Új Szó, 2000. június (53. évfolyam, 125-150. szám)

2000-06-16 / 138. szám, péntek

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2000. JÚNIUS 16. KOMMENTÁR Új csapat, régi stílus TÓTH MIHÁLY Úgy tűnik, az ország biztonságának, nagy megrázkódtatásoktól men­tes fejlődésének legfőbb vigyázói is felfedezték, hogy a XX. és a XXI. század fordulóján Szlovákiában nincs türelmesebb teremtmény a sze­gény embernél. így azután a titkosszolgálatoknál sincs manapság olyan munkahely, amelynek fogdmegjei azt figyelnék a szakmára jel­lemző eszközökkel, hogy az ország lakosságának úgy egynegyedét sújtó ínség közepette nem formálódik-e valahol olyan politikai „ke­mény mag”, amely a nincstelenség még széles körűbbé és elmélyül­tebbé válása esetén veszélyeztetné a társadalom biztonságát. Ez vagy annak a jele, hogy ha rosszul megy is a társadalom legalsó negyedé- ben-harmadában élők dolga, annyira azért nem rossz a helyzet, hogy éhséglázadástól kellene az államnak tartania. De az is lehet, hogy mi­közben csak politikai pártból több mint 100 van az országban, a la­kosság mélyrétegeiben élők annyira atomizálódtak, érdekérvényesí­tésre annyira képtelenné váltak, hogy mint szervezett erőtől senkinek sem kell tőlük tartania. Mindazonáltal nem válik a politikai osztály di­csőségére, hogy a hosszúra nyúlt átmenetben már ezt is pozitívum­ként vagyunk kénytelenek felfogni. Valahogy úgy, ahogy némely ro­mániai politikusok még két héttel 1989 karácsonya előtt is váltig állí­tották: a puliszka nem robban. Valóságos csoda, hogy ilyen viszonyok között 1998 őszén a szegény emberek jelentős közreműködésével el­lenzékbe utasíttattak a jelenlegi koalícióval szemben álló pártok. Azért merem ezt állítani, mert alig hihető, hogy a HZDS, illetve sza­tellitjei jóvoltából újgazdaggá váltak nem lehetnek annyira hálátla­nok Meciamak és Slotának, hogy ellenük szavaznak. A mi viszonya­ink között a tisztesség minimuma azt kívánná, hogy az új kormány­ban az előzőhöz képest legalább azokon a területeken stílusváltás kö­vetkezzék be, amelyeken Meciarék a tömegek számára ellenszenves­sé tették magukat. A HZDS vereségének fő oka a klientelizmus volt. Ezért keltett kb. 1 évvel a Dzurinda-kormány megalakulása után, és kelt még most is nagy megrökönyödést, hogy az állami kézben levő óriásvállalatok igazgatói székeit az új csapat fellépte után is pártok ál­tal patronált emberek foglalták el. Ez minimum arcádanság a válasz­tókjóhiszeműségével szemben. Az ma még nem jósolható, hogy a legközelebbi választásokon ezt miként torolják meg a voksolók. Arra viszont felírható a recept, hogy a hátralevő két és fél esztendőben mi­ként tudná a kormány helyrehozni, amit elrontott. Nagy dobás lehet­ne, ha legalább egyetlen látványos lépést tenne a gazdasági klientelizmus leépítése felé. VENDÉG KOMMENTÁR Add már, Uram, az esőt! EDUARD ZITNANSKY Epedve lessük az eget, mikor tornyosulnak már végre a felhők, mi­kor szakad végre nyakunkba egy kiadós nyári zápor. Hosszú, csen­des eső is lehet, csak nyíljanak meg végre az ég csatornái. Már éke­lődni sincs kedvünk a szárazságon. S most senki sem gyanúsba a mezőgazdákat azzal, hogy a szárazságra való hivatkozásuk mellébe­szélés. Nem tölt el optimizmussal az igencsak reális jövendölés, hogy a termés feleannyi lesz, mint amennyit vártunk, terveztek a szakér­tők. Több millió liter víz kellene a földnek. Igaz viszont, hogy azt sem kapta meg, amit megkaphatott volna. A mezőgazdasági minisz­térium válságstábjának jelentése szerint a mezőgazdák a 29 ezer ki­lométernyi öntözőberendezés öt százalékát sem használták ki. Hogy a berendezések tönkrementek, az a földművesek lelkén szárad. Csak akkor gondolnak az öntözésre, amikor hirtelen, azonnal kell - tehát későn. A mezőgazdák a kormány segítségét kérik. Meg is kapnák anélkül, hogy fegyvertárukból elő kellene venniük a demagógiát. Az élelmiszer-bizonytalanság hangsúlyozása azonban a hideghá­borút és a középkort idézi. Szlovákiának nincsenek ellenségei a vi­lágban, akik ki akarnák éheztetni az országot, hogy engedmények­re kényszerítsék. Az élelmiszer biztosítása mai olvasatban azt jelen­ti, akkor vagyunk biztonságban, ha elegendő élelmiszert tudunk magunknak kitermelni. Merthogy így olcsóbb. Ez az állítás azonban hitelét veszti, mihelyt átlépjük a határt. Ukrajnán kívül minden kör­nyező országban olcsóbb az élelmiszer, mint nálunk. Sőt. Brünnben olcsóbb a szlovák tej, mint Pozsonyban. Ami a fogyasztó számára azt jelenti, ez maga az élelmiszer-bizonytalanság és a kizsákmányo­lás. A mezőgazdászok általában minden bíráló megjegyzésre gyor­san, könnyen találnak magyarázatot. Az igyekezet viszont, hogy el­hitessék, a földművelési tárcánál a legnagyobb rend uralkodik, te­hát az időjárás a felelős mindenért - a mezőgazdák ellen fordítja a nép haragját. Mert senki sem hisz a tökéletességben. A szerző az Intemetové noviny munkatársa 6 Főszerkesztő: Grendel Ágota (58238318, fax: 58238320) Főszerkesztő-helyettes: Molnár Norbert (58238338) Kiadásvezető: Madi Géza (58238342) Rovatvezetők: Holop Zsolt - politika - (58238338), Sidó H. Zoltán - gazdaság - (58238312), Tallósi Béla - kultúra - (58238313), Urbán Gabriella - panoráma - (58238338), P. Malik Éva-régió - (58238310), Kovács Hona-mellékletek- (58238314) Tomi Vince - sport - (58238340) Szerkesztőség: Prievozská 14/A, P. O. BOX 49,824 88 Bratislava 26 Hírfelvétel: 58238342, telefax: 58238343. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/6382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/5684 214, Komárom: tel., fax: 0819/7704 200, Nyitra: 087/652 25 43, Rozsnyó: 0942/7329424. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 58238322, fax: 58238321) Hirdetőiroda: 58238262, 58238332, fax: 58238331 Lapterjesztési osztály, laprendelés: 58238307, tel./fáx: 58238326 Szedés és tördelés a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a CONCORDIA KFT.- Kolárska 8, Bratislava. Előfizethető a kiadónál. Terjeszti a PrNS, valamint a D. A. CZVEDLER KFT. - Somotja. Külföldi megrendelések: PrNS ES-vyvoz dace, Koilická 1,813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Posta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az interneten is megtalálható: http://www.ujszo.com E-mail: redakda@ujszo.com TALLÓZÓ PRAVDA A lapnak nyilatkozott Mihail Gorba­csov. A Szovjetunió utolsó elnöke helytelennek és veszélyesnek tartja az eddigi utolsó orosz botrányt, Vlagyimir Guszinszkij médiamilli­omos letartóztatását. Szerinte az egész ügyet Putyin elnök tudomása nélkül tervelték ki, s csak az ő dolgát akaiják nehezíteni. Gorbacsov sze­rint ezek azok az emberek, akik nem értenek egyet a reformokkal, s még mindig magas állami pozícióban vannak. Úgy gondolja, Putyinnak nagyon gyorsan rendet kell csinál­nia maga körül, s meg kell tisztíta­nia