Új Szó, 2000. június (53. évfolyam, 125-150. szám)

2000-06-14 / 136. szám, szerda

Digitália ÚJ SZÓ 2000. JÚNIUS 14. MÁTAV HÍREK Intel: késik a Timna Az Intel néhány hónappal el­halasztotta a Timna kódné­ven fejlesztett új processzorának megjelené­sét, mivel a cégnek ki kell dolgoznia egy új módszert, ami összeköti az integrált processzort a standard me­móriával. A Timna az eredeti tervek szerint 2000 második felében jelent volna meg, ezt az idő­pontot módosította az Intel 2001 első negyedévére. A halasztás oka egy kompo­nens, az úgynevezett “memory translation hub” (MTH), amely lehetővé teszi, hogy a speciális rambusz me­móriákra specializált pro­cesszor a hagyományos me­móriákat is használni tudja. Az Intel májusban közel 1 millió olyan alaplapot hívott vissza, amelyek az MTH tech­nológiát és az Intel 820-as chipkészletét használta, mert a komponensek hibája rend­szerösszeomlást, és gyakran adatvesztést is okozott. A gyártó a Timna tervezett ki­bocsátása előtt már nem tud­ja átdolgozni az MTH-t. A Timna az Intel első integ­rált chipje, amely egyesíti a processzort, a memória kont­rolt és a grafikai funkciókat. A Gateway megduplázza Amerika egyik vezető számí­tógépgyártója közölte, gépei­be több AMD processzor be­építését tervezi, mivel az Intel továbbra is képtelen teljesíte­ni határidőre a megrendelése­ket. A Gateway még a nyár vé­ge előtt el szeretné érni, hogy kétszer annyi AMD Athlon ke­rüljön beépítésre, mint eddig. 1999 őszén a Gatewayt a na­gyobb számítógépgyártók kö­zül elsőként nyitott az Athlon processzorok felé. A kará­csonyt megelőző komputervá­sárlási láz nyomására egyre több és több AMD-vel szerelt gépet adott el, ugyanis az Intel képtelen volt a hirtelen megnövekedett igényeket ki­elégíteni. A Gateway képvise­lője elmondta, jelenleg egye­dül az Intel processzorokkal van gond, minden másból elégséges készlettel rendel­keznek. A Gateway bejelenté­sével párhuzamosan a Kentucky Egyetem kutatói kö­zölték: a hamarosan megépí­tésre kerülő szuperszámítógépük alapját 64 darab 700 MHz-es AMD Athlon fogja alkotni. Hank Dietz elmondta, az AMD 3Dnow! néven ismert játék­programokban használt tech­nológiája jelentősen gyorsítja a nagy adatmennyiségek moz­gatásával járó tudományos számításokat is. Az AMD lapkák jobb teljesít­ményt nyújtanak, mint az Intel hasoiíló kategóriájú processzorai - vélte a kutató. A készülő szuperszámítógép a tervek szerint megközelítő­leg 64 milliárd művelet vég­rehajtására lesz képes másod­percenként, és képességei alapján felkerül a világ 150 leggyorsabb komputerét tar­talmazó listára. Dietz úgy vél­te, az AMD azzal, hogy kidol­gozta a párhuzamos műkö­désre is képes modelljeit, le­hetőséget adott a kutatók­nak, hogy az Athlonokat az átlagnál jóval nagyobb telje­sítményt igénylő feladatokra is felhasználhassák. A pazar külső és a félelmetesen jó aláfestő zene mögött egy szürke kisegér rejlik. Bár, aki a focit csak számítógépen szereti játszani... UEFA Champion Manager 2000 Itt aztán mehet a csapat menedzselése! ROB hasonló játékoktól már megszokhattuk, hogy az európai lab­darúgás élvonalába tartozó nagyobb nemzetek bajnoksá­gából kiválasztott csapatokkal küszködhetünk szezonokon ke­resztül, sőt még az alsóbb osztályú gárdákat is kiszemelhetjük ma­gunknak. (Az alfa verzióban