Új Szó, 2000. június (53. évfolyam, 125-150. szám)
2000-06-22 / 143. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2000. JÚNIUS 22. Politika 5 Jozef Kandera, a legfelsőbb bíróság bírája szerint a sajtó gyakran degradálja a nyomozószervek munkáját „Nem hallottam lefizetésekről” Vajon mi az oka, hogy a bírók gyakran nem tesznek eleget a rendőrség kérésének, vegyék vizsgálati fogságba valamely bűncselekmény elkövetőjét? Erről a témáról beszélgettünk Jozef Kandera bíróval, a legfelsőbb bíróság büntetőjogi részlegének tagjával. GAÄL LÁSZLÓ Az újságban gyakran jelenik meg olyan tudósítás, hogy a rendőrség elfogta egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét, akiről köztudott, hogy veszélyes bűnöző, és kérte az illető vizsgálati fogságba helyezését, ám ennek a bíró nem tett eleget. Az újságolvasóban rögtön felmerül a gyanú, hogy a bírót vagy megfélemlítették, vagy lefizették. A valódi ok legtöbbször az, hogy mielőtt a bíró dönthetne, letelik az előzetes letartóztatás törvényes határideje. Ezt nagyon szigorúan kell venni, az időt valósággal percekben mérik. Ha letelik a törvényes határidő, a bírót már nem befolyásolhatja, indokolt-e a vizsgálati fogságba vétel, mert a tettest a törvény alapján el kell engedni. Tudjuk, hogy az előzetes letartóztatás határideje 24 óra. Melyik pillanattól számítják ezt az időt? A személyi szabadság korlátozásának megkezdésétől, vagyis a tettes letartóztatásától, habár sok esetben a rendőrség, illetve az ügyészség és \\ A bíróság csak r olyan bizonyítékokat fogadhat el, amelyeket törvényes úton . . szereztek meg. \\ a bíró eltérő véleményen van ezt az időpontot illetően. Végső soron mindig a bírótól függ, hogy ő hogyan ítéli meg a helyzetet. Az eljárás az, hogy a vizsgálótiszt az ügyésznek adja át a bűncselekménnyel kapcsolatos iratokat, és „A bírónak nem kell megindokolnia, hogy miért nem helyez vizsgálati fogságba valakit." (A szerző felvétele) ennek alapján az ügyész kérvényezi a bírónál a vizsgálati fogságba helyezést. Ezt a kérvényt kell beadni 24 órán belül, és ezt nem mindig sikerül betartani. Ez alatt a 24 óra alatt a bíró áttanulmányozza az iratokat, kihallgatja a vádlottat, és ismerteti vele a döntést. Előfordult már, hogy a bíró, miután elengedte a tettest, arra hivatkozott, hogy ő nem tudott bizonyos dolgokról, amelyek a fogságba vétel mellett szóltak volna. Ez úgy történhet meg, hogy a bíróság csak olyan bizonyítékokat fogadhat el, amelyeket törvényes bizonyítási eljárással szereztek meg. Előfordul, hogy a rendőrnyomozók sok mindent megtudnak, ők már jól ismerik az „ügyfeleiket”, például az informátoraiktól szereznek meg bizonyos adatokat, de azokat a vizsgálótiszt nem tudja bizonyítékokkal alátámasztani. De a bíró független intézmény képviselője, aki önálló döntéseket hozhat. Nem dönthetne az említett bizonyítékok hiányában is a fogságba vételről, ha ő maga meg lenne győződve a tettes bűnösségéről? A bírónak egyelőre nem kell megindokolnia, hogy miért nem helyez vizsgálati fogságba valakit, viszont ha elrendeli, azt minden esetben konkrét dolgokkal kell alátámasztania. Legalábbis bizonyos mértékben meg kell lennie győződve arról, hogy az illető bűncselekményt követett el. Jelenleg sok esetben az jelenti a problémát, hogy a bíró indok nélkül szabadon engedheti a letartóztatottat, de szeptembertől megváltozik a törvény, s ezt is konkrétan meg kell majd indokolnia. Előfordult, hogy a vizsgálótiszt a törvényben megszabott 24 óra leteltével adta be kérvényét a bírónak, aki ekkor már nem rendelhette el a fogságba vételt, holott bizonyítottan veszélyes bűnözővel, gyilkossal volt dolga. Ilyen esetben sincs semmilyen módja a fogságban tartásnak? A törvény alapján nincs, a tettest el kell engedni. A gyakorlatban ez általában úgy működik, hogy az illetőt szabadon engedik, de néhány órán belül újra letartóztatják. És ha megvannak a megfelelő bizonyítékok, a bíróság elrendeli a vizsgálati fogságot. Említene