Új Szó, 2000. június (53. évfolyam, 125-150. szám)
2000-06-21 / 142. szám, szerda
Szerda, 2000. június 21. 4. évfolyam, 6. szám Már több mint 11 milliárd koronára becsülik az aszály okozta károkat, 50-60 százalékos terméskiesés várható Vízválasztó lesz ez a nyár Illusztrációs felvétel T. SZILVÁSSY LÁSZLÓ A legutóbbi felmérések szerint már több mint 11 milliárd ko- ,j! rónára tehető a szá- ■■■■■■ razság okozta károk várható összege, amely az idei rendkívüli szárazság következtében a mezőgazdasági termelők gazdasági eredményeit minden bizonnyal alapvetően fogja meghatározni. A jelenlegi helyzetben nyilvánvaló, hogy csak a gyorssegély jelent megoldást a katasztrófa szélére sodródott ágazati termelők számára. A kormányfő előző heti helyzetfelmérő körútja során személyesen is meggyőződött a csapadékhiány következtében bekövetkezett szinte katasztrofális állapotokról, (sokakat meglepett, miért mondta le a Dunaszerdahelyi járásba tervezett látogatását), s nyilvánosan is ígéretet tett arra, hogy a rendkívüli helyzetre rendkívüli megoldást találnak. Úgy tűnik, hogy a helyzet komolyságát a kormányzat többi tagja is tudatosítja, hiszen az ágazati sirámokat eddig jobb esetben csupán meghallgatták, vagy tudomásul vették, múlt pénteken azonban Pavol Koncos földművelési miniszter az aszálykárokkal kapcsolatos tájékoztatóján már nem kis elégedettséggel jelentette ki, hogy a pénzügyi tárca is megértést tanúsít a legégetőbb gondok megoldására tett javaslatok iránt. Elsősorban azzal, hogy a dotációkra jogosult termelők az eddigi gyakorlattól eltérően már június végére kimeríthessék a szisztematikus állami dotációk 90 százalékát, hogy a gyöngének ígérkező termést be tudják takarítani. A terméskiesés ugyanis jelentősnek ígérkezik, az előzetes felmérések 50-60 százalékos hozamcsökkenést jeleznek. A szárazságot a tavaszi árpa sínylette meg a legjobban, itt a tervezett hozamoknak csupán a 20 százalékával számolnak. Éppen ezért az idei aratásban a legfontosabb feladatnak a gabona betakarítását és felvásárlását tartják. Az Állami Piacszabályozási Alapnak 2,7 milliárd korona hitelre lesz szüksége a gabona felvásárlására, további 1,04 milli- árdot költségvetésen kívüli forrásokból szabadítanak fel a vissza nem térítendő támogatásokra. Feltételezhető, hogy főleg takarmánygabonából behozatalra szorulunk majd. Az élelmiszeripari búza és a cukor mennyisége az előrejelzések szerint fedezni fogja a belső piac igényeit. Más kérdés, hogy a várható hiány végső soron hogyan befolyásolja majd az élelmiszerárak alakulását. A hírek szerint a pénzügyi tárca az élelmiszerek kereskedelmi árrésének meghatározását fontolgatja, hogy meggátolja az árak radikális emelkedését. A tárca vezetése a kormány elé terjesztendő anyagban a statisztikailag kimutatott károk 60 százalékára kér támogatást. Az előzetes számítások szerint ez mintegy 5,4 milliárd koronát tesz ki. Pavol Éoncos azonban hangsúlyozta, hogy a rendkívüli támogatásokat bizonyos feltételekhez is kötik. Az egyes gazdaságoknak saját válságstábot kell felállítaniuk, amely felméri a károkat és a helyi viszonyokra lebontva kidolgozza a helyzet megoldására vonatkozó javaslatokat, ezeket a minisztérium regionális osztályai és a kamara illetékesei is elbírálják. Az igénylőkkel szemben további fontos követelmény lesz, hogy a meglévő állatállományukat továbbra is fenntartsák, s a támogatást elsősorban a jövő évi termés megalapozására kell majd fordítaniuk. A félreértések elkerülése végett hangsúlyozni kell, hogy ez az említett összeg egyelőre csupán a föld- művelési tárca javaslata az aszálykárok következményeinek mérséklésére, a végső szót, ígéretéhez híven remélhetőleg ma mondja majd ki a kormány. A tárca forrásaiból ugyanis egyelőre csupán a Vízgazdálkodási Vállalatnak folyósítandó 170 millió korona támogatásjutott az aszálykárok mérséklésére, ezt az összeget a rendkívüli helyzetre való tekintettel a minisztérium által deklarált ingyenes öntözővízért kapja a cég. Ä földművelési miniszter egyúttal felhívással fordult a Szlovák Földalap vezérigazgatójához és a Falvak és Városok Társulásának elnökéhez, hogy fontolják meg a földadó csökkentésének és az adók fizetési átütemezésének lehetőségeit. Vízválasztó lesz az idei nyár. Vízválasztó, mert a rendkívüli csapadékhiány következményei már az előzetes felmérések alapján is feltehetően katasztrofális következményekkel járnak majd a termelőkre nézve, s vízválasztó lesz átvitt értelemben is, mivel a szárazság nyomán keletkező gazdasági nyomás az amúgyis kedvezőtlen gazdasági környezetben alaposan megrostálja majd a még működő vállalatokat. Ivan Oravec a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara új elnöke törvényt sürget az agrárfinanszírozásra Tőkésíteni kell a termelők követeléseit Illusztrációs felvétel ÚJ SZÓ-TÁJÉKOZTATÓ A Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara legutóbbi közgyűlésén a küldöttek döntő többséggel Ivan Oravecet, a Nővé Sady-i Devio Mezőgazdasági Szövetkezet elnökét választották meg a kamara elnökévé. A radikális nézeteiről ismert agrárszakember az ágazat legégetőbb kérdéseiről nemrégiben a tárca vezetője Pavol Koncos társaságában tartott sajtó- tájékoztatón fejtette ki nézeteit. Elmondta, hogy az ágazatot sújtó jelenlegi szárazság következményeinek mérséklése illetve felszámolása ellenére nem feledkezhetnek meg annak az egyensúlyhiánynak a rendezéséről sem, amely már hosszabb ideje falhoz szorítja az agrártermelőket. Nevezetesen olyan vállalkozói környezet kialakítását kívánja szorgalmazni az általa vezetett agrárönkormányzat, amely a hazai agrárvállalkozók 65 százaléka számára lehetővé tenné legalább a nullszaldós gazdasági eredmény elérését, a vállalkozók további 35 százalékának pedig a nyereség elérését. Ehhez természetesen stabil környezet, hatékony belső piacvédelem, és kiegyensúlyozott árviszonyok szükségesek. Ivan Oravec szerint ma az agrártermelők érzik leginkább az agrárolló egyre nagyobb mértékű nyílását, az ő jövedelmük látja leginkább kárát kiszolgáltatott helyzetüknek. Rámutatott, a terméshozamok nemcsak a rendkívüli szárazság következtében csökkennek majd, hanem annak a rabló- gazdálkodásnak az eredményeként is, amelyre a termelők a pénzhiány miatt a termőtalajok tápanyagellátásában és a növényvédelemben évek óta rákényszerülnek. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a termelőüzemekben a géppark több mint 80 százaléka fizikailag és erkölcsileg is elöregedett, ugyanakkor az üzemanyagárak szintje az utóbbi hónapokban rekordmagasságot ért el. Csak összehasonlításként: míg tavaly a mezőgazdasági termelésre felhasznált üzemanyag árához folyósított térítés révén átlagosan 9 ezer koronába került egy tonna üzemanyag, ma már annak ellenére, hogy a térítés mértéke nem csökkent, az üzemenyag tonnája mintegy 18 ezer koronába kerül. Ivan Oravec úgy véli, mindenképpen szükség van egy olyan törvény elfogadására, amely külön garantálná a mezőgazdasági termelés finanszírozásának, illetve hitelezésének egyéni feltételeit, hogy azok révén az ágazat meg tudja őrizni versenyképességét a környező országok majd később az EU tagországok agrárágazataival szemben. Legalább ugyanilyen fontos az ágazatban a pénzforgás menetének felújítása. A kamara elnöke létkérdésnek tartja, hogy sikerüljön megoldást találni az egykori állami élelmiszeripari cégek tartozásának rendezésére a mező- gazdasági termelővállalatokkal szemben. Ezeket az állami vállalatokat régebben privatizálták azóta javarészüket csődbe vitték, gyakran maga az állam indította el a felszámolásukat, tartozásaikat azonban máig sem rendezték a termelőkkel szemben. Ivan Oravec szerint megoldást jelenthetne, ha a tartozások fejében a mezőgazda- sági termelővállalatok tőkésíthetnék követeléseiket az élelmiszer- ipari vállalatokban, így azok rész- tulajdonosaivá válhatnának. Ez lehetne az egyik kiindulópontja az ágazaton belüli folyamatos pénz- forgalom beindításának, (tszl) KÉTSZER HOSSZABB IDEIG HAT! • komplex gombaölő szer kiváló profilaktikus, kurativ, eradikatív és antisporulációs hatással • az antisporulációs hatás a kezelt terület nagyságával arányosan fokozódik • gyorsan felszívódik a szövetekbe, a levelek felső és alsó részén is hat, és a betegség bármelyik fejlődési szakaszában hatásos • a növényzet burgonyapenész elleni kétszeres kezelése ACROBAT MZ-vel a fertőzés megjelenését 1 hónappal is elodázhatja • a kezelés a légköri feltételektől függően 10-14 napig hat • felszámolja a burgonyapenészt a burgonyában, a paradicsomban, az uborkában, a hagymában, a dísznövényekben stb. • rendkívül hatásos a szőlőperonoszpóra ellen A fertőzés kialakulásának feltételei esetén azonnal alkalmazza 2,0 kg/ha adagolásban a burgonyában és a hagymában 0,25 % (2,0-2,5 kg/ha) adagolásban a szőlőben, uborkában, paradicsomban Egy vagy két zárókezelés jelentősen növeli a termés minőségét. CYAN AMID THE POWER TO GROW CYANAMID SLOVAKIA spol. s r.o. Krupinská 4 851 01 Bratislava tel. 07/6381 0937 fax 07/6381 0952 VK-26