he­lyet kapott: az angoloktól a Premi­er Liga, a divízió 1, 2, 3, valamint egy konferencia-csoport, továbbá a belga, a francia, a német, a hol­land, az olasz, a portugál, a skót és a spanyol pontvadászat első és második szintje.) Noha a kezdő képernyő kicsi ikonjait először megpillantván azt hihetnénk, a kezelés elsajátí­tása hónapokig is eltart majd, a megismerkedés után rájövünk, hogy ezek segítségével mennyire könnyen lehet beállítgatni együt­tesünk minden egyes részletét. Tehát: Football Today - a naptár és a programterv mellett az ide érkező üzenetekkel tarthatjuk a kapcsolatot feletteseinkkel. Te­am Management - ez a menü­pont külön fejezetet érdemel, mi­vel három további külön fejeze­tet érdemlő részre osztható, s mert a siker eléréséhez szükséges alapvető feladatokat itt szabhat­juk meg. A team selectionben a kezdő tizenegyet, a cseréket, a csapatkapitányt, és még sok min­dent lehet kinevezni, testre szab­ni, a team trainingben óráról órá­ra írhatjuk elő az edzésen elvég­zendő feladatokat, a pitch tactics pontban pedig jöhet, aminek jön­nie kell: helyezkedés támadás­nál, védekezésnél, kirúgásnál, szögletnél, úgyhogy igencsak ala­pos munkára nyílik lehetősé­günk. S ha ez még mindig nem lenne elég, akkor a játékosaink­nak előírhatjuk, hogy egy nap hány percet(!) töltsenek a külön­böző feladatok gyakorlásával. Nagyon komoly. Megemlítenék még néhány lehető­séget: statisztikák, játékosbörze (transfer), sőt edzők, orvosok után is kutathatunk, valamint a Financi­al Detailsben klubunk üzleti életét is igazgathatjuk. A felsorolással egyetemben a játék pozitív oldalának taglalása most véget is ért... Következzenek a negatívumok. Kezdem azzal, hogy az első meg­mérettetéskor pillantottam meg a jobb felső sarokban helyet kapó képernyőt, amelyen lehetett volna valami csodálatosan megrajzolt stadion, ehelyett azt kísérhettem figyelemmel, amint labdarúgóim előbukkannak a játékoskijáróból, majd apró és csúnyácska ember­kék lepik el a pályát, akikről rög­vest bebizonyosodik, hogy mit sem értenek a labdarúgáshoz. Bizton mondhatom: ha a Magyar Kupa elődöntőjébe jutott Tápiószent- mártonnak volna fiókcsapata, meggyőzőbb teljesítménnyel ruk­kolna elő, mint ezek a szerencsét­lenek. (Csak azt mondja meg ne­kem valaki, miért próbálják meg vizuálisan is rám erőltetni azt, amit a jelenlegi technikai eszközök­kel nem lehet: ameddig az efféle játékokban nem kö­zelítik meg a film- szerűséget, addig csak amortizáló ha­tást érhetnek el.) Botrányos látni a csatáromat, ahogy egymagában kocog az ellenfél tizenha­tosán - ugyan ez in­kább vánszorgás: egy úthengerrel el lehetne ütni -, majd senkitől sem zavartatva két és fél méterről a kapusba lő. Törni- zúzni tudnék. A második félidő elején két góllal vezetek, jobb lesz, ha visszaveszek a tempóból - gondolom -, csakhogy nincs rá lehetőségem... Ha a szü­netig nem szerzek előnyt, a továb­biakban is ugyanazzal az elánnal kell rohannom előre, mint azelőtt. Úgy tűnik, az edző utasítása nem számít. Végül is nem menedzserprogram­ról van szó! Mondanom sem kell, ellenfelem ki­egyenlített. Annak ellenére is, hogy míg mi huszonhatszor találtuk el a kaput, a riválisunk csupán hatszor. Később kíváncsi voltam, mi az el­nökség véleménye a szombaton lá­tottakról. Semmi. Nincs vélemé­nye. S az a legszebb, hogy sosincs. Ha netalántán az elöljárók mégis akarnának mondani valamit, azt én sosem fogom megtudni, mert nem teszem meg nekik azt a szíves­séget, hogy miközben a csapat kö­rüli teendőkkel foglalatoskodom, szánok arra is időt, hogy minden alkalommal végigböngésszem a postámat, s kiszelektáljam a hasz­nálható infokat. Miért nekem kell ezután is „rohangálnom”? A stratégia érzékenységét, azt, hogy a játékosok akképp teszik-e dolgukat, ahogyan én szeretném, sajnos nem sikerült letesztelnem, mert az alapbeállításban szereplő, tetszőlegesen kiválasztott felállás módosítását a játék - talán a kez­detleges állapot okán - nem enge­délyezi. Ahogy egy posztról elmoz­dítottam egy embert, az összes fut­ballista ottmaradt a helyén: egyen­ként kellett a pálya huszonöt rész­re osztott területén mind a tizen­egy játékost a labda mozgásához viszonyítanom. Ez testvérek kö­zött is kétszázötven egérkattintás (a kapust nem babrálva). Ráadá­sul így sem sikerült elérnem egye­bet, minthogy például szögletrú­gáskor hiába zavartam előre a jól fejelő védőmet, mindössze az egy szem csatárom helyezkedett a ti­zenhatoson belül, majd’Tucatnyi védő gyűrűjében... Mivel őrületes futball-fan vagyok, a program első elindításakor még a hátamon lévő kevéske szőr is az égnek állt. A halk szólamok egyre csak erősödnek, vonós hangszerek csendülnek, a Bajnokok Ligájának csodálatos muzsikája lassacskán kibontakozott. Pazar. Ám a lelkesedésem - minél tovább dekkoltam a gép előtt - fokozato­san lanyhult. Végül az előző be­kezdésben taglalt élmény is alább­hagyott, mivel az „évekig tartó” munka idején mindvégig ezt a dal­lamot kellett hallgatnom. Előbb- utóbb olyan andalítóvá vált, hogy a készítők szinte felszólítottak: Kapcsold márki! A gyönyörűen megrajzolt hátterek és ablakok nem kárpótolnak a ba­jokért. Erre szokás mondani: mit ér a külcsín, ha a belbecs olyan, amilyen. Jópofa, animált ikonokat találunk a Team Management me­nüben és a találkozó statisztikai lapján megrajzolták az összes klub mezét - ezekre szponzori szerző­dés megkötése nyomán akár felira­tokat is tehetünk -, mindenre ki­terjedő részletességgel szolgálnak a futballistáink tudásáról, eredmé­nyeinket grafikonon elemezhet­jük. S hab a tortán, hogy a derbiket - még teljes képernyőn is - nyolc kameraállásból követhetjük figye­lemmel. Ezzel szemben a fontosabb részek­re kevesebb idő jutott, a fejlesztők elvesztek a részletekben. Pedig ha nem csupán a torta habjára figyel­nek, most nem titeket bombázlak a panaszaimmal, hanem a kapuso­kat a labdával. StartBox Fejlesztő: Infogrames Kiadó: Infogrames Megjelenés: 2000. nyár Web: www.uefa.com (PC GURU 2000/6) A film költségvetése túlszárnyalta a Dream Works stúdió eddigi legnagyobb gyermekét, a Ryan közlegény megmentését A száműzött gladiátor mozija SASA idley Scottot, Tony Scott (Az utolsó cser­kész) testvérét azt hi­szem, nem kell bemu­tatnom egyetlen, a filmek iránt némi ér­deklődést mutató olvasónak sem. Nevéhez nem kisebb filmek fűződ­nek, mint a horrort alapjaiban megrengető Nyolcadik utas a ha­lál, a kultusszá vált Szárnyas fejva­dász, a Road movie-k gyöngysze­me, a Thelma ás Louise vagy a di­namizmusáról és képi világáról hí­ressé vált Fekete eső. Ridley életútja azonban nem csak ezekkel a gyöngyszemekkel van