konkrét esetet, amikor a bíró elutasította a fogságba helyezést? A legfelsőbb bíróságon ilyesmivel nem foglalkozunk, de közvetve van tudomásom egy esetről, amikor a sajtóban úgy jelent meg a hír, hogy a rendőrség zsarolás miatt elfogott öt tettest, a házkutatás során fegyvereket és robbanószereket találtak náluk, és a bíró kettőjüket vizsgálati fogságba helyezte, hármukat elengedte. A sajtó természetesen a rendőrség munkájának degradálásáról, vv Végső soron miri- " dig a bírótól függ, hogy ő hogyan ítéli . meg a helyzetet. V a lakosság veszélyeztetéséről beszélt. Ugyanakkor az igazság az, hogy az öt tettes közül csak kettő ellen folyt eljárás zsarolás miatt, és csak náluk találtak fegyvereket. Őket fogságba is vette a bíró, de a másik hármat teljesen más bűncselekmény miatt tartóztatták le, tehát őket nem helyezték vizsgálati fogságba. Persze, ez később már nem jelent meg a sajtóban. Tud olyan esetről, hogy a bíró azért engedett volna szabadon valakit, mert megfélemlítették vagy lefizették? Egyetlen ilyen esetről sem hallottam. Persze, kizárni ezt sem lehet, de több esetben is folytatott ilyen irányú felülvizsgálatot a legfőbb bíróság vagy az igazságügyi minisztérium, de egyetlen esetben sem bizonyosodott be, hogy a bíró az említett indokból döntött volna úgy, ahogy döntött. Fontos, hogy a végzettséget igazoló hivatalos papírt más országokban is elfogadják Európai művelődési házat ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Pozsony. Milan Ftácnik oktatási miniszter tájékoztatott az európai szaktárcavezetők kétnapos bukaresti konferenciájáról, amelyen az EU-tagok és a tagságra váró országok miniszterein kívül ezúttal többek között a volt Jugoszlávia utódállamainak tárcavezetőit is meghívták. Ftácnik elmondása szerint a tanácskozás alapgondolata egy európai művelődési ház kialakítása, témája pedig a művelődés színvonala és a szociális összetartás volt. A miniszterek megtárgyalták azt a 26 állam szakemberei által kidolgozott jelentést, mely különböző szempontok figyelembevétele alapján próbál átfogó képet adni az egyes államok oktatási rendszerének színvonaláról. A dokumentum szerint az oktatás minősége 16 kritérium függvénye. Egyebek között figyelembe vették a diákok képességeit (pl. az olvasás, a matematika, a természettudományok stb. terén), a közép- és főiskolások számát, az iskolák finanszírozását és az oktatásban felhasznált számítógépek mennyiségét is. Ftácnik hangsúlyozta: az értékelés célja nem egyfajta sorrend felállítása volt, hanem a konkrét feladatok meghatározása, hogy az egyes országok diákjainak tudásszintje és az oktatás színvonala között ne legyen nagy különbség. „Bizonyos standardizálás és egységesítés a cél, miközben fontos megőrizni a sokszínűséget is” - mondta a tárcavezető, majd hozzátette, hazánkra nézve a legfontosabb feladat az EU-val való együttműködés meg- szüárdítása, a végzettséget igazoló dokumentumok nemzetközi szintűvé tétele, illetve az információs technológiák, köztük az internet bevezetése az iskolákban. Ez utóbbival kapcsolatban Ftácnik elismerte: a 2001-es uniós határidőt Szlovákia nem tudja teljesíteni, (sza) ítélet, kilenc év után Mégsem rágalmazott Besztercebánya. Kilenc évvel az esemény után a bíróság Vladimír Meciarnak adott igazat, aki Andrej Sámel őt bepiszkoló kijelentéséért perelte a volt szövetségi belügyi államtitkárt és a Smer dnes lap kiadóját. A kerületi bíróság a két alperest 20-20 ezer korona anyagi büntetésre ítélte, s arra kötelezte őket, hogy a lap utódjában, a Korzában kérjenek bocsánatot Meciartól. Sámel részben elégedett a döntéssel, mivel azt a kijelentését, hogy Meciar hazudik, a bíróság nem ítélte rágalmazónak. Meciar morális győztesnek érzi magát. (TA SR) Új parkolási politika készül Pozsonyban, ahol föld alatti parkolóházakba helyeznék át az utcákon veszteglő autókat Sajnos nincsenek gumiból a főváros járdái ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Nemcsak a fővárosiakat, de a Pozsonyba látogatókat is próbára teszi a parkolóhelyek hiánya. - Az utcák nem gumiból vannak, hogy felfújhatnánk őket, és az utakat sincs hová szélesíteni, ezért a belvárosban tapasztalható parkolási gondokat csak új parkolási politikával tudjuk megoldani - jelentette ki tegnap Andrej Durkovsky, Pozsony- Óváros polgármestere. Durkovsky egy éve kinevezett egy szakmai bizottságot, amely a jelenlegi helyzet felmérése és az állampolgárok igényei alapján hivatott kidolgozni egy tervezetet a belváros parkolási gondjainak megoldására. A tervezet célja, hogy javítsa a belvárosi környezetet, ennek érdekében elterelnék az azon áthaladó forgalmat, a járdán való parkolást korlátok állításával akadályoznák, és az utcai parkolóhelyeket a tömbházak közötti belső terekbe, udvarokba, illetve nagykapacitású parkolókba és föld alatti parkolóházakba helyeznék át. Peter Poloma, a Pozsonyi Parkolószolgálat igazgatója arról tájékoztatott, hogy az Orsolya utcai új föld alatti parkolón kívül még az idén átadják a Carlton szálló előtt épülőt, a jövő évben pedig a Magas utca elején épülőt nyitják meg. Jelenleg a belvárosban közlekedők 70 százaléka használja ki a tömegközlekedési eszközöket, és 30 százalékuk közlekedik személygépkocsin. Ezt az arányt szeretnék 80:20-ra változtatni, egyebek közt azzal, hogy sűrítenék a belvárosi villamos- és buszmegállók hálózatát. Szintén a gépkocsiközlekedést hivatott ritkítani a kerékpárutak és -parkolók megépítése. Ólyan jelzőrendszer kialakítását is tervezik, amely út menti jelzőtáblákon folyamatosan tájékoztatná a városba érkező autóst, hogy éppen melyik parkolóban van szabad hely. Poloma szerint ennek a rendszernek a kiépítésére még legalább öt évet kell várni. Durkovsky polgármester szerint a legnagyobb problémát a parkolási szabályok megsértőinek bírságolása jelenti majd. Ezt úgy szeretnék megoldani, hogy tíz városi rendőr kizárólag a parkolást ellenőrizné, és esetenként az állami rendőrök is besegítenének nekik. A belvárosi közlekedés biztonságát szolgálná az egyes rendkívül forgalmas utcákra tervezett sebességkorlátozás is. (gaál) RÖVIDEN Csáky Pál Spanyolországban Pozsony. Csáky Pál tegnap háromnapos hivatalos látogatásra utazott Spanyolországba. A kormány emberi és kisebbségi jogokért felelős alelnöke több spanyol miniszterrel és kormánymegbízottal folytat tárgyalásokat. Találkozik a spanyol ombudsmannal és a roma asszociáció központi titkárságának igazgatójával is. (na) Nem nyilvános a döntés Zsolna. Bűnösnek találta a Zsolnai Járási Bíróság Miroslav R. volt poprádi bírót, akinek autójában tavaly fegyvereket és 16,8 grammnyi drogot talált a rendőrség. A döntés tárgyalás nélkül született, így az ítéletet csak a jövő héten, a vádlott tájékoztatása után hozzák nyilvánosságra. M. R. ellen belső vizsgálat is folyik, de nem valószínű, hogy ez ügyben július 27-ig döntés születik, így az elévül. (SITA) Tanulnak tőlünk az amerikaiak Nyitra. Az ENSZ békefenntartói gyakorlatának keretén belül az USA- beli Indiana állam nemzeti gárdistái Szlovákiában gyakorolják az aknamentesítést. Az aknakeresés és -megsemmisítés általuk eddig nem ismert szlovák módszereivel ismerkednek. Az amerikaiak egyhetes szlovákiai gyakorlata holnap érvéget. (TA SR) Emeli a kitermelési kvótát az OPEC Bécs. A szaúd-arábiai olajipari miniszter szerint már a jövő hónaptól több kőolaj érkezik a szabadpiacokra a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC). A tegnapi bécsi OPEC-értekezlet résztvevői a napi kitermelési kvóta 700 ezer hordós emelésében egyeztek meg. (MTI) Nem tetszik az egyenlő elosztás Pozsony. A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) a gyermekek után járó segélyekkel, az adókkal és a szociális segéllyel kapcsolatos törvénymódosítójavaslata Anna Malíková pártelnök szerint a romák helyzeténekjavítását szolgálja. A párt azt kezdeményezi, hogy a szociális rendszert ne lehessen öncélúan kihasználni. A kormányjavaslata szerinte azért rossz, mivel az a polgárok keresetétől függetlenül egyenlően osztaná szét a gyermeksegélyeket. (TA SR) „Szociális érzékenységéről" tett tanúbizonyságot a HZDS Járni jár, csak nem jut ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A nyugdíjemelés tegnapi parlamenti vitájában Sárközy Klára ismertette az MKP álláspontját. Hangsúlyozta, az emelés mértékénél figyelembe kell venni az állami költségvetés és a Szociális Biztosító lehetőségeit, ezért az MKP a kormánytervezetet támogatja, amely augusztus 1-jei hatállyal átlagban 7%-val emelné a nyugdíjakat. Sárközy ezt korábban a következőképpen indokolta: „Ez a szükségesnél tényleg kisebb, viszont a lehetőségeinknek megfelelő - többre egyszerűen nem telik. Az eredeti szándék szerinti emelés a Szociális Biztosító számára idén közel 2 milliárd korona plusszkiadást jelentene”. Rámutatott, az MKP parlamenti képviselői „bármikor szívesen megszavaznák a nagyobb mértékű nyugdíjemelést, de pénzügyi fedezet nélkül nem ér semmit egyetlen törvény sem”. Felszólalásában elvben egyetértett a nagyobb emelést sürgető baloldal képviselőjével, Stefan Rusnákkal, aki szerint keresni kell a nagyobb emelés forrásait, de - fogalmazott az MKP nevében „nem támogatjuk, hogy azt osszuk szét, ami még nincs a kezünkben”. Reményét fejezte ki, mielőbb végbe mehet a társadalombiztosítás reformja, s hogy 2001-ben már a Szociális Biztosító költségvetése is kedvezőbb lesz. Kifogásolta, hogy a nyugdíjemelési törvényjavaslat szociális és lakásügyi bizottságon belüli megvitatásakor éppen a nagyobb emelést szorgalmazó baloldali koalíciós képviselők nem jelentek meg, pedig ott esély volt arra, hogy a 10%-os emelési javaslat kerüljön a plenáris ülés elé terjesztett ajánlásba. A HZDS az MKP-t többször is „emlékeztette” a magyar nemzetiségű nyugdíjasokra, Alojz Englis, a mozgalom képviselője pedig egyenesen azt jegyezte meg, hogy „az MKP likvidálja a nyugdíjasokat”. A HZDS hevében Olga Keltosová az átlagban 19,4%-os emelésre tett javaslatot, aamihez az SNS is csatlakozott. Bárdos Gyula (MKP) erre Rastislav Septák nemzeti képviselőnek megjegyezte: kár, hogy az 1994 és 1998 közti kormányzása idején a meciar-mozgalom és a Nemzeti Párt nem tett tanúbizonyságot ekkora „szociális érkézenységről”. (kor) Kinces: Eubomír Harach elhamarkodottan nyilatkozott Nincs gáz az SPP körül ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Lubomír Harach gazdasági miniszter nem rendelkezett kellő információval, amikor kedden - a Szlovák Gázműveknél (SPP) végrehajtott auditra hivatkozva - az SPP egyes vezetőinek leváltásáról beszélt - nyilatkozta Pavol Kinces, a gázművek vezér- igazgatója. Kinces egyúttal cáfolta azokat a sajtóban megjelent híreket is, melyek szerint a vállalatnál a gazdasági tárca könyvvizsgálatot hajtott volna végre. Szerinte a minisztérium három szakembere idén januárban és februárban egyszerű ellenőrzést hajtott végre, ami a vállalat nyitrai részlegét és a Nafta Gbely kiemelt kereskedelmi kapcsolatait vette górcső alá. Ez csak a formai hiányosságok feltárására irányult, és mivel Kinces szerint a lakosság nagy része az audit szót a pénzügyekkel kapcsolatos problémának tekinti, helyesebbnek tartja, ha ellenőrzésről beszélünk. Azt azonban ő sem tagadta, hogy a tárca 5 formai hiányosságot tárt fel. Hármat a vállalat magyarázata után visszavontak. Ebből az egyik a vállalat hatáskörébe tartozó cégek közti hátrányos szerződéseket érintette, amit a vezérigazgató azzal utasított el, hogy mivel mindkét cég a gázmüvekhez tartozik, a vállalat ezzel nem szenvedett veszteséget. A minisztériumi ellenőrzés fényt derített arra is, hogy az SPP vezérigazgatója írásos miniszteri engedély nélkül nevezte ki a' vállalat hatáskörébe tartozó cégek élére az igazgatókat. Kinces szerint ehhez elegendő volt a szóbeli beleegyezés, amit meg is kapott a minisztertől, a továbbiakban azonban, ha szükséges lesz, írásos engedélyt is kér. (mi)