is nagy értékük van, kivált ha még egy érdekes rovar vagy növény zárványa is található benne. A borostyánkövekben gyakran bukkantak már olyan élőlények maradványaira, amelyek nagy szolgálatokat tettek a tudósoknak, mindenekelőtt a paleontológusoknak. Több ezerre becsülik a borostyánkőben konzerválódott rovarfajok számát, de sokszor más állat- csoportok képviselői Is előkerülnek egy-egy kőből. Mivel a sűrű, ragadós fenyőgyanta viszonylag rövid idő alatt megszilárdul, az apNapjainkban korántsem olyan keresett portéka, min hajdanán volt. ró állatoknak nem sok esélyük maradt a szabadulásra, ha véletlenül belepottyantak a fa törzsén lefelé folydogáló vagy a tövében összegyűlt masszába. A legnagyobb állat, amelyet eddig a természetesen képződött borostyánkőben találtak egy 3 cm hosszú gyíkocska volt, de erről is azt feltételezik, hogy már nem élt, amikor magába zárta a gyantakoporsó. Elsősorban legyeket, méheket, hangyákat és szúnyogokat találtak a zárványokban, továbbá levél- és ágdarabkákat, fűszálakat, virágszirmokat és persze virágport is. Ezek alapján a kutatók megpróbálták rekonstruálni, milyen növények és állatok élhettek együtt az ősfenyvesben. Ezt az erdőt egyébként a legtöbb kutató a mai Svédország területén képzeli el, ahol akkoriban szubtrópusi éghajlat uralkodott. A megkeményedett gyanta idővel a föld alá került és ott megkövesedett. Amikor a szárazföldet átmenetileg beborította a tenger, a borostyánkövet tartalmazó rétegek elsodorta, majd egy távolabbi helyen ismét lerakta. Ezzel magyarázható, hogy a Balti-tenger még ma is sok borostyánkövet vet partra. Találtak természetesen borostyánköveket a szárazföldön is, ahová feltehetően ugyancsak az egykori tenger helyezte el őket. A középkortól kezdve egyre tökéletesebb és rafináltabb módszerekkel igyekeztek a borostyánkövet kitermelni. A leggazdagabb lelőhelyek a mai Kalinyingrád környékén találhatók, de a Balti-tenger déli partvidéke mentén az ún. kék földből is rengeteg borostyánkő kerül elő. A borostyánkőbányászat és - feldolgozás hosszú időn át jól jövedelmező ágazat volt, ezért mindenki igyekezett magának megszerezni a kizárólagos jogokat. Először a német lovagrend, majd az egyház, később a porosz királyok nyerészkedtek a borostyánkővel. Tiltó rendeletek és szigorú előírások egész sora született az évszázadok alatt, amelyek természetesen leginkább azokat sújtották, akik a legtöbbet fáradoztak a borostyánkő felszínre hozásával. Már az is súlyos bűnnek számított, ha valaki a tálált borostyánkövet eltitkolta és megtartotta magának. A borostyánlcőutak ERDEKESSEG Az ókori kereskedők - talán meglepően hangzik - a tengereken sokkal nagyobb biztonságban érezték magukat, mint a szárazföldi utakon. Európa nagy részét akkoriban sűrű őserdők borították, s a rengetegben rablók és harcias barbár törzsek leselkedtek az értékes szállítmányokra. Ennek ellenére fokozatosan kiépült egy viszonylag biztonságosnak mondható úthálózat, amely összekötötte a Balti-tengert a Földközi-tengerrel. Ezeken az utakon bonyolódott le a cserekereskedelem a távoli északi területek és a jóval fejlettebb Római Birodalom között. Azokat az útvonalakat, amelyeken a borostyánkövet szállították, a történészek boros- tyánkőutaknak nevezték el. Az első borostyánkőutakat még Kr. e. 1500 táján taposták ki. Nem kikövezett és karban tartott utakról volt szó az esetek döntő többségében, hanem szélesebb ösvényekről vagy keményre taposott gyalogutakról, amelyek