ki­kövezve, hiszen legutóbbi filmje Demi Moore kopaszra borotvált fe­je ellenére (G.I.Jane) mind ha­zánkban, mind pedig az Egyesült Államokban csúfosan megbukott. Idén azonban a szerencse újra mellé szegődik, mivel a Spielberg, Katzberg és Geffen nevével fémjel­zett DreamWorks boszorkány- konyhájában lehetősége nyílt arra, hogy leforgassa az év legszemkáp- ráztatóbb filmjét, a Gladiátort. A gigantikus alkotás a DreamWorks eddigi legnagyobb volumenű mun­kája. Költségvetése és a filmet készí­tő parádés stáb túlszárnyalta a stú­dió eddigi legnagyobb gyermekét, a Ryan közlegény megmentését, ha magunk elé képzeljük Spielberg há­borús eposzát, el tudjuk képzelni, mennyi munkát és energiát fektet­hettek a Gladiátorba. Ha már az al­kotóknál tartunk, érdemes ejteni ró­luk egy-két szót. A film zeneszerzője nem más, mint Hans Zimmer (a DreamWorks zenei igazgatója), a többszörösen Oscar jelölt és Golden Globe díjas komponista, akinek töb­bek között az Esőembert, a Lánglo­vagokat vagy a múlt hónapban be­mutatott Mission Impossible 2-t kö­szönhetjük. A forgatókönyvért David Farzoni a felelős, akinek a tol­lát legutóbb az Amistad könyve hagyta el, és nem szabad megfeled­keznünk a film produceréről sem, hiszen Branco Lustig legutóbb nem kisebb filmmel ajándékozott meg minket, mint a Spielberg által ren­dezett Schindler listája. Minden készen áll tehát ahhoz, hogy a Római Birodalom dicső és barbár világában játszódó Gladiá­tor bátorságról, hősiességről és bosszúról szóló története a leg­jobb kezekbe kerülve a celluloid­ra varázsolódjon. A film történetének egyszerűsége -miszerint: Maximust (R. Crow), a római hadvezért a féltékeny trónörö­kös, Commodus (Joaquin Phoenix) szám­űzeti, és eladja rabszolgának. Maximust kikép­zik gladiátornak, s ő visszatér, hogy bosszút álljon a családját legyilko­ló Commoduson, aki ekkorra már Róma dicső csá­száraként uralko­dik - eltörpül a megvalósításához szükséges munka mellett. Scottnak és csapatának gyakorlatilag rep­rodukálniuk kel­lett Rómát. A díszletező stábnak több mint másfél évre volt szüksége ahhoz, hogy elkészítse az ókori vá­ros hű mását, a Fórumot, Hadrian kapuját, a Colosseumot és a Circus Maximust, majd a digitális trükkök mestereinek ezt követően több mint hat hónap kellett, hogy John Nelson vezetésével élettel töltsék meg a vásznat. A 2000 valódi sta­tiszta mellé beillesztett több mint 33 000 számítógéppel generált szerep­lőt az amerikai tesztvetítéseket kö­vetően nem várt siker koronázta. Az újsáírók egyszerűen nem tértek ma­gukhoz, és a digitális trükkök új fe­jezeteként emlegették a májusban bemutatott filmet. Állításuk szerint eddig soha nem látott tökéletesség­gel sikerült filmre vinni a számító- gépes animáció és a valós elemek di­gitális keverékét. A végeredményről szerencsére hamarosan mi is meggyőződhe­tünk, hiszen a tengerentúli premi­ert követő a Gladiátor hazánkban is megtekinthető.Nekünk pedig nem maradt más dolgunk, mint beülni a mozikba, visszarepülni a múltba, és átélni a Római Biroda­lom legkegyetlenebb játékának “dokumentumfilmjét”. Mindezt Krisztus után 2000-ben. Ave! A mellékletet a PentaCom Kft. szerkeszti. Felelős: Halász Gábor E-mail: robi@pentacom.sk Levélcím: PentaCom s.r.o., 940 01 Nővé Zámky, Podzámska 10, Tel:0817/6400 250

Next

/
Thumbnails
Contents