környezetét. Putyint a lakosság 77 százaléka támogatja, és segíteni kell neki, hogy az országot lábra ál- k'thassa. Az, hogy a múltban a KGB ügynöke volt, semmit sem jelent. Gorbacsov szerint vér nem tapad a kezéhez, s ugyanolyan volt, mint sok ország sok más ügynöke. Példaként George Busht hozta fel, aki szintén a CIA-tól jutott be a politikába. Szöul és Phenjan egyesülésének folyamata a pozitív jelek ellenére számtalan nehézségbe ütközik Az ellentétek vonzzák egymást Először találkoztak Észak- és Dél-Korea vezetői, ami a leglátványosabb jele a két ország közötti közeledési folyamatnak. ONDREJCSÁK RÓBERT A második világháború után az 1910-től Japán fennhatóság alatt ál­ló Koreai-félsziget északi részét a Szovjetunió, a délit az USA szállta meg. Miután a két szuperhatalom közötti viszony elmérgesedett, szó sem lehetett a félsziget egyesítésé­ről. Az ellenségeskedés odáig fajult, hogy a kommunista észak 1950-ben lerohanta délt. A nyugati fővárosok­ban a Szovjetunió által irányított, a világuralom megszerzésére irányu­ló terv részeként értelmezték az ak­ciót. Valószínűleg a Szovjetunió az Európához képest kevésbé fontos­nak tekintett régióban akarta „le­tesztelni” a nyugat tűrőképességét. A kommunista erők déli irányú tá­madását az is ösztökélte, hogy az USA a Koreai-félszigetet nem sorol­ta csendes-óceáni védelmi vonalá­ba, amelyet a Japán-szigetek és a Fülöp-szigetek alkottak. Az USA- nak viszont létfontosságú érdeke volt, hogy a Szovjetunió ne tudja ki­terjeszteni uralmát egész Eurázsiá­ra. Mivel az eurázsiai szárazföld központi része fölötti szovjet ura­lom megkérdőjelezhetetlen volt, ezt csak úgy érhették el, ha a szárazföl­di masszívum peremterületeit ame­rikai ellenőrzés alatt tartják, így fel­tartóztatva a szovjet előrenyomu­lást. E logika szerint a Koreai-félszi­get déli része feletti befolyás létfon­tosságúvá vált az USA nemzetbiz­tonsága szempontjából. Ezért Wa­shington katonailag Dél-Korea se­gítségére sietett. Formálisan ENSZ- csapatok kezdték meg a védekező hadműveleteket, amelyeknek dön­tő többségét az amerikai haderő biz­tosította. A déliek segítségére érke­ző ENSZ-erők majdnem a kínai ha­tárig szorították vissza az északia­kat, amikor kínai „önkéntesek” avatkoztak a harcokba, ismét visz- szaszorítva a frontvonalat délre. Vé­gül a front az 54. szélességi körön stabilizálódott, és ez lett az alapja az 1953-as tűzszüneti egyezményben megállapított demarkációs vonal­nak is. A koreai háború óriási hatás­sal volt a világpolitikára. Az USA el­tökélte magát Eurázsia peremvidé­keinek megvédésére: védelmi szer­ződést kötött J3f>ánnal, haderőt ál- lomásoztatott a Csendes-óceán nyu­gati térségében és Nyugat-Európá- ban, s katonai támaszpontokkal ke­rítette be a Szovjetuniót. A kommu­nista hadseregek hagyományos fegyverek terén meglevő hatalmas fölényét látva, a NATO országai el­határozták saját hagyományos had­erejük fejlesztését. Tulajdonképpen a koreai háború eredménye, hogy a NATO igazi katonai szövetséggé alakult, kiépített struktúrákkal, így sokkal többé vált puszta védelmi szerződésnél. A konfliktus komoly lökést adott az európai integráció­nak is, mert az európai országok fel­ismerték, csak együtt tudnak szem­benézni a szovjet fenyegetéssel. A háború kompromisszummal zárult, amely szentesítette a Koreai-félszi­get kettéosztottságát, miközben mindkét szuperhatalom tovább erő­sítette befolyását saját övezetében. A félsziget a föld leginkább felfegy­verzett térségeihez zárkózott fel. Az Észak- és Dél-Korea közötti erővi­szonyok fokozatosan az utóbbi felé mozdultak el. Mára dél népessége kétszerese az északinak, azonban még ettől is sokkal fontosabb, hogy a tervgazdaságot alkalmazó Phen­jan teljesen csődbe ment, míg a pi­acgazdaságot elfogadó Szöul ma a legfejlettebb országok egyike, nem­zeti terméke sokszorosa az északié­nak. Ennek következtében Dél-Ko­rea egyre inkább képes az önvéde­lemre. A Szovjetunió felbomlásával Észak-Korea elvesztette legfőbb gazdasági és katonai támaszát, és szinte teljesen izolálódott a külvi­lágtól. Jelenleg Kína az egyetlen szövetségese, az ő támogatása nél­kül az észak-koreai rezsim már való­színűleg megbukott volna. Moszkva kiszorulását a félszigetről kitűnően illusztrálja, hogy a két ország jövőjé­ről folyó tárgyalásokon Phenjanon és Szöulon kívül csak Peking és Wa­shington van jelen. Nyilvánvaló, hogy a két ország közötti közeledés megindult, ami el fog vezetni az egyesüléshez, gyors áttörésben vi­szont nem reménykedhetünk, hi­szen a folyamat rendkívül bonyo­Ha a két Korea egyesül, Washington kiszorulhat­na a félszigetről. lult. Nyilvánvaló, hogy Szöul nem fogja átvenni az északi kommunista rendszert, ezért az egyesülésre csak a kommunista diktatúra észak-ko­reai bukása után van esély. Dél-Ko­rea sem nagyon lelkesedik a gyors egyesítésért, hiszen a két ország gazdasági fejlettsége között óriási a különbség. Gyors egyesülés esetén a több mint 20 milliós Észak gazdasá­gi helyzete szinte megoldhatatlan probléma elé állítaná Délt, amelyet a német egyesítés keserű gazdasági tapasztalatai is riasztanak. Szöul ezért valószínűleg átmeneti idő­szakhoz fog ragaszkodni. Feltétle­nül figyelembe kell venni az USA és Kína érdekeit is. Ha a két Korea egyesül, az USA dél-koreai jelenléte elveszítené létjogosultságát, így Washington kiszorulhatna a félszi­getről. Ez komoly veszélyt jelenthet a távol-keleti USA-pozíciókra, hi­szen egyetlen igazi szövetségese az a Japán maradna, amely már önálló külpolitikát fontolgat. Nem valószí­nű, hogy Tokió vállalná az egyetlen amerikai szövetséges szerepét a tér­ségben, ami már az Ázsiában levő amerikai pozíciók teljes összeomlá­sával fenyegethet, ami végső eset­ben az amerikai leadership végét je­lentheti a világban. Már most eltérő Washington és Szöul álláspontja az észak-koreai nukleáris programmal kapcsolatban, amelytől paradox módon az USA jobban fél, mint Dél- Korea. Az amerikaiak ugyanis tarta­nak az esetleges rakétatámadástól, a dél-koreaiak viszont az észak-ko­reai atomfegyverre úgy tekintenek, mint az egyesült Korea atomfegyve­rére. Az USA-nak tehát nem áll telje­sen érdekében az egyesülés. Kína pozíciója szintén nagyon kényes. El­méletileg nyerhetne az egyesítés­ből, ha annak következtében az USA pozíciója meggyengülne. To­vábbi pozitívum Peking számára a koreaiak félelme Japántól, amit a gyarmati múlt táplál. Ennek követ­keztében lehetséges, hogy az egysé­ges Korea a Tokióval szembeni el­lensúlyt Pekingben fogja keresni, aminek megvannak a történelmi gyökerei is. Ez a veszély még az USA-jelenlét esetén is fennáll, hi­szen a japán külpolitika irányvonala a jövőben jelentősen el fog térni az amerikaitól. Probémássá teheti Kí­na helyzetét viszont az egyesült Ko­rea ereje. Egy több mint 60 milliós és komoly gazdasági, katonai erővel rendelkező Korea gondot okozhat Pekingnek. Potenciálja ugyanis ké­pessé teheti arra, hogy viszonylag önálló külpolitikát folytasson, ami keresztezné Kína érdekeit. Az pedig már végképp nem áll Kína érdeké­ben, hogy Korea saját atomfegyver­rel rendelkezzen. Látható, hogy az egyesülés folyamata a pozitív jelek ellenére számtalan nehézségbe üt­közik, amelyben nem kis szerepet játszanak a nagyhatalmi érdekek és ellenérdekek. OLVASÓI LEVÉL Háromféle hazaszeretet „Háromféle hazaszeretet létezik: a szónokló, a kesergő és az alkotó” - jelentette ki egykor Kiébelsberg Kunó, a király nélküli Magyar Ki­rályság vallás- és oktatásügyi mi­nisztere. A legendás hírű miniszter az akkori idők politikai arculatát vázolta fel ezzel a megállapítással, mely napjaink társadalmára is érvé­nyes. Ma is vannak magyarul szó­nokló, de valójában egyáltalán nem magyarul érző demagógok, akik hangosan hirdetik a magyarságot fenyegető veszélyt, és zengik a nemzet iránti elkötelezettségüket, ám gyermekeik szlovák iskolába járnak, ők maguk pedig kebelbará­tai a legvadabb magyarfaló nacio­nalistáknak. A közösségért pedig csak akkor hajlandók megmozdíta­ni akár a kisujjukat is, ha semmi­lyen konfrontációt nem kell érte vállalni az éppen hatalmon levő po­litikai erőkkel, s nem utolsósorban, ha üzletet lámák benne. A kesergők halálmadárként kuvikolják min­denki fülébe a kilátástalanságot és a magyarság predesztinált pusztu­lását, lustaságukat és tehetetlensé­güket az „úgyis minden hiábavaló” ütődött üressége mögé bújtatva. Ezután következik a legnehezebb, de egyedül értékes: az alkotás. Az egykori miniszter szavait Orbán Viktor miniszterelnök idézte Klé- belsberg Kunó szobrának leleplezé­sekor, s egy gondolattal ki is bőví­tette: „Elsősorban az alkotó haza­szeretetei kell ösztönöznünk, de ha valahol erre már nincs kilátás, ak­kor legalább a keseregve alkotót”. Kire hárul ez a feladat? Mindenki­re, mert mindenki felelős a társada­lomért, amelyben él. Politikai síkon azokra, akiket a nép bizalma emelt a közjogi hatalomra, az állampol­gárokra pedig, hogy a szabad vá­lasztások alkalmával a szónoklók és a kesergők helyett az alkotni tudók­ra adják voksukat. Számtalan pél­dában látjuk, amint valaki évtizede­kig vezető pozíciót töltött be csak azért, mert ideológiai szempontból ő volt a legmegfelelőbb, de abban a pillanatban, amikor a felülről min­den egyes lépést irányító diktatúra megbukott, s az új kor önállóan dönteni tudó egyéneket kívánt, hagyták magukat tehetetlenül so­dortatni az eseményekkel. A nega­tív társadalmi jelenségeket nem szabad elháríthatatlan akadályként kezelni, hiszen minden baj forrását meg lehet szüntetni. Elsősorban akarat kell hozzá, nem kevés bátor­ság és kitartás, mert a szónoklók és kesergők nem könnyen törődnek bele, hogy helyüket az alkotóknak kell átadniuk. Ahol már életképes a demokrácia, ott természetesek ezek a folyamatok, nálunk viszont - mivel a négy évtizedig uralkodó bolsevikek és az előző kormányt ki­szolgálók még nem tűntek el a po­litikából - még körülményes és nem is veszélytelen. Ennek ellené­re mindent meg kell tennünk, hogy az elkövetkező években már magá­tól értetődő folyamatként kezel­hessük e társadalmi jelenséget. Egy biztos: a jövő az alkotásé! Sárközi János, Szentpéter Drukkermenhely. A svéd szurkolók itt készültek a törökök elleni eindhoveni meccsre (ÍTK/AP)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents