Új Szó, 2000. június (53. évfolyam, 125-150. szám)
2000-06-22 / 143. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2000. JÚNIUS 22. A TÉMA: BLASKOVICS JÓZSEF MUNKÁSSÁGA Blaskovics József kilencvenedik születésnapjára. Hosszú, eredményekben gazdag életének 1990. július 6-án, Húsz János mártírhalálának napján szakadt vége. Az őshaza ellenállhatatlan vonzásában doktori címet. Olyannyira el tudja fogadtatni a turkológia tudományát, hogy az orientalisztikai tanszéken belül megbízzák őt a turkológiái szeminárium vezetésével, tehát az ifjú kollégák képzésével. Oktatási segédanyag híján megírja a Török nyelvtant, majd az irodalomtörténetet. Ez utóbbi munkája olyan jól sikerült, hogy hamarosan angolra és bolgárra is lefordítják, több országban hivatalos tankönyvként használják. Szemináriumait egészen nyugdíjba vonulásáig vezette. Tudományos tevékenységét elsősorban a Kárpát-medence türk- avar őstörténetének és a török fennhatóság korának szentelte. A hódoltság időszakáról szóló első nagyjelentőségű előadását követően 1957-ben a Török Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választották. A hódoltság időszakának szakértőjeként évtizedeken keresztül tart előadásokat a turkológiái kongresszusokon, 1962-től nyugdíjba vonulásáig pedig az isztambuli egyetem vendégprofesszoraként. Hatévnyi munka után 1961-ben készül el a rimaszombati okiratok fordításával, amely a hódoltság alatti területek lakosságának életét dolgozza fel. Munkája úttörő jellegű abban a tekintetben, hogy nem a harci cselekményeket, hanem a mindennapi életet dolgozza fel, betekintést nyújtva az oszmán-török közigazgatásba, állam- és jogrendszerbe a megszállt területeken. E művének sorsa pontosan tükrözi a történelem e sajátos vetületével foglalkozó tudós hányattatásait: eredetileg angol, majd orosz kiadásra kapott ígéretet, végül 1974-ben a pozsonyi Obzor Kiadó gondozásában szlovákul jelent meg. Néhány év múltán megvalósíthatónak tűnt a szerző anyanyelvén való publikálás. Mivel Blaskovics József ekkor épp a hamarosan szenzációként ható Tárih-i üngürüsz (A magyarok története) fordításán, valamint az élete főművének tartott Rákóczyak és a kegyes szultánok levelezésén dolgozott, e sorok íróját kérte fel a mű magyarítására. Csakhogy a korabeli cenzori hivaHat nyelven publikált, miközben az övéi szinte még a nevét sem ismerték. tál megakadályozta kiadását. Évekkel később derült ki, hogy nacionalista indulatok szításával vádolták meg a szerzőt, aminek egyetlen oka volt: a török nyelvű okiratok hátoldalára a rimaszombati városatyák saját nyelvű szövegeket írtak, hogy később is tudják, mit tartalmaz az okmány. Ezek pedig - uram bocsá’ - magyarul íródtak... Csupán a rendszerváltozást követően, a szerző halála után négy évvel sikerült a Madách Könyvkiadó jóvoltából a magyar olvasókhoz eljuttatni ezt az egyedülállóan érdekes munkát. 1982-ben jelent meg, zajos sikert aratva a Tárih-i üngürüsz, amely a magyarok őstörténetét feldolgozó latin nyelvű krónika török fordítása nyomán készült. Feltételezések szerint a magyar ősgeszta Székesfehérvár elestekor került török kézre, amelyet azután a szultán saját szórakoztatására magyar íródeákjával fordíttatott le. E mű Blaskovics által magyarított változata azóta több kiadásban is megjelent. Jóval elszomorítóbb az élete főművének tartott a Kegyes szultánok és a nagyságos erdélyi fejedelmek (I. és II. Rákóczy György) levelezése a kassai királyság ügyében című művének sorsa. A szakemberek számára is fehér folt a diplomáciatörténet e mozzanata, amikor hét megyét magában foglaló ütközőállam kialakításán fáradozott a Magas Porta, hogy északkeleti irányból stratéFura fintora a sorsnak, hogy a hazai magyar olvasók életében kevésbé ismerhették, ritkábban találkozhattak munkássága eredményeivel, mint napjainkban: a halála óta eltelt egy évtizedben csaknem minden fontos műve megjelent anyanyelvén. OZOGÁNY ERNŐ Mégis aligha állítható, hogy tevékenysége beépült volna a köztudatba, holott olyan tudományos pályát választott magának, amely első hallásra egzotikusnak tűnik, viszont közelebbről megvizsgálva kiderül, hogy a turkológia eredményei mindennapi életünk szerves részét alkotják. A Mátyusföld adta őt a tudománynak, akárcsak Jedlik Ányost: szülőfaluja, Imeiy kőhajításnyira fekszik Szímőtől, ahol a magyar villamosságtan megalapítója látta meg a napvilágot. A falu öregjei még jól emlékeznek rá, van is róla egy-egy ízes történetük, holott az utóbbi ötven évben ritkán fordult meg az övéi között: családi kötelékei és munkássága Prágához kötötték. A falu fiatal kovácsának első gyermekeként 1910. június 12 én látta meg a napvilágot. Nagyapja meséiből, elbeszéléseiből kora gyermekkorában tudomást szerez családja türk eredetéről. Csak évtizedek múltán sikerül azonosítania, hogy Kaszan vezetéknevű apai nagyanyja kun, Kajan anyai nagyanyja avar-türk származású. A véletlen érleli meg benne az elhatározást, hogy onkológus lesz: tízéves korában szántás közben nagyapjával középkori tatár fegyverekre és használati tárgyak töredékeire bukkannak. Az öreg elbeszéléséből megtudja, hogy a tatárjárás idején vidékükön kemény harcok dúltak a betörő csapatok és az ellenük hősies küzdelmet vívó kunok, a magyar király szövetségesei között. A két rokon ázsiai nép egymás elleni harca Európa kellős közepén annyira felkelti érdeklődését a turkológia iránt, hogy hallani sem akar más hivatásról. Csakhogy a kemény valóság közbeszól: a komáromi bencés gimnáziumi tanulmányait szülei még képesek megfizetni, de ezt követően munkába kell állnia: segédtanító lesz a csallóközi Alsónyárasdon. Nagy álmát nem adja fel: önerőből megtanul törökül, török történelmi munkákat tanulmányoz, szakfolyóiratokat olvas. Első próbálkozása egy irodalmi fordítás: 1931-ben publikálja Fevlik Fikret: Reggeli ima című novelláját a Magyar Néplapban. Műfordítással a későbbiek folyamán is foglalkozik. Első nagy nekifutása teljes kudarccal végződik: A Károly Egyetem orientalisztikai tanszékén elutasítják hiányos csehnyelv-tudá- sa miatt. Évtizedekkel később is mosolyogva emlékszik vissza, hogy még a feltett kérdéseket sem értette meg, annyira csehül állt a cseh nyelvvel. Nagy álma egy évtizeddel később látszik megvalósulni, amikor Fekete Lajos tanítványa lesz a budapesti egyetemen, ahol Németh Gyula és Germanus Gyula előadásait hallgatja. Fekete Lajostól - az írásmód megfejtőjétől - sajátítja el a szijjákat megfejtési módszeSzántás közben középkori tatár fegyverekre és tárgyakra bukkannak. rét, ami később a rimaszombati okiratok feldolgozásánál bizonyul döntőnek. Erről az írásról érdemes tudni, hogy leginkább keresztrejtvényhez hasonlít, mivel az eredeti harminckét arab írásjelből csupán tizenegyet használ, a magánhangzókat egyáltalán nem jelöli, a szavak egybe- és különírásának módját nem ismeri, a köz- és tulajdonneveket nem különbözteti meg, sőt egyes szavakat eltérő variációban használ még egy szövegen belül is. Két évtized múltán a rimaszombati okiratok hat éven át tartó megfejtése pontosan mutatja, mekkora feladatot ró a szakértőre is egy középkori török szöveg érthetővé tétele. Első tudományos munkája a negyvenes évek közepéhez kötődik, amikor a magyar iskolák bezárása miatt kénytelen volt segédraktárosként elhelyezkedni a pozsonyi Egyetemi Könyvtárban. Itt kerül közeli kapcsolatba a polcokon porosodó középkori török okiratokkal, amelyek feldolgozása a hatvanas évek elején lát napvilágot Arabischen, türkischen und persische Handschriften Universitätbibliothek in Bratislava címen. Sorsa a Károly Egyetem orientalisztikai szakának elvégzése után, 1949-ben fordul jobbra: megírja a Magas Porta okiratai Kassa város hódoltságáról, a kassai és erdélyi adólevelek című munkáját, amellyel 1950-ben megszerzi a A turkológia eredményei mindennapi életünk szerves részét alkotják Szlavisztikával, hungarisztikával foglalkozott, életében harmincnál több könyvet, százhetvenkét szakdolgozatot publikált (A szerző felvételei) giailag biztosítsa magát. Eredetileg a prágai Orbis Kiadó rendelte meg, viszont anyagi nehézségekre hivatkozva elállt a közléstől. A magyar történelem iránt érdeklődők számára szenzációszámba menő munka kiadása két évtizednyi hányattatás után a szerző születésének kilencvenedik évfordulóján, napjainkban vált realitássá. Csakhogy a kéziratnak nyoma veszett: Blaskovics professzor, érezvén a közelgő véget - miután gyermekei távol kerültek édesapjuk kutatási területétől - levéltáraknak, múzeumoknak és kedvenc tanítványainak ajándékozta kéziratait, életműve fő darabjait. A kitartó kutatás ez ideig nem hozta meg eredményét: kézirata ismeretlen helyen kallódik, így kiadása nem vált lehetővé. Egyelőre azzal a tanulmánytöredékkel kell beérnünk, amely e műből tizenhat évvel ezelőtt jelent meg a budapesti Levéltári- Közleményekben. Blaskovics József a turkológia mellett foglalkozott szlavisztikával, hungarisztikával, életében harmincál több könyvet, százhetvenkét szakdolgozatot publikált. Több külföldi turkológiái társaság és tudományos akadémia tiszteletbeli tagja volt. Hosszú, eredményekben gazdag életének 1990. július 6-án, Húsz János mártírhalálának napján szakadt vége. Utóélete csaknem ilyen gazdag: az elmúlt évtizedben a már említett Tárih-i üngürüsz újrakiadásán és a Rimaszombati török okiratok feldolgozásán kívül megjelent az Érsekújvári defterek, valamint születésének nyolcvanötödik évfordulójára egy emlékkönyv, amely nem publikált, illetve csak sajtóban megjelent írásait tartalmazza. Számunkra amiatt is fontos e mű, mivel szűkebb pátriánk török eredetű helység-, táj-, tulajdon- és közneveit is tartalmazza. Életének sajátos tragikuma, hogy hat nyelven publikált, miközben az övéi szinte még a nevét sem ismerték. A világ négy tája felé szétszóródott gyermekei még jól beszélik Blaskovics József anyanyelvét, unokái is értik, viszont angol, kanadai és cseh dédunokái számára már csak egzotikum a több ezer kilométerről őseink által magukkal hozott és évezredeken át féltő gonddal óvott csodálatos anyanyelv. Saját tudóssorsa köszön vissza e tragikumban: kilenc török-türk nyelvet sajátított el hosszú élete folyamán, csak épp ősanyái kun és avar nyelvét nem sikerült megtanulnia. Oktatási segédanyag híján megírja a Török nyelvtant, majd az irodalom- történetet