egy-egy települést is érintettek vagy a folyók partvonalát követték. Számos ilyen útvonal alakult ki, az egyik a mai Szombathelyt is érintette, de vezettek utak az Alpokon át is. Például a Pó síkságáról kiinduló út a Brenner-hágó érintésével átszelte Tirolt, majd Innsbruckból az Inn folyó mentén vezetett egészen Passauig, ahol az utazók átkelhettek a Dunán, majd a folyó bal partján folytatódott az út észak felé. A mai Jéna és Halle ÉRDEKESSÉG A borostyánkőből nyakékek, gyűrűk, apró szobrocskák és különböző egyéb csecsebecsék készültek. Sokszor aranyfoglalatban, más ékkövek társaságában helyezték el. Serlegeket és különböző tárgyakat is faragtak belőle, de a legértékesebb borostyánkőalkotás az a borostyánkőszoba volt, amelyet I. Frigyes Vilmos porosz király ajándékozott 1716-ban I. Péter orosz cárnak, aki meglátogatta őt Berlinben. A szoba eredetileg a porosz királyi palotában volt, de amikor a cár megcsodálta, I. Frigyes nagyvonalúan neki ajándékozta. A borostyánkőlapokat és burkolatokat, a különböző tárgyakat szépen becsomagolták és szekereken Szentpétervárra szállították, ahol a cár nyári rezidenciáján, Carszkoje Szeloban ismét öszvárosát érintve vezetett tovább egészen az Elbáig, majd pedig a Balti-tenger partjáig. Ezek az utak időnként összefutottak vagy keresztezték egymást. A mai Lengyel- ország területét átszelő útvonalak általában a Fekete-tengert kötötték össze a Baltikummal, s ha szemügyre vesszük ezeket az utakat a térképen, akkor némi csodálkozással állapíthatjuk meg, hogy az akkori Európa „vérkeringése” jobbára a ma Közép-Kelet-Európának nevezett térségben lüktetett. A kelták, a germánok és más barbár népek többnyire csak borostyánkövet kínálhattak cserébe a különböző portékákért, s maguk is elcsodálkoztak, hogy a délről jött kereskedők ezzel nagyon meg voltak elégedve. A borostyánkövet ugyanis az északi népek nem sokra tartották, hiszen a tengerparton rengeteg volt belőle, s egyébként sem tudták mire használni. Nem értettek a borostyánkő csiszolásához és faragásához, legföljebb az apróbb, átlátszó, kerekded darabokat fűzték fel egy fonálra és afféle nyakbavalóként hordták. Annál többre becsülték az ásványt Itáliában és a birodalom más tartományaiban. Időnként persze nemcsak jámbor kereskedők, hanem harci vágytól feltüzelt fegyveres férfiak is útra keltek a bo- rostyánkőutakon, s meg sem álltak egészen Rómáig vagy Görögországig. Ezek azonban inkább csak kellemetlen epizódok voltak, bár a barbárok váratlan betöréseinek aligha örültek Itáliában. szerakták. Nagy Péter cserébe 50, két méternél magasabb orosz katonát ajándékozott a porosz uralkodónak. A borostyánkőszobát később további darabokkal kiegészítették és a huszas évek elején egy részletes leltárt is készítettek róla. Ez szerencsés gondolat volt, mivel a II. világháború alatt a német hadsereg specialistái a borostyánkőszoba teljes anyagát leszerelték és összecsomagolták, majd Königsbergben (a mai Kalinyingárdban) ismét ösz- szerakták. A háború végén aztán a borostyánkőszoba szőrén-szálán eltűnt, s azóta sem derült ki, hogy mi lett a sorsa. A nyolcvanas években a szovjet vezetés úgy határozott, hogy a feljegyzések és a fényképek alapján rekonstruálják a borostyánkőszobát. De a tervet a rendszerváltozás viharos szele valószínűleg hosszú időre elfújta. 9750 gramm súlyú borostyánkődarab Az oldal anyagát összeállította: Lacza Tihamér I. Frigyes Vilmos ajándéka I. Péter orosz cárnak A titokzatos